Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

2 VASÁRNAP, im. NOVEMBER tU KUlpolitikai reflektor Egyiptom és Izrael — a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok magas szintű konzultációi után —, elsősorban ame­rikai közvetítéssel, megtette az első lépést a közel-keleti válság tartós rendezése felé. Amikor Henry Kissinger ame­rikai külügyminiszter elutazott Kairóból, a repülőtéren tett rövid nyilatkozatában kijelentette, hogy az egyiptomi fő­városban töltött 36 óra, Szadat elnökkel és Fahmi külügy­miniszterrel folytatott megbeszélései „jó előrehaladást eredményeztek egy igazságos és tartós közel-keleti béke felé". Kissinger „rendkívül konstruktívnak" nevezte Sza­dat elnökkel folytatott tárgyalásalt, a diplomáciai kapcso­latok helyreállításáról hozott döntést pedig úgy jellemezte, mint mérföldkövet a két ország kapcsolataiban. Kedvoxő falok Közel-Köteten John Scall, az Egyesült Államok ENSZ-íődelegatusa hivatalosan átadta Kürt Waldhelm ENSZ-Jőlitkárnak Henry Kissinger levelét. A levél hat pontban tartaimazza Kissin­gernek a közel-keleti helyzet rendezésére, illetve a rende­zés felé teendő első lépésre vonatkozó tervét. Azóta nyilvánosságra hozták ennek a tűzszüneti for­mulának a szövegét, amelynek elfogadására Kairó és Tel Aviv elvben készséget nyilvánított. A megállapodás lénye­ge: végrehajtják a Biztonsági Tanács határozatát a tűzszü­netröl, ós az október 22-1 frontvonalakra való visszatérés­ről. Ezeket az Intézkedéseket az ENSZ ellenőrzése mellett, az ENSZ főtitkárának utasításai alapján hajtják végre. Az érintett feleknek eleget kell tenniök a hadifogolycserével kapcsolatos kötelezettségeiknek. Mindezen intézkedések pontos végrehajtását első lépésnek kell tekinteni a bizton­sági tanácsi határozatok megvalósulásában, a béke helyre­állítása érdekében. Az A1 Ahram egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ-erők íelügyeletével a frontvonalakon ez idő sze­rint rendkívüli intézkedéseket készítenek eló, amelyeknek célja a szemben álló erők visszatérése az október 22-i tűz­szüneti vonalakra, az izraeli csapatok teljes visszavonulá­sának . előkészítése. A MENA egyébként hangsúlyozza: Egyiptom valóban elfogadta az amerikai javaslatot, azon­ban nem egyezett bele a Bab el Mandeb szorost lezáró blo­kád feloldásába. Abba Eban izraeli külügyminiszter ugyanakkor az Egyesült Államokba való elutazása előtt Tel Avivban ki­jelentette: elképzelhető, hogy még ebben az évben meg­kezdődnek az Egyiptom és Izrael közvetlen tárgyalásait előkészítő megbeszélések. Ax arab olafbojkott hatása A közel-keleti megállapodás azt a reményt kelti az amerikai üzleti körökben, hogy belátható időn belül eny­híthető lesz az arab kőolaj-korlátozás súlyos hatása az USA-ban és más vezető kapitalista országokban. Nixon el­nök a múlt héten az energiaválságról szóló — rövid távú, „nadrágszíj -megszorító" intézkedéseket jelentett be — be­szédéhez kapcsolva, szükségét érezte 13 napon belül má­sodszor is kijelenteni, hogy semmiképpen sem szándékozik lemondani. A Watergate-ügy miatt — ítéletek is születtek a múlt héten — sok amerikainak kételyei támadtak az USA elnö­kének integritását illetően, ugyanakkor az elnök ötéves kor­mányzása legsúlyosabb vereségének minősítik a kongresszus két házénak szerdai szavazását, amelynek