Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-22 / 170. szám

•A«A«ICAP, 1973. JÜLTOS 22. Nyári divat Kékfestő anyagból készült kétrészes kempingöltözékek és kétrészes, geometriai mintás fürdőruha. Csak fiataloknak! — az OKISZ Labor idei modelljei. Táborozáshoz Sok szülő, különösen első alkalommal, izgalommal en­gedi el gyermekét „idegen­be". Mindenekelőtt szeretné biztosítani részére, hogy hi­degre és melegre egyaránt praktikusan tudjon öltözni. Gzért sok szlilő esik olyan hibába, hogy túlzottan nagy csomagokat készít össze gyer­mekének, pedig tulajdon­képpen egy nagyobbfajta sportszatyor, vagy kézitáska elegendő egy-két hetes tá­borozásra való ruhához. 6—8 éves kisfiúk részére mutatunk be olyan ruhada­rabokat, amelyek feltétlen fontosak, kevés helyet fog­lalnak el, ós bármilyen idő­járási viszonyok között ele­gendőnek bizonyulnak. Nem térünk ki, osak a főbb ruhadarabokra; termé­szetesen a ruhák mellett a fehérnemű, a tisztálkodási eszközök alapvetően fonto­sak. Farmerstílus Az úgynevezett farmer­Stílusú öltözék, amely az 1—2-es rajzunkon látható, manapság a gyerekek köré­ber) igen közkedvelt, és a »zülők részére is feltétlenül az ilyen megoldást ajánljuk választékként. A hosszú nad­rág és a cipzárral vagy gombolással csukódó lember­dzsek azonos qnyagból, az alatta hordható vastagabb pulóver és — akár maradék fonalból is köthető — színes­csíkos mellény hűvösebb időben is elegendő, mert hi­szen a gyerekek a játék és különböző sportok közben ki­melegednek.' Ez -a farmer­jellegű öltözék legpraktiku­sabb sötétkék vagy barna színből és a dísztűzések élénkíthetik. Rövidnadrágok 3-as és 4-es rajzunkon két­féle típusú rövidnadrág lát­ható — természetesen az egyik elegendő. Mindkettőn több zseb van, mert ez prak­tikus áz apróbb holmik ré­szére, amik minden gyerek zsebében megbújnak. A rö­vidnadrághoz pamutpulóver, vagy kockás tarkán szőtt lemberdzsek, vagy ing* a ki­egészítő. Nagyon szeretik a kisfiúk az érdekes matri­cát a pamutpulóveren, most a legdivatosabb a „mosolygó emberke". Ehhez az öltözék­hez hasznos, ha szandálról gondoskodunk, és még egy Zártabb mokaszin vagy fűzős cipő is szükséges. wös időre kiegészítőként szintén az egyiket ajánljuk, amely a farmeröltözék fö­lött az esőtől véd. Az 5-ös rajzon viharvászonból készült sportkabát, a 6-os rajzon meleg, tűzött béléssel ellá­tott anorák látható. A rajzokon közölt model­lekhez hasonlók készen kap­hatpk mindenütt a szaküzle­tekben. A rajzokkal az a célunk — mint már emii­tettük —, hogy a kisruha­tár összeállítását szemlélte­tően ajánljuk. Nádor Vera MIPliWHMIKDR? 1973. JÜLIUS 22., VASÁRNAP — NÉVNAP: MAGDOLNA A Nap kel 4 óra 00 perckor, és nyugszik 19 óra 31 perckor. A Hold kel 22 óra 07 perckor, és nyugszik 11 óra 48 perckor, VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz 203 cm (apadó). KÉTSZÁZHATVAN ÉVE született Jacques Germain Souíf- korabeli építészet egyik legme­lott (1713—1780) francia építész, részebb szerkezete volt. Ugyan­a klasszicizmus egyik úttörője, csak nevéhez fűződik a párizsi Tizenhat esztendőn át, 1764-től Sorbonne jogi fakultása, a Notre haláláig építette főművét, a Dame sekrestyéje, a Louvre párizsi St. Geneviéve-templom egyik szárnyának tervezése és helyére az újat, amely 1791 óta ép(tése, valamint Párizs sugár­a francia nemzet panteonja, * „ „, Franciaország legnagyobbjainak uti®: a híres Champs-Elysée temetkezési helye. Az épület a rendezése. 