Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-02 / 179. szám

2 CSÜTÖRTÖK, 1873. AUGUSZTUS Z. Meghalt Walter Ulbricht • Berlin (ADN. MTI) Az NSZEP Központi Bi­zottsága, az NDK Államtaná­csa, Minisztertanácsa, a Népi Kamara elnöksége és a Nem­zeti Front Országos Taná­csának elnöksége mély fáj­dalommal tudatja, hogy Walter Ulbricht. az NSZEP KB PB tagja, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke — született 1893-ban — szerdán, augusztus elsején, 18.55 ora­kor elhunyt. * Walter Ulbricht halála an­nak következtében állt be. hogy szive felmondta a szol­galatot — hangzik a Ber­linben kiadott orvosi közle­mény, amelyet hét orvos irt alá. Walter Ulbricht temetése előkészítésére és a gyász­szertartások megszervezésé­re párt- és kormánybizottság alakult. A bizottság elnöke Erich Honecker, tagjai: WiL li Stoph, Friedrlch Ebért, Paul Verner, Herbert Warn­ke, Gerald Goetting. Erich Correns, Manfréd Gerlach, Heinrich Homann. Hans Rietz. Günther Jahn, Ilse Thiele és Heinz Eichler. A párt- és kormánybizott­ság az alábblakat határozta el: „Kedden, 1973. augusztus 7-én, az NDK Államtaná­csának székhelyén 10 órától 13 óráig lesz a nyilvános fel ravatalozás, hogy az NDK lakosságának lehetővé tegyük, hogy búcsút vegyen drága halottunktól. Walter Ulbricht elvtárstól. Kedden, 1973. augusztus 7­én 15 órakor kerül sor az NDK Államtanácsának szék­helyén az NSZEP Központi Bizottsága, az Államtanács, a Minisztertanács, a Népi Ka­mara és a Nemzeti Front országos tanácsának ünne­pélyes búcsújára. Az állami nktus után Wal­ter Ulbricht földi marad­ványaival a koporsót a baumschulenwegi kremató­riumba szállítják. 1973 augusztus 7-re. a nyilvános felravatalozás és H temetés napjára állami gyászt rendelnek el." * Walter Ulbricht 1893. júni­us 30-án született Lipcsében, munkáscsaládból. Eredeti foglalkozása műbútorasztalos volt. Egészen fiatalon, 1912­ben lett az SPD tagja, s az­óta — tehát 19 éves korától fogva — haláláig pártmun­kás. hivatásos forradalmár volt. Mér az első világháború idején kétszer tartóztatták le a császári Németország ha­tóságai forradalmi, háború­ellenes akciókban való rész­vétel miatt. Amikor Kari Liebknechttel és Rosa Lu­xemburggal az élen kialakult a forradalmi szocialisták Spartakus-csoportja, Walter Ulbricht azonnal csatlako­zott hozzá. A Német Kommunista Pártnak megalakulása (1918. december 30—31.) ota tagja volt. Dolgozott mint kom­munista újságíró, területi párttitkár, s 1923-ban a párt Központi Bizottságának tag­jai sorába választották. Köz­ben egy rövid ideig a Komin­tern megbízásából Ausztriá­ban is tevékenykedett, majd a Német Kommunista Párt képviselője lett a Kommu­nista Internacionálé végre­hajtó bizottságában. Németországba visszatérve, hamarosan ismét őrizetbe vették, s a weimari köztár­saság hatóságai hazaárulás címén várbörtönre ítélték. A nácizmus uralomra ju­tása után ő szervezte meg a Kommunista Párt Központi Bizottságának utolsó, immár Illegális hazai (ziegenhalsl) ülését, amely egyben Ernst Thölmann-nak, a párt elnö­kének letartóztatása előtti utolsó politikai szereplése volt. Walter Ulbricht a párt megbízásából Prágába, majd Párizsba, végül Moszkvába emigrált, s kiemelkedő sze­repe volt abban, hogy a Szovjetunióban 1943-ban megalakult a Szabad Német­ország Nemzeti Bizottsága. Még a Hitler-ellenes há­ború utolsó napjaiban haza­tért, s azóta fáradhatatlanul, a legnehezebb posztokon munkálkodott az antifasiszta -demokratikus, majd a szo­cialista forradalom győzel­méért. a Német Demokra­tikus Köztársaságnak, a tör­ténelem első német munkás­paraszt békeállamának erősí­téséért. 1948 óta megszakítás nél­kül a Német Szocialista Egy­ségpárt Politikai Bizottságá­nak tagja. 