Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-11 / 289. szám

2 KEDD, 1973. DECEMBER 1L Willy Brandt ma utazik Prágába i 0 Bonn (MTI) furdulatot hozzanak létre az Nagy érdeklődés előzi meg állmaink közötti kapcsola­bonni politikai körökben tokban. A szerződés a diplo. Willy Brandt szövetségi máciai kapcsolatok meg'e­kancellár ma, kedden kezdő- remtése mellett komoly ala­dő prágai látogatását. A fl- Pul szolgál a kapcsolatok gyelem természetesen nem. normalizálásához is. Szövege csak a csehszlovák—nyugat- tökéletesen megfelel a jelen­német viszony várható nor- lo«i európai és nemzetközi malizálódásának szól, hanem Pozitív fejlődésnek. A szer­szélesebb értelemben ki feje- zödés megfelel a nyugatné­zi azt a várakozást is, hogy met—szovjet, a nyugatnémet még az idén rendeződjék az —lengyel, valamint, az NSZK és valamennyi szocia. NSZK—NDK szerződések lista ország kapcsolata. szövegének és szellemének, A keleti politika láncola- és jelentősen előmozdítja a tánrik folytonosságát emelte béke és a kölcsönös megér­ki előzetes nyilatkozatában tés biztosítására irányuló Willy Brandt kancellár is. A humánus erőfeszítéseket, nyugatnémet kormányfő — I az ellenzéki támadásokra válaszolva — pozitívan érté­kelte azokat a megállapodá­. j*okat„ amelyek alapjául szol­gálnak a csehszlovák—nyu. gatnémet viszony rendezésé­nek. Reményét fejezte kl, hogy nagyon gyorsan diplo­máciai viszony létesül az NSZK és Magyarország va­lamint az NSZK és Bulgária között ia. » • Prága (DPA) Lubomir Strougal. a cseh­szlovák kormány elnöke elő­zetes nyilatkozatában arra a kérdésre, hogy az aláírásra kerülő szerződést hogyan ér­tékeli, és hogy ez a szerző­dés mennyire felel meg Csehszlovákia előzetes vára­kozásainak, egyebek között kijelentette: A szerződés a múlt idő­szakát zárja le és előfeltéte­leket teremt ahhoz, hogy Készülődés a közel-keleti Ö: békekonferenciára 0 Kairó (UPI, MBNA) ciaország és Anglia, az arab — a konferencia menetét Egyiptomban az e feladat- "gy iránt leginkább megér- nem szabad siettetni, de nem tai megbízott hivatalos sze tést tanúsító két nyugat-eu- engedhető meg az sem. hogy mélyiségek a december 18- rópai ország is részt venne szándékosan késleltessék a án Genfben megnyíló béke- a december 18-áo Genfben kibontakozást és taktikázza­konferencia napirendjére te- kezdődő nemzetközi órtekez- nak; endő javaslatokon dolgoznak leten _ mondják kairól hi- — először a könnyen kör­— Jelentette ki hétfői sajtó vatalos körökben. vonalazható kérdéseket kell tájékoztatóján Ahmed Anisz Felsorolják azokat a kér- megvitatni, elkerülendők kairói kormányszóvivő. En- őéseket, amelyekben még a azok a manőverek, amelyek nek keretében összeállítják konferencia megkezdése segítségével az ellenság iga­a megszálli arab területek előtt megállapodásra kell zolni akarja taktikai húzá­klürítésének várható menet- 3utni; sait; rendjét, is. — a tárgyalások kizáróla- — az arabok jelenléte A szóvivő megismételte S°s irányvonalát a Biztonsá. nem jelent elkötelezettséget Kairó álláspontját, amely Tanács és a közgyűlés ha- orra, hogy a harcok nem szerint kívánatosnak tarta- tározatainak