eredményeként érvénytelenítették az elnök hadviselési jogkörét korlátozó törvény ellen emelt vétóját. Az amerikai tőzsde, amely a közel-keleti válság és a Watergate-válság kettős hatása alatt a megelőző héten 72 pontos árfolyamzuhanással az évtized legrosszabb hetét él­te át, azt is reméli, hogy egy közel-keleti békerendezés megerősítheti Nixon elnök helyzetet. Az arab olajbojkott mind jobban érezteti hatását az ér. dekelt államokban, nemcsak az USA-ban, Japánba*. Svéd­országban, az NSZK-ban stb., hanem elsősorban Hollandiá­ban es Belgiumban. Szigorú fűtőanyag-korlátozásokat ve­zettek be. A kilenc közöspiaci külügyminiszter múlt hét elején politikai nyilatkozatot adott ki a közel-keleti kérdésről: azt remélik, hogy a nyilatkozat fogadtatása az arab álla­moknál kedvező lesz, s enyhít az olajbojkotton. A közöspiaci államok folyamatos tárgyalásainak napi­rendjén nemcsak az energiaválság szerepel, hanem az egy­re gyorsuló nyugat-európai ihflació elleni küzdelem is. Saigoni sxorxődásaxogők A törékeny vietnami fegyvernyugvást — reméljük, csak átmenetileg — ismét ágyúdörgés váltott^ fel. Súlyos össze­csapásokról érkeztek hírek, azt követően, hogy a saigoni adminisztráció újabb és újabb területszerző hadművelete­ket vezetett a DIFK által ellenőrzött térségekben. Nyilvánvaló, hogy a DIFK ezeket a katonai kalandokat nem hagyhatja az idők végtelenségéig katonai természetű válasz nélkül. Mindezért természetesen a közvélemény, a történelem előtt kizárólag és egyedül a saigoni szerződés­szegőket terheli a, felelősség. A DIFK javaslatot tett egy tűzszünet megvalósítására, a párizsi békemegállapodás következetes végrehajtására. Saigon magatartásán múlik, hogy a törékeny békét — tö­retlenül létrehozzák. Markovits Tibor A magyar államfő afrikai útja A magyar államfő, Lo­sonczi Pál mostani afrikai körútjával tulajdonképpen folytatja azt a látogatásso­rozatot, amelynek fő célja hazánk és a fejlődő afrikai országok kapcsolatainak el­mélyítése. 1971 telén járt utoljára Losonczi Pál veze­tésével magyar küldöttség Afrikában: Algériában, Guineában és a Kongói Né­pi Köztársaságban. Amikor Losonczi Pál hazaérkezett erről az útról, elmondotta, hogy a meglátogatott afri­kai országokban Magyaror­szág nagy tekintélynek ör­vend; tapasztalatainkra Af­rikában igényt tartanak, fejleszteni kívánják velünk kapcsolataikat. 1971-ben a magyar dele­gáció három afrikai ország­ban nyolc államközi egyez­ményt kötött. A mostani tervek szerint ugyancsak egész sor fontos egyezmény és megállapodás aláírására is alkalmat ad a magyar államfő körútja. Csak leg­lényegesebbeket említjük: Nigériában megújítjuk hosszú lejáratú kereskedel­mi egyezményünket, ezen­kívül az áruhitelről, a kul­turális együttműködésről, a légügyi forgalom fejleszté­séről kötünk megállapo­dást. Ghanában kidolgoz­zuk a műszaki-tudományos együttműködés munkaprog­ramját, s befejezzük azo­kat a tárgyalásokat, ame­lyek az ottani gyógyszer­gyár bővítésére, az állatte­nyésztés fejlesztésére irá­nyulnak, azoknak a magyar szakembereknek részvéte­lével, akiket meghívtak eb­be az afrikai országba. Sierra Leoneban, az előze­tesen körvonalazott prog­ram szerint légügyi, műsza­ki-tudományos és kulturá­lis egyezmény aláírására ke­rül sor. Tunéziában Loson­czi Pál látogatása alkalmá­ból írjuk alá a parafált