1950 óta az NSZEP első titkára volt. Wllhelm Pieck köztársasági elnök halála után. 1960 szeptemberében az Államta­nács elnökévé, azaz a Né­met Demokratikus Köztár­saság államfőlévé választot­ták, s ezt a tisztséget halá­láig betöltötte. 1971 áprilisában, korára való tekintettel lemondott az NSZEP első titkári tisztségé­ről, de azóta is a párt Poli­tikai Bizottságának tagja maradt. Üdüléshez, utazáshoz jó barát a konzerv! MOST VEGYEN! Egyet flxet — kettőt kap / A KONKORDIA VÁLLALAT ÉLELMISZERBOLTJÁBAN, a Marx téri fedett piac-csarnokban' Irán lesz Kanada utódja ? # New York (AFP) Az Egyesült Államok in­dítványozta Iránnak, hogy vegye át a Vietnami Nem­zetközi Ellenőrző és Felügye­lő Bizottságban Kanada meg­üresedett helyét — jelenti a szerdal New York Times kormánykörökre hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy Irán igenlő választ adott, amelyet Reza Pahlavi sah tolmácsolt múlt heti washingtoni láto­gatása alkalmával. Mint is­meretes, Kanada Indonéziá­val együtt) az Egyesült Ál­lamok és Saigon jelöltje volt a NEFB-ben, s utódjára is nekik kell javaslatot tenni­ük. Ahhoz, hogy a jelölt a NEFB tagjává váljék, ter­mészetesen a párizsi meg­állapodás mind a négy alá­írójának hozzájárulása szük­séges. Szovjet— kínai egyezmény #Moszkva (TASZSZ) Moszkvában szerdán alá­írták a Szovjetunió kormá­nya és a Kínai Népköztársa­ság kormánya közötti, 1973. évre szóló árucsereforgalmi és fizetési egyezményt. Szovjet részről Ivan Gri­sin, a szovjet kereskedelmi kormányküldöttség vezetője, külkereskedelmi miniszter­helyettese, kínai részről pe­dig Csai Su-fan, a kínai ke­reskedelmi kormányküldött­ség vezetője, külkereskedel­mi miniszterhelyettes írta alá az egyezményt. Az ápri­lisban kezdett tárgyalások tegnap fejeződtek be. Japán­amerikai megbeszélések • Washington (AP, AFP, Reuter) Washingtonban szerdán be­fejeződtek Nixon amerikai elnök és Tanaka japán mi­niszterelnök kétnapos meg­beszélései. A tárgyalásokról kiadott közös közlemény értelmében a felek állást foglaltak a japán-amerikai katonai és gazdasági együttműködés folytatása, az úgynevezett biztonsági szerződés érvé­nyének fenntartása mellett. Ezzel összhangban az Egye­sült Államok bejelentette, hogy nem vonja ki fegyve­res erőit Ázsiából, a jövő­ben is tart ott annyi katona­ságot, „amennyi a béke meg­védéséhez szükséges". A tárgyaló felek megelégedett­ségre okot adó fejlemény­nek minősítették a kapcso­latok rendezését Kínával. Mindketten kijelentették, hogy készek részt venni In­dokína háború utáni újjá­építésében. Egyholdas rózsa és kony­hakert kiadó lakással. Erős Ferenc Pécs, Gyöngyösi István Tarjcmíak, figyelem! Augusztus 3-án, az 504. épület mellett megnyitjuk új élelmiszer­árudánkat! Bő áruválasztékkal várjuk vásárlóinkat. Nyitva: 6—20 óráig. Nagyszerű embereket Ismerhettünk meg vietnami testvéreinkben Beszélgetés Molnár Sándorral, a megyei népfrontbizottság titkárával Éppen azokban a napok­ban, amikor hazánkban tar­tózkodott és tárgyalt a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaság párt- és kormány­küldöttsége, érkezett haza hosszú útjáról az a nép­frontdelegáció, amely tíz na­pon át vietnami testvéreink vendége volt, és amelynek tagjai sorában foglalt helyet Molnár Sándor, a Csongrád megyei népfrontbizottság tit­kára is. Most itt ülünk a titkárság sarokszobájában. Beszélge­tünk. Ha kitekintünk az ab­lakon, a szegedi Kossuth La­jos sugárút nyüzsgő, szín­pompás képét láthatjuk. Ra­gyogó napsütés, csilingelő villamosok, egymást kövétő autók, elegánsabbnál elegán­sabb ruhába öltözött nők. — Hát bizony a tipikus vietnami utcakép eltér ettől a látványtól — mondja a népfronttitkár. — Ott a ke­rékpárok uralják az úttes­teket. Annyi van belőlük, hogy valóságos folyamként hömpölyögnek, minden más jérmű útját akadályozva, de legalábbis lelassítva