kell képeznie; újulnak Ki. ná. hn a genfi tárgyalások az — az arab országoknak t^i^iJ^'i'.w fLi.i Egyesült Nemzetek Szerveze. össze kell fogniuk annak • fe °J5i i?' te égisze alat, folynának. megakadályozására, hogy Iz- ^Iga ósá A szírfa áU Egyltom szeretné, ha Fran. raej megoszthassa soraikat; ^fő !f .lfaeti Mpoli lé­••••••••••••••^••••••••••••••••••••••B togatása után — hétfőn dél­„Nyugat-nyugati kapcsolatok a feszültség tényében Ülésezik a NATO miniszteri tanácsa 19 Brüsszel (MTI) biztonsági és együttmflködé- ma nemcsak Nyugat-Európa Brüsszelben megkezdődött si konferencia, valamint a gazdaságának jövőjét, ha­a NATO miniszteri taná- bécsi haderő-csökkentési tár- nem politikai együttműködé­csának kétnapos ülésszaka. A gyalás eddigi eredményeinek sét is veszélyezteti, tagállamok külügymlniszte- áttekintése, valamint a kö- , Nyugat—nyugati kapcso­rei elsősorban az Egyesült zel-keleti háború néhány latokról" szólva a felszólalók Államok es Nyugat-Európa kérdése, politikHi és gazda- többsége elismerte hogy — viszonyának alakulását viza- sági következménye is. függetlenül a közel-keleti gálják mag, M Atlanti Szö- Luna főtitkár hidegháborús válságtól — megromlott az vétségén belül létrejött fe- hangvételű beszédével nyílt Egyesült Államok és Nyugat­szültségek fényében. Szere- meg a vita. Luns megismé- Európa viszonya, pel a napirenden az európai telte felhívását, hogy a nyu- las Home bár Doug­szerint az nem • • Ötvenkét év és ölvenöt óra A London melletti Sunningdale falucskában ötvanöt óra kemény alkudozásai nyomén — legalábbis papíron — összehoztak egy olyan testületet, amelyre ötven­két esztendeje nem volt példa: rnind az ír Köztársaság, mind a Nagy-Britanniához tartozó Ulster, vagyis Észak­Írország képviselve lesz benne. Három fél, a londoni, a dublini kormány és az ulsteri politikai pártok megbízottal ültek össze, hogy — úgy­mond — „Észak-Írország jövőjéről" tanácskozzanak. Az eredmény a különös testület lett, amely a hangzatos íror­szági Tanács nevet viseli. Első pillantásra ké'ségtelenül úgy tűnik, hogy Heathék. nek valamelyest sikerült elmozdítaniuk az ulsteri problé­mát a teljes holtpontról. A néhány hónappal ezelőtti ál­lapottal szemben kevesebb erőszakos cselekményről, ér­zelmi vagy politikai robbanásról érkezett hír az utóbbi Időben. Tetszetős fejlemény volt a közelmúltban az ulste­ri katolikusok és protestánsok hosszú idő óta példátlan kö­zös önkormányzati szerve is. Ez a szerv most éppen a sunnlngdalei megállapodás nyomán kezdheti meg gyakor­lati működését Belfastban. A felszínen tehát vitathatatlanul történt egy és más a kibontakozás irányában. A felszínen, de nem a mélyben. Komoly esély van arra, hogy a jelenlegi megállapodás éppen azért születhetett meg. mert a résztvevők nagyon is lebegő kompromisszumokat fogadtak el, vagyis olyan kér­déseket hagytak „nyitva", amelyek változatlanul hagyják az eddigi problémákat Ez már akkor is kiderült, ha egy pillantást vetünk magára az írországi Tanácsra. Elméletben kimondták ugyan, hogy a testületnek „kormányzati funkciója" is l sz, de hogy milyen, az a Jövő titka. Magyarul: Sunningdale legfőbb