Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-16 / 217. szám

4 VASÁRNAP, 1973, SZEPTEMBER lf. Külpolitikai reflektor Három évvel ezelőtti választásokon a népi egységbe tömörült chilei demokratikus erők győzelme olyan átütő erejű volt, hogy a reakció az első időszakban teljesen meg­zavarodott. Bizonyos ideig kénytelen volt azt a látszatot kelteni, hogy belenyugodott a nép akaratába. Mindazonál­tal a jobboldal már nagyon hamar, kezdetben burkoltan, később azonban már nyíltan és arcátlanul hozzákezdett ahhoz, hogy mindenféle nehézséget támasszon Salvador Allende népi kormányának. Összeesküvéseket szőtt, terror­hoz folyamodott, hogy megfélemlítse az elnököt és mun­katársait. A reakciós erők dühe még csak fokozódott, amint Allende kormánya lépésről lépésre kivette a kül­földi monopóliumok kezéből Chile természeti kincseit és a chilei nép tulajdonába vette őket. Az AUendével szemben álló reakció és az amerikai imperializmus nem volt hajlandó megbékélni ezzel. Chilé­ben egymást követték a félfasiszta erők által szervezett terrorakciók, napról napra fokozódott a gazdasági szabo­tázs. Szeptember 11-én pedig a reakció végrehajtotta a fegyveres fordulatot A terror ellen harcol Chile népe Salvador Allendét, Chile elnökét megölték. Megölték Sírt az embert, aki népszerű volt Chilében, a tömegek sze­rették, s a világ minden népe mélyen tisztelte őt Még 1971-ben készítettek a francia tévések AUendével egy te­levíziós interjút, a akkoriban az elnök így nyilatkozott: „A burzsoázia azt hiszi, hogy a személyiség csinálja a törté­nelmet. Valójában azonban egyetlen társadalmi mozgalom sem szűnik meg csak attól, hogy egyik vezetője eltűnik. Fejlődése késlekedhet, elnyúlhat, de végső soron meg nem állhat. Ha engem meggyilkolnak, a nép folytatni fogja a megkezdett utat." A chilei nép már tettekkel bizonyította, hogy kész harcolni a szabadságért és a társadalmi haladásért. A chi­lei munkásosztállyal, a chilei haladó erőkkel a nehéz hely­zetben szolidaritást vállalnak a világ népei. Szolidaritást vállal a magyar nép is, amely őszinte rokonszenvvel vi­seltetik a chilei nép Iránt. A chilei események megmutatták: a nagytöke urai csak addig tartják tiszteletben a fennálló törvényeket, amíg profitjuk nem kerül veszélybe. Ismét szemléletesen beiga­zolódott, hogy az imperialista politika, bármilyen tetsze­tős frázisokat használnak Is képviselői, összeegyeztethetet­len az Igazi demokráciával, hogy képtelen elviselni a nép által valóban gyakorolt demokráciát. A terrorista támadással szemben ^ a haladó emberek milliói emelik fel világszerte szavukat,' a földkerekség va­lamennyi kontinensén óriási erővel tör fel a tiltakozás hulláma. S miként az MSZMP Központi Bizottságának nyilatkozata Is leszögezi: „A történelem menetét a nem­zetközi monopoltóke és a chilei reakció összefogása sem állíthatja meg, s nincs erő, amely megakadályozhatja, hogy Chile tovább haladjon előre a társadalmi fejlődés maga választotta útján." Nemzet! megbékélés Laoszban Fontos lépés történt a múlt hét péntekén a laoszi nép alapvető nemzeti jogai, a függetlenség, szuverenitás, egy­ség, területi sérthetetlenség és békés fejlődés biztosításá­nak útján. A vientianei miniszterelnökség palotájában hét­hónapi tárgyalás, megannyi huzavona, az augusztus 20-án meghiúsított jobboldali puccs után végre aláírták a béke helyreállításáról és a nemzeti egyetértés megteremtéséről szóló megáUapodást. Dél-Vietnam utáp tehát Laosz föld­jén is remény van arra, hogy a