Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-07 / 261. szám
SZERDA, 1973. NOVEMBER X 46 November 7. tiszteletére: Díszünnepség Szegeden A szegedi díszünnepség résztvevőinek egy csoportja Tegnap, kedden este a Szegedi Nemzeti Színházban rendezték meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója tiszteletére a díszünnepséget. Elnökségében helyet foglalt Győrt Imre,, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Komócsin Mihály, Csongrád megye tanácsának elnöke, Sipos Géza, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára, és dr. Biczó György, Szeged megyei város tanácsának elnöke; Bagi Dezsőné. az algyői általános iskola igazgatónője, dr. Bánsági Tamásné, a gumigyár főmérnöke, dr. Fehér István, a tanárképző főiskola tanszékvezető tanára, a városi pártbizottság.jagjg, dr, F.odyr G(jza, a József Attila Tudományegyetem rektora, Fülöp János, a MÁV nevelőintézet Igazgatója,, az MSZBT" Országos Elnökségének tagja, Géczy Ferencné, a húsipari vállalat szocialista brigádjának vezetője, dr. Horváth Károly az Élelmiszeripari Főiskola igazgatója, Hnyilicza Mihály, a munkásőrség városi parancsnokhelyettese, Kajdi Ferenc, a helyőrség parancsnoka, Kenéz Antalné, a Vöröskereszt városi szervezetének titkára. dr. Kovács József, a járási pártbizottság első titkára, dr. Kovács Lajos, a városi, járási rendőrkapitánysúg vezetője, László Ferenc, az olajipari pártbizottság tagja, szocialista brigádvezető, dr. Márta Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, akadémikus, a JATE tanszékvezető egyetemi tanára, Mentes József, a Nemzeti Színház pártszervezetének titkára, Nyilasi Peter, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, Oláh Miklós, a KISZ Csongrád megyei bizottságának, titkára, dr. Petri Gábor, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, Péter Ferencné, a KSZV szocialista brigádjának vezetője, Sóki Mihályné, a tex.tilművek szocialista brigádjának vezetője, dr. Straub F. Brúnó, az MTÁ biológiai kutató intézetének igazgatója, akadémikus, Szabó Sándor, a ruhagyár igazgatója, Széli Imréné, a konzervgyár szocialista brigádjának vezetője, Állami-díjas, dr. Szontágh Ferenc, "a Szegedi Orvostudományi jEgy,qtera. „rektora, Turai Zoltán, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára, Vajda József, az MHSZ 'váfósi, járási szervezőiének titkára és Varga Pálné, a' Felszabadulás Tsz szocialista brigádjának vezetője, a szövetkezet KISZ-szervezetének titkára. Helyet foglaltak az elnökségben az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok meghívott képviselői is. / Az ünnepség a magyar és a szovjet himnusszal kezdődött, a Vaszy Viktor által vezetett szegedi szimfonikus zenekar előadásában. Dr. Kedvessy György egyetemi tanárnak, a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága elnökének megnyitó szavai után Papp Gyulá, a városi tanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. Papp Gyula ünnepi beszéde Bevezetőjében Papp Gyula méltatta a Nagy Október világtörténelmi jelentőségét, amely a világ egyhatodán győzelemre vitte a szocializmus ügyét, s amelynek következtében az azóta eltelt 56 esztendő alatt újabb és újabb győzelmeket aratott a szocializmus szerte a világon, a földgolyó mind nagyobb hányadán szolgáltatva történelmi igazságot az elnyomott osztályoknak. A marxizmus—leninizmus eszméjének és gyakorlatának világhódító, történelemformáló útjáról szólva beszélt a forradalom hőseiről, az orosz munkások ezreiről, s a következményekről: a Szovjetunió hihetetlen ütemű társadalmi és gazdasági fejlődéséről, az „orosz csodáról", a Lenin vezette párt országformáló, győzedelmes munkájáról, a Szovjetunióban folyó szocialista építésről, az ország jövendő fejlődéséről. A forradalom győzelme, a szocialista tábor kialakulása ma is tőrténeimet és világot formáló erő. A világ első szocialista országában végbement fejlődés nem maradt hatástalan a földkerekség népei számára. A szovjet példri döntő ereje abban van, hogy a tőkés uralkodó osztályok bármilyen erőfeszítéseket is tesznek, már nem képesek a tőke uralmát világméretekben visszaállítani. Az elmúlt 56 év alatt a kapitalizmus általános válsága tovább mélyült, és egyúttal a marzizmus— leninizmus eszméje mind több országban és mind nagyobb tömegek között hódított tért. Nincs a világnak olyan része, ahol ne lenne szocialista vagy kommunista párt. A kapitalista országokban erősödnek a munkásmozgalmak. A gyarmati rend válsága soha ilyen éles nem voit. Afrika, Ázsia, DélAmerika országai ma már a gyarmati rendszer utolsó maradványai ellen vívják harcukat úgy. hogy közben némely országok már a szocializmust építik. A haladás erőinek ez a világméretű előretörése nem következhetett volna be 1917. októbere nélkül, és ma sem fejlődne ilyen mértékben, ha nem lenne egy hatalmas és erős szocialista állam: a Szovjetunió; a szocialista világrendszer. Szólott a proletár internacionalizmus jelentőségéről, melynek alapján mindenütt a világon számíthat a szovjet nép internacionalista segítségére a szocializmus ügye, s melynek annyit köszönhet hazánk is, a felszabadulástól a szocialista építés segítéséig. A Szovjetunió és a szocialista tábor évtizedek óta folytatott következetes békepolitikája meghozza gyümölcseit. Az SZKP felismerve a változó világ új folyamatait, hirdette meg XXIV. kongresszusán a béke offenzíváját, melynek a két világrendszer békés egymás mellett élésére tett intézkedések, megállapodások sora lett következménye. A békés egymás mellett élés politikája azonban nem csökkentheti éberségünket, mert az imperializmus alaptermészete nem változik meg. Erre utal a napjainkban kirobbant újabb közel-keleti konfliktus, s a chilei ellenforradalom is. Az Ideológia területén elképzelhetetlen a békés egymás mellett élés. Végül arról szólt, tennivalónk van bőven, sohasem feledhetjük, hogy a forradalom eszméje és gyakorlata nem öncélú folyamat, hanem eszköz a dolgozók, az egész emberiség életének jobbá, szebbé formálásában. Papp Gyula beszéde után dr. Kedvessy György mondott