Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-22 / 170. szám

Ne szerettem volna? Világ• r r • r jaro jo viccek Énekes — Ha üyen szenzációsan rekedt vagy, akkor csinálunk meg néhány felvételt! VASÁRNAP, 1973. JŰLTUS 22. Olvasó paraszt Róka János a bográccsal Térdeplő paraszt — Csakugyan nem ismeri Vóginét? Biztos látta már! Alacsony, most már kicsit testesebb, de még mindig formás, szőke asszony. Cukorkát, meg ilyesmit árul a vonatokon. Figyelje csak, biztos találkozik vele! Hát ez a Váginé meg én... — De fiam — ugye tegezhettek? —, mennyi helyet adnak neked erre a történetre? Mondd meg, rólam van szó. Ismernek engem ott is! Dolgoztam én nyomdákban is. Voltam én minden, csak jancsiszeg nem. Tizenegy évesen elszöktem hazulról az éhhalál elől... Hoppá! Ilyen messzire nem kell visszamenni, csak a háborúig. Én éppen szabó voltam akkor. Egy mesternél laktam, és elkezdtem neki estelente segíteni. Egyszer azon vettem észre magam, hogy szabó vagyok. Éppen pendültem volna már egy kicsit, amikor jött a behívó Budapestre. Erre katona, arra katona — gondoltam, én is felveszem az egyenruhát, abban nem rívok ki anynyira a férfinép közül. Utána rögtön lejelentkeztem Kertész századosnál, aki a kémelhárítóknál dolgozott és nekem ruhacsinálásból jó emberem volt. Megropogtatott és máris írta a nyílt parancsot Szolnokra, ahol akkor már a kapuban volt a front. Csakhogy ez a papír időre szólt. Ahogy lejárt, katonaszökevény lettem. Nem cifrázom. Az első német járőrön átvergődtem. Azt tudom, annyira egyben volt a gyomrom, hogy hánytam utána. A második járőr okosabb volt — vagy én voltam már ijedtebb? Rájöttek, hogy szökevény vagyok. Agyon akartak lőni. Repülők jöttek, hasra vágták magukat, és a kerítés túloldaláról átszólt egy hang: „Kússzon felfelé!" Sötét volt. Mire elmentek a repülők, az én németjeim a hűlt helyemet találták. Kaslcky Bandi, így hívták a súgdosót, ez a drága ember megmentett. Tejért ment a kert alatt gyerekágyas feleségének, és hallott bennünket. Neki köszönhetem az életem, meg azt a gondoskodást, amiben négy hónapig részem volt. Váginé akkor még Kasickyné volt. A férje mégegyszer világrahozott engem, a felesége megszülte Lacikát. Innen, a második fordulótól véve én egyidős vagyok ezzel a gyerekkel. Eljöttem haza. Itt, Szeged környékén nem hintázott annyit a front, ezt a vidéket nem élték úgy ki. Küldtem nekik lisztet, sót. Még egy malacot is. Ami csak került. Kicsinység volt ahhoz, amit kaptam. ötvenben Bandi az orvosok kezibe került. Rohantam a főorvoshoz: „Ha meggyógyítja ezt az embert, angol szövetből csinálok magának olyan ruhát!..." Csak széttárta a karját. Daganata volt. Azzal búcsúzott, legyen gondom a kicsi Lacira! Akkor lenne nyugodt — mondta —, ha én kijönnék az ő Ilonkájával és mi ketten ... Nem lehet Ilonkát így leírni! Higgyél nekem, rendkívüli szépségű fiatalasszony volt. Illetve fiatal özvegy. Ügy hullott az én ölembe, mint a szegényasszony legkisebb fiának a királyi korona. Legszívesebben a toronyba szaladtam volna vele, hogy mindenki lássa. Nem érdemelte! De nem tudtam. Azonnal hivatalos írásba is tettük, olvasd csak: „ ... Férjem elhalálozása után a gyászév leteltével férjhez megyek Dóré Ignáchoz. ö kiskorú gyermekem javára íratja a... telekkönyvi szám alatt levő házat, kikötve, élete végéig a haszonélvezetet .. Hiába kevés a lakás, a mai ember mégsem tudja, mit jelent az első házat megvenni. Nem az én első házam volt ez, hanem az egész Dóré famíliáé. Apám is a föld alatt született, én is. Foldbevájt viskóban. Mégsem sajnáltam a házat Kasicky Bandi fiatói, jobb helyre nem írathattam volna. Letelt az egy év. leköltözött Ilonka, egyelőre persze nem hozzám. Két hét alatt ez az asszony már konyhavezető volt a gazdaságban. Nem szorgalom volt mögötte! Amikor rákérdeztem, ki is bökte, ő bizony nem szeret es a főnökéhez, Vági Bálinthoz megy. Na, mindegy. Ebben az aszszonyban egymást taposták az igények. Fél év múlva már Pesten, az igazgatóságon volt a férj, nyolc hónap elteltével pedig a rendőrség ment érte. Hogy volt, mint volt, ne feszegessük. Egy hónap se telt belé, a gyerek itt volt a kollégiumban. Hogy ez a rendkívüli szépségű asszony mit csinált a férje börtönidején, azt is hagyjuk. Tény, hogy Vági Bálint első dolga szabaduláskor az volt. hogy elzavarja. Lacika nálam maradt. Főzni, mosni nem tudtam