február 21-1 egyezmény betűje és szelleme megvalósul. A Laoszi Hazafias Front és a vientianei kormány kép­viselői által jóváhagyott megállapodás kilenc fejezetből és 28 cikkelyből áll. A pénteken aláírt jegyzőkönyv szerint a megalakí­tandó ideiglenes, koalíció* kormányban a miniszteri tár­cák közül ötöt-ötöt a hazafias erők, illetve a vientianei kormány, kettőt pedig a nemzeti egységhez és a békéhez hű értelmiség képviselői töltenek majd be. A koalíciós kormánnyal egyidejűleg kell megalakítani a 42 tagú nem­zeti tanácsot, amelynek elnöke és egyik elnökhelyettese a hazafias erők képviselője. A tanács az új választásokig a parlament funkcióit gyakorolja. A jegyzőkönyv Intézkedik arról 1*. hogy az ország területéről ki kell vonni minden idegen csapatot, s be kell szüntetni mindenfajta hadianyag behozatalát külföldről. A megállapodás létrejötte világosan mutatja, hogy bár­milyen bonyolulttá vált is a helyzet Laoszban az Impe­rialista beavatkozás következtében, az igazságos politikai rendezés, a nép demokratikus jogainak biztosítása alapján, lehetőséget ad pozitív eredmények kivívására. Hamla kínai politika Georges Pompidou az első európai államfő, aki hiva­talos látogatást tesz Kínában. E látogatására nem egészen tíz évvel azután került sor, hogy De Gaulle tábornok 1964. januárjában elismerte Kinát. A francia államfő múlt heti sajtóértekezletén „rendkívül hasznosnak" nevezte a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásalt. Kijelentette, hogy a két ország nézetei ugyan nem azonosak, de sok tekintet­ben „konvergensek". Ugyanakkor diplomatikusan elhatá­rolta magát a francia politika kínai értelmezéseitől, és hangsúlyozta, hogy Kínában tett látogatása nem irányul sem a Szovjetunió, sem más ország ellen. Franciaország — mondotta — „folytatja enyhülési politikájátáEurópában". A francia elnök szavaiból kitűnt, hogy a legnagyobb nézeteltérés Kína és Franciaország között az európai hely­zet megítélésében van. Kijelentésével ugyanig közvetve ellentmondott a Csou En-laj által kifejtett nézetnek, amely szerint a világhelyzetet „feszültség és felfordulás" jellemzi, az enyhülés pedig csak „felületi jelenség". Kína szomszédságában, Laoszban kötött békemegálla­podás is rácáfol Peking hamis politikájára, amelyre való­ban a „felfordulás" a Jellemző. Markovit* Tibor Folytatódik Chilében a finyveres ellenállás (Folytatás az 1. oldalról.) fegyvert és folytassa az el­lenállást. A UPI santiagói tudósítója a fővárosban sétálva romié­ról és hegyben álló üvegtör­melékekröl számalt be, va­lamint arról, hogy a golyó­lyuggatta autókban még mindig holttestek hevernek, s az utcasarkokon bálában áll a haj — meri a junta ka. tonái kopaszra borotválják azokat, akiket Allende hí­veinek vélnek. Leigh tábornok — már említette televízióbeszédé­ben — a munkásokat a fegy­verek beszolgáltatására és a munka felvételére szólította fel. „A munkások ne politi­záljanak" — jelentette ki. Leigh tábornok hazatérés­re szólította fel azokat a mérnököket és technikuso­kat, akik Allende elnök Népi Egység kormányának meg­alakulása után részben poli­tikai tiltakozás jeléül hagy­ták el az országot, részben, pedig azért, mert az ameri­kai bányavállalatok államo­sítása után fizetésüket már nem dollárban. hanem a chilei nemzeti valutában fo­lyósították részükre. A DPA frankfurti tőzsdei kö­rökben úgy értesült, hogy az üzleti világ is számol e mér­nökök és szakértők hazaté­résével, s úgy véli, hogy az ő bevetésükkel, valamint a nemzetközi tőke