Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

VASÁRNAP, 1973. NOVEMBER 18. Képek, versek, szobrok, emlékek Külföldi utaimon az egyes képekhez-szobrokhoz fűződő élményeimről futó jegyzeteket készítettem. Ezeket most Juhász Gyula egy-egy — azonos című — versrészletéhez kötve, azzal a szándékkal válogattam össze, hogy az ő költeményeiből tükröződő művészetszeretetet egy pillanatra magunk elé idézzem. MILÖI VENUS A századok hozzá rajongva Jőnek, Felé fog szállni vágya Jövendőknek, Heine legszebb könnyét sírta rája, A Végzet is, kit megbűvölt a bája, Megengedte, hogy szép legyen örökre, Csak büntetésül — karját összetörte 1 A Louvre-ban már az első termeknél tábla figyelmeztet a világhírű Milói Venusra. A szépség istennőjének évezredekkel dacoló pompás alakja egy földszinti kis terem közepén magaslik. Az alkotáshoz közelebb lépve, Aphrodité testén horzsolásokat látunk. A márvány epidermisz néhol féltenyérnyire lemállott Különösen észrevehető a vállakon, valamint a hát közepén. Azonban sem ezek az apró sérülések, sem a letört karok hiánya nem zavarják meg a gyönyörködésnek azt a fokát, mely mindent mást megelőzve, a női test nemes arányainak utólérhetetlen kifejezője, a Mélos szigetéről szármázó istennő szobrának csodálata kelt bennünk. TI7.IANNAK ' O boldog mester, végtelen derűnek Nagy mestere, kit álmok száza késztet, Hogy a színek játékát vígan űzzed t.'s kinek egy az élet és művészet; A római Borghese Galéria büszkesége Tizian egyik főműve^ az Égi és földi szerelem címet viselő közismert festmény. A képen ábrázolt meztelen és pazar ruhájú két fiatal nő, talán a termékenységre s a tavaszra utalnak. A galériában látottakkal nem lehet összevetni anélkül, hogy ez a többi festmény rovására ne menne. Sokan állnak e kép előtt, arra gondolva, hogy ilyenek a remekművek, melyeket emberi kéz valaha is alkotott. Érezzük, mint áramlik Tiziannak e festményéből az a kiapadhatatlan szépség, amellyel életre szólóan megtelünk. ÍGY SZOLT MICHELANGELO: Színnel, vonallal a nagy Slxtina; Benépesítem, mély kínok szülője S a Mediciek sírján a halált Életre hívtam és a bamba kőbe Lelket csiholtain s ama kupolát Emeltem, bizton nézni az időkre. Michelangelo műveiről azt mondani, hogy szépek, v^gy lenyűgözőek, merő banalitás lenne. Szavaknak, véleményeknek az ő alkotásai előtt nincsen súlyuk, így amit tehetünk az, hogy átadjuk magunkat annak az elementáris erejű élménynek, mely alkotásaiból, mint amilyen a Firenzében levő márvány Dávidszobrából is felénk árad. A művészetben oly gyakran megismétlődő Dávid-téma, a jónak, a rossz felett aratott győzelmét szimbolizálja. Napjainkban, amikor világszerte gyakoriak az olyan helyzetek, hogy a józan ész, vagy az erőszak kerüljön-e felül — mily hasznos lenne, ha reményt keltő biztatásként, csakúgy, mint intő jelként Michelangelo Dávidjának igazságot, diadalmat sugárzó ifjú férfialakja mind többek előtt megjelenne. GIOCONDA Egy napon idegen jött messze tájról, Talán Rómából, talán Umbiából, Gioconda jött, miként ha keretéből Kilépne, Llonardo remekéből. A homlokán rubintos aranyék, Szemében a titok. Az ajka ég S rejtelmes mosolyával szólni kezd: Párizs nagy múzeumában, a Louvre hosszú teremsoraiban nem könnyű a Mona Lisára találni. De, amint ez a képtárakban lenni szokott, egy váratlan fordulattal tárulkozik elénk. Lionardo legendás festménye mélyen zöldes tónusú, s Gioconda maga a megtestesült nyugalom, harmónia benyomását kelti. Minél tovább