rá, továbbra is kollégiumban volt, megfizettem utána. Ezzel az én feleségemmel, akit itt láttál, végül elhatározásra jutottunk. Neki a fia, Vince, meg az én nevelt fiam egy padban ültek, kebelbeli barátok voltak már korábbról. Érthető, hogy úgy nevelődtek, az édestestvérek nem különben. , Laci és Vince elvégezték az egyetemet. Vince itt van — abban a lenti szobában lakik, — Laci meg Pesten maradt egy kutatóintézetben. Ehhez van érzéke. Harmadik éve van ott, de már lakást is ígértek neki. Szövetkezetit. Menyasszonya van, esküvő is lenne, mégis kihúzták rögtön a lakáslistából, ahogy megmondta, hogy a nevén van ez a ház! Olvasd csak ezt a levelet! „öt éves koromtól ellenszolgáltatás nélkül, saját gyermekükkel együtt neveltek, ruháztak, iskoláztak. Ezért a legmélyebb és legtisztább emberi érzéssel hajtok fejet..." Hihetetlen, de néhány napja ez a gyerek azt kiabálta ebben a szobában: „Bár ne szeretett volna! Csak ne íratta volna rám ezt az átkozott házat!" Hát képes egy ház megnyomorítani egy család életét, agyonnyomni a szeretetet? ... Négy éve van a környéken építési tilalom. Látod, már idáig értek az újak, az emeletesek. Ez a szélső már belelóg a levesünkbe. Ha tíz méterrel hosszabb, vagy, ha még egy épül, már mi nem ülünk itt. De elfogyott a város pénze. Majd folytatják. Négy-öt évre persze a kutyának sem kell már ez a ház. Nem lehet eladni. Megfogott minket a négy fal. Szaladtam ide, szaladtam oda. A tanácson egy asszonyka elkönnyezte magát, mikor elmondtam neki is. „Ne szomorkodjon, Dóré bácsi! A nevelt fia kaphat lakást. Hisz csak a nevén van ez a ház, de nem ott, ahol dolgozik, és nem is ő lakja Megadjuk neki a mentesítést, ne féljen!" így mondta. Néhány nap múlva meg is lesz a papír. De milyen az ember: igaziból én már nem is tudok örülni. Megbicsaklott bennem valami. Lacinak lehet lakása, de hát a boldogság!? Hogy bár ne szerettem volna! — mert ezt mondta. Ezen a papír már nem tud változtatni! ...Ismerd meg Váginét, fiam. Egy öregember kér rá, ismerd meg. Kérdezd meg tőle, néki szemére vetette-e Laci, hogy nem állt mellette, nem gondozta? Szép dolog világrahozni egy gyereket, de a kezét fogni, útnak indítani, az sem kisebb. Én mindig jót akartam. És mégis ... Már az is eszembe jutott, ha engem, akkor, ott a németek... Szóval, hogy akkor nincs ez a baj. Tudom, butaság. De hát mije marad egy öreg embernek az életből? Csak a szeretet. Ez drótoz még ide hatvannyolc évesen is. Megérted, ugye? PÜNKÖSDI ARPAD Párizs Yvonne a viharos családi jelenet után bekötözi Maurice megsérült fejét, és közben gyengéden gügyörészi: — Látod, te kis csacsi, ki kötözné most be a fejedet, ha én nem lennék melletted.^. /Moszkva — Mit szeretnél a születésnapodra, Pétya? — kérdezi a nagymama unokáját. — Hanglemezt. — S melyiket vegyem meg? — Játszass le néhányat a hanglemezboltban, s azt, amelyik neked a legkevésbé tetszik.^. London Idős hölgy ül a taxiban, és kiadja az utasításokat: — Lassan vezessen, uram, ne előzzön, mellékutcákban hajtson óvatosan, fékezzen... ' — Igenis, asszonyom, de ha mégis baj történik, rendes temetést vagy hamvasztást parancsol?.^. Varsó — Anyu, Tadeusz egyre kevesebbet törődik velem. Mit kellene csinálnom? — panaszkodik a fiatalasszony édesanyjának. — Engedd, hogy zavartalanul foglalkozzék a kedvteléseivel. Tudod legalább, mi a hobbija? — Hogyne... A szőkékig Prága — Nézd, anya, ez a kutya hajszálra olyan, mint Frantisek bécsi. — De Karel, hogy lehetsz ilyen tiszteletlen? — Miért, gondolod, hogy a kutya meghallotta?... Bécs — Nálunk olyan kristálytiszta, egészséges a levegő, hogy évek óta senki sem halt meg — mondja a kisvárosi polgár egy turistának. Ebben a pillanatban temetési menet fordul be a térre. — Hát ez mi? . — A temetési vállalkozónk. Éhen halt a szerencsétlen . Szófia A tengerparti üdülőhely orvosát felkeresi egy férfi. A doktor lelkiismeretesen megvizsgálja, majd kijelenti: — önnek* tejjes nyugalomra van szüksége. Kerüljön minden izgalmat, megerőltetést. Javasolom, hogy szakítsa meg a szabadságát, s térjen vissza a munkahelyére Lissza bon A szállodában egy turista megkérdi, nem zavarja-e majd pihenésében az óriási forgalom. Mire a portás így válaszol: — Éppen ellenkezőleg, a forgalom következtében úgy rezeg a szálló egész épülete, hogy az ember valósággal ringó bölcsőben érzi magát... Révész Tibor gyűjtéséből