Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-14 / 266. szám

2 SZERDA, 1073. NOVEMBER W Izrael megszegi a hatpontos megállapodást Szovjet—jugoszláv tárgyalások Egy ENSZ-egység a Kairó—Szuez országút 101-es kilo­méter énéL # Kairó (UPI, Reuter) A Biztonsági Tanács leg­utóbbi tűzszilneti felhívásá­ban foglaltak végrehajtását célzó hatpontos egyiptomi— izraeli egyezmény aláírása után nem egész 48 órával világossá vált: az izraeli kormánynak nincs szándéká­ban végrehajtani lapodás pontjait. átvevő ENSZ-katonéktól mindössze 10 méterre vonták vissza állásukat, lebontottak egy úttorlaszt a 130-as kilo­méterkőnél és 15 perces ul­timátumot szabtak a 119-es kilométerkőnél, mindössze 9 kilométerre Szuez városától felállított ENSZ-ellenőrző megál- pont felszámolására. Az iz­raeliek — miután az ENSZ­hírügynökségek jelentése sze­rint — a helyszínen volt Dajan izraeli hadügyminisz­ter is, akivel azonban az ENSZ-erők főparancsnoka csak a későbbiekben talál­kozott. •Stilasvuo és Dajan keddi eszmecseréjét várakozás előz­te meg kairói diplomáciai körökben, valamint az ENSZ hivatalos képviselőinek kö­rében. A tárgyalásról távozó finn tábornok mindössze annyit közölt: „Most (a keddi tárgyaláson) nem volt félre­értés". A Kairóban berendezett ENSZ-központ szóvivője kedden nyilatkozatban fog­lalkozott az izraeli katonák hétfői akcióival. A szóvivő világosan leszögezte: az iz­raeliek nem hajlandók alá­vetni magukat a megállapo­dás ama pontjának, hogy ENSZ-erők vegyék át a Szuezzel az összeköttetést biztosító útvonal ellenőrzé­sét. Izrael az ellenőrző pontok ENSZ-felügyelet alá helye­zésével egyldőben továbbra is „ellenőrizni" kívánja a Szuez—Kairó út általa meg­szált szakaszát. Mindeneset­re Egyiptomnak és Izrael­nek ma. szerdán lesz mód­jában ismét tárgyalni a tűz­szüneti egyezmény végre­hajtásával összefüggő prob­lémákról: ekkor találkozik ugyanis újból Gamazi és Jariv. • Tel A vív (AFP) Az AFP Tel Aviv-i jól ér­tesült forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a fogoly­cserét, melynek kedden kel­A kedd délutánig beérke- katonák visszautasították az zett hírügynökségi jelentések ultimátumot — tumultuózus tanúsága szerint az izraeli jelenetek kíséretében a szó csapatok a Kairót Szuezzel szoros értelmében kidobták összekötő országút három az ENSZ-katonákat sátraik­pontján hétfőn erőszakkal ból, a sátrakat lebontották akadályozták meg az ENSZ- és levonták az ENSZ-lobogót. erőket abban, hogy a hat- A vasárnap aláírt egyez­pontos egyezmény értelmé- mén)' izraeli részről történt lett volna megkezdődnie az ben átvegyék az útvonal el- megsértéseinek kivizsgáld- egyiptomiak és az izraeliek lenőrzését, és azon ellenőrző sára kedden reggel a között, elhalasztották, ezen­pontokat létesítsenek. Az iz- 101-es kilométerkőnél levő felül Izrael nem hajlandó raeli katonák azt követően, ponthoz utazott Ensio Siilas- gyógyszereken kívül egyéb hogy megtagadták a 101-es vuo tábornok, a közel-keleti kilométerkő körzetének ki- ENSZ békeerők főparancs­űrftését az ellenőrző pontot noka. Vele egyidőben — a ellátmányt átengedni az egyiptomi harmadik hadse­reghez. Kissinger befejezte pekingi látogatását Hz amerikai külügyminiszter Tokióban % Peking (Cj Kin*, AFP. UPI) Henry Kissinger, az Egye­sült Államok külügyminisz­tere, Nixon elnök nemzet­biztonsági