Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-30 / 304. szám
VASÁRNAP, ím DECEMBER 30. Megindul! a forgalom akis földalattin Szombaton, tegnap ünnepi külsőségek között adták át rendeltetésének a felújított millenniumi földalatti vasutat Budapesten. Utvonalát a rekonstrukció során a Kacsóh Pongrác útig hosszabbították meg. A régi szakaszon kicserélték a rossz pályatesteket, egyidejűleg jobb irányú közlekedést valósítottak meg, vagyis most már az ellenkező oldalon kell felszállni a szerelvényekre. Teljesen kicserélték a kocsiparkot is. Az új vonatokat a Ganz-MÁVAG gyártotta. Ezek kényelmesebbek, nagyobb befogadóképességűek. Csaknem másfél ezernyi utas fér fel az új szerelvényekre, mint a régiekre. A kis földalatti útvonalának meghosszabbításával közvetlen kapcsolat létesült a Kacsóh Pongrác úti lakónegyeddel, az l-es, a 25ös, valamint a 125-ös buszok végállomásával. A felújított metróvasút megnyitásával egyidejűleg adták át rendeltetésének a Frankovits Mihály utcai (Csömöri úti) közúti felüljárót, a közúti felüljárón mennek végig a 73-as és a 173/E jelzésű buszok. A 73as a Bosnyák térig jár, a 173/E viszont meghosszabbított útvonalon, a Thököly úton végig, a Baross térig közlekedik. (MTI) Gyűjtés A keszthelyi Balatoni Múzeum két évvel ezelőtt kezdte meg a kisgrafikák gyűjtését A kezdeményezés a reméltnél is nagyobb sikert hozott: két év alatt húszezer művészi alkotást vettek leltarba. Dr. Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas professzor például több ezer darabos gyűjteményt ajándékozott a balatoni múzeumnak. A kezdeményezést a művészek is pártfogolják. Szinte rendszeresen érkeznek az újabb küldemények a múzeumba. V Epül az új cementgyár A Heves megyei Bélapátfalván épül fel az ötödik ötéves terv időszakában az ország egyik legnagyobb cementgyára. A kiemelt, egyedi nagyberuházások előkészületei megkezdődtek: kijelölték az új üzem helyét a régi cementgyár szomszédságában, és az első kivitelezők megjelentek a helyszínen. A mintegy 6 milliárd forintos költséggel épülő cementgyár a tervek szerint évenként 1,2 millió tonna cementet termel. A bélapátfalvi nagyberuházás — az eredeti elképzelések szerint — 54 hónap alatt készül el, de máris lépések történtek a beruházási program meggyorsítására. Sass Kálmán, a cementgyár igazgatója elmondta, hogy Bélapátfalván adottak a nagyarányú fejlesztés műszaki és személyi feltételei. A régi gyár 63 éve működik, és munkásgárdája nagy tapasztalatokkal rendelkezik. A kitűnő nyersanyag hosszú távra fedezi a zavartalan működést. (MTI) Nukleáris műszerek Pécsett, a Mecseki Érc- az elektronikus elven műbányászati Vállalat Kutatá- ködö vegyipari adagoló szisi és Automatizálási Üze- vattyú, amely az anyagot mében terepen is hordozha- meghatározott mennyiségben tó nukleáris célműszereket igen nagy pontossággal szálkészítenek. Üj „termékük" az lítja. A mezőgazdasági társutások termelése az utóbbi három évben megkétszereződött, 1972-ben 8 milliárd Ft-ra rúgott. Jelentós szerepet töltenek be a termelés korszerűsítésében az ipari termelési rendszerek elterjesztésében, a mezőgazdasági építkezésekben, gépjavításban és szolgáltatásokban. Nő a szerepük a lakosság élelmiszerellátásában is. 1972-ben több mint 100 ezer hl tejjel, 1537 tonna hűs- és szalonnakészitménnyel, 2700 tonna vágott baromfival, 11 500 tonna- tartósított zöldséges gyümölcskészítménnyel járultak hozzá a lakosság jobb ellátásához. A kooperáció nem öncél, hanem a több és hatékonyabb termelés eszköze, A társulások alapításában és fejlesztésében következetesen érvényesíteni kell az önkéntesség elvét, továbbá azt is, hogy a társulások mindazokat az előnyöket és jogokat élvezzék, amelyekben bármely szövetkezet és vállalat részesülhet. Vagyis a társulok ne legyenek hátrányosabb helyzetben amiatt, mert valamilyen célt közösen valósítanak meg. Azt a helyes elvet, hogy az állam szükség esetén az egyes