Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-27 / 226. szám

CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 27. A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata Chilében egy katonai csoport erőszakkal megdöntötte a förvényes kormányt és a nép által választott parlamentet feloszlatta. Az ellenforradalmi puccs áldozatául esett a Chilei Köztársaság alkotmányos elnöke, Salvador Allende. A reakciós katonai junta véres hajtóvadászatot indított a haladó gondolkodású emberek ellen. Ez az egész világon felháborodást váltott ki. Durván megsértik a nemzetközi jog általánosan elfo­gadott szabályait, a chilei fegyveres erők provokációkat hajtanak végre a szocialista országok külképviseletei és állampolgárai ellen, megfosztották nagykövetségünket fel­adatai teljesítésének minimális feltételeitől is, a normális diplomáciai tevékenység lehetetlenné vált. A Magyar Nép­köztársaság kormánya az előállott helyzetben nem látja biztosítottnak chilei nagykövetségünk további működését, és elhatározta, hogy felfüggeszti a diplomáciai kapcsolato­kat a Chilei Köztársasággal. (MTI) Félelem Chilében A VDK döntése 0 Santiago (AFP) A santiagói katonai junta kedden betiltotta a chilei munkások legnagyobb tömö­rülését a Dolgozók Egységes Központját (CUT). Az intéz­kedés másfél millió munkást foszt meg szakmai és érdek­védelmi szervezetétől. „A katonai diktatúra fő célja a politikai ellenfelek fizikai megsemmisítése. Min­den egyes nap újabb letartóz­tatásokat és kivégzéseket hoz. A lakosság állandó félelem­ben él. Az országot elöntötte a vér, és ebbe a vérbe bele­fojtották a demokráciát" — írja Enrique Santos Calde­ron, a Tiempo című kolum­biai lap santiagói tudósítója, a chilei junta tobzódásának szemtanúja. • Hanoi (VNA) A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya úgy döntött, hogy szünetelteti santiagói nagykövetségének tevékenységét és a chilei fő­városból visszarendeli a VDK nagykövetségének sze­mélyzetét. Az erről szóló külügyminisztériumi közle­ményt a VNA hírügynökség adta ki. • • Urrekorderek 0 Houston (Reuter. TPI) Mint tegnapi számunkban közöltük, programjuk befejez­tével a Skylab amerikai űr­hajósai kedden éjjel sikeres leszállást hajtottak végre a Csendes-óceánon. Az első — hatórás — orvosi vizsgálat szerint Dean, Garriott es Lousma egészségesek, csupán ismét meg kell szokniuk tes­tük súlyát, ami nem könnyű, hiszen két hónapot töltöttek a súlytalanság állapotában. Az „űrrekorderek" egye­lőre karanténban vannak. Megkezdődön a pártoktatási év Több mint 400-an, pártok­tatásban részt vevő propa­gandisták voltak jelen teg­nap, szerdán azon az egész napos propagandistakonfe­rencián, melyet a Csongrád megyei tanács nagytermében rendeztek meg. Ezzel a kon­ferenciával kezdődött el az 1973/74-es pártoktatási év Szegeden. A propagandistákat Szabó G. László, a városi pártbi­zottság propaganda- és mű­velődésügyi osztályának ve­zetője üdvözölte, majd Berta István, a városi pártbizott­ság gazdaságpolitikai osztá­lyának vezetője tartott elő­adást Gazdaságpolitikai fel­adataink az MSZMP KB 1972. novemberi határozata alapján címmel. Dr. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályá­nak helyettes vezetője nem­zetközi kérdésekről tartott tájékoztatót. A pártoktatás propagandistáinak egész na­pos konferenciája Szabó G. László előadásával ért véget, aki ideológiai és politikai életünk időszerű kérdéseivel foglalkozott. ŐSZI MAC Szaporodnak a háztartási gépek Egyre növekszik a lakos­ság birtokában levő háztar­tási gépek és híradástechni­kai készülékek száma. Jelen­leg már több mint 12 mil­lió a számuk a háztartások­ban — mondták el a Kohó­és Gépipari Minisztérium­ban. Most a minisz­térium. bevonva az érintett vállalatokat, az OKISZ-t és a megyei tanácsok ipari osz­tályait, felmérést készített az ipari szolgáltatások fejlődé­séről és helyzetéről. Ennek alapján szabják meg a to­vábbi teendőket. K özmondásokkal, szólás­mondásokkal kezdhet­nénk ezt az írást — „ki hogy veti ágyát, úgy alussza álmát, ... jó munka, bő esztendő" —, pedig még a jövő nyár messze van, alig hallgattak el a cséplőgépek itt a szegedi tanyák között. Emberhónapok járnak, s el­viszik a nyár jó ízeit, éle-, tünket érett színekkel, mag­tárainkat, kamráinkat az idei terméssel töltik meg. Már jö­vő évi kenyerünkért