Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
VASÁRNAP, 1973. NOVEMBER 35. 3 Szovjet fiatalok látogatása Szegedon A mezőgazdaságban dolgozó altaji fiatalok 300 tagú delegációja tartózkodik az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda vendégeként Magyarországon. A Barátságvonat negyven tagja hat na* pig Szeged és Csongrád megye vendége. A küldöttség vezetői, Szaperova, a Komszomol Központi Bizottságának instruktora, Juszupova, a Szputnyik utazási iroda csoportvezetője és Kolesznyikov, az Altaj megyei Komszomol titkára tegnap, szombaton délelőtt a Szeged városi KISZ-bizottságra látogatott. A vendégeket Horváth Lajos, a KISZ Csongrád megyei Bizottságának titkára és Lénárt Béla, a KISZ Szeged városi Bizottságának titkára tájékoztatta a megyében és a városban folyó munkáról, a nemrég lezajlott küldöttértekezletek tapasztalatairól. A szovjet ifjúsági turistacsoport tagjai az elmúlt napokban megismerkedtek Szeged műemlékeivel, történelmi nevezetességeivel. Ellátogattak Hódmezővásárhelyre, ahol megtekintették az Alföldi Porcelángyárat és találkoztak a Vásárhelyi Állami Gazdaság ifjúkommunistáival. Meglátogatták az ásotthalmi termelőszövetkezetet, tegnap délelőtt pedig megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét Szegeden, a Széchenyi téren. Délután az újszegedi KISZ-iskolára látogattak, ahol baráti találkozón vettek részt. Ma, vasárnap a Móra Ferenc Múzeum kiállításait tekintik meg a szovjet fiatalok, holnap a megyei tanácshoz látogatnak. A szegedi tartózkodás kedden reggel ér véget. A delegáció tagjai néhány napot még a fővárosban töltenek, s november 30-án utaznak vissza hazájukba. Jubilál a „Néphadsereg" című lap December 1-én lesz 25 esztendeje, hogy megjelent a Magyar Néphadsereg " központi politikai lapja, a „Néphadsereg" első száma. Az évfordulóról november 30-án emlékezik meg a szerkesztőség kollektívája. A Magyar Néphadsereg budapesti központi klubjában sorrakerülő ünnepségre meghívják az egykori munkatársakat, a lap készítésében, terjesztésében résztvevők, az olvasók kepviselőit, valamint, a Varsói Szerződés tagállamaiban megjelenő testvérlapok főszerkesztőit is. A negyedszázados jubileumhoz kapcsolódóan fotókiállítást is rendeznek ugyancsak a néphadsereg központi klubjában. A kiállítás gazdag anyaga sokoldalú áttekintést nyújt a lap, a szerkesztőség 25 esztendős tevékenységéről. (MTI) Szeretik, de • • • Megjegyzések az iskolatejhez Kétgyermekes papa meséli, tejjel kapcsolatos plusz elhogy általános iskolás lányai otthon a világ minden kincséért sem voltak hajlandók tejet inni —.mígnem megjeleni az iskolatej. Azóta minden héten követelik a megrendelésükhöz szükséges pénzt, s valósággal várják a húszperces szüneteket, hogy osztálytársaikkal együtt ők is kortyolgathassák a műanyagpohárból a tejet. Nagy öröm ez gyerekeknek, szülőknek egyaránt. De öröm-e vajon a pedagógusoknak. Ha tanítványaik egészségét foglaltságot, nem gazdaságos, nem éri meg neki. De a pedellusnak is napi két-három oraját elvenné, és oly csekély az összeg, amit kapna érte. A takarítókat sem kérhetik meg erre, mert nálunk első a tisztaság, ök takarítsanak! Kérdés, megint a pedagógus az, akitől — még a pedagógus is — elvárja, hogy a hivatástudatból éljen, és akinek sem a munkája, sem az ideje