Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

14 HÉTFŐ, 1973. DECEMBER Sfc Mint egy nagy család Egyszerű igazságok Márta Istvánék tápéi lakásában rena, tisztasag, Kellemes meleg es sok-soK noveny. A csatád ouagu. Az apa géplakatos, az anya a tápéi Kuiiurnaz gonunoKa, Irénke eisós gimnazista, Edit hatodikos, a figyeimes kisiiú, Pista otoaikes. Üzemi vita soxán azt mondta az egyik munkás: ne is várják tőlünk, hogy mi járjunk a kultúra után. ria heiyunkoe hozzak, ide a gyaroa, akkor ügyelünk, megproDaljuk megérteni, eivezni, befogadni. A közművelődés szakemberei régen tudják: bár nagyon fontos, de nem alapvető a „ha a hegy nem megy Monamedhez, Monamed megy a hegynez"kérdés a munkásműveloüésben. Az sem újkeletű felfedezés, hogy a kultúra termékei iránti érdeklődésnek. a művelődés vágyának és igényének felkeltéséhez nem elég sem a népművelői lelkesedés; sem a kínálatnak, a kultúra termékeinek és a művészet produktumainak megléte; sem a művelődés joganak és lehetőségének deklarálása. Alapvetően és elsősorban az ember, a munkásember életkörülményei, az életforma és -mód bizonyos színvonala határozza meg a kulturális érdeklődés fokát, szélességét és mélységét. A Márta család élete bizonyíték is, példa is. Márta Istvánnak nem volt szakmája 1958-ban, amikor házasságot kötött. Sertéstelepen dolgozott, nem járt sehova, nem tanult, nem szórakozott, nem került rá pénz. A katonaságnál látta, jobban megbecsülik azokat, akik értenek valamihez. Itthon beiratkozott egy ív- és lánghegesztő tanfolyamra, maga is meglepődött, milyen gyorsan megérti, amit kell, könnyen tanuL — Kislányunk született, több lett a kiadás. Azt gondoltam, ha már ez a tanfolyam lement, elmegyek egy másikra. így aztán mozigépész lettem, meg olyan fúró-faragó, barkácsoló ember. Ható vanháromban levizsgáztam a géplakatos szakmából, 66-ban bevégeztem a gépipari technikumot, estin. A lányom másodikos volt, amikor én elsős — mosolyog még mindig szégyenlősen. A géplakatos keresete a tanfolyamok és iskolák végzésével párhuzamosan emelkedett, bár felesége akkoriban nem dolgozott, a család életkörülményei javultak. Az árvíz után kölcsönt kaptak, akkor épült a két szoba, konyha, fürdőszoba. Tavaly ragasztottak hozzá egy kisebb helyiséget, most az szolgál konyhaként, az így nyert harmadik szoba a nagylány birodalma. A ház kívülről nincs még bevakolva, a bútorokat ezután kell kicserélni, és a fürdőszobába vizet vezetni. A három gyerek pedig tanul. — Nincs okunk panaszra, én azt hiszem, nem élünk rosszul. — néz Mártáné a többiekre. — Háztartási gépeink vannak, porszívó, hűtőgép, mosógép. Részletre vásárolunk ezt-azt, ami még kell a lakásba. Tévé, rádió van, a férjem szétszedi meg összerakja őket. Viragtartót, polcot a falra, ilyesmit maga íaorikál. Szeretünk enni, arra megy a legtöbb pénz. Nőnek a gyerekek — tarja szét a karjat, maja kérdésemre elmondja, nincs családi ünnep, a rántott húst egyszerű, hétköznapi vacsoraként fogják eltüntetni az éhes szájak. Egyébként mindennap főz. Reggel indul a kultúrházba takarítani, egy óra—fél kettő, mire hazaér. Férje mindig délelőttös, délutánjai és estéi szabadok. Kivéve azokat a napokat, amikor brigádprogram van. Vetélkedőket, ünnepségeket