eredménye a legjobb esel ben is keret, ame'yet ké­sőbb kell — Illetve kellene — tartalommal megtölteni. Va­jon sikerül-e? 0 Párlu (AFP) Befejeződött a Kambod­zsáról Párizsban megtartott, kétnapos nemzetközi érte­kezlet. A részvevők elhatá­rozták,-hogy jövő év márciu­sának második felében meg. rendezik a kambodzsai kirá­lyi nemzeti egységek kor­mánnyal való szolidaritás nemzetközi akcióhetét. gati országok fokozzák fegy- olyan rossz, mint ahogy a verkezési kampányukat, és helyzetet a sajtó beállítja. • vállaljanak sürgette, hogy magukra nai az Egyesült zetének megkönnyítésére, főtitkár azt is követelte Kisslngcr amerlKai kül" obb terheket ügyminiszter szerint a nyu­llamok hely- gat.európai és amerikai együttműködés teljes mér­tékben lehetséges és szük­A a taga lamoktól, hogy folytas- séges Az ú} amerikai kül­sanak propagandatevékeny- ügyminiszter, aki első al­seget a katonai programok kalommai vett részt a NA­után érkezett. Kairóba. # Tel Avlv (AFP, Reuter) A hírügynökségi Jelentések tanúsága szerint Tel Avlv mit. sem változtat akadékos­kodó politikáján. Mose Da­jan hadügyminiszter az iz­raeli parlument hétfőn meg­tartott rendkívüli ülésén új­ra előhozakodott a Szíriában fogvatartott Izraeli hadifog­lyok kérdésével, kijelentvén: fiz SZKP KB plénuma 0 Moszkva (TASZSZ) Hétfőn Moszkvában meg­nyílt a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bi­zottságának kibővített ülése. A plénumon Nyikolaj Bajbakov miniszterelnök­helyettes, az Állami Tervbi­zottság elnöke előterjesztette az 1974. évi népgazda^ágfej­lesztési tervet, Vaszilij Gar­buzov pénzügyminiszter" pe­dig az 1974. évi költségvetés tervezetét Ismertette. A plénumon nagy beszédet mondott Leonyid Brezsnyev, a Központi Bizottság fötttká. ra. A Központi Bizottság ülé­se folytatja munkáját. Folytatódnak a chilei kegyet­lenkedések 0 Stockholm (DPA) Három hónappal a katonai államcsíny után is szaka­datlanul folytatódnak a gyilkosságok és a kegyetlen. kormánya mindaddig nern kedések Chilében — mon­Ui tárgyalóasztalhoz Szíria megbízottalval, amíg ezt a kérdést nem rendezik. Izrael egyidejűleg elutasí­tóan válaszolt arra az el­képzelésre, hogy a genfi konferenciát az ENSZ fel­ügyelete alatt tartsák meg. Az AFP hírügynökség érte­sülése szerint az Izraeli ka­binet vasárnap Kissinger­féle Javaslat mellett tört lándzsát, amely terv — mint Ismeretes — a két nagyhata­lom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok társelnök, sége alá helyezné a béketór. gyalásoknt. Az izraeli kor. mány az ENSZ jelenlétét csak megfigyelői szinten tartja kívánatosnak. dotta Herald Edelstam, a Svéd Királyság Santiagóból kiutasított nagykövete hét­főn Stockholmban a hazaér­kezésekor tartott sajtóérte­kezleten. A svéd diplomata beszámolójában legkevesebb tlzenötezerre becsülte a jun. ta áldozatainak számát. A santiagói hivatalos jelenté, sek ezzel szemben csak 746 személy halálát Ismerték be. Edelstam elmondotta az újságíróknak, hogy továbbra is a chilei nép megsegítésén fog fáradozni. Közölte: még e hónapban Kubába utazik, ahol Fidel Castro meghívá­sának eleget téve tájékoztat­ja a szigetország vezetőit a