Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

6 VASÁRNAP, 1973. NOVEMBER 18. az Majd a siratóasszony ' Keresetükről Jól-rosszul fizető munkadarabokról beszélgetünk az esztergályosokkal a tágas. de talán soha nem tisztított ablakai miatt barátságtalan üzemcsarnokban, amikor egyikük a közeledő férfire mutat. Majd a siratóasszony megmondja, mennyi az átlagórabér a csoportunkban — hadarja egy szuszra. Siratóaszszony? Kiderül, művezetőjüket ugratják, csúfolják Így, mert — ahogy nagy nevetés közben hallom — íurtonfurt siránkozik. Joga alig, panasza sok. Postás a főnökség meg tizenhét embere között, ez a dolga. Elég baj, hogy ennyi, hogy ez. Siratóasszony — ízlelgetem a kifejezés új tartalmát, meglelve benne a lényegre tapintó csúfondárosság savanykás, keserű nedveit Aligha oktatta bárki is elteket az esztergályosokat üzemés munkaszervezésre, termelésirányításra, a vezetési szintek elhatárolásának jelentőségére, s Jám, mégis szinte ösztönösen ráéreznek a bajra, arra, ami hibás, rossz. Siratóasszonyuk, azaz kellő hatáskör nélkül művezetőjük maga is szenved a tipikus gondot megtestesítő helyeettőL Követelményeket támaszt, de sem joga, sem eszköze érvényesítésükre. A szervezés: vezetés. A vezetés etso teendője saját hatáskörének — felelősségének! — félreérthetetlen tisztázása. Ez nem formalitás, hanem minden további ténykedés kiindulópontja, ami nélkül lépni, legalábbis a kívánatos, helyes irányban, nem lehet A gyáron, vállalaton belüli gondok, bajok, termelést hátráltató akadályok legtermékenyebb szülője a hatáskörök tisztázatlansága, a túlzott központosítás, annak kideríthetetlensége, miben ki az illetékes, miért ki felel. Ahol elmulasztják a vezetés e legfőbb jellemzőinek kialakítását. ott majdnem biztos eredmény: a felelőtlenség, az anarchia elhatalmasodása. Régi példabeszéd a szervezési szakemberek körében: az utcaseprőt nem azért kell felelőssé tenni, hogy sepregessen, hanem azért, hogy az utca tiszta legyen. Valahol itt rejlik az iparvállalatok jelentős csoportjánál tapasztalható gyakorlat magyarázata is. Ahol a művezető „siratóasszony", ott nem különbözik tőle az üzemvezető sem. Ha nem tudatták velük pontosan, mi a megvalósításra váró feladat, mik az eszközök, akkor felelni sem felelhetnek azért, ami történik, ami elmarad. Szerepük utasítások továbbítására. a gépeknél kiütköző gondok jelzésére korlátozódik, ahelyett, hogy — beosztásuk elnevezésének megfelelően — vezetnének. Bőven kamatozó, a vállalati szervezet erejét látványosan megnövelő, gyengéit felszínre hozó befektetés a vezetés helyi mibenlétének, tagoltságának, érintkezési pontjainak, egymásra épülésének meghatározása, mégpedig egyértelműen, világosan. Ami félreérthetetlen, azt félremagyarázni sem érdemes, mert rögtön kiviláglik a kibúvás szándéka, a tehetetlenkedés vagy éppen 9z alkalmatlanság. o. m. Az életmód forradalma Bonyolult rajzolatú térkép kellene ahhoz, hogy feltüntessük rajta, leolvashassuk róla mindazt, ami életmódváltozásunkbar végbement, végbemegy. Nézzünk a „messzi" — csupán négy évtizednyi — múltba? 1930ban ötszáz család földjén 400 000 cseléd és napszámos dolgozott, családtagjaikkal együtt lő millió ember. Ezer élveszületettből 131,4 halt meg egyéves kora előtt — ma 33 —,75 000 munkás nem talált kenyéradóra, azaz tartósan munkanélküli volt... Adatok. Kapaszkodók, hogy e sötétségbe. feledésbe süllyedt világ ábrázatát az egyéni sorsok tömegén is fölfedezhessük, fölidézhessük. Mert hiszi, akik átélték, nem szívesen emlékeznek rá; a kiszolgáltatottság, a megalázottság fájó, mély sebeket szakított. S akik nem élték át a keserű éveket, azoknak annyi, mint bármi más a tankönyvekben. Lecke Mindig a múlt? Életmódunk meghatározott társadalmi viszonyok terméke. Ahhoz, hogy életmódunk forradalma bekövetkezhcssék, a gazdasági, társadalmi berendezkedés alapvető forradalmi folyamatainak kellet lezajla' nia. Ezek nyitottak kapukat, döntöttek le áthághatatlannak tűnő falakat. Romboltak, hogy építhessenek. S ez az építés átformálta, átformálja valamennyiünk életmódját. Egy-egy adatba örömök, szenvedélyek, sikerek, kudarcok légiója fér. Jellemzi életmódunkat, hogy a húszas években a férfiak átlagéletkora 41 év volt, s ma 66,3. a nőké 43,1. ma 72,1? Vagy inkább az, hogy 1930-ban száz keresőből 51-nek a mezőgazdaságban szelték, ha szelték a kenyeret, mert hetven százalékuk föld nélküli cseléd, napszámos, egy katasztrális holdnál többet nem birtokló szegényparaszt volt. Esetleg arról szóljunk, hogy míg 1965-ben a termelőszövetkezetekben ezer hektár kukoricásból átlagosan csak kilencen takarították be a termést gépek, idén már 730 hektáron teszik ezt? Talán az győzné meg jobban az olvasót, amit életmódunk fontos jellemzőjéről, a fogyasztásról sorolunk? 