nem drága. Ez a kép szerencsére nem nézik, feltétlenül. Ha nekik minden iskolára jellemző. A kell hetenként 7—800, vagy olykor 900—1000 forintot is összegyűjteniük húszfilléresekből, forintosokból, ha külön dossziét kell nyitniuk az egyes osztályok kifli- és tejrendeléséről, ha számlákkal bajlódnak, és idegeskednek a többlettej sorsa miatt, vagy azon törik a fejüket, hogyan lakassák jól azokat, akiknek éppen kifolyt a tejadagjuk a megsérült poharakból — bizony nemigen futja megmaradt energiáikból az örvendezésre. Pedig kiváló pedagógusok, szaktárgyai knak megszállottjai, lelkiismeretes nevelői a rájuk bízott gyermekeknek, és a vállalt társadalmi munkákat is szívesen elvégzik. Hát éppen ez az! Egyszerűen jó nevelők. De vajon ehhez feltétlenül jó könyvelőnek, kereskedőnek, pénztárosnak is kell-e lenniük? Vagy elfogadható-e az egyik , iskolaigazgató önfeláldozásra valló szavai: „Mindent a gyerekekért!. A tanár min- l den ténykedésével nevel az j iskolában. Ezért bármit vállalnia kell." Akkor, amikor a pedagó- I gusok túlzott megterheléséről j beszélünk, arról, hogy túl [ sok az adminisztrációs mun- i kájuk s a rendelkezésekkel j azon igyekszünk, hogy csökkentsük ezeket, nem túlzott követelés-e ez a tanároktól? És,vitatható az is, hogy a i sok különmunkával megterhelt pedagógus tekintélyét j nem csorbítja-e inkább az, I ha számos egyéb irányú teendője miatt éppen szaktárgyi óráira nem tud kellően felkészülni. Mert azért elsősorban mégiscsak oktató-nevelő munkára képezték a főiskolán. egyetemen. Elgondolkodtató egy iskolaigazgató szájából hallani, hogy: Kérem, a kereskedelem nem vállalja az iskola. városban tizennyolc iskolában árusítják a tejet, nyolc helyen igen is a kereskedelem segítségévek Közülük hat iskolának büféje van, négy-öt órás dolgozó ÉLIKER-alkalmazottal. Két iskolába a közeli üzletből viszi át a tejet, a péksüteményt az egyik elárusító, és megfelelő hely híján — a portásfülkéből osztják a gyerekeknek az uzsonnát. Annyit, amennyit kérnek, ugyanis ott, akkor fizetnek. Így elő sem fordulhat az sem, mint a két általános iskolás kislánnyal, hogy ha az „uzsonnafelelős" elfelejti leadni a heti megrendelésre összegyűjtött, pénzt, az egész osztály nem iszik tejet, hat napig. Az ÉLIKER tehát nem zárkózik el az iskolákkal való együttműködéstől. Ha egyegy közeli üzletben kevés az alkalmazott, arra is lehetőség van, hogy az iskola egyik dolgozója — természetesen nem nevelő — árusítana tejet, kiflit, esetleg írószereket is. Anyagilag ez megérné neki, hiszen ha napi 30ft—350 forintot forgalmaz, havi 500 forinttal egészülne ki a keresete. Ezt a szrlgálatot — pénzért és a gyerekek iránti szeretetből — megteheti a szülői munkaközösségnek esetleg nem dolgozó, vagy nyugdíjas tagja is. Ha megfelelő helyisége nincs az iskolának, és anyagi fedezet sincs arra. hogy — mint a rókusi iskolában is — fabódét állítsanak fel erre a célra, próbálja a közel eső élelmiszerüzlet segítségét kérni. Így heti megrendelésekre sem lenne szükség, s a pedagógus energiái megmaradnának arra a ténykedésre, amelyben őt nem tudná helyettesíteni sem a kereskedő, sem a pénztáros, sem a könyvelő. Chikán Ágnes Nyíltan és mérlegelve Párttaggyűlés a cipőgyárban te kizárólag exportra termel szervezetbe. A párt munkás a gyar. Huszonnyolcan