tevékenységeket — nem pedig az egyes üzemi formákat — részesiti előnyben, a jövőben célszerű lesz kiegészíteni a szövetkezetekből és állami vállalatokból álló vegyes jellegű társulások, továbbá a vertikális irányú kooperációk fokozottabb támogatásával. Az eddigi eredményekre alapozva a jövőben főleg a következő irányban célszerű fejleszteni a gazdasági együttműködést: — a műszaki fejlődés, a korszerű technika, technológia, ügyvitel- és termelésszervezés elterjesztésére, ezeh belül a mezőgazdaságban az iparszerű termelési rendszerek fokozatos térhódításának elősegítésére; — a vertikális irányú együttműködés bővítésére; a szövetkezetek egymás közötti kapcsolatainak fejlesztésével egyidőben 3 szövetkezetek és állami vállalatok kooperációjának erősítésére; — m gazdálkodó egységek gazdasági tevékenységét segítő szolgáltatások előmozdítására; — a dolgozókat közvetlenül érintő lakossági szolgáltatások fejlesztése érdekében. A tapasztalatok jól mutatják, hogy a termelés növelésének, koncentrálásának és hatékonysága fokozásának bevált útja hazánkban is az együttműködés erősítése, a gazdálkodó egységek közötti kapcsolatok szorosabbra fonása. Ezt a folyamatot a társadalmi és műszaki fejlődés egyaránt ösztönzi. Eredményeként javul a termelőeszközök kihasználása, a dolgozók foglalkoztatása, és gyorsul a gazdasági fejlődés. További, fontos tapasztalat, hogy a kooperáció erősödése kedvezően hat nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi viszonyokra is. Mennyiben szolgálja az állami vállalatok és a szövetkezetek, illetve az ipari és a mezőgazdasági nagyüzemek együttműködése a szocialista társadalmi-gazdasági viszonyok továbbfejlődését? Annyiban, amennyiben a kooperáció kedvezőbbé teszi a feltételeit annak, hogy az egyes üzemeket és településkörzeteket tekintve csökkenjenek a termelés koncentrációjában, szakosodásaban, a cserében, az elosztásban a termelóerők alacsonyabb fejlettségi fokán kialakult különbségek, és az ebből származó feszültségek, A kooperáció nem törli el automatikusan a szocialista tulajdon két formájának különbségeit, de egyengeti közeledésük útját, előmozdítja a gazdálkodás azonos, szocialista vonásainak erősödését. Kedvező feltételeket teremt a ma még meglevő társadalmi különbségek csökkentéséhez, minden olyan esetben, amikor a kooperáció révén a termelóerők és a termelékenység valóban lényeges mértékben növekszik. Annak eredményeként ugyanis, ha iparosodik a falu, erősödik az urbanizáció, gyorsul a falusi társadalom és a parasztság átalakulása. A gazdasági együttműködés erősödése tehát közvetve kihat a falu és város közötti eltérések, a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság közötti különbségek csökkenésére is. Mindez jól mutatja, hogy a gazdasági kooperáció ösztönzése és fejlesztése nemcsak szűk termelési érdek, hanem fontos társadalmi és politikai érdek is. Január 1-től érvényes... Tájékoztató a terhességmegszakítás új feltételeiről A kormány októberben kiadott népességpolitikai határozatának két igen jelentős rendeletrésze lép életbe január 1-én. Azt, hogy mivel könnyítik a gyermekes családok helyzetét, miképpen csökkentik a gyermekneveléssel járó költségeket. már többször megírtuk. Most a születendő nemzedékek egészségének védelmére hozott intézkedésekről tájékoztatta lapunk munkatársát dr. Fritz János, a megyei tanács vb egészségügyi osztályának főorvosa. Olyan egészségpolitikai in. tézkedésekre volt szükség, amelyekkel már a fogamzás előtt is védjük a leendő gyermekeket. A családterve, zést, a nők védelmét, és az utódok egészségének biztosi, tását célzó intézkedések kö. zött az egyik legfontosabb, hogy kötelezővé tették a há. zasulók számára, hogy felkeressék a család- és nővédelmi tanácsadást végző orvost, a családtervezés kérdésében szakszerű tanács, adást, oktatást kapjanak. Az anyakönyvvezető akkor köt-j heti meg a házasságot, ha a házasulok írásbeli