nézzük, annál inkább megigéz. A gazdag fényárnyékokkal megjelenített portré, rendkívül egyszerű, nemes tartású aszszonyt ábrázol, aki különös bájával egyszerre nyílt és zárkózott, azaz oly titokzatosan sokatmondó tud lenni. NO A NOA Táncolj Noa Noa, táncolj be bűs [szívembe, Tiportj közönyösen, táncolj Noa Noa, Ö részeg feledés, ó gyilkoló szerencse, Táncolj Noa Noa, asszonyok [asszonya! Gauguin, sokunk kedvelt festője, mindig tartogat meglepetéseket. Mint a parázs, úgy világítanak, izzanak az ő egzotikus, egy távoli világrész hangulatát sugalló képei. Dekoratívsága mellett nincs nála semmi olcsó . hatáskeltés. A moszkvai Puskin Múzeumban látott képei, mint — többek között — az Éjszakai kávéház és A szépség királynője, a leningrádi Ermitázsban őrzött Anyaság (A tengerparton) című festményével, a • legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak. „A kortárs európai közönséget — amint írják róla, valóban — szokatlan, de tökéletes színharmóniával lepte meg." Megható volt Gauguin tahitibeli kunyhójának fafaragásos domborműveit a párizsi Jeu de Paume galériájában megtekinteni. Milyen mesteriek, kifejezők ezek a fapallókra vésett női fejek, álló lányalakok, az ő kissé misztikus Noa Noá-jának jelképes erejű szereplői. , .. IO SONO PITTOKE Mint (mesterek a régi reneszánszban, Mely még szivein honvágyát kelti [egyre, En is Madonnát festettem magamban, Hogy ballagtam a bús parnaszi [hegyre. Ha a szóba került nagymesterek alkotásai közül — melyekből néhány igazán jelentőset Juhász Gyula verseivel kapcsolatban kiragadtam — alkalmunk adódik mind többet eredetiben megtekinteni, úgy e remekművek felemelő és maradandó élményt keltenek bennünk. Gyönyörködhetünk a világvárosok képtáraiban szereplő olyan kiváló festők, szobrászok munkáiban, mint — többek között — az olasz Beato Angelico és Giorgione, a spanyol Velázquez, a francia Watteau, valamint a belga Meunier és a holland Van Gogh műveiben, akiknek Juhász Gyula szintén egyegy hozzájuk, vagy róluk írt költeményével áldozott. Olykor mintegy azonosítva magát velük, amint fenti ... Io sono pittore című versén kívül, a nagy velencei piktorhoz írt soraival is az ő művész voltáról tesz hitet. GIORGIONE Tudom, tudom! Te addig sírva vártad Távol gyönyörben égő Barbarádat, Véred a bíbor és vágyad a kék! Giorgione, én is ily művész vagyok, Az én szonettem is arany nyakék, Melyet vágyak könnyével áztatok! De az itthoni — budapesti és szegedi, azaz a hazai — múzeumokban is módunk van élvezni — többek között — az álmodozó Gulácsy Lajos, az aktivista Gergely Sándor, a gordonkahangú Rudnay Gyula, az európer Endre Béla és a remete életű Károlyi Lajos festményeit, szobrait, akiknek Juhász Gyula nemcsak egy-egy költeményével állított Irodalmi emléket'. Hanem, ami nem csekély dolog, hogy — a klaszikusoknál is szorosabb, vagyis — személyes barátság fűzte őket egybe. Sőt, a versével dicsőítő „Alföldi művészet" felvirágoztatása érdekében végzett küzdőtársi kapcsolatban is állott az itteni festőkkel és szobrászokkal. Bizony, aligha találunk még egy olyan magyar költőt, aki annyira szerelmese lett volna a művészetnek, mint a mi Juhász Gyulánk. „Károlyi Lajoshoz" írt versének alábbi kezdő sorai, a művészeti hagyatékok fokozottabb felismerését és megbecsülését tükrözi valamennyiünk számára. • Az életűnk rövid, de a tmüvészet örökebb, mint a földek és egek, Ml elmegyünk, de a jövő ködébe Lelkünk világa fényeket vetett. :;:;:::::::: l SZELESI ZOLTÁN 1 »