ezzel. Ebben az országban sok­kal inkább az „utcán élnek" az emberek, mint minálunk. Itt gyűlnek össze baráti te­referére, és jobbára a jár­dákon folyik az árusítás is. Az emberek tiszták, gon­dozottak. Rongyos ruhájú já­rókelővel sehol nem talál­koztunk. Igaz, a jelenlegi ne­héz gazdasági körülmények a divatot is erősen korlátok közé szorítják. A vietnami lányok, asszonyok szinte „egyenruhában" járnak: fe­kete nadrágban és fehér vagy kék blúzban. Ez persze semmit nem von le szépsé­gükből, mozgásuk kecsessé­géböl. Mi zakóban, nyakken­dősen érkeztünk. Itt aztán megismerkedtünk a helybeli protokollöltőzékkel, amelyet nemcsak a gazdasági helyzet, hanem az időjárás is for­mált. Könnyű nadrág, kihaj­tott, nadrágba be nem gyűrt aljú fehér ing és zokni nél­kül viselt szandál. Egy pillanatra elhallgat, mintha újra rendszerezné magában a felidézett emlé­kek tömegét. — Aztán még egy dolog miatt különbözik a miénkétől az ottani utcakép. Lépten­nyomon találkozni a hábo­rús pusztítások nyomaival. E látogatásunk előtt jó magam is számtalan dokumentum­filmet láttam az amerikaiak vietnami bombázásairól. Most, amikor a valósággal találkoztam, nyugodtan ki­jelenthetem, a tények sok­kal borzalmasabbak annál, amit bármilyen technikájú film is vissza tudna adni. Jártunk egy nagy hanoi kórházban. Száz bombát szórtak rá az amerikaiak. A főépület nagyobbik fele tel­jesen megsemmisült. Mi is szemügyre vehettük a vész­jósló romhalmazt. Dél felé haladva aztán ennél szörnyűbb dolgokkal is találkozhattunk. Nghe An tartomány székhelyét, Vinh várost például földig rom­bolták. Itt aztán végképp nem tettek különbséget lakó­ház és iskola, katonai objek­tum és kórház, mozi és bank között. Valamennyit romhal­mazzá változtatták az ag­resszorok. A Leszálló Sárkány öble partján fekvő Hong Gay vá­rossal. Quang Ninh tarto­mány székhelyével ugyanez történt. Mint az ottaniak efc mondották, az elmúlt nyolc esztendőben mindössze húsz (!) olyan nap akadt, amikor nem volt berepülés vagy bombázás. Az itt lakók azonban en­nek ellenére egyetlen pilla­natra sem hátráltak meg, nem adták fel a harcot. So­kat hallottunk már vietnami testvéreink példátlan hősies­ségéről, most magunk is lépten-nyomon meggyőződ­hettünk erről. A már emlí­tett kórházban például a rombolások ellenére — sőt alatt is! — tovább folyt a gyógyító munka. Amikor je­lezték a gépek közeledtét, biztonságosabb helyre men­tették át nagygyorsan a be­tegeket. Ennek köszönhető, hogy csupán egyetlen ápolt halt meg a bombázások so­rán. Míg az orvosok és az egészségügyi személyzet tag­jai közül huszonheten (!) vesztették életüket. Emlékü­ket kis monument őrzi a kórházudvaron. Mi is elhe­lyeztük rajta a kegyelet vi­rágait. Lassan kortyolgatjuk az erős feketét. Kintről beszű­rődik a sugárúti közlekedés egyre erősödő zaja. — Rengeteg emberrel ta­lálkoztunk. Magas rangú ve­zetőkkel, sarzsl nélküli dol­gozókkal, férfiakjcal, nőkkel, fiatalokkal, idősebbekkel. Ezek a találkozások jelen­tették talán a legnagyobb él­ményt számunkra. A közlekedés a legtöbb or­szágúton még Igen lassú, hi­szen az amerikaiak minden hidat, átereszt leromboltak. Ezek újjáépítése most folyik. A forgalom pedig ideiglenes létesítményeken bonyolódik le. Százötven kilométernyi utat autóval ezért olykor 5— 6 órányi idő alatt tettünk meg. De előfordult, hogy ugyanennyit álltunk egy-egy helyen jármütorlódás miatt. E kényszerűség Jő alkalom volt arra, hogy beszédbe ele­gyedhessünk az emberekkel. Igen előzékenyek voltak min­dig. és különösen barátságo­sakká váltak akkor, amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk. Láthattuk, nemre és korra való tekintet nél­kül milyen keményen dol­goznak. Itt szinte mindenkit magával ragad és még na­gyobb teljesítményekre ösz­tönöz az a lelkesedés, amely minálunk a legjobbakra jel­lemző. A munka rendkívül nehéz, fáradságos. Hiszen legtöbbször kézi erővel kell mindent elvégezni. Nem le­hetett meghatódottság nélkül szemlélni a vietnami édes­anyákat, akik követ hordtak, rakodtak. Ugyanakkor tud­tuk róluk, hogy munka után még az átlagosan hat-hét­tagú családok minden gond­ja, problémája is rájuk vár. És hogy ott is becsülettel helytállnak. Nagyszerű embereket is­merhettünk meg vietnami testvéreinkben. Olyanokat, akik elsők voltak a harcban, és ugyanabban a vonalban állnak most is, amikor a béke megőrzéséről, az ország újjáépítéséről van szó. Ilyen erőfeszítésre csak olyan em­berek képesek, akik mélysé­gesen meg vannak győződve az általuk képviselt ügy igazáról, és akik rajongásig szeretik hazájukat és a sza­badságot. Félbeszakítom egy pilla­natra: — Az előbb az irán­iunk megnyilvánuló rokon­szenvre célzott. Szólna erről részletesebben is ..; — Ismernek, szeretnek és nagyra becsülnek bennünket. S ez nem valamiféle „pro­tokolláris" formaság, ha­nem mélyből fakadó, ugyan­akkor tényekre alapozódó érzés, rokonszenv. Ismerik hazánkat, hallottak nagyobb városainkról. Itt is, ott is kapásból felsorolták, hogy ők vagy az országuk mas részében lakók milyen konk­rét segítséget kaptak a ma­gyaroktól. És a szolidaritás minden megnyilvánulásáért rendkívül hálásak. (Míg ezt hallja, az újság­író eltűnődik közben egy szemvillanésnyi ideig a „mü­veit Nyugat" egynémely nagy államán. amelynek polgárai következetesen ösz­sze szokfák téveszteni Buda­pestet Bukaresttel, valamint azt hiszik, hogy Magyaror­szág egy nagy pusztaság, ahol csikósok és gulyások él­nek. Miközben sek-sok ezer kilométerre innét egy sokat szenvedett kis nép fiai, akik sokszor még rádióval sem rendelkeznek, pontosan tud­ják, hol is tartunk a szocia­lizmus építésében...) — A főváros nemzetközi klubjában barátsági nagy­gyűlésen vettünk részt. Mint utunk során mindenütt, úgy itt is tapasztalhattuk, mi­lyen hatalmas tekintélye van a Vietnami Dolgozók Pártjá­nak, és általában a kommu­nistáknak. Valamint azt is, milyen féltő gonddal, szere­tettel őrzik a vietnami nép nagy fia, Ho Si Minh emlé­két. Ellátogattunk szülőfalujá­ba is. Szülőháza egyszerű bambuszkunyhó. A nép ál­lama kőépületet emeltetett mellette. Most ebben a mú­zeumban őrzik a nagy for­radalmár életére, tevékeny­ségére vonatkozó dokumen­tumokat. Az egyik szobában nagy meglepetéssel fedez­tünk fel egy Orionton táska­rádiót. Mint kiderült, „Ho apó" valamikor szülőfalujá­nak ajándékozta a készülé­ket. A VDK Hazafias Frontja Központi Bizottságának meghívására érkeztünk az országba azzal a céllal, hogy elmélyítsük a két nép barát­ságát, megteremtsük a mozgalmaink közötti további együttműködés feltételeit. Neves politikai, közéleti, társadalmi személyiségekkel ültünk tárgyalóasztalhoz. Fo­gadott bennünket Truong Chinh, a VDP PB tagja, a nemzetgyűlés állandó bizott­ságának elnöke, valamint Hoang Quoc-Viet, a VDK Hazafias Frontjának ügyve­zető elnöke Is. Minden alkalommal baráti légkörben tárgyaltunk. Meg­beszéléseinket áthatotta az egymás iránti kölcsönös tisz­telet és megbecsülés. Így nyugodt szívvel mond­hatom: küldetésünknek ele­get tettünk, ugyanakkor va­lamennyien külön-külön is rendkívül sok és gazdag sze­mélyes élményben részesül­tünk, amely mindenképpen feledhetetlenné teszi ezt az utat számunkra. Cseng a telefon. Elbúcsú­zok a népfronttitkártól. Vár­ja a napi munka. Amelybe a szolidaritási akciók sora éppúgy beletartozik, mint a békéért vívott küzdelem. Immár még több személyes indítékú momentumtól ts inspiráltán. És többek között azért is, hogy Vietnamban tartós maredjon a béke, és hogy virágzó ország épüljön a mostani romok helyén. PAPP ZOLTÁN t l

Next

/
Thumbnails
Contents