igazolást hoznak a kötelező tanács, adáson való részvételről. A jogszabály előírja, hogy minden 35 éven aluli nőnek és férfinak (még ha nem először köt is házasságot) részt kell vennie a családtervezési tanácsadón a lakhely sze. rint illetékes körzetben. Az anyakönyvvezetők az első je. lentkezéskor pontosan , megmondják ugyan, hogy a menyasszonyok-vőlegények melyik tanácsadó körzetébe tartoznak, soroljuk fel azonban mégis, hogy Szege, den nyolc helyen működik majd tanácsadó: a Feltámadás utca 20. szám alatti, az Oskola utca 28. szám alatti, a Korondi utca 5. szám alat. ti, a Petőfi Sándor sugárút 65. szám alatti rendelőben, a tarjáni rendelőben, Kiskundorozsmán, a Balajti utcai rendelőben, Algyőn a ta. nácsadóban, valamint Tápén, a tanácsadó helyiségében. Községekben a körzeti orvosnál az orvosi rendelőben kiírt időpontokban jelentkezhetnek a házasulandók. A családtervezési felvilágosítás nem orvosi vizsgálatot jelent, de ezt is kérhetik a házasulandók. Az utóbbi évek művi ter. hességmegszakitási gyakorlatát felül kellett, már vizs. gálni, mert az anya és az utódok egészségét bizonyíthatóan károsan befolyásolta, ugyanakkor igen kevés gyer. mek született. Az elmúlt években hazánkban is korszerű fogamzásgátló szereket lehetett már kapni, ezek ter. jedtek is, de mégsem csökkent a művi vetélések szá. ma. Az, hogy a rendelet megszigorítja az abortuszt, elsősorban azért történik, hogy a korszerű fogamzásgátló szerekkel előzzék meg a nem kívánt terhességet, tudatosan tervezzék meg a szülés idejét, hogy amikor a legjobb feltételek között tud. jak fogadni az új családtagot, akkor érkezzék meg. Vagyis mindenképpen meg kell szüntetni az egészségkárosító beavatkozások számának növekedését. Annak érdekében viszont, hogy a művi terhességmegszakítás egészségkárosító hatása a minimálisra csökkenjen, csak a jogszabályban meg.határozott esetben, és továbbra is csak fekvőbeteggyógyintézetben szabad elvégezni. A rendelet szerint következetesen eljárnak azokkal szemben, akik megszegik a terhességmegszakításra vonatkozó jogszabályo. kat. A terhességmegszakítást engedélyező bizottság' ezentúl hatósági jogkörrel rendelkezik, vagyis a jogszabályban meghatározott félté, telek esetén engedélyezi, illetve elutasíthatja a terhes, ségmegszakítási kérelmet Ez utóbbi esetben a kérelmezőnek fellebbezési lehető, sége van. Az első fokú bizottság háromtagú: az elnök orvos, tagjai pedig egy szociálpolitikai előadó és egy védőnő. Csongrád megyében hat első fokú bizottság működik majd január 2-től, Szegeden egy, a megyei városi rendelőintézet II. emeleti tanácstermében, hétfőn 8-tól 10-ig és csütörtökön 14-től 16 óráig. A szegedi járás lakói számára a József Attila sugárút 98. szám I. emeleti nőgyógyászati rendelőjében hétfőn fél 9-töl fél 12-ig és pénteken 15-től 18 óráig tart fogadóórát az első fokú bizottság. A terhességmegszakítást kérőnek a körzeti nőgyógyász szakorvostól igazolást kell kérni arról, hogy milyen idős a terhessége. A szakorvos által kiállított, kérelmező lapot le kell adni az illetékes körzeti bizottságnál, amely azt a legközelebbi ülésen elbírálja. Milyen esetekben engedélyezi a terhesség művi megszakítását az illetékes bizottság? Ha a szülőknél fennálló, vagy a születendő gyermek, nél valószínűsíthető egészségügyi okok orvosilag indo. kolják; ha a nő nem él házasságban, vagy tartósan kü. lön él; ha a terhesség bűncselekmény következménye; ha a terhesnek, illetőleg fér. jének nincs saját tulajdonú vagy önálló bérlakása; ha három vagy több gyermeke van, illetve szülése volt, avagy két élő gyermeke van, és legalább egy további szü. lészeti esemény volt; ha a terhes 40 éves vagy idősebb (1978 végéig azonban 35 év a korhatár). Ezeken az eseteken kívül a jogszabály egyéni mérlegelés alapján is lehetőséget ad az engedélye, zésre, a következő esetekben: ha két élő gyermek van, a harmadik terhesség alkalmával, amennyiben