hi­telegyezményt, a hosszú le­járatú kereskedelmi meg­állapodást és a műszaki­tudományos együttműködés munkatervét, s minden bi­zonnyal befelezzük azokat a tárgyalásokat is, ame­lyeknek alapján Magyaror­szág segítséget nyújt a tu­Megnyílt az Angol KP kongresszusa 0 London (MTI) Szombaton délelőtt Lon­donban a Camden Town kerületi tanács székházában megnyílt Nagy-Britannia Kommunista Pártjának 33. kongresszusa. A tanácskozá­son 1140 szavazati joggal rendelkező és 70 tanácsko­zási jogú delegátus képvise­li a területi pártszerveket. Irene Swan, a párt orszá­gos elnökének megnyitó sza­vai után John Gollan, Nagy­Britannia Kommunista Párt­jának főtitkára tartotta meg előadói beszédét, amely „a baloldal előretöréséért" cí­mű határozattervezetet ele­mezte. Az SZKP Központi Bizott­sága táviratban üdvözölte az Angol KP kongresszusát. Brezsnyev Kijevben 0 Moszkva: (TASZSZ) Leonyld Brezsnyev, atz SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára szombaton Moszkvából Kijevbe utazott. A főtitkár az ukrán fővá­rosban Joszip Broz Tito ju­goszláv államfővel, a JKSZ elnökével találkozik és foly­tat megbeszéléseket. A jugoszláv 'állam- és pártelnök az SZKP Központi Bizottságának meghívására baráti látogatásra érkezik a Szovjetunióba. Brezsnyevet Kijevbe elkí­sérte Andrej Gromiko kül­ügyminiszter, az SZKP PB tagja, Katusev. az SZKP KB titkára és több más szovjet hivatalos személyiség. nézial tervező szakemberek­nek. Nemcsak a kétoldalú kap­csolatok elmélyítését szol­gálja az újabb afrikai kör­út. Mód nyílik a legfonto­sabb nemzetközi kérdések megvizsgálására is. Törek­véseink egybeesnek a gyar­matosítás, a neokoloniallz­mus, a faji diszkrimináció minden formája elleni harc­ban. Magyarország szolidá­ris Afrika nemzeti felsza­badító mozgalmaival, támo­gatja az Afrikai Egység­szervezet céljait. Másfelől a nemzetközi fórumokon az afrikai országok mind szi­lárdabban támogatják azt a békeprogramot, amelyet a szocialista országok kö­vetnek, Egyetértenek az európai biztonsági értekez­let céljaival, az ázsiai kol­lektív biztonsági enyhülés egész irányvonalával. Ért­hető, hiszen ez a program számukra is előnyös. Lehe­tővé teszi a nemzetközi együttműködés szélesítését, ennek keretében azt a se­gítséget, amelyet a szocia­lista országokkal együtt mi is nyújthatunk számukra a szakemberképzésben, a még javarészt feltáratlan ter­mészeti kincsek kiaknázá­sában, a gazdasági élet, el­sősorban az ipar fejleszté­sében. Rádióte'ex Kissinger Pekingben • Peking (UPI, AP, Reu­ter) Henry Kissinger. az Egye­sült Államok külügyminiszte­re, Sixon amerikai elnöla nemzetbiztonsági főtanács­adója és kísérete szombaton háromnapos hivatalos láto­gatásra Pekingbe érkezett. Az amerikai külügyminisz­ter tiszteletére adott est­ebédet követően megkezdte tárgyalásalt Csou En-laj kí­nai miniszterelnökkel. A Csi Peng-fej külügymi­niszter által adott fogadási vacsorán Kissinger kijelen­tette: látogatásának célja a két ország kapcsolatainak erősítése. „Eltökélt szándé­kunk mindent megtenni an­nak érdekében, hogy ami­lyen hamar csak lehet, fel­tegyük a koronát arra a fo­lyamatra, amelyet kát esz­tendővel ezelőtt kezdtünk." Az amerikai külügymi­niszter kijelentését az ame­rikai AP hítíieynökség a teljes diolomáciai kapcsola­tok felvételére vonatkozó célzásnak