munkál­kodnak a földeken, a legtöbb helyen gondosan, szépen ké­szítették elő a talajt, vetik az őszieket. Idősebb generációk emlé­keznek, pár évtizede koránt­sem néhány ember gondja, öröme volt ez. Legalább 'olyan szertartásai voltak, mint az aratásnak. A ter­melési folyamat kezdetének és végének tekintette a föld­művelő. Vetett kézzel, egyen­letesen pergette a magot, használt, kis hatsoros lóvon­tatású vetőgéppel — ma már ez nincs, olyan távolinak tű­nik,' mint a .hajdanvolt me­sék. A termelési folyamat is kibővült, a talaj-előkészítés­tői az áru értékesítéséig szá­molják a nagyüzemek. B munka, az megmaradt, ha átalakult is, hiszen az ország kenyerét év­ről évre megtermelik a me­zőgazdasági nagyüzemekben, egyre több és finomabb ke­nyeret, az idei nyáron lám rekordot adtak Csongrád me­gye földjei, hektáronként 33,8 mázsa búzát takaríthattak be, soha nem termett még ezen a vidéken ilyen mennyiség­ben, s hozzá ilyen jó minő­ségben. A kenyér, a jó termés so­hasem nyáron dől el. Ha a kezdet nem sikerül, százezer forintok, milliók esnek ki a nagyüzemek pénztáraiból, ki­sebb lesz a bevétel és a ter­més. Az aratás mindig a ve­téssel, a talaj-előkészítéssel kezdődik. Ez a nyár s • ez az őszelő nem kényeztette el a traktorosokat, a mezőgazda­sági munkásokat, hetekig, hó­napokig nem esett az eső, a kemény, kiszikkadt, darabok­ra repedezett földeken ne­hézzé vált a talajmunka, a jó vetőmagágy készítése, nem beszélve arról, hogy lényege­sen meg is drágult. Jobban használódtak, törtek a gé­pek, több és aprólékosabb munkát kívánt a határ. Kü­lönösen augusztusban kellett volna bőven csapadék, de hiába, nem esett, s ez nagy­részt hátráltatta a talaj-elő­készítést, vontatottabbá tet­te, nemcsak drágította. A búzatermesztés ma már elismert, jó hírű határainkon belül, s határainkon kívül. Nemcsak azért, mett 1971— 72-es évek után ezen a nyá­ron ismét jó eredmény szü­letett, hiszen az állami gaz­daságok 39 mázsát, országo­san pedig 34 mázsát takarí­tottak be hektáronként a földekről, ezzel a hazai ke­nyérgabona-ellátás mellett megfelelő tartalékokat ké­pezve exportra is jut, ha­nem azért is, mert lényege­sen tovább gazdagította az idei esztendő a búzatermesz­tési tapasztalatokat is. A ki­váló eredményeket igen szél­sőséges időjárási viszonyok között érték el ,a nagyüzemi gazdaságok. Bebizonyoso­dott ismét: a magyar mező­gazdaság legbiztonságosabb növénye az őszi búza, ter­mése a legkiegyensúlyozot­tabb, legbiztonságosabb, nem szólva arról, hogy jövedel­mező is. Az is bebizonyoso­dott ismét, hogy a Bezosztá­ja—1. nem vesztette el ve­zető szerepét, a jó termőké­pességű fajták egyik évről a másikra nem romlanak le. A Bezosztája, a Libelulla, a Rannaja kiváló termőképes­ségüket szélsőséges időjárás mellett is megőrizték. A kö­zös gazdaságokban, állami gazdaságokban mostanára ki­alakult a léghasznosabb faj­takombináció, amit elsősor­ban a „világraszóló" ered­mények tükröznek. Ezekben a hetekben a Szeged környéki gazdaságok­ban is megalapozzák a jövő évi termést, jövő évi kenye­rünket. Természetes, hogy a nagy termések hordozója, a vetőmag, illetve annak a biológiai értéke. Az elit, il­letve a magasabb, I„ II., III. szaporítási fokú búzák jobb termőképességét nem kell magyaráznunk, bizonygat­nunk. Azt sem, hogy az op­timális növényállomány ad­ja a legnagyobb termést, hi­szen a kalászok száma és a szemek száma ilyenkor a lég­több. A ritkán vetett táblá­kon nemcsak kevesebb a ka­lász, de a gyomosodás is nagyobb. a vetésidő szeptember végétől október végéig optimális. Csak a régi paraszti bölcseletre utalunk — -ősszel porba, tavasszal sárba —, aminek egyszerű indoklása az, hogy a porba, az esők előtt elvetett kalá­szos, esők után szépen kikel és megerősödik. A homoki földeken ütemesen haladnak a vetőgépek, az őszi takar­mánykeverékek. magját ve­tik, néhány gazdaságban már a búzát, a rozsot is. A föld betemeti a mago­kat. Idővel gyökeret eresz­tenek, kizöldül a határ. Üj termést ígér a föld. Jövő évi kenyerünket érleli. Sz. Lukács Imre RflDIOTELEX Szkopje Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, aki hivatalos baráti látogatásoh tartózko­dik Jugoszláviában, szerdán a macedón fővárosba, Szkop­jéba érkezett. Washington A Fehér Ház szerdán be­jelentette, hogy Nixon elnök péntek délelőtt Washington­ban