főtanácsadója kedden este befejezte tár­gyalásait a kínai vezetőkkel. Az amerikai diplomácia vezetője pekingi látogatásá­nak utolsó napján két alka­lommal konzultált Csou En­laj kínai minisztertelnökkel. A két politikus kedden má­sodik alkalommal búcsúva­csora után találkozott, ame­lyet Csi Peng-fej, a Kínai Népköztársaság külügymi­nisztere az országos népi gyűlés pulotájában adott az amerikai vendégek tisztele­tére. A keddi második talál­kodón — nyugati hírügynök­ségi értesülések szerint — Kissinger és Csou En-laj „elvégezte az utolsó simítá­sokat" a közös közleményen, amelyet az amerikai kül­döttség pekingi látogatásáról szerdán fognak nyilvános­ságra hozni. A két konzultáció közötti búcsúvacsorán az Egyesült Államok külügyminisztere pohárköszöntőt mondott A kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásait „körültekintőek­nek és átfogóaknak" minősí­tette. Vendéglátóit arról biz­tosította, hogy a kínai—ame­rikai kapcsolatokban elért haladást a jövőben is foly­tatni fogják, „bármilyen le­gyen is az Egyesült Államok kormányzata". Kissinger szerdán — kö­zép-európai idő szerint a hajnali órákban — Peking­ből Tokióba utazik, ahol két napot tölt Képünkön: Leonyid Brezsnyev és Joszlp Broz Tito talál kozója 0 Kijev (TASZSZ) mi, gazdasági, tudományos­Kedden Kijevben folyta- technikai és kulturális kap­tódtak Leonyid Brezsnyev csolatainak időszerű problé­és Joszip Broz Tito tárgya- máit A két államférfi fon­lásai. tos nemzetkőzi problémákat, Az elvtársi légkörben és a köztük az európai béke és kölcsönös megértés szelle- biztonság erősítésével, vala­mében lefolytatott eszme- mint a közel-keleti helyzet­cserén áttekintették a két tel kapcsolatos kérdéseket ország politikai, kereskedel- vitatott meg. Rádiótelex Genfben, a hadászati fegy- piac helyzetének stabilizálá­verek korlátozásáról folyó sáig marad érvényben, tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai delegá- CaP« Canaveral ció kedden újabb megbeszé- Ismét elhalasztották a lést tartott. Skylab—3 amerikai űrállo­Saigon másnak ezúttal csütörtökre A DIFK katonai szóvivője tervezett felbocsátását, mert kedden újabb tűzszünetsér- a Szaturnusz—1 hordozóraké­téssel vádolta meg a saigoni tában újabb meghibásodáso­rezsimet, közölve, hogy a kat fedeztek fel. A Skylab­saigoni adminisztráció légi- program igazgatója azonban Osztrák belpolitika • Bécs (MTI) „Elvetjük a nagykoalíció minden gondolatát, a szocia­lista kormány 1975 októbe­réig marad hivatalban" — jelentette ki Bruno Kreisky osztrák kancellár. A kor­mányfő Innsbruckban el­mondott beszédében ele­mezte a belpolitikai fejle­ményeket, és hangsúlyozta, pártja nem támogatja a nagykoalíciót, minthogy er­re nincs is szUkség. A szo­cialista kormány a legköze­lebbi parlamenti választásig irányítja az ország ügyeit. ereje hétfőn a hazafias erők kezén levő Tay Ninh tarto­mány északnyugati részét, Thien Ngon körzetét bom­bázta a kambodzsai határ közelében. A barbár táma­dás súlyos veszteségeket oko­zott a polgári lakosság kö­rében. Karachi Banglades és Pakisztá/i folytatja állampolgárai köl­csönös hazatelepítését. A hét elején Karachiból repülőgép­pel 141 bangladesit szállítot­tak Daccába, Daccából pe­dig 302 hazatelepített sze­mély érkezett Karachiba. Bonn A Német Szövetségi Köz­társaságban a fenyegető üzemanyaghiány miatt