1973. JÜLIUS 23., HETFO — NÉVNAP: LENKE A Nap kel 4 óra 10 perckor, és nyugszik 19 óra 30 perckor. A Hold kel 22 óra 35 perckor, és nyugszik 13 óra 03 perckor. HUSZONÖT EVE, 1948-ban e napon hozott határo­zatot a Minisztertanács a Ma­gyar Közgazdasági Tudomány­egyetem létesítésére. SZÁZHÜSZ ÉVE született Lakatos Károly (1853­1914) ornitológus, vadászati Író. Cikkei és könyvei zömmel Sze­geden jelentek meg. A helyi ter­mészettudományos ismeretter­jesztés kiváló úttörője. MOZIK | Szabadság: ma és hétfőn fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: Válás amerikai módra. (Szines m. b. amerikai.) Vörös Csillag: A magányos farkaskutya. (Szi­nes m. b. jugoszláv, negyed 4 érakor.) Esküvő gyürü nél­kül. (Csehszlovák, fél 6 és há­romnegyed 8 órakor.) Hétfőn: A magányos farkaskutya- (Ne­gyed 4 órakor.) Idegen á cow­boyolt között. I—II. rész. (Szí­nes amerikai, dupla helyárral, fél 8 órakor.) Fáklya: matiné ma délelőtt fél ll-kor: Kard és kocka. (Magyar.) A lila ákác. (Színes magyar, fél 3. há­romnegyed 6 és 7 órakor.) Hét­főn: A csendőr nősül. (M- b. színes francia—olasz, fél 3 há­romnegyed 5 és 7 órakor.) No­vember 7., Újszeged: ma 5 és 7, hétfőn 7 órakor: A karbonártk. (Szines m. b. olasz—francia.) Dugonics Mozi (Kossuth L. sgt. 53.) ( matiné delelőtt 10 óra­kor: Csárdáskirálynő. (Magyar film.) Fennakadva a fán. (Szí­nes francia vígjáték, 6 és 7 óra­kor.) Postás Mozi: Föltámadott a tenger (5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (18/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig, CBak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­melyeket Szegeden a II. sz. se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.), hét­főn a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 28-ig szombat 28 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig el­sősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és m. kerület, Gyálarét, Szőreg, Kiskundorozsma terüle­tén dr. Szűts László állatorvos. Lakása: Szeged, Juhász Gyula u. 13/B. Telefon: 15-756. 11. kerület, Algyő, Tápé terü­letén dr. Duba István állatorvos. Lakása: Újszeged, Odesszai krt. 8. sz. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításéról a hivő kötetes gondoskodni. # RÁDIÖ VASÁRNAP Kossuth 6.00 Hirek. Lapszemle. Időjá­rásjelentés. 6.10—7.58 Kellemes vasárnapot I Közben: 6.10—7.13 Műsorismertetés. — Budapest és vidék kulturális programjából. — Az MRT Közönségszolgálatá­nak tájékoztatója. — Körzeti idő­járásjelentés. 7.25 Múzeumi hír­adó. 7.58 Hallgatóink figyelmébe. 8.00 Hirek. Lapszemle, rdójárás­jelentés. 8.05 öt kontinens hét napja. 8.20 Ferencz Eva népdalo­kat énekel. Fábián Márta cim­balmozik. 8.88 Hányszor mond­jam? Komlós János műsora. II. rész. 10.08 Nem leszek az uno­kád. 10.54 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa éne­kel, vezényel Csányi László. 11.06 Reklám. 11.14 ötven évvel Petőfi előtt. 11.24 Nagy meste­rek — világhírű előadóművé­szek. Közben: 12.00 Hirek. Lap­szemle. Időjárásjelentés. 12.10 Jelentés a Magyarország—Naijy­Britannia úszóviadalról. 12.15— 12.20 Edes anyanyelvünk. 13.08 Egy korty tenger. 13.18 Maya. 14.00 Rádiólexikon. 14.30 Brahms­zongoraművek. 14.50 Búcsű Moszkvától. 15.00 Híreit, időjá­rás. 15.08 Toldi szerelme. 18.03 Nótakedvelőknek. 16.43 Urai ön­arckép. Lukatos István versel. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Jelen­tés a Magyarország—Nagy-Bri­tannia úszoviadalról. 