Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-31 / 305. szám

IO HÉTFŐ, 1973. DECEMBER 31. magalz S

zenzációkkal azért ez az év sem maradt adósunk. Amiről az emberek olyan sokat beszéltek az esztendőben, néhány régi-régi álom beteljesült. Amolyan bolondos, mámoros szilveszteri álom. Ami például a közlekedést illeti: városunk immár tengeri kikötő lett. Ugye, ez a legfontosabb mindannyiunk számára? Nem hiába Irtunk mi sem róla annyiszor és oly nagy lelkesedéssel! Kevésbé érdekli az embereket, hogy — csak úgy, mellékesen — megoldódott a tarjáni közlekedés gondja: a Volán Londonból hozatott emeletes autóbuszokat. Most éppen utasokat keres a Járművekhez a vállalat. Eldőlt a vita a nagykörúti új híd körül ls. Ilyen. Takarékossági okokból a San Franclscó-i Aranykapu-híd mását építették végül fel. Egyelőre ez is megteszi. Szeged, a bányászváros, közben újabb olajkutakkal gyarapodott. Egyet közülük a Széchenyi téren állítottak fel. A fúrás mélysége még nem ismert, több rétegből azonban máris gáz és akta tört fel. A szakemberek megállapították, hogy az aktákat mind határidőn belül intézték el. Talán nem is szenzáció, hogy az újszegedi tornacsarnokból — kisebb gátvédelml hiba folytán — mégiscsak uszoda lett: elárasztotta a Tisza. Az új Hungária Szálloda tervezőinek ólma is valóra vált. Addig-addig forgatták a tervezés stádiumában az épületet (hol a Tiszára, hol a városra nézett), mígnem sikerült állandóan forgathatóvá tenni. Sajnos, azonban a kacsalábat nem tudták házgyári elemekből összeállítani, s ezáltal a tervezettnél valamivel kevesebbe került az építkezés. Hiába, a technika és az álom nem ismer akadályokat, legalábbis ezt szűrték le tanulságul u szilveszteri valóság tréfacsinálól: Somogyi Károlyné és Fehér Kálmán. Holnap reggel ugyanis nagyon sokan kissé Zúgó fejjel ébredünk! összefér-e a kettő, a tervezés és a boldogság? Hiszen az egyik a rendezettség, a meghatározottság szigorú világát idézi elénk, a másik érzelmek hullámzó játékát. S mégis az emberek nagy többsége megtervezi boldogságát, a kisebb és nagyobb örömöket, s ezt dugva tarsolyába vág neki minden esztendőben a hétköznapok kusza útjainak. Többet akar, ez viszi előre. Tudatosan akarja e többet, ezért ember. S ha úgy teszi ezt. hogy közben másokat is gyarapít. a közös érdeket szintén szolgálja, egyezteti az egyéni és az általánosabb célokat, már úgy cselekszik, ahogyan a szocialista társadalom polgárának illik. Az egy-egy esztendőt felölelő népgazdasági terv nem tartozik a mindenki által agyonolvasott politikai irodalom közé. Mert sok helyen, miként ls hatna otthon, a családi asztal mellett azt mondani: no nézzétek csak! Az áll az újságban, hogy 1974-ben öt százalékkal növekszik a nemzeti Jövedelem. Furcsa lenne. Az aszszony esetleg hüledezne, a gyerek meg valami csattanóra várna Családi körben arról esik szó, hogy ml lesz a bölcsődéből „kiöregedett" gyerekekkel, jut-e számára az óvodában hely? Kap-e béremelést a gyárban a férj, s végre örvendhet-e a rövidebb munkaidőnek a bolti pult mögött sürgölődő mama? Talán új lakásba költöznek, mennyit lendít rajtuk a két gyerek után járó. megemelt családi pótlék... Lehetőségeiket latolgatják; boldogságukat tervezik. Túl egyszerűen hangzik ez? Minden bonyolult folyamat végeredménye egyszerű. Lapozzuk fel az 1970 október 3-án elfogadott törvényt, amelyben a negyedik ötéves terv fő célkitűzését így fogalmazták meg: „A népgazdaság olyan dinamikus fejlődését kell elérni, amely lehetővé teszi a lakosság életszínvonalának rendszeres és viszonylag gyors növelését, életkörülményeinek és kulturális ellátottságának további javításába termelésnek a korszerűség követelményeivel összhangban álló fejlesztését, a