chilei helyzetről. , növelése érdekében. TO miniszteri tanácsának ^ A Közel-Kelet kérdései ülésén, igyekezett meg­és a Douglas Home angol nyugtatni az Egyesült Al­külügyminiszter által a „nyu- lamok nyugat-európai szö­gat—nyugati kapcsolatoknak" vetségeseit arról, hogy Wa­nevezett vita, az Egyesült shington nem táplál ellensé­Államok és szövetségeseik vi- ges érzületeket velük szem­szonya dominált a NATO mi- ben, sőt kész az együttmü­niszteri tanácsülésének hét- ködés fejlesztésére, fő délelőtti általános vitájá- Bár M amerikai külügy­bán, amelyben felszólalt miniszter hangvételét a meg­Sharp kanadai Bayulkento- figyeiők békülékenynek mi­rök, Douglas Home ——1 - -— Scheel nyugatnémet, olasz, van Elslande Agustsson izlandi, Fridiund a"gol> nősítik — kihagyta például Moro beszédéből az Amerikának belga, teljesítendő visszatérítések , - ± , , í,7 problémáját —, néhány kér­norvég, Patrlzio portugál és désben nagyon határozottan von der Stoel holland kul- ragaszkodott Washington ko­ügyminiszter. ráV)bi állaspontjához. így A közel-keleti helyzetről a például nem fogadta el az miniszterek általában óva- európaiak bírálatát a közel­tosan nyilatkoztak, bárcsak- keleti válság idején tanúsí­nem valamennyi felszólaló tott amerikai magatartás kiemelte, hogy az olajproblé- miatt. Bijedics Varsóban 0 Varsó (MTI) IBUSZ 1974-es társasutazásai 1974. március 10—18. Ezt követően megkezdőd­Jaroszewicz meghí- • f-JI^SÍÍStA hétfőn néhánynapos Biotr vására lengyelországi hivatalos ba­ráti látogatásra Varsóba ér­kezett Dzsemal Bijedics, a jugoszláv szövetségi végre­hajtó tanács elnöke. Útjára a kormány több tagja is el­kísérte. Kora délután a jugoszláv kormányfő megkoszorúzta a lengyel Ismeretlen katona sírját, majd rövid udvarias­sági látogatást tett Jarosze­wicz miniszterelnök hiva­talában. Tehergépkocsi és egyéb speciális ponyvák javítását és készítését rövid határidőre vállaljuk. Fürst Sándor Tn ponyva­üzeme, Vásárhely, Marx u. 1. szám. SZEGED LIPCSEI VASAR: Utazás vonattal. Részvételi díj: 1550.— Ft. NDK DÉLI KÖRUTAZÁS: Utazás vonattal, autóbusszal. 11 nap. 1974. jú­niustól októberig. Részvételi díj: 3600— Pt. ..ERDÉLYI KÖRÚT": 6 napos. Utazás autóbusszal. 1974. április— október. Részvételi díj: 3700,— Ft. „CIPRUS": 0 napos üdülés. Utazás repülőgéppel, július hóban. Részvételi díj: 9900.— Ft. KÖRUTAZÁS FINNORSZÁGBAN: 8 napos, utazás repülőgéppel és autóbusszal, 1974. július. Részvételi dí.l: 9100,— Ft „GÖRÖG SZIGETEK": 16 nap, utazás repülővel és hajóval. 1974. Jú­nius 1—16. Részvételi díj: 10 700,— Ft. „ÜDÜLÉS A KANÁRI-SZIGETEKEN": 15 napos, utazás repülővel. 1974. szeptember, október. Részvételi díi: 17 000.— Ft IRAK—KUVAIT—IRÁN; 15 napos, utazás repülőgéppel és autóbusszal. 1974. október 1—15. Részvételi díj: 24 500.— Ft „MEXIKÓ": 15 napos, utazás repü­lőgéppel, 1974. április 25—máius 9. Részvételi dij: 49 000 Ft Jelentkezés és részletes felvilágosítás: IBUSZ. SZEGED, KI.AUZAL TÉR 2. Telefon: 12-020. Az IBUSZ milliók útitársa, jegyen az öné isi Már most érdemes megvenni l Nagy választék! Fenyő 1 m 20 forint nagyobb ÉLIKER-árudákban r, m

Next

/
Thumbnails
Contents