17.15 Nép­szerű gitáregyüttesek műsorából. 17.48 A rádió lemezalbuma. 16.50 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Hirek, időjárás jelentés, is.lö A Lengyel Népköztársaság Nemzed Ünnepén. A műsor keretében el­hangzik: Lengyel ballada. 20.30 Az Állami Népi Együttes felvé­teleiből. 21.00 Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.00 Hirek, időjá­rás. 22.10 Sport. Totó. 22,20 He­gedűs a háztetőn. 22.38 TA XX. század zenéjéből. 23.10 Könnyű­zene éjfélig. 24.00 Hírek, időjá­rás. 0.10—0.25 Alessandro Scar­latti operáiból. Petőfi 6.88 Hallgatóink figyelmébe. 7,08 Az evangélikus egyház félórája. 7.38 Franck-orgonamüvek. 8.00 Miska bácsi lemezesládája. 8.30 Hűvös időre 5-ös és 6-os rajzunkon, a két modell közül esős, hű­125 évvel ezelőtt, 1848. július 31-én született Jean Róbert Planquette, francia zeneszerző, operettkompo­nista. Róla emlékezünk rejt­vényünk vízsz. 2., függ. 1-, 61. számú soraiban. VÍZSZINTES: 2. Plan­quette egyik legismertebb operettje. 12. Repülőgép tí­pus. 13. Telefonkészülék tí­pus. 14. Retten. 15. Verem­ben van! 16. A görög hős­monda szerint trójai király­fi, ki Helénát megszöktette, s így a trójai háború oko­zója lett. 18. Rába ..., győ­ri sportegyesület. 20. Irányí­tás. 22. Hiszékeny (ford.). 23. Gyűjtőér — névelővel. 25. A Majna német neve. 28. „... poetica" (József Attila). 27. Földrész. 29. Fe­hérnemű. 30. Biztató szócs­ka. 31. A népvándorlás ko­rában a Kaukázus környé­kén feltűnt nép. 32. Éjsza­kára rendszerint bezárják. 34. A japánok sakkhoz ha­sonló nemzeti játéka. 35. Hegység a SZU-ban, Euró­pa és Ázsia határán. 36. Pózna. 37 Helyrag. 39. „így ... ti" (Karinthy), 40. Szo­morú. 41. Égéstermék. 43. Kötőszó. 44. Lengyel utazá­si iroda. 45. Táncmulatság­hoz való. 46. Hosszmérték röv. 48. Heves lefolyású, is­mert idegen szóval. 50. Fiú­név. 51. Egymást előző be­tűk. 52. Albán pénz. 54. Ab­bázia. 56. „Se .... se bűze". 57. Tenor-szerep a „Bolygó hollandi" c. operában. 59. Idegen női név (... Best), i 60. Dél-Jemen fővárosa. 61. nevezzelek" (Petőfi), 63. A Tisza mellékvize. 64. Közlekedési eszköz, ahogy Planquette az utasok hívják, 65. Szov­jet repülőgép típus. 66. Lá­dafia. 88. Mi az hogy. 70. Izomkötő FÜGGŐLEGES: 1. Plan­quette eme operettjének dallamait gyakran hallhat­juk a rádióban. 2. „Ezt" a könyvet rendszerint a tit­kárnők kezelik. 3. A hábo­rú és halál istene a germán mitológiában (németül: Wo­tan). 4. Visszasír! 5. Fordí­tott dátumrag. 6. Virgonc. 7. Gunyoros. 8. A vízsz. 12. sz. alatti fordítottja. 9. Irány (ford.) 10. Sajtjáról ismert hollandi város, 11, Füstöl­ten, vagy pácolva kedvelt hal. 17. Raster eleje! 19. Közterület. 21. Ila betűi ke­verve. 23. Női becenév, 24. Jut. 27. Figura. 28. Ameri­kai hírügynökség. 31. Svájci üdülőhely. 33. A vízsz. 35. sz. vidékéről való. 35. Üt­hoz való, 36. Csúf. 38. Török férfinév. 40, Növénytan. 41. „,.. királynője" (Goidmark­opera). 42. „Anna ..." (TolBZtoj). #í. Duna-sziget Budapest északi határán. 45. Duna menti város Bács me­gyében. 47. Finom gyapjú­kelme. 49. „Kiütéssel győ­zött" röv, 50. Spanyol ci­gánytánc. 51. „ ... basa", basszus szerep a „Szöktetés a szerájból" c. Mozart-ope­rában. 53. Fájdalom. 55. Számrendszerünk alapszáma. 56. Mesterséges nemzetközi nyelv . 58. Tisztító- és pipe­reeszköz. 60. Balatoni üdü­lőhely. 61. Planquette ke­vésbé ismert postumus ope­rettje (1908-ban mutatták be). 62. „... feledni vágy­tam" (Petőfi). 