Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

VASÁRNAP, 1973. NOVEMBER II. 7 A modern, mai otthon Ertünk van a lakás Soha ilyen otthonkultusz nem volt még, mint. manapság. Hárommillió család túlnyomó része nap mint nap arra törekszik, hogy szépítse környezetét, megszerezzen mindent, ami, szép hasznos és nagyobb kényelmet nyújt. A húszmilliárdos „háztartásigép-vagyon" mér közismert tétele a közgazdászok fejtegetésének, betéve tudjuk, hogy minden második családunk rendelkezik hűtőszekrénnyel, hogy kétmillió otthonban áll a mosógép, a rádió-előfizetők száma két és fél, a tv-előfizetőké kétmillió. De nemcsak töretlenül és szépen gyarapodunk, hanem szerzett javaink használatához egyre több idővel is rendelkezünk, miután a szabad szombatok mind szélesebb körben kerülnek bevezetésre. Van tehát minek örvendenünk, és jut idő élveznünk is munkánk gyümölcsét Mégis, valljuk be, nagyon sokan vágunk, akik a birtoklás beteljesüléséig eljutva, ott megtorpantunk, megrekedtünk, s a használatbavétel vágya már nem él bennünk olyan elemi erővel, mint a szerzés vágya volt. Megdolgoztunk valamiért, verejtékezve, lemondások árán eljutunk az „enyém, megszereztem magamnak" bűvös céljáig, s aztán sok helyen még mindig... Lakásunk egyik helyiségében a „tiszta szobát" tiszteljük, a másikban a tévét „trónoltatjuk", a harmadikban a nehezen megszerzett fürdőkádat „kíméljük", s csak alig használjuk ki a megszerzett javak nyújtotta kényelmet. Hány család van, ahol kicserélik a néhány éve vásárolt bútort, holott jóformán még ki sem ülték azt a fotelt, de veszik az újabbat, a divatosabbat, hogy aztán azt — nézhessék. Vesszük, hogy legyen, vesszük, mert másnak is van, s nem akarunk lemaradni. A gyűjtésnek, a szerzésnek mindig voltak megszállottai. Azonban a normálisnak mondható gyarapodásnak csak az lehet az értelme, ha a javainkkal élünk is. A bútor azért van, hogy a gyereknek legyen kényelmes tanulóhelye, a szobák azért vannak, hogy kényelmünket szolgálják. A rugalmas, laticeles, epedás fekvőhelyek arra valók, hogy emberhez méltóan pihenjük ki a munka fáradalmait. Mert mit ér az, ha mi vagyunk a házért, a lakásért, ahol szentként tiszteljük a bojlert, s jéghideg vízben öblögetjük a ruhát, és ízületesre nyomorítjuk a kezünket. „Az én házam, az én váram" tartotta az angol, csakhogy a magyar ember mindig híres volt vendégszeretetéről, széles kedvéről, s hívott, vonzott magához rokont, jó barátot, ismerőst. Mostanában azonban, mintha a családok belterjes életet élnének, ritkulnak a látogatások, a jóízű beszélgetések, az estékbe nyúló házi összejövetelek. A családok összezsúfolódnak kint a konyhában, gyorsan bekapja ki-ki a vacsoráját, majd helyfoglalás következik a tévé előtt, s „üzemzárás" után zuhanás az ágyba. Egyre több a szép otthon, egyre több idő jut családunkra, mégis beszűkül életünk a konyhák négy fala közé, és sorvadnak emberi kapcsolataink is. Pedig minden fotel annyit ér, ahány estét kényelmesen végigülünk benne, s ahány jó barátunk megpihenhet benne. Nem elég valamit birtokolni, ha megszerzése után nem számolunk vele. Állítsuk hát szolgálatunkba az otthonunkat, és minden szerzett javunkat, hiszen azért dolgoztunk értük, hogy boldogítsanak bennünket. KOCSIS ÉVA Merre tart a bútordivat? Megszoktuk, hogy ha a bútort említjük, általában szobagarnitúrákra gondolunk. Szekrények, ehhez tervezett kárpitozott fekhelyek és kiegészítő fotelek, székek tartoznak ebbe a fogalomba, és ezek mindig azonos színben, mintával készülnek. Az utóbbi években ez az egységes kép megbomlott. A szocialista országokban a lakásépítési programok keretében gyors ütemben szerelik össze a tizenkét, tizenöt szintes házakat. Ezek lakásai kisméretűek, esetleg háromszobásak. Ez a körülmény késztette arra a bútortervezőket, hogy felhagyjanak a garnitúrák tervezésével. Az idei brnói bútorkiállítás már jelezte ezt. Általában színes szekrény, de még inkább polcsorokat láttunk. Ez természetes, hiszen a lakásokban beépített garderobszekrények vannak. A szekrény, mint tárolóbútor egyre inkább nélkülözhető. Ezzel szemben a polcok, amelyekre a könyveket, a televíziót, rádiót, dísztárgyakat stb. raknak, nagyobb szerephez jutnak, sót modern formában ismét megjelent a vitrin. A bútortervezők szerint mindenki gyűjt valamit. Könyvet, porcelánt, csipkét, emléktárgyakat. Ezeket üveg alatt jobban meg lehet óvni és díszítő szerepe így is érvényesül a lakásban. Az idei kiállítás egyik meglepetése volt, hogy a csehszlovák tervezők a fiatalok szobáiba habszivacs kockákat terveztek