jelentős közreműködésével a chilei rézbányászatot rövid időn belül „fel lehet lendíteni". A tőkés üzleti világ bizalmát fejezi ki az a tény. hogy keddtől, a puccs napjától péntekig a londoni árutőzs­dén 70 fonttal (vagyis 9 szá­zalékkal) emelkedett a huza­golt réz tonnájának ára. Szo­rosan ide tartozik, hogy a junta szombat reggel Eduar­do Vrano hadseregtábornok személyében kinevezte a ma­ga elnökét a chilei központi bank élére. Mint ismeretes, a junta első dolga volt a bankszámlák zárolása. Egy­idejűleg utasították a bank alkalmazottait, hogv vasár­nap vegyék fel a munkát. A junta a többi hivatalnokot, valamint az alkalmazottakat és a rézbányászokat arra hívta fel. hogy hétfőtől je­lentkezzenek munkahelyü­kön. A fasiszta junta nemcsak a disszidens műszaki értel­miséget hívja haza, hanem azt a Roberto Viaux tábor­nokot is, aki már a keresz­ténydemokrata Frei elnök kormánya ellen is jobboldali katonai lázadást kísérelt meg, majd Allende elnök megválasztása után Schnei­der tábornok Kadseregfőpa­rancsnok meggyilkolásával próbálta megakadályozni a Népi Egység kormányának megalakulását Viaux-t ere­detileg húsz évben megsza­bott. de két évre mérnkeit börtönbüntetésének letöltése után száműzték az ország­ból. Most Paraguavban je­lentette be újsáeírók előtt, hogy a santiagói junta fel­kérte őt. vegyen részt „Chi­le pacifikálásában". Leigh tábornok már idé­zett beszédében — régi re­ceptet alkalmazva — rész­ben a külföldieket próbálta meg felelőssé tenni az or­szág helyzetéért. Azt állítot­ta, hogy Allende elnöksége alatt 13 ezer „külföldi szél­sőséges" érkezett az ország­ba. Uszító hangú kijelenté­seivel egyidejűleg csendörök hatoltak be Mexikó santiagói nagykövetségére, ahol há­romszázan kerestek menedé­ket a véreskezű puccsisták elől. A csendörök csak a nagykövet erélyes fellépésé­re voltak hajlandók kivonul­ni az épületbőL A puccsisták által letartóztatott korniányhivatalnokok feltartott kézzel elhagyják a kormánypalotát Hitvallás a Népi Egység mellett A belga kormány felfüg­gesztette a Chilének folyósí­tott gazdasági segítséget. Leburton miniszterelnök a kormány döntését bejelentve hangoztatta: kormánya hatá­rozottan elítéli a demokra­tikus Intézmények működé­sének felfüggesztését. „Mély­séges részvétet tanúsltunk az erőszak áldozatai és különö­sen Allende elnök iránt" — mondotta a belga miniszter­elnök. A kormány a későb­biekben dönt véglegesen a chilei helyzet megítéléséről. A jelenleg Brüsszelben tar­tózkodó chilei belga nagy­követ a kormány utasításá­ra nem tér vissza Santlagó­ba. A Népi Egység kormánya külképviseleteinek vezetői sorra tesznek hitet hazájuk alkotmányos kormánya, a Nép! Egység mellett. Segio Sanchez belgrádi nagykövet az imperialista erők irányí­tásával végrehajtott fasiszta államcsínynek nevezte a ha­talomátvételt és hűségnyilat­kozatot tett Allende kormá­nya mellett. Manuel Tello Troncoso, Chile guatemalai nagykövete szintén a Népi Egység kormányát támogat­ja. Londonban Oscar Buzeta ellentengernagy, katonai at­tasé pénteken a katonai jun. ta hivatalos képviselőjeként átvette a külképviselet irá­nyítását. Alvaro Bunster, Chile londoni nagykövete hi­vatalos jegyzékben fordult az angol külügyminisztérium­hoz és hangsúlyozta, hogy továbbra is Chile törvényes kormányának képviselője marad Nagy-Britanniában. Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt elnöke, Enrico Berlinguer. az OKP főtitkára, Alessandro Natta, a PB tagja, az OKP képvi­selőházi csoportjának elnöke és más kommunista képvi­selők interpellációt intéztek az olasz kormányhoz: milyen lépéseket tesz Chilében zaj­ló drámai események lát­tán azért, hogy kifejezze az olasz nép mélységes megren­dülését és felháborodását Chile törvényes elnökének, Salvador Allendének meg­gyilkolása miatt. Fellángoltak a harcok Kambodzsában # Phnom Penh (AFP, UPI) Kétnapos viszonylagos nyugalom után szombaton ismét heves harcok lángoltak fel a Kompong Cham kam­bodzsai tartományi székhely körüli összes frontokon — jelentette az AFP. A felszabadító erők nehéz­tüzérséggel lőtték a város és a külvilágtól teljesen elszi­getelt repülőtere közötti el­lenséges állásokat. A népi erők — a UPI amerikai hír­ügynökség tudósítása szerint — szilárdan ellenőrzik Kom­pong Cham több stratégiai fontosságú pontját. Kiépítet­ték pozícióikat az egyetemj negyedben, egy textilgyár­ban és egy kolostorban. Phnom Penh főváros tér­ségében is újabb akciókat in­dítottak a khmer hazafiak. Mintegy 20—22 kilométeres körzetben északkeleti és délnyugati irányból támad­ták az ellenséges állásokat. ENSZ Sseli munkájára O Berlin (MTI) Az Egyesült Nemzetek Szervezete történetében az idén először — a nyilvánva­lóan bekövetkező tagfelvétel után — a Német Demokrati­kus Köztársaság küldöttei is részt vesznek a világszerve­zet munkájában. Az NDK küldöttsége Ottó Winzer külügyminiszter vezetésével szombaton délelőtt repült el Berlinből New Yorkba. Win­zer repülőtéri nyilatkozatá­ban többek között kijelentet­te. hogy az NDK konstruktív módon szándékozik részt venni a világszervezet mun­kájában, s minden kérdés­ben a béke és az együtt­működés szorgalmazását tartja majd szem előtt. Tanaka megbízottja Moszkvában • Tokió (MTI) Tenap Tokiób Moszkvá­ba utazott Fukuda Tokuja­szu, a hatalmon levő Libe­rális Demokrata Párt parla­menti képviselője, hogy Ta­naka miniszterelnök megbí­zottjaként előkészítse a ja­pán kormányfő októberben esedékes moszkvai látogatá­sát. . Fukuda feladata, hogy megvitassa a szovjet veze­tőkkel azokat a kérdéseket, köztük a szibériai kooperá­ció problémáit, amelyek szerepelnek majd Tanaka és Brezsnyev tárgyalásainak napirendjén. Japán kor­mányforrüsokból származó hírek szerint Tanaka mí­nisEterelnök különmegbízoti­ja javasolni kívánja, hogy a jövőben tartsanak rendsze­res miniszteri szintű konzul­tációkat Tokió és Moszkva között a két országot érdek-i lő gazdasági, külkereskedel­mi és politikai jellegű kér­dések megvitatására! Ma választások Svédországban • Stockholm (MTI) Svédországban ma, vasár­nap általános választásokat tartanak: újabb három évre megválasztják a 350 tagú riksdag (parlament) képvi­selőit, továbbá a tartományi és községi képviseleti szer­veket. VI. Gusztáv Adolf, svéd király, szombaton hosszú, súlyos betegség után 90 éves korában elhunyt. A svéd ki­rály, aki országának történe­tében az alkotmányos mo­narchia mintaszerű képvise­lőjének számított, 1882. no­vember 11-én született Stockholmban. 1950-ben ke­rült Svédország trónjára. Néhány évvel ezelőtt Svéd­országban alkotmányvéltoz­tatást hajtottak végre, amely­nek alapján a trón birtoko­sát megfosztották minden politikai hatalomtól. Pompidou vidéki # Tatung (Reuter, AFP) Georges Pompidou francia köztársasági elnök szomba­ton reggel, Csou En-laj kí­nai miniszterelnök kíséreté­ben a Pekingtől mintegy há­romszáz kilométerrel nyu­gatra levő Tatungba érke­zett. Vidéki körútjának to­vábbi állomása lesz Hang­csou és Sanghaj. Pompidou hétfőn utazik el Kínából.

Next

/
Thumbnails
Contents