készít elő, hiszen szocialista brigád vezetője. Es kivéve persze hetenként két estét. Hétfőn és pénteken ugyanis az egész család a kultúrházban, helyesebben a moziban van. Márta István a gépész, felesége elvállalta a oénztárt, a gyerekek pedig nézők, — Jól jön az a néhány száz forint, amit a moziért kapunk, kiegészíti a fizetésünket. A férjem 2600-at, én 1200-at keresek. Most havi 760 forint részletet fizetünk. A kosztra körülbelül 1800 kell havonta. A többi... tüzelő, ruha, iskola... mindig kell valami. — Mikor Voltak színházban? Vagy moziban, Szegeden? Csönd ereszkedik közénk. Az asszony a nagylányhoz fordul, az kedvesen, biztatón rákacsint és Mártáné végre megszólal: — A mozi itt van, a városban legutóljára akkor voltunk, amikor a Cleopátrát játszották. Színházban voltam egyszer..., de mit is láttam ... Irénkém, mondd már, jaj, úgy elfelejtek mindent! A férjem nagyon szereti a történelmi darabokat a tévében. Irénkém is nézi, de ő színházba jár, diákbérlete van. Az én kedvenceim a vígjátékok. Meg az Arany Páva, mert tagja vagyok a Pávakörnek. Szeretek otthon lenni. A családfő barkácsol délután, ha kell, takarítja a szobákat, gondozza a növényeket. Amikor megkezdődik az adásidő, bekapcsolják a tévét. Majdnem mindent megnéznek, a híradót egyetlen napon sem mulasztják el. — Jobb színházat látni ebben, mint az igaziban! — Ide, a kultúrba mindig elmegyünk a kiállításra. Eddig legjobban a Nyilassy képei tetszettek. Még egyszer körbepillantok a szobában: a polcokon könyvek, sok könyvtári, a gyerekek rendszeres olvasók. Mindhárman jeles tanulók. A szülők az újságokat nézik át mindennap, ebéd után. A gyerekek minden nyáron kirándulnak, táboroznak. Márta István egyszer utazott el a szakszervezettel, felesége a néptánccsoportot elkíséri néha, legutóbb Szekszárdon voltak. Köszönéskor Mártáné azt mondja: — így élünk, így szeretünk, ennyire telik a pénzünkből, időnkből, energiánkból. SULYOK ERZSÉBET szesedést, elég szépet várnak. S persze, a családokról is sok szó esik. Most hirtelenében az jut eszébe a brigádvezetőnek, mikor Baloghné beteg volt, meglátogatták. A kisfiú — már hatéves, aranyos gyerek — mesélni kezdett az óvodáról. De hát ók is elég bőbeszédűen mondták a „benti" dolgokat. — Marika néni — adta fel a versenyt a kicsi, nem csekély lovagiassággal —, ha majd el tetszenek mondani a mondókájukat, akkor majd én folytatom. Bárdiné dicséri a fiatalokat. „Annyit vágjuk őket, de sokszor túlozunk!" .Aki sokat beszélget velük, aki velük él, az igazán megismerheti a jó oldalukat is. — Itt van az én fiam. Nem mondom, hogy egy könnyű gyerek. De tanul, törekszik. Én megkaptam a könnyűipar kiválót, ő meg a Szakma Ifjú Mestere versenyben lett első. Jött haza, lobogtatta a papírt: na, Bárdi István mester! Mit szóltok hozzá?! De nemcsak az otthoni, s nem is csak a gyári családot érzik magukénak. „Fogadott szüleik" is vannak — a Kálvária téren, az öregek napközi otthonában. Meg-meglátogatják őket, s az idős emberek is voltak már a gyárban — viszaadni a látogatást. A klubszobában vendégelték őket. jó hangulatban. Nagyon hálásak ezek a megfáradt emberek minden figyelmességért, jó szóért. Bútorhuzatot is varrtak a brigádtagok — csinosítani