a kárpitozott bútorok helyett. Ezek a tarka huzattal bevont és hevederrel összekapcsolható kisebbnagyobb kockák a lakó ízlése és igénye szerint alakítható fekhellyé, fotellá. A habszivacs kockáknak mintegy húszféle variánsát mutatták be a tervezők. A fiataloknak tetszett. Lehetséges, hogy tíz év múltán nem bútort vásárolnak majd a lakás berendezéséhez, hanem „néhány habszivacs kockát" kérnek. A műanyag nemcsak az epedát és rugókat helyettesíti, de a fa bútorszerkezeteket is. A finnek például olyan kanapét és fotelt mutattak be, amelynek váza formába öntött és préselt műanyag. Ebbe rakják a műanyaggal töltött kordbársony párnákat, és kész az ülőgarnitúra, a kanapé és a fotel. A párnák sokszor kerek alakúak, színük is szokatlan — piros, arany vagy éppen sötétkék. A színeket variálták az osztrákok is a konyhabútorok bemutatóján. A Regina elnevezésű beépített konyhabútor narancs, piros, zöld színeivel, a szekrényelemek közé felrakott csillagképeket ábrázoló csempesorával a kiállítás egyik látványossága volt. Ezen felül feltűnést keltett a konyhabútor műszerezettsége. Egy inkább elegáns laboratóriumnak nézte a látogató a beépített Siemens villanytűzhellyel és páraelszívóval, hűtőgéppel és gombnyomásra működő grill- és egyéb infrasütőkkel felszerelve. KOVÁCS MARGIT Több fényt a lakásban Villany világít a lakásban, a gyakran több szobás, nem is akármilyen családi házban, ahol villany hajtotta háztartási gépek egész sorával dolgozik a háziaszszony. A villanytűzhely mellett ott a hűtőszekrény, a rádió mellett a televízió. Nagyon sok helyen azonban mindezek mellett, vélt takarékosságból, egyetlen árva, gyenge égó ad derengő fényt a konyhában — mert oda aztán igazán felesleges pazarlás a nagy kivilágítás, tartják sokan. Gyakran csak 25 vagy legfeljebb 40 wattos égő nyújtotta vaksi fényben készíti a vacsorát a háziasszony, mosogat és varr, s csak csodálkozik, hogy mire a munkájával végez, gyakran a feje is megfájdul, a hangulata is egyre rosszabb lesz. Gyakran tapasztalható azonban az is, hogy a szoba közepére függesztett több ágú csillár — mert buráiban az égőket kicsavarták —, mint valami félkarú, félszemű óriás pislog le a mennyezetről. Ha egyáltalán van, 25 wattos égő ég az olvasó, vagy asztali lámpában is. Alig adnak több fényt, mint egy közepes petróleumlámpa, vagy egy vaskosabb gyertya. Sok helyen ilyen vaksi fényben tanúinak éveken át a gyerekek is. Nincs ennél meggondolatlanabb és drágább takarékosság, hiszen egyik legdrágább kincsünket, szemünk épségét, egészségét veszélyeztetjük vele. Szemünk ugyan a szivárványhártya kitágulásával vagy összehúzódásával alkalmazkodik a gyengébb, illetve az erősebb fényhez is, de tapasztalatból tudjuk, hogy szemünk a rossz világítástól előbb-utóbb károsodást szenved. Ha szemrontó, gyenge világítás mellett erőltetjük a munkát, írást, varrást, olvasást, stb. a hunyorgástól, erőltetéstől, alkalmazkodástól nemcsak a szem fárad ki, de előbb-utóbb a fejünk is megfájdul. A lakás általános megvilágításánál, mint egészségügyi követelmény, a legfőbb célunk az kell, hogy legyen, hogy a nappalihoz hasonló erejű megvilágítást biztosítsunk. A közvetett, vagy közvetlen fényt adó lámpatesteknek elég nagy a választéka. Rajtunk múlik hogyan, miként válogatjuk össze a különböző lámpatesteket. A rendszerint, a mennyezet közepén elhelyezett központi csillár mellett szükség van álló, asztali, vagy fali lámpára is, amellyel közvetlen az éppen a kezünkben levő munkadarab (könyv, varrás, stb.) megfelelő megvilágítását biztosítjuk, amikor is az általános világítást (csillárt) akár ki is kapcsolhatjuk. A megfelelő lámpatestek megválasztása mellett nagyon fontos azok célszerű elhelyezése is. Ha például egy 40-es, vagy 60as égő 1 méternél távolabbról adja a fényt, a megvilágítandó tárgyra, már nem kapunk a nappalihoz hasonló fényerősséget, megvilágítást a munkához, olvasáshoz. Ha azonban a lámpatestet 30—35 centire közelítjük a kezünkben levő tárgyhoz, egyetlen körtével is elegendő fényt, megvilágítást kapunk a munkához. A megvilágítást, tehát nemcsak a villanykörte nagysága, hanem a megvilágítandó tárgytól való távolsága is befolyásolja. Végső soron így még takarékoskodni is lehet az áramfogyasztással. A lakás megvilágításánál azonban mégis arra gondoljunk, ha többe is kerül a megfelelő lámpatestek felszerelése, ha a megfelelő nagyságú égők használata folytán néhány forinttal több is lesz a villanyszámla, az még mindig olcsóbb, mintha a szemünk épségét, egészségét veszélyeztetjük, s éri baj. HAJDÜ JÁNOS