1960-ban 339 millióért vásároltak kárpitozott bútort az országban, tavaly kétmilliárdért; egy ember ma kétszer annyi húst, háromszor annyi cukrot. 93 helyett 260 tojást fogyaszt, mint 1938-ban... Ne ragadjunk meg az anyagiaknál, inkább hivatkozzunk a középiskolások 342 ezres seregére — 1938 : 52 000 —. a felsőfokú tanintézetek 91 000 — 1938: 12 000 — hallgatójára? Sok minden keveredik a fenti bekezdésben. Mert életmódunk is ezerféle dolog keveréke, összegezése munkánk jellegének, lakásviszonyainknak, a települések közművesítésének, a fogyasztásnak, tanulásnak, a szórakozás lehetőségeinek, a család belső állapotának. S mert nemcsak mennyiségüket nézve, hanem mi. nőségüket tekintve is gyökeresen megváltoztak életmódunk fő meghatározói, a forradalom kifejezés nem túlzás. Nem, mert gyorsuló tempóban tökéletesítjük környezetünket, s bár messzebb még, mint karnyújtásnyira a szellemi, anyagi bőség kosara, de vesszőfonata már erős; magunk csináljuk, magunknak csináljuk. Ma nem különleges, megcsodálnivaló „jótéttétek" a közösségért fáradozó ember. Mindenütt fellelhető típusa az önmagát és környezetéi újjáteremtő társadalmunknak Ma nincs abban semmi rendkívüli, hogy felbomlik a családban a régi, hagyományos munkamegosztás, s hogy szülő-gyermek életpályája egészen más. Ahogy sajnos, az életmódváltás árnyoldalainak sincs különlegessége; a löbb válásnak, bizonyos, elsősorban ér- és idegrendszeri betegségek terjedésének, a nagyobb városok peremén kialakuló, a bevándorlók benépesítette övezetekben tapasztalható állapotoknak, a közlekedési balesetek gyakoriságának, a társadalmi méretű túl táplál tságnak, a víz, a levegő szennyezésének... Igaz, ma száz magyar állampolgár közül 99 igénybe veheti a társadalom szociális és egészségügyi gondoskodását, de arra nincs „biztosítása", hogy az életmód forradalma mindig és mindenben csakis örömet ad számára. Gazdag a munkavállalási lehetőség, de nem okvetlenül helyben, azaz vonatra, buszra kell ülni, utazva órákat tölteni el. Több a kereső a családban, de nem könnyű beosztani, ki megy az óvodás gyerekért, ki felügyel a kisiskolás házi feladatának elkészítésénél; növekszik az ipari foglalkoztatottak száma, de velük azoké is, akik ingáznak, azaz sietnek, nem törődnek igazán a munkahely dolgaival, mert indul a vonat. Gyarapszik a kocsitulajdonosok tábora — 1960-ban 18 499, 1972-ben 314 321 magángépkocsi volt forgalomban —, s vele a turizmus lehetősége, de gyarapszik a karbantartas, javítás, olykor még a tankolás gondja is...- Életmódunk tükör, vál-; tozó gazdasági, társadalmi állapotaink, viszonyaink tükre, amely visszaveri a fényeket, és nem rejti el az árnyakat. Vajon anyagi javakkal dúsabban terített életasztalunk körülülése ösztökél bennünket? Minden bizonnyal ez is. Ám köze van-e az anyagiaknak ahhoz, hogy színházba megy a szocialista brigád, önzetlen vöröskeresztes aktívák gondoznak magukra maradt öregeket, szakszervezeti bizalmiak vitatkoznak társaikért, kommunista szombatot szervez az ifjúsági szövetség? Ahogy az sem csupán az anyagiak közé besorolható gyarapodás, miszerint száz fölépült lakásból 99-ben ott a villany, s százból mindöszsze nyolc — 1949-ben még 60! — az egyszobás. Az emberibb, gazdagabb élet tere, eszköze a tágabb lakás, a villannyal táplálkozó, de a világot kitáró rádió, televízió. S mert nincs dolgunk, cselekedetünk, ami láncszemként ne kapcsolódna, végül is az öszszegeződés, az életmód forradalma azt állítja középpontba, ami a legfontosabb: az embert. Ö az, aki egyszerre út és cél, tettek és tervek formálója, aki mindjobban érzi, érti a Marx megfogalmazta igazságot: „Radikálisnak lenni annyi, mint a dolgot gyökerénél megfogni. Az ember gyökere azonban maga az ember.*! MÉSZÁROS OTTO A

vas hideg és fekete. Eros tűzzel sokáig kell hevíteni, míg ezernégyszáz fokos, vörösen izzó folyó lesz belőle. Tiltakozik is ellene: vulkánt játszik, tüzes csillagokat szór az emberre, ijesztő fényeket fest izzadt arcára. Az öntő visszaijeszti. Rúddal piszkálja, mint cirkuszi fenevadat idomítója, hőfokát, színét vizsgálja, és tovább szítja a tüzet Az izzó vasfolyó végül szikrázva ömlik a formába, azután engedelmes-feketére szelídül újra, és békés alkatrész, szerszám lesz belőle. Somogyi Károlyné képriportja a szegedi vasöntödében készült, ötvenfokos hőségben dolgoaó emberekről.