a napközi otthont Legutóbb az otthon korelnökét a 92 éves Sándor bácsit köszöntötték virággal, jókívánságokkal. Ez is egy szál a sok közül, melyekkel a Színes, gazdagodó világhoz kötődnek. S ez esetben ők adják a színt és az értékes, meleg emberi szót. A „fogadott szülők" iránti szeretet is azt tükrözi: emberséges emberként keresik helyüket, feladatukat a világban e nagy család tagjai, felelősségérzettel és tisztelettel közelednek az idősebbekhez is. Éppúgy, mint a gyerekekhez. Hisz szinte valamennyien szülők is, egy vagy két gyermek nevelői. Két brigádtag éppen most van szülési szabadságon közölük. Az ember bonyolult lény. A dolgozó ember sem csak dolgozó — önmagát is alakítja, alkotja közben. Éppúgy a tanuló, az ismereteket szerző is. így lesznek teljesebb, szebb életet élő emberek a szocialista brigádok tagjai. Együtt küzdve a harmóniáért, a közös célok megvalósulásáért. Hogyan fejlődik, hogyan alakul, hogyan lesz több tegnapi önmagánál egv ember — erre sokan feleletet találhatnának a Rákóczibrigádban. Mert a közösség sokirányú hatásában egyre erősebb, sugárzóbb a párttagok segítő, eszmél tető. összefüggéseket láttató. tudatalakító hatása. A már említetteken kívül Koczka Károlyné. Farkas Zsuzsanna. Szilágvi Lajosné, Czifra Péterné. Csanádi Rozália. Rakonczai Árpád né. Szalma Vrncéné. Treplán Györgyné, Karsai Sándorné. Süttei Pálné. Kiss Józsefné és Keszi Zoltán tartozik a jeles közösségbe. A fentiek csak néhány strófát jelentenek a gazdag brigádkrónikából. S bizonyos. hogy ilyen aktivitással ezután még fényesebb lapokat írnak a nagy család tagjai. SIMÁI MIHÁLY arról beszélgettek, hogyan lehet valakiből jó kommunista, hasznos tevékeny résztvevő az alapszervezeti munkában. Baloghné mosolyogva mondja, hogy mivel őt az idén soraiba fogadta a hármas alapszervezet közössége, már arra is gondolt, kik lehetnének még tagok a Rákóczibrigádból. — Azon vagyunk, hogy minél több párttag legyen közöttünk teszi hozzá, a legnagyobb természetességgel használva a többesszám első személyt. S örömmel mondja, hogy nem is egy olyan dolgozótársat tudna megnevezni, aki már megközelíti a követelményeket. Jelenleg öt párttag van a kis közösségben. S azt hiszem, ezzel függ össze, hogy a brigád egyre inkább megvalósítja, éli a szocialista módon dolgozni, tanulni, élni jelszót. Hogy mind teljesebb, tartalmasabb lesz az életük. A gyárban, művelődésben, szórakozásban s a családban egyaránt. Balogh Károlyné betanított munkás. De a januárban kezdődó, kétéves szakmunkásképző tanfolyamra már beiratkozott. És utána is szeretne tanulni: 6 év alatt megszerezheti a technikusi képesítést. — Erzsike is itt tanult szakmunkássá — említi a másik, frissen felvett párttagot, Turu Erzsébetet. — Most pedig már elsőéves a szakközépiskolában. Fiatalos ambíció, jókedv, szorgalom — ez jellemzi a brigádot, s a nagyobb közösséget, a „szalagcsaládot" is egyre inkább. Más-más szavakkal Bárdiné is és Baloghné is ugvanazt magyarázzák: összetartást és fejlődést. S nemcsak a termelésben! Mert egy ilyen összeforrott, már az ezüstplakettért versenyző szocialista brigádnál szinte természetesnek vesszük ma már azt a 110 százalékos átlagot, azt a jó minőségi munkát — amit persze