fogadja Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert. Gerald Warren, a Fehér Ház helyettes szóvivője elmondta, hogy a szovjet diplomácia vezetője kölcsönös érdeklő­désre számottartó kérdéseket vitat meg az amerikai elnök­kel. Phnom Penh Phnom Penh kambodzsai főváros környékéről szerdára virradó éjszaka úgyszólván szakadatlanul hallatszottak ágyúlövések. A Lon Nol-re­zsimnek a főváros környékén állomásozó alakulataili szigo­rú utasításokban szorították fel „éberségre". Moszkva Tanaka japán miniszter­elnök, aki szerdán indult el hivatalos nyugat-európai lá­togatásra. rövid időre meg­szakította útját Moszkvában. A japán kormányfőt a repü­lőtéren Kirill Mazurov, a Szovjetunió miniszterelnöké­nek első helyettese fogadta. Tanaka még szerdán tovább­utazott Párizsba. New York Az ENSZ-közgyűlés általa- J nos politikai vitájának kö- ; zéppontjában szerdán Willy Brandt nyugatnémet kancel­lár elsőként elhangzó felszó­lalása állott. Ölési tartott a KISZ városi bizottsága Tegnap, szerdán délután a KISZ Szeged városi bizott­sága rendkívüli bizottsági ülést tartott. Ezen részt vett Deák Béla, a városi pártbi­zottság osztályvezetője és Oláh Miklós, a KISZ Csong­rád megyei bizottságának titkára. Kiss Piroska, a Sze­ged városi KISZ-bizottság agitációs és propagandatit­kára értékelte a VII. Sze­gedi Ifjúsági Napok esemé­nyeit, majd átnyújtották a I karneválon díjazott KISZ­i alapszervezeteknek a jutal­makat. A berlini, X. VIT > tiszteletére tartott munka­i versenyt Illés Tóth István I ifjúmunkás-felelős értékelte. ' A munkaverseny első helye­zettjel emlékzászlót, díjazot­tal oklevelet kaptak. A rendkívüli KlSZ-bizott­sági ülés második részében személyi kérdésekről döntöt­tek. Az ország öf,. kiemelt vámosának KISZ-bizottsága élén ezentúl első titkárok dolgoznak. A Szeged városi KISZ-bizottság első titkárá­ra és titkárára Oláh Miklós tett javaslatot. Deák Béla, a városi pártbizottság állásfog­lalását ismertette, majd a Szeged városi KlSZ-bizott­ság tagjai titkos szavazással a Szeged városi bizottság el­ső titkárává választották Baló Ilonát, titkárává pedig Lénárt Bélát. Hz oktatási intézmények működése Kisteleken Somogyi Károly né felvétele A nyár végén mar megírtuk, hogy az MSZMP városi bizottságának kezdeményezésére a kivitelezők, tervezők és a majdani üzemeltető vállalatok szocialista szerződést kö­'öttek' a városi tanáccsal, melyben a város felszabadulá­siak 30. évfordulója tiszteletére vállalták több áruház, egy étterem és bisztrók gyors elkészítését. A napokban már hozza is kezdtek az egyik legfontosabb beruházáshoz: Tar­ján IV. ütemében az ABC'-áruház alapozásához. Egyelőre — amint képünkön látszik — az áruház alapjai készülnek, mellette éttermet és presszót építenek majd. A kereskcdel­mi-vendéglátóipari együttes átadásának batárideje a szo­cialista szerződés szerint 1974. október 11. Az oktatási intézmények működését, a bennük folyó oktató-nevelő munkát vizs­gálta tegnapi ülésén a kiste­leki nagyközségi tanács. Megállapította, hogy a böl­csődében, óvodában, az álta­lános iskolában és a gimná­ziumban eredményes mun­kát végeznek a jól felkészült, képzett pedagógusok; a ta­valyi évhez képest lényege­sen kevesebb idén az évfo­lyamát ismétlő diák. A szín­vonal további emelése érde­kében szükségesnek tartja a tanács a tanyai iskolák to­vábbi körzetesítését-, határo­zatot hozott a két általános iskola közötti szintkülönbség felszámolására, a napközi­otthonos ellátás javítására, és a pályaválasztás segíté­sének tervszerűbbé tételére. Indokoltnak tartották a ta­nácstagok a Rákóczi úti is­kola épületének külső fel­-újítását, és az általános isko­lai tantermek . számának emelését is. A tanácsülés napirendjén szerepelt még a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság je­lentése, és négy taggal kiegé­szítették a népi ellenőrzési csoportot. Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyet­tese húsz tanácstagnak tíz­éves, egy tanácstagnak pedig húszéves, eredményes ta­nácstagi működéséért adott át emlékérmet. Szokatlan elemj károk fel­mérését kezdték meg szerda reggel az Állami Biztosító Heves megyei igazgatóságá­nak kárszakértői. E hét ele­jén két ízben is súlyos jég­verés pusztított Heves me­gye északi részén, több mint tíz község határában. 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents