Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
VASÁRNAP, 1973. SZEPTEMBER 16, A az Ankét egyetemen A József Attila Tudomány- jában zajlott le. Először a egyetem KISZ-vezetöképző korábban benyújtott kérdékörének tegnap délelőtti sekre válaszoltak, majd a programján Győri Imre, az hozzászólásokra, a helyszíMSZMP KB tagja, a Csöng- nen feltett kérdésekre refrád megyei pártbizottság el- lektáltak. A fiatalokat a kül. ső titkára és dr. Márta Fe- politikai élet aktuális esemérenc, az MSZMP KB tagja, nyei mellett élénken foglalakadémikus. tanszékvezető egyetemi tanár találkozott a tudományegyetem három ka. rának KlSZ-funkcionáriusaival a JATE KISZ-klubjában. koztatták a pártépitéssel kapcsolatosan közelmúltban hozott határozatok, és általában azok a problémák, melyek a munkásosztály és az Az összejövetelen ott volt értelmiség országépítő mundr. Fodor Géza akadémikus, kájában a szociális jellegű tanszékvezető egyetemi ta- intézkedésekkel összefüggés, nár, a JATE rektora és Szögi ben merülnek fel. Az ankét Béla. a megyei KISZ-bizott. során Győri Imre. és dr. ság első titkára is. Márta Ferenc felváltva válaA találkozás ankét forrná, szóltak az egyetemistáknak. Magyar áruk a poznani vásárban Egy hét múlva, szeptember 23-áh nyitja meg kapuit Poznanban a nemzetközi fogyasztásicikk-vásár. Általános jellegű kiállítás helyett az idén először rendeznek szakosított fogyasztásicikkvásárt, amelyen a Hungexpo szervezésében öt külkereskedelmi és exportjoggal felruházott vállalat vesz részt. A magyar kiállítók öt szakcsarnokban, összesen 450 négyzetméternyi területen vonultatják fel termékeiket. Bőséges áruválasztékra törekedtek. (MTI) Életünk tükre Alkotó légkörben E gyre több híradást oi- zik a brigádértekezleteket, jó vezetőnek tájékozottnak vashatunk mostaná- Legfeljebb az ellen lehetne kell lennie. Tudjon mindenban a szocialista bri- kifogásunk, ha 'ezek mellett ről, ami a szakmában 3 gádok és a gazdasági vezetők más alkalmat nem biztosíta- ezen belül a saját munkahctanácskozásairól. Összegyűl- nának a beleszólásra, vagyis, lyén történik. Tudnia kell tek, értékelték, megtárgyal- csak formális lenne a fő- azt is, mi nem történt meg ták, határozatot hoztak... — rum: meghallgatás — odafi- abból, aminek a terv, az előezek a kifejezések ismétlőd- gyelés nélkül. Szerencsére irányzat, a határozatok szenek rendre a beszámolók- azonban az esetek többségé- rint be kellett volna követban, amelyek hol a textil- ben szó sincs formalitásról: keznie. De azt is tudnia kell éppúgy tudják, egy szocialista gazdasági veKSZV gyáraiban, zetőnek, ha az információk konzervgyárban: a terén a munkások tájékoztatásában maradtak le a tervtől attóT az előirányzattól, ságnövelő energiákat hordoz- amit demokratizmusunk elvei, gazdaságpolitikánk tételei előírnak. Munka közben, művek, hol a DÉMÁSZ. hol a vasútnál a cipőgyár, hol a hangszer- mint a gyár, hol a gabonateiáneszté- vagy a sj kutatóintézet törekvései- brigádtagok aktivitására ről. alkotó légköréről adnak nagy szükség van. hatékon.) hírt. Kétségkívül jó dolog, hogy nak szavaik, tetteik, a brigádvezetők és a válla- Az igazán jól sikerült ta- . , . , , lat műszaki gárdája időről nácskozások mindig kölcsö- e?y^í_g0?fs karara.el' időre találkozik a tanácsko- nős jóérzéssel zárulhatnak, zóasztalnál is. Munka köz- Azzal, hogy mindkét fél kaben, műszak előtt csak nem vaiamit a másiktól, ugy esik a szo, mint mikor .... ,. , megadják a módját, s rá- Nyilvunvalo, hogy ez a kolkérdeznek: hogyan is lehet- csönösség a legfontosabb, ne még jobban? Bár vannak, Sokszor emlegetik azt a paakik attól tartanak: a mun- d helyzetet: míg a dol_ kasember mégiscsak nehe- .... • . zebben nyilatkozik meg a §ozok a radl0> teve> a ^P1 számára szokatlan közegben, sajtó jóvoltából igen nagy táa tanácskozóasztaloknál, jékozottságot szereznek orSzerintük véleményt is á é ná dolgairói z könnyebben mond, ha a mu- ,' , üzemben csak a maguk kis részfeladatában járatosak. Nem ismerik a nagy egészet, Mindig van nézője a kiállításnak Tablók a házgyári előcsar- szép kiállításnak. Mert utó- bölcsőde. Elnézzük a képenok falán. Rajtuk a megörö- lag azt is elárulhatjuk: ag- ket, a jól felszerelt óvodákat, kitett pillanat, az életből — gódtimk kissé. A házgyár- a hancúrozó csöppségeket, s a munkásról. Munka a gyár- ban ugyanis nincs megfelelő szeretnénk, ha a miént is ban, a naptól izzó mezőn, a nagyságú terem, ahová fölál- ilyenbe lehetne! Bízunk ab. szerelőszalagnál, a születő líthattuk volna a tablókat, s ban, előbb-utóbb nálunk is lakótelepen. A képek előtt az utolsó pillanatban döntöt. lesz bölcsőde, óvoda. Mint elgondolkozó emberek. Arcuk tünk úgy, hogy lesz, ami ahogy van öltözőnk. szép olyan, mint amikor az em- lesz, az előcsarnokot a folyo- fürdőnk és ebédlőnk, ber a tükörbe'pillant, és kri. sót választottuk. Ha akartuk — Mikor hallott a Mi hoztikus szemmel vizsgálgatja volna, se találhattunk vol- tuk az időt című kiállításról? önmagát... — Mi érdekli legjobban? na jobb helyet, hiszen munkába jövet, és menet mág— Az újságban olvastam. A textilmüvek után mi is Skumáth István asztalos: nesként vonzza az embere- vártuk már. Ügy tudom, hét— Hirtelenjében nehéz vá- ket. Messziről látszik az üvelaszolnom. Az elejétől a vé- gen keresztül" — géig nagyon érdekesnek tar- Ferenc, lom az egész kiállítást, érde-t Ebédszünet van, a folyo. kesnek, mert a mi életünket són embercsoportok, mi)tatja be. Amit a színes és getnek. fekete-fehér fényképeken lá. — Miről? iok. az körülbelül megfelel Óhát Zoltánná az én sorsomnak, családomé- szakmunkás: főig lesz nyitva, aztán toígy Aradi vább adjuk a szalámigyárnak. Vége az ebédidőnek, de a Beszél- képek nem maradnak néző nélkül. Valakinek mindig akad egy-két perce szemléhegesztő lődni, gondolkodni az elmúlt évtizedeink történetén. Sőt, nak. Nézem a fényképezőgép — A kiállítás nagyon jól o kiállítás nemcsak erre jó. Ital megörökített eseménye- mutatja, mit tett az állam a Olvasom a vendégkönyvben, cet, s eszembe jutnak a régi munkásnők érdekében böl- „Szívesen látnánk hasonló napok ... Én tíz éve vagyok csődékkel, óvodákkal, gyári színvonalú tárlatot Szeged 25 a DÉLÉP-nél, tíz évvel visz- napközi otthonokkal. Ben- évéről, vállalatunk munkás•amenőleg hasonlítom össze nünket, anyákat, leginkább mozgalmának történetéről. mi sorsunkat az ország ez a téma izgat. Itt a ház- Aláírás: Szögi László." >bbi munkásának sorsával, gyárban is elkelne már a M. I. "áldául itt ez a tabló, ahol helyben kérdezik meg tőle, mi a jó és mi a helytelen, min kellene változtatni? Így van-e? Amj a véleménymondást illeti, nem lehet csak az egyik vagy a másik kategóriában gondolkodni. Egyrészt igenis igényelni kell a demokratizmus követett hiba ez; egyszerűen nem szabad megfeledkezni ilyen fontos dolgokról, akkor sem, ha egy vezetőnek naponta ezernyi fontos dolga akad. A viszonosság akkor is megkívánja, hogy az egyoldalú megismerés az ismerkedés dialógusává szélesedjen. Efféle mulasztások teszik tarkává az összképet. Két végletet említhetünk a bri; gádvezetöi fórummal kapcsolatban is. Volt üzem, ahol nem fordítottak gondot az elhangzottak dokumentálása. a tennivalókat nem képesek ra a munkásjavaslatokat nem rögzítették jegyzőegységben látni, a kapcsolódó területek gondjait nem értik és nem érzik kellő ismeretek híján. Etekintetben megnyilvánulásait a munka- a brigádvezetői tanácskozáfolyamat közben is. Hisz így sok információt adnak a britermészetes: beszéljen csak gadérosoknak. hisz rendsze. a csoportvezetőjével az, akinek valami javaslata van, mondja meg azt is, ami fáj. Szóljon, akár brigádvezető, akár „sarzsi" nélküli dolgozó. És egyeztessék a véleményeket annak rendje-módja rint átfogó értékelés vezeti be a gondolatcserét. Utóbb pedig a továbbiakra vonatkozó elképzeléseket is ismerte, tik velük, közösen megvitatva azokat. S természetes, hogy a szocialista brigádok szerint. Ugy, ahogyan egy képviselői is elmondják a nagy családban megbeszélik maguk értékelését, a pozitív közös dolgaikat. Másrészt és negatív tapasztalatokat, azonban időnként nagy szük- Jó dolog hogy mostanában ség van alaposabb, átfogóbb a szervezés hiányosságaira véleménycserékre is. Hisz még jobban figyelnek, mint egy-egy időszak alatt általá- korábban, s javaslataikkal nosíthatóvá sokasodhatnak segítenek olajozottabbá tenni egyedi jelenségek, olyanokká, amelyeket érdemes sokszemközt megvizsgálni, „több szem, többet lát" alapon elemezni. Meg aztán a brigadérosok, mégiscsak a munkások legképzettebb, leghozzáértőbb, legtapasztaltabb képviselői. Sok véleményt gy" tenek össze és közvetítenek. Méghozzá — ezt nyugodtan mondhatjuk — ma már többségükben kellő rutinnal is. mert az üzemi demokrácia fórumain, nem utolsósorban épp a szocialista brigádvezetők tanácskozásain már gyakorlatot szereztek. Tehát nagyon is helyeselhető dolog, hogy megrendea termelőgépezetet. A z eszmecserék jó szolgálatot tesznek a könyvbe. S mert a szó elszáll, ilyenkor persze nem is követte intézkedés a véleménynyilvánítást. A másik véglet az okos hasznosításé: a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat kis könyvecskét adott ki a szocialista brigádvezetők idei tanácskozásáról. „Bővíteni szeretnénk azt a kört, amelyre a tanácskozás hangulata kiterjedhetett" — írják a beköszöntőben. Az ott elhangzottak legfontosabbját tartalmazza a könyvecske, a vezérigazgató beszámolójától a hozzászólásokig. A KSZV-rtél egyébként — mint az említett tanácskozáson is tükröződött — igen jól bevált a kétoldalú brigádszerzódések rendszere. Megbeszélik, hogy az egyes munkahelyeken mit segíthetnek a brigádok, s azt is. milyen támogatást várnak vállalásaik teljesítéséhez a hármas jelszó munközösségeknek. Az in- kacsapatai. S miután mindformacioaramlasnak uj útját nyitják meg. Szükség van erre? Mindenképpen. Egyikmásik üzemben bizony elég rosszul állnak a tájékoztatással, már amj a „lefelé" menő információkat illeti. Nemrégiben olvastam egy több üzemet érintő, átfogó vizsgálat jegyzőkönyvében: a felső vezetők felé jól áramlik az adatok sokasága, jelentések, tájékoztatók, felezt — üzemrészenként, műhelyenként — tisztázták, megkötik a kétoldalú szerző, dést. Sok mindenre garancia ez, hiszen a brigádvezető neve mellett rákerül a közvetlen munkahelyi vezetők, az igazgató, az szb-titkár aláírása is. így lesz okmány a felajánlásból; az aláírások jegyzések halmaza kerül asz- szavatolnak. most állok. összefügg a szakmánkkal, innen olvasom, hogy 1960-ban a mainál több egyszobás lakást építettünk. A mai a helyesebb irány: nagyobb otthont építeni az embereknek. A mi házgyári programunkban is egyre több két-, három-, vagy több szobás lakás elemeit készítjük. Aradi Ferenc párttitkár meg Garai András gyárvezető huszadmagával csütörtökön este állította föl a tablókat. Mint hallom, a vártnál egy nappal később kapták meg az anyagot, de nem akartak késlekedni a megnyitással. „őszintén mondom, minden szervezés, előzetes reklám nélkül egvmás után jelentkeztek a brigádok, az emberek. A megnyitón alig fértünk be az előcsarnokba, a folyosóra. A nagy üvegajtón kívül is álltak. Öröm volt látni, hogy ilyen sikere lett ennek a Tejipari újdonságok A tehenészetek tejkínálata jet és tejkészitményt, 40-féle tejtermékkonzervek készítéaz év első hat hónapjában ömlesztett sajtot és 11 túró- sére. — az elmúlt év azonos idő- félét. A választékbővítés ke- Jövőre látnak hozzá a steszakához képest — tíz szá- retében magas fehérjetartal- . . . .. zalékkal növekedett, ennek mú, kedvező összetételű és nl tej- ,valamint a sterl1 om" megfelelően az ipar is fo- jó élettani hatású termékek lesztett sajt nagyüzemi elokozta termelését. Így az élei- forgalomba hozatalát terve- állításához. Ezek a termémiszeriparnak ez az ágazata zik. Az igényeknek megfele- kek világszerte egyre kerekínálati pozícióba került a lően az átlagot meghaladó settebbek. (Előnyük, hogy belkereskedelmi forgalom- ™fftékben növelik az ízesL hűtőszekrény nélkül is hosztett es savanyított termé- szu ideig elállnak.) Rovide"an- kek előállítását. Bővül a sen forgalomba hozzák a A bőséges alapanyag-ellá- konyhakész ízesített túrófé- csokoládés tejitalt, a tejpudtás lehetővé teszi a tejter- lék és tejszínhabok és a tar- dingót, és a krémtejfölt. Üjmékek választékának bővíté- tósított sajtok választéka, donság lesz a tubusos „Bocisét. Ezzel kapcsolatban a tej- Megkezdik a tejes és tejszí- sajt" és a tejeskakaó-, ipar vezetői elmondották, nes fagylaltok gyártását, valamint a kávépor is. Nöhogy jelenleg 101-féle termé- ezenkívül fokozatosan felké- vélik a polipack csomagoláket hoznak forgalomba, szülnek a fagylaltporok, a sú árusított tej arányát. Egyebek között 12-féle te- tejfölpor, valamint a tej- és (MTI) talukra. Viszont, úgymond, a felülről lefelé való információáramlás, vagyis a munkások beavatása a gyár dolgaiba, már nem mondható valami pezsgőnek. Sőt. némelyik zas szövetkezetben, gyárban kife_ jezetten elhanyagoltnak, lanyhának találták. Igaz, a vizsgálat csak hat munkahelyre terjedt ki, de figyelmeztetést hordoz mindenki számára. Jó és terjesztésre méltó a kezdeményezés. Érdemes lenne máshol is számbavenni előnyeit. Az együttdolgoés együttgondolkozás egyik legjobb eszköze lehet — kiegészítve az állandó, közvetlen kontaktussal a munkahelyen és a nyílt, őszinte tapasztalatcserével a Feltétlenül szükséges az tanácskozóasztaloknál. irányítók jólinformáltsága, a Simái Mihály Több Ipari fa A hazai állami erdőgazdaságok az elmúlt hónapokban növelték a nagyobb értékű iparifa-termelést; amíg az elmúlt év első hat hónapjában alig több mint 50 százalék volt az összes termelésen belül az ipari ía aránya, idén, az első félévben az erdészetek már 61 százalékos arányt értek el. Jelentősen nőtt — 14 százalékkal — a láp- lombos rönkfa, ezen belül is elsősorban a sokféle hasznosítású nyárrönk termelése. (MTI)