nemzeti vagyon jelentős gyarapítását". Mi köze ehhez a beszorult csapággyal bíbelődő karbantartó lakatosnak, a raktárban zsákoló tsz-tagnak, a jeges úton küszködő gépkocsivezetőnek, a statikai számításokat végző mérnöknek, a tanárnak, az egészségügyi dolgozónak, a könyvtárosnak, a tanácselnöknek...? Csak annyi, hogy minden általuk és értük történik. Ezért, hogy a nagy számok, az összegező mondatok mögött fölfedezhetjük egyéni boldogulásunk, családi boldogságunk megtervezhetőségét Idén a munkások és az alkalmazottak egy keresőre jutó reálbére 2,3 százalékkal nőtt, 1974ben 3,7 százalékkal lesz nagyobb. Az egy főre számított reáljövedelem — 1973: 4—1,5 százalék, 1974: 5—5,5 százalék — szintén gyorsabban emelkedik. Erőteljesebb lesz az életszínvonal javulása, ígéri a terv. S mi ez .aprópénzben?" Például 1,2 milliárd forint bértöbblet az állami ipar és építőipar 1973-ban béremelésben nem részesült munkásainak, akisegítő állománycsoport dolgozóinak, a tanácsoknál tevékenykedőknek, mások mellett. Gyermekenként száz forinttal — június 1-től — gyarapított családi pótlék a két utódot nevelőknek. Mi húzódik meg a beruházásokra szánt 117—118 milliárd forint mögött? Egyebek között a 880 megawatt teljesítményi paksi atomerőmű építésének megkezdése, az évente 280 vagon ízes gyulai szárazkolbászt előállító húskombinát kialakítása, a kétezer kilowattos Kossuth-adó — a mostaninak majd hétszerese — munkálatainak indítása. Boldogabbak lehetünk, leszünk mindezektől, s ezernyi más, föl nem sorolt dolgoktól? Külön-külön köznapi esetek ezek, ám ÖBZszcsségükben már erőteljesen befolyásolják mindénnapjainkat, közérzetünket, világlátásunkat. Mert tekintetünk — hiba vagy nem hiba, így van — először környezetünket fogja vallatóra, s csak azután nézi a tágabb látóhatárt formáló eseményeket. Tcl^b mint tízezer család tervezheti, hogy megoldódik a nagy gond, s óvodába kerül a gyerek, mert 1974-ben 12 000 hely létesítése a teendő. Hatezer család életritmusába szól bele, hogy a továbbtanuló fiú vagy leány kollégiumba mehet; ennyi új helyet teremtenek. Pedagógusok ezreinek munkáját könnyíti, teszi tartalmasabbá a 720 új iskolai osztálvterem, az állami és szövetkezeti kereskedelemben — szeptember végén ennyien voltak — 452 ezren fontolgathatják, a fokozatosan bevezetendő 44 órás munkahét mire ad időt... Hosszú a sor, a végét alig látni. Mert százezer rászoruló várakozhat, talpalhat kevesebbet azzal, hogy 1974-ben ötven új orvosi körzetet alakítanak ki, a kismamák terheit enyhíti, hogy ezer helyett 2500 forint segélyt vehetnek fel, a vezetékes vizet, a csatornát nélkülözők egy csoportjának óhaja teljesedik be azzal, hogy több száz millió forinttal növekszik a közműépítésre fordított összeg. Példáinkkal azt kíséreltük meg, ami szinte lehetetlen: családonként részeire bontani egy esztendő népgazdasági tervét. Azaz amit említettünk, esetleges, véletlenszerű, de talán megérezni olvasásukkor az összefüggéseket, rész és egész elválaszthatatlanságáti Azt, hogy szoros kapcsok kötnek mindenkit a társadalomhoz, ha akarja, ha nem, boldogsága—a tisztességesek, a becsületesen igyekvők boldogsága — csak a nagy egészbe ágyazottan lehet értelmes, igaz, elérhető. Megtervezett boldogságunk a népgazdaság, a társadalom egészének teendőit summázó programra támaszkodik, e program pedig végső soron arra, amit szellemi, anyagi gyarapodásunkért egyénenként teszünk. Bűvös kör lenne? Nem. nem az. A dolgok, életünk természetes rendje, annak érvényesítése, amit a XVIII. században élt közgazdász, Adam Smlth így fogalmazott meg: „a világ gazdagságát nem ezüsttel vagy arannyal szerezték meg, hanem munkával". MÉSZÁROS OTTO EpJilliH. áimttlamii JSS&r^ á. 1