a születendő magzat életképes, sége, illetve fejlődése várha. tóan veszélyeztetett; ha a férj tartós sorállományú, vagy különleges szölgálatot teljesít fegyveres testületeknél; ha a terhes nő vagy a férj tartós szabadságvesztés büntetését tölti; ha szociális okok a megszakítást nyoma, tékosan indokolják. Az engedélyezési bizottságnál kötelező a személyes megjelenés, és mert a jogszabály eddig is 12 hétnél fiatalabb terhességet engedélyezett művi úton megszakítani, azt is előírja a rendelkezés, hogy a bizottságnak a benyújtás utáni ülésen el kell bírálnia a kérelmet, méghozzá többségi szavazat dönt. A kérelem benyújtásakor a terhes nő köteles bemutatni az indokait alátámasztó igazolásokat, illetve ezek hiányában büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozatát. A hatósági jogkörű bizottság természetesen indíthat bizonyítási eljárást Is. Az eljárás meggyorsítása érdekében azonban arra is van lehetőség, hogy az első fokú bizottság elnöke bizottsági ülésen kívül engedélyt adhasson a terhesség megszakítására azokban az esetekben, amelyeknél egyéni mérlegelés nem szükséges, mint. azt felsoroltuk. Vannak indokolt esetek, amikor nem a lakhely szerinti bizottságnál akar megjelenni a terhes nő; joga van arra is, hogy az ideiglenes lakhely szerinti bizottsághoz forduljon, de engedélyt kaphat a járási városi tanács főorvosától' vagy a megyei főorvostól arra, hogy más város vagy más megye bizottságánál kérje a terhesség megszakí_ tását. A művi vetélések díját a rendelet felemeli, mégpedig oly mértékben, hogy az a műtét tényleges költségét fedezze. A térítési díjakat viszont differenciáltan állapítják meg, 600, illetve 1000 forintos összegben. Jogszabályban meghatározott esetekben a térítési díj mérsékelhető, illetve elengedhető. Minden műtéti terhességmegszakítás esetén legalább két napig keresőképtelen ál_ lományban kell tartani az érintetteket. A bizottsági ülésen megjelenő terheseknek igazolt távollétet köteles biztosítani a munkaadó. Az első fokú bizottság döntése ellen fellebbezni lehet a másodfokú bizottsághoz, nemcsak a kérelem elutasítása miatt, hanem a térítési díj megállapítása miatt is. A fellebbezést csak azonnal lehet bejelenteni az első fokú bizottságnál. Másodfokú bizottság a megyében csak egy van, Szegeden, a József Attila sugárút 98. szám alatti rendelőben, hétfőn 14-től 16 óráig és csütörtökön 9-től 11 óráig üléseznek. Az öttagú bizottság elnöke orvos, tagjai a megyei vezető védőnő, megyei nőfelelős, jogász és a szakszervezet képviselője. A fellebbviteli, másodfokú bi. zottság a benyújtott kérelmet a következő ülésen rheg. tárgyalja. Amennyiben a terhesség megszakítását kérő kiskorú, a szülőket, illetve a törvényes képviselőt értesítik és meghallgatják. Ahhoz, hogy a nem kívánt terhességet megelőzni tudják, mindenképpen szükséges, különösen az ifjúság kö. rében, a biológiai, egészségügyi, etikai, morális ismeretek oktatása, ismertetése. Ezek az ismereték elengedhetetlenek a harmőnikus, szép emberi kapcsolatok, a kiegyensúlyozott családi élet megteremtéséhez, és ezek tudatában a korszerű családtervezés megvalósításához. Ezért az állami oktatás minden formájában és ugyanígy a lakosság körében végzett egészségügyi ismeretterjesztésben sok-sok előadást kell tartani a családi életre való felkészítés érdekében. A terhességmegszakítás szabályozásáról szóló rendeletet az Egészségügyi Közlöny december 10-én megjelent rendkívüli száma tartalmazza, de a terhesség művi megszakítását kérő asszonyokat a körzeti nőgyógyász szakorvosok is felvilágosítják. Sz. M. AcéSöntöde A Győr i megyei Állami Építőipari Vállalat befejezte egyik legnagyobb munkáját, a 18 ezer tonna évi kapacitású győri acélöntöde kivitelezését. A külön gyárnak is beillő acélöntöde a Magyar Vagonés Gépgyár egyik kiemelt egységeként működik majd, és mindenekelőtt a futómű és a motorgyártás további felfejlesztését szolgálja.