zárószavakat, s az ünnepség első része az Internacionálé hangjaival ért véget. Az ezután következő műsorban verseket, prózaés operarészleteket adtak elő a Nemzeti Színház művészei, és Vaszy Viktor vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A nagy sikerű műsorban közreműködött Martin Márta, Mentes József, Körtvélyessy Zsolt, Király Levente, Szabó Mária, Juhász József és Börcsök István. A műsort Jachinek Rudolf rendezte. Magyar vezetők üdvözlő távirata szovjet vezetőknek Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság kormányának elnöke a Nagy Októberi Forradalom évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött L. I. Brezsnyev elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, N. V. Podgornij elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. Koszigln elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének. „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából — hangzik a távirat — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, kormánya és népünk nevében szívélyes üdvözletünket, és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek és a testvéri szovjet népnek. A szovjet nép, pártjának vezetésével, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta történelmi eredményeket ért el a szocializmus és a kommunizmus építésében. Ezek az eredmények a leninizmus forradalmi szellemét és a szovjet emberek kimeríthetetlen alkotóerejét tükrözik. Népünk magasra értékeli azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió népei a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. a IX. ötéves terv megvalósításában országunk erejének, jólétének növelése érdekében kifejtenek. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusa által meghirdetett békeprogram és az annak végrehajtásában elért korszakalkotó sikerek kivívták a haladó emberiség elismerését és támogatását. A Magvar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya népünkkel együtt őszintén helyesli és következetesen támogatja azt az elvi harcot, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja és kormánya a kommunista és munkásmozgalom egységének erősítéséért, a szocialista országok sokoldalú együttműködésének összehangolt fejlesztéséért, a népek haladó törekvéseinek támogatásáért, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének megvalósításáért, a leszerelésért, a világbéke megőrzéséért folytat. A magyar nép megfeszített munkájával jelentős sikereket ér el a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusi határozatainak végrehajtásában. A szocialista társadalom építésében azonos világnézetünk, a marxizmus-leninizmus szellemében közösen egyeztetett terveink alapján együtt haladunk a nagy Szovjetunióval. Tiszta szívből kívánjuk, hogy a proletár-internacionalizmus elvének megfelelően tovább erősödjön népeink őszinte, megbonthatatlan barátsága, országaink testvéri szövetsége és sokoldalú együttműködése. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulóján, közös nagy ünnepünkön pártunk, népünk, s a magunk nevében kívánunk Önöknek és a testvéri szovjet népnek újabb kimagasló sikereket 'a kommunista társadalom építésében" Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere táviratban üdvözölte A. A. Gromikót, a Szovjfetunió külügyminiszterét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából. A magyar társadalmi és tömegszervezetek ugyancsak táviratban köszöntötték szovjet partnerszervezeteiket. Távirat Szegedről Odesszába A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából Sípos Géza az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára és dr. Biczó György, a Szeged megyei városi tanács elnöke táviratban üdvözölte az Ukrán Kommunista Párt Odessza városi bizottságát. Leönyid Butenkót és Vlagyimir Mihajlov Surkót, s általuk Odessza lakóit. „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából — hangzik a távirat — szívből köszöntjük az elvtársakat és Önök útján Odessza, a Hős város valamennyi lakóját. Az elmúlt 56 évben a hős szovjet nép óriási sikereket ért el a szocializmus. a kommunizmus építésében. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján kívánjuk, hogy újabb munkasikereket érjenek el A kommunizmus építésében. Éljen a szovjet és a maJ gyar nép örök, megbonthat tatlan barátsága! Éljetí Odessza, Hős város és Szeged testvérvárosi kapcsolat ta!" andrej Kirilenko mondott beszédet a moszkvai ünnepségen A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulójának előestéjén Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotájában ünnepi ülést tartottak a szovjet párt és az állam vezetőinek, valamint a szovjet közélet számos kiemelkedő személyiségének és számos külföldi vendég rész • vételével. A Vlagyimir Iljics Lenin portréjával díszített színpadon, az ülés elnökségében foglalt helyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin miniszterelnök, Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Andrej Gromiko külügyminiszter, valamint az SZKP Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, a „Lenini Gárda" veteránjai, a szovjet hadsereg marsalljai és tábornokai, űrhajósok és más közéleti személyiségek. Az ünnepséget Vlagyimir Promiszlov, a moszkvai váAndrej Kirilenko. az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára rosi tanács végrehajtő bizottságának elnöke nyitotta meg. A szovjet himnusz elhangzása után Promiszlov Andrej Kirilenkónak, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának adott szót, hogy tartsa meg ünnepi beszámolóját. Andrej Kirilenko beszédét gyakran szakította félbe taps és helyeslés. A beszéd után művészi műsor következett, majd az Internacionáléval zárult az ünnepség. Koszorúzás A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Minisztertanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója alkalmából — kedden délelőtt koszorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának koszorúját Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára helyezte el. Koszorúzott a* Elnöki Tanács és a kormány, s más szervek.