ülnek együtt a cipőgyári fiatalok takaros, kellemes klubjában. Itt tartják év végi beszámoló taggyűlésüket a kettes számú pártalapszervezet kommunistái. A tágas terem elején sorakozó székeken ül a tagság, hátúi az ajtó nyitva. Odapillantok. Ügy érzem, ez a nyitottság szimbólum is. Az élettel való kapcsolat, a befogadás, a nyíltság szimbóluma. Érzékeny öntudattal Érsek János köszönti a jelenlevőket, megállapítja, hogy a 35 párttag közül huszonheten itt vannak. Igen, huszonhetet mond, s joggal, mert a huszonnyolcadik résztvevő tagkönyve még ott van a vörös drapériás asztalon: őt ma fogadja tagjai sorába az alapszervezet Szerény, csöndes asszony a párttitkárnő, Suvada Józsefné. A tűző üzemrészben „beugró", vagyis olyan univerzális szakember, aki a műveletek többségét ismeri, bárkit helyettesíthet. Kevés szavát hallottam a gyűlés előtt, talán akkor már benne volt a nyilvános szereplés feszültsége. De amint szólásra emelkedik, ahogy olvasni kezdi a beszámolót, , , , , . , , már bátran, tisztán cseng a tevékenységének segítésére. jellegének őrzésére gondosan ügyelnek. P. J.-t tavaly felvételre javasolta a vezetőség: a szeptemberi taggyűlés tárgyalt róla, elutasította. Azzal, hogy még bizonyítson. L. A. esetében a párttaghoz méltatlan magatartásra figyeltek föl: sorozatos munkafegyelmi vétségeivel vesztette el jogát a közéjük tartozásra. A vezetőség, az ajánlók felületességét tehát a taggyűlésen korrigálták — azóta még körültekintőbbek a pártépítésben a cipőgyáriak. Tanulni, nevelni Sok eredmény s feladat sorjázik még a részletes beszámolóban. Elhangzása után Madácsi István kér szót. A KISZ pártépítést segítő szerepéről beszél, majd a pártcsoportvezetők munkájáról. Bele lehet tanulni ebbe is — vallja —, felkészültebben, következetesebben sokkal eredményesebb lehet e tevékenység. Az őszhajú Császár András azt fejtegeti: még egyszer beszélgessen el a vezetőség a két notórius távollevővel. S mintha a dicsérő szó önelemzésre is késztetne, többen is mondják: ez jóihangja. Magabiztosan. A fontos mondanivalót közvetítők, a meggyőződésből szólók magabiztossága ez. Csengnek a szabatos mondatok. „Taggyűléseken, pártcsoport-értekezleteken, a termelést irányítók beszámoltatásakor elemeztük a termelési feladatokat" „A munkás párttagok részt vesznek a brigád-, illetve versenymozgalomban." „Még jobban tudatosítaniuk kell, hogy a termelési feladatok megoldása valamennyiünk közös ügye. A párttagság Élni a pártéletet Persze a gazdaságszervező tevékenység csak egyhatodát teszi ki a beszámolónak, nem kísért olyan, évekkel ezelőtti emlék, mikor néha termelési értekezletté alakultak az üzemi taggyűlések. Az agitáció és propagandamunka helyzete, a párttagság szervezeti élete és politikai tevékenysége jóval nagyobb teret kap. Tavaly tudniillik — kellő kritika és önkritika kíséretével — magasabbra tették a mércét. Nagyobb aktivitást kért a cipőgyári csúcsvezetőség az alapszervezet vezető kommunistáitól, s ők is a tagoktól. Most ezért állapíthatja meg a párttitkérnő: a taggyűlések, a pártcsoport-értekezletek mindjobban betöltik szerepüket. Politikai fórumok, a szó igazi értelmében. S mert van, aki megérdemli, nem fukarkodik a dicsérettel sem: csengő hangon sorolja a legjobbak, a legaktívabb pártmunkások