minősítette. Kissinger összesen már hatodik alkalommal, cfe mint az Egyesült Államok külügy­minisztere első ízben látogat el Kínába. A Peoter nekinvi tudósító­la leVietsé«esnek tnrtl*> Mao C°t'in<r. a Kínai KP KB —lnöke is fogadiq maid Kis­ai„»e-t. de — mint a- nn­"ol hír'ie-mavcSef m-crleavzi — „az effatta tnteiko-ókát „tőre soRasem szokták beje­lenteni". Pompidou Moszkvába látogat 0 Párizs (Reuter) KB főtitkárának meghívásá- szóvivője. A látogatásig Georges Pompidou fran- ra 1974 elején látogatást Brezsnyev tavaly jún. cia köztársasági elnök Leo- tesz Moszkvában — közölte franciaországi látogatása al­nyid Brezsnyevnek, az SZKP Párizsban az Elysée-palota kaiméval állapodtak meg. Budapest Péter János külügyminisz­I ter és Ho Dam, a KNDK külügyminisztére egymáshoz intézett üdvözlő táviratban emlékezett meg a Magyar Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének ,25. évfordulójáról. Santiago A chilei junta és az Egye­sült Államok megállapodott abban, hogy tárgyalás lkat kezd az Anaconda és a Ken­necott észak-amerikai réz­társaságoknak nyújtandó kártérítésről — jelentette be a junta szóvivője. Ismeretes, hogy a külföldi rézmonopó­liumok chilei érdekeltségeit a Allende-kormány államo­sította. s megtagadta mint­egy 750' millió dollár kárté­rítésre támasztott Igényüket, mivel az amerikai vállalatok a chilei rézbányákból húzott óriási profitjuk ellenére tel­jesen elhanyagolták a bá­nyák karbantartását és fel­újítását. Hanoi Szombaton Georges Mar­chais' főtitkár vezetésével Hanoiba érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsé­ge. Brüsszel A jövő héten Koppenhágá­ban folytatódik a kilenc közöspiáci ország politikai konzultációja az Egyesült Államokkal kialakítandó vi­szony alapelveiről. Az úgy­nevezett politikai bizottság — a külügyminisztériumok politikai főigazgatóinak tes­tülete — a Közös Piac ja­vaslatainak megfogalmazását, illetve az amerikai ellenja­vaslatok megvitatását tűzte napirendre. Damaszkusz Vasárnap reggel ismét megnyitják a nemzetközi for­galom számára a damaszku­szi repülőteret, amelyet az október 6-i arab—izraeli há­ború kirobbanása miatt zár­tak le. Havanna Az uruguayi börtönökben több mint 6000 politikai fo­goly sínylődik — jelentette ki Buenos Airesben a poli­tikai foglyok jogainak védel­mére alakult bizottság egyik vezetője. A bebörtönzöttek — mint a bizottság által ki­adott dokumentum megálla­pítja — embertelen körül­mények között élnek, s nagy többségüket önkényesen, minden jogi eljárás nélkül tartják fogva. FAO­koníerencia 0 Róma (MTI) Rómában megkezdődött az ENSZ Élelmezési és Mező­gazdasági Szervezete (FAO) konferenciájának 17. ülés­szaka. A konferencia, amely a mezőgazdaság és élelme­zésügy kérdéseivel foglalko­zó világszervezet legfelsőbb szerve, kétévenként ülésezik. A szombaton megnyílt 17. ülésszakon jelen van a szer­vezet mind a 126 tag->rszá­gának (köztük hazánknak) küldöttsége. A legtobb kül­döttség élén miniszter áll. Először vesz részt — hosszú évek után — a munkában a Kínai Népköztársaság, amely idén vált újra a FAO tagjává. Az ülésszakon megtárgyal­ják a világ mezőgazdasági helyzetét. A FAO javasolja, hogy 1974-ben hívjanak össze élelmezési világértekezletet a válságos élelmiszerhelyzet értékelésére és hatásos ak­ciók elhatározására.

Next

/
Thumbnails
Contents