64. Figyel­meztet (ford.). 67. Zenemű röv. jelzése. 69. Jószívű te­szi, Beküldendő a vízsz. 2., függ. 1„ 61. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejt­vény megfejtése: S jószá­gunk volt a föld, az ég, a tücsköknek a csillagok fe­lelgettek, — A megfejtők közül könyvvásárlási utal­ványt kap a szegedi Móra Ferenc Könyvesboltban (Kárász utca), ahol érte vá­sárolhat: Bérdóczky Ferenc­né, Lenin körút. Komoly Pál, Csongrádi sugárút, Len­gyel Irén, Mikszáth Kálmán u., Sárkány Géza, Dankó Pis­ta u„ Sebők Antalné, Szőreg, Tollas Domokos, Szőreg. A megfejtéseket csak pos­tai levelezőlapon fogadjuk el: címünk: Délmagyarország szerkesztősége, 8740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. szám. A beküldési határidő mindig a megjele­néstől számított hat nap. Magyar kórusmuzsika. 9.00 Zenei anyanyelvünk. 9.10 A Lengyel Kultúra Hete. Lengyel szerzők műveiből. 10.11 Hiszem-ha-látom­ország. Nagy Piroska műsora. 10.31 Szívesen hallgattuk. Vasár­napi koktél. 12.01 Jő ebédhez szól a nóta. 12.81 A Lengyel Kultúra Hete. A kéktollú gácsér. 13.45 Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00 Táskarádió. 15.00 A Lengyel Kultúra Hete. 18.14 A medúza tutaja. 15.29 Mit hal­lunk? 16.00 Hírek, Időjárásjelen­tés. 16.05 Mikrolon előtt az iro­dalmi szerkesztő. 16.15 Művész­lemezek. 17.05 A rádióból indult el... Petőfi Mezőberényben. 18.00 Hírek, Időjárás. 18.05 Jelen­tés az országos atlétikai bajnok­ságról és a Magvarország—Nagy­Britannia Uszóviadalról. 18.10 Karagőz. 19.00 A vasárnap sport­ja. 19.30 Dévai Nagy Kamille énekel. 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.00 Hírek, időjárás. 20.10 A fő­szerepben: Maria Callas. Verdi: Traviata. Közben: 21.49 Színját­szók az egri piacon. 22.35 Szűcs Judit és a Non Stop együttes felvételeiből. 23.00 Hirek, időjá­rásjelentés. 23.10 Vokális zene. 24.00—0.10 Hírek, időjárásjelentés. HETFO Kosjjuth 4.25—7.89 JŐ reggelt! A Kos­suth rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális programjá­ból. 8.15 Lúdanyó mesél. 6.34 Mezők, falvak éneke. 8.53 Tizen­két szék. 9.26 Rádióbörze. 9.30 A hét zeneműve, lo.oo, Hirek, időjárásjelentés. 10.05 Korlátok és lehetőségek. 10.20 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Lakatos Sándor népi zenekara Játszik. 13.50 Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.05 Édes anyanyelvünk. 14.10 Hidas Frigyes—Csoóri Sán­dor: szlgorü korban élünk — kantáta. 14.10 Debussy müveibőL 14.40 Soha nem felejtem el. 15.00 Hirek, Idójárásjelentés. 15.10 Fanfárok. 15.21 Egy pálya von­záséban. 15.50 Hallgatóink a­gyelmébe I 16.00 A világgazda­ság hírei. 16.05 Népdalok. 18JI Rádiószínház. Maróti Lajoe hangjátékaiból. Éjszakai járat. 17.00 Hirek, időjárásjelentés. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Bar­tók: Divertimento. 17.45 Van ÚJ a nap alatt. 18.00 Húszas stúdió. 18.50 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika 19.20 A hét rádióhallgatója. 18.50 Félóra anekdota. 20.20 Nótaest 21.02 Hirek. 21,05 l.emezmúzeum. 21.30 Mikrolánc. 22.00 Hirek. sport, idójárásjelentés. 22.20 Forró fej­jel és hidegvérrel. 22.30 Zene­kari muzsika. 23.26 A denevér. 24.00 Hírek, időjárásjelentés. 0.10 —0.28 Liszt kórusmüvelböl. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rédto regge­li zenés műsora. 8.00 Hírek, idő­járás. 8.06 A pikk dáma. 8.00 Hírek. 9.03 Ezeregy délelőtt. 10,08 Zenés műsor üdülőknek. 12.03 Találkozás három