nevét, megköszönve, buzdítva, példaként állítva tetteiket „A pártvezetőségnek fokozott figyelmet kell fordítani a pártcsoportok életére, ... funkcionálására, a párttagok a Jövőben azonban - - még inkább igyekszünk rászolgálni. Széli Lászlóné — művezető a tűző üzemrészben — megvallja, hogy bizony nagyon sok mostanában a gazdasági munkája, nem tudott úgy eleget tenni pártmegbízatásának, ahogy szeretett volna. A jövőben mégjobban igyekszik majd. — Nagyon jó dolog, hogy a területünkön dolgozó gazdasági vezetőket beszámoltatjuk — szól Maróti László —, de néha túlságosan panasznapszerűek ezek a beszélgetések. Volt rá eset, hogy egy héttel korábban, a ellenőrzésére, a pártcsopoít értekezleteken történő rendszeres beszámoltatásukra" — ezt a célt a tavalyi beszámoló taggyűlésen tűzte maga elé az alapszervezet. Talán az a legnagyobb eredményük, hogy ezt valóra is váltották. Tervszerűen, felkészülten tartották például a pártcsoport-értekezleteket. S nemcsak a bizalmiak, de maguk a párttagok is igényesebbé váltak önmagukkal szemben. Legtöbbjükre igaz ez. De, mint a tavalyi beszámolóban, idén is felme' dolgozó pártonkívüliek mozrült, hogy vannak még termelési tanácskozáson nem „hallgatag", sőt magukat a mondták el a problémát, " ' beszámoltatáskor. helytállása mellett elenged nangatae" sőt maeukat a hetetlen a velünk együtt Sokából Sftag- <?ak gósítása. E téren"'munkánk nem volt kielégítő." Andrásnak kijárt a dicséret A gondok iránti érzékeny- kiemelkedő pártcsoportvezeséget akarják ébreszteni a t5i munkájáért, ugyanúgy ciDőevári kommunisták A KIÍÁR NEKIK IS A BÍRALATcipogyan Kommunistán, A _ NÉHÁNY SZÓT KELL S2ÓI. párttitkarnő azt kéri: hal- ni azokról a párttagokról is, lássák még többet szavukat a termelési tanácskozásokon, brigádértekezleteken, s más akik „kilógnak" a sorból, akiknek munkájával, hozzáállásával nem lehetünk „ , . , „ . ... , , megelégedve — emeli fel alkalmakkor. S érjék el azt hangját Suvada Józsefné. is, hogy ne csak a hibákat Akiket említ: P. J. pártoksorolják ott fel, hanem ki-ki tatási megbízott, de feladapróbáljon segítséget adni a megoldáshoz is. Egyébként elégedettek lehetnek a cipőgyáriak. Időarányosan teljesítették tervüket, s éves szinten jó eredmény várható. Annál fontosabb ez, hisz idén szinNegyedszázados törvény ..Mindazokban a társadalmi rendszerekben, amelyek lényegüknél fogva a nők valóságos felszabadi.ására törekszenek, a nők egyenlő jogainak deklarálását a nők szociális védelmét biztosító rendelkezések és intézkedések kísérik." Ezek a szavak az országgyűlés vitájában hangzottak el. Azon a vitán, amelyet a nőkre nézve hátrányos helyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslat kapcsán folytattak — éppen huszonöt évvel ezelőtt; 1948. novemberében. A felszabadulástól a .javaslat törvényre emeléséig számos intézkedés, rendelet született, amely a nők egyenjogúsítását hirdette. Elég csak a magyar nők előtt megnyílt új pályákra utalni. Megnyíltak a nők előtt az egyetemek korábban bezárt fakultásai. S az olyan törvények is. mint a földreform, a választójog, vagy az egyen, lő munkáért egyenlő bért alkalmazásának elve — sem tett különbséget a nők és férfiak között. Mégis, maradt az életnek, a közjogban és a magánjogban, néhány olyan területe, amelyen a nők nem. részesültek a férfiakkal