éj­szaka nem működik majd a legtöbb benzinautomata. Az Arai A. G. szóvivője szerint a korlátozás az energiaellátó nem tartja lehetetlennek pénteki felbocsátást. Brezsnyev Indiába látogat 0 Moszkva (TASZSZ) Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Leonyid Brezsnyev. az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, a Legfelsőbb Tanács El­nökségének tagja, egy ko­rábbi megállapodás alapján november 26-tól 30-ig hiva­talos baráti látogatást tesz Indiában. Tobzódik a chilei junta 0 Buenos Aires (TASZSZ) A Santiagóból Buenos Airesbe érkezett hírek sze­rint a chilei fasiszta junta halálra ítélte Lino Benitezt, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának tag­ját, a CUT egyik vezetőjét. Továbbra is kegyetlen kín­zásoknak vetik alá Luis Al­berto Corvalúnt, a Kom­munista Párt fogva tartott főtitkárának fiát, akinek életét közvetlen veszély fe­nyegeti. A minap lőtték agyon Calama város egyik börtönének udvarán Carlos Berjer kommunista újság­írót. A mártírhalált halt for­radalmár özvegyével a bör­tönhatóságok tudatták, hogy férje — huszonöt társával — „szökést kísérelt meg", amikor a letartóztatottakat Antofagastába akarták át­szállítani. Az utóbbi napokban ki­végzettek között volt Dávid Miranda, a KP Központi Bi­zottságának tagja, a bányá­szok országos szövetségének főtitkára és a Chuquicama­ta rézlelőhely több munká­sa. A fasiszta üldözés elől külföldre menekült chilei hazafiak „Demokratikus Chile" elnevezésű szervezete Rómában a demokratikus erők még fokozottabb szo­lidaritását szorgalmazó fel­hívást adott ki. Szükségállapot Angliában • London (MTI) Az angol kormány kedden rendkívüli ülésen vitatta meg az ország energiaellátá­si helyzetét. Délután beje­lentették, hogy szükségálla­potot vezetnek be az ener­giaellátás biztosítására. A szükségállapot felhatalmazást egy­lehetővé teszi katona! ségek bevetését is. A kormány energiaellátási gondjai az arab országok olajszállítmányainak csök­kenéséből, a 270 000 bányász hétfő óta tartó túlóraboj­kottjából, és az erőmüvek rendkívüli gépmunkásainak háromhetes ad a kor- munkalassítási sztrájkjából mánynak, és egyebek között származnak. Felhívjuk a lakosság figyelmét új szolgáltatásunkra: szobafestő-, mázoló­és tapétázómunká:kat vállalunk Továbbra ls végezzük a már évek óta bevezetett par­kettcsiszolást és -lakkozást isi Megrendelések felvétele: UNIVERSAL IPARI SZÖVETKEZET, SZEGED. Gogol utca 28. Telefon: 13 121, 13-100. Gépjárművek, mezőgazdasági erő- és munkagépek javítását rövid határidőre vállalf a a „Móra Ferenc" Mgtsz!. üzemegysége (Falemezgyár mögött). Ügyintéző: Farkas, 12-401. Szervezőintézet Szegeden működő regionális szerve­zetéhez gyakorlott rendszerszervezőket alkalmaz Követelmény: egyetemi, főiskolai végzettség, rendszer­szervezői képzettség és gyakorlat. Életrajzot, az eddigi tevékenység és a fizetési igény megjelölésével 1393 Bp. 62. Postafiók 319. címre. „Regionális" jeligére kérjük megküldeni. Borisz Vasziljev kisregénye nyomán készült Csendesek a hajnalok I—II. jímű fekete-fehér ée részben színes, magyarul bes/< lő szovjet film. Rendezte: Sztanyiszlav Rosztockij. Főszerepben: Andrej Marti nov és öt kislány. \ SZEGEDI VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ • MŰSORÁN NOVEMBER 15-TŐL 21-IG TEKINTHETŐ MEG. f

Next

/
Thumbnails
Contents