mérhetetlen sok igvekezet. fáradozás kísér. De például az, hogy a brigádon kívüliekkel együtt mentek Nagykőrösre gyárat látogatni, hogy sokszor szóba kerül velük a „miért nem lépsz be a brigádunkba?" dilemma is, mutatja a nyitottságot, a segítőkész kapcsolatokat. S nincs harag, ha a dolgozótárs azt mondja: „most az én időm nem adja ki azt a pluszt, amit egy brigádtagtól elvártok". Mi minden szóba kerül ennyi asszony meg lány között. Viccelődnek, évódnek. megbeszélik, melyik szakállas ki is lehet a most pergő filmsorozatból, véleményt mondanak róla, napihíreket vitatnak meg, a gyári újság legújabb számát — amit várnak, örülnek neki. mert sok információt ad a vállalatról. Róluk is, mert Bárdi Istvánné tollat fogott, hogy valljon a brigádéletről. Jól jön. ha a minőségért jutalmat kapnak, latolgatják a nyereségré— A mi szalagunk — mint egy nagy család. Így szoktuk mondani. És én vagyok az anya ebben a nagy családban. Vele jár a felelősség, meg a szeretet. Sokszor lemondtam volna már, legyen más a brigádvezető. Két gyermekem van. betegeskedik az édesanyám — megvan a maga gonaja-dolga. De ezek a lányok olyan aranyosan körülduruzsoltak: Marika néni, vállalja tovább! Szeretem őket, kedvesek, közvetlenek, jó munkatársak — hát persze, hogy tovább csinálom. Enélkül már nem is tudnám elképzelni az életemet. Bárdi Istvánné a Szegedi Ruhagyárban, a négyes teremben dolgozik. Az úgynevezett nadrágszalagon. Több mint harmincan munkálkodnak itt: exportra készítik a nadrágokat. Most épp az angoloknak. A szalag 15 dolgozója alkotja a Rákóczi-brigádot. Ennek a vezetője Bárdiné. De ahogy be. szélgetéí'ünkből meg mások szavaiból negítélhetem: csakugyan „anyja", lelke ő az egész kollektívának. — Szeretni kell a szakmát, szeretni kell az üzemet, és persze, a jó munkáért járó pénzt is —, ezt szokta mondogatni a többieknek. S amennyire egy beszélgetés alatt meg lehet ismerni valakit, úgy érzem, ennél sokkal többet is „propagál" a maga környezetiben ez a csupaszív asszony: az alkotás, a nagyobb tudás, az összetartozás örömeit, Életszeretetet. Kedves, szapora szavú, ősz hajt! teremtés. Idén kapta meg a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést Sok minden hozzátartozik a tacionáléjához, legfontosabbnak azonban azt érzi, hogy 1950 óta párttag. Egy kommunista, aki a szocialista brigádmozgalomban teljesít fontos megbízatást. Alaptételnek számit, hogy friss erők, új párttagok nevelőiskolája is ez a mozgalom. Egyikük, a fiatal, barna szemű, mosolygós Balogh Károlyné — így vall erről: — Igazán sokat köszönhetek ennek a közösségnek. Bekerültem a brigádba, kedvesek voltak. segítettek. Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk, jártunk a politikai oktatásra — s egyre jobban érdekeltek azok a témák. Ügy éreztem, egy igazi brigádtag évről évre többet igyekszik tenni a szocializmus építéséért, a művelődésért, a társaiért. Én azért léptem pe a pártba, mert úgy gondolom, ott tehetek a legtöbbet. S mert imponált az ismerős kommunisták példája. Az, hogy Marika néni olyan egyszerűen, és mégis pontosan meg tudja magyarázni nekünk a dolgokat. az összefüggéseket. A beszédes, szimpatikus fiatalasszony most az új párttagok szemináriumára jár. Legutóbb