egyenlő elbírálásban. Ezek megszüntetését, a minden téren érvényes egyenjogúság elismerését szorgalmazta a javaslat. Vitában, ellenérvek hangoztatása mellett fogadta el az országgyűlés a törvényjavaslatot. Egyik-másik kepviselő a nők nőiességét féltette a szabad pályaválasztástól. Volt, aki még azt is megkérdőjelezte, szüksége van-e a nőnek egyáltalán hivatásra, tanulásra, munkavállalásra. A kételkedőket meggyőzték, s meggyőzte őket az idő! S érdemes idézni azt a megjegyzést, hogy „a nő csak akkor gyakorolhat egyenlő jogokat a férfival, ha a kormányzat azonos lehetőségeket nyújt a munka, a pihenés és a művelődés terén, ha korszerű intézkedésekkel gondoskodik az anya és gyermek állandó védelméről, ha biztosítja a terhesség esetén a fizetett szabadságot, és messzemenően védi a társadalom fontos egységének, a családnak az érdekeit". Államunk, kormányzatunk, mint ismeretes, intézkedések sorával gondoskodik — az MSZMP politikájának megfelelően — a családokról, a nőkrőL tának nem tesz eleget, többször meg sem jelent a szemináriumon. Taggyűlésekről is hiányzik. Ezúttal is. Éppúgy, mint Á. J„ aki szinte évek óta nem vesz részt a rendezvényeken. Ez így nem maradhat, hangzanak a szigorú szavak. Egy agilis munkásfiatal Nyitottság fogadja az érkezőket, a belépőket is. Csak előbb be kell bizonyítani: valóban itt a helyük. Mert a taggyűlésen alaposan megvizsgálják: ki, hogyan képviseli a párt politikáját, a kommunista , álláspontot, méltó-e a felvételre. Csernók László bizonyított: a KISZ-ben végzett tevékenységével. Vezetőségi tagként. Vele egy agilis munkásfiatal kapcsolódott az alapszervezet életébe. Egyébként idén összesen öt fiatal munkás — köztük három nő — lépett be a három cipőgyári alapKrecskai Jánosné hangoztatja: fő, hogy minden kérdést alaposan megtárgyaljanak, intézkedés szülessen a javításra, teremtsék meg a gazdasági vezetők a jó munka előfeltételeit. KISZ-összekötőként teljesít pártmegbízatást Csara János. Elmondjac azon töpreng mostanában, hogyan is lehetne vonzóbbá, politizálóbbá tenni a KISZ-életet. Játékos, ugyanakkor Ismereteket is adó. nevelő célzatú vetélkedőkkel, s más hasonló rendezvényekkel, úgy véli, el lehet érni ezt a célt Többször is szó esik a fiatalokkal való foglalkozásról: az ifjú munkásnemzedék sorsát, fejlődését mindenki szívén viseli itt. Majoros József, a cipőgyári csúcs vezetőség titkára is szót kér. Értékeli az alapszervezeti munka fejlődését, a jelentős előrelépést, ami valóban megérdemli a dicséretet. Tavaly inkább a kritikai hang volt helyénvaló — mondja —, most az elismerés a dominálóbb, s ez mutatja, hogy jó úton halad a lelkes gárda. A beszámolót és az előterjesztett határozati javaslatokat jónak tartja a tagság, elfogadják. Példamutató helytállásra, a gazdaságszervező munkára, a pártmegbízatások teljesítésére, a pártépítés segítésére, meggyőződésük hangoztatására határozták el újból magukat. Vagyis: a kommunistákhoz méltó magatartásra. Simái Mihály Sörpalackozó A Kőbányai Söripari Vállalat huszonkétmillió forintos beruházással korszerű sörpalackozót épített Dunaújvárosban. Az új üzem naponta 80 000 palackot töltenek meg. Az automata gépsor üzemi próbái szombaton kezdődtek. A tervek szerint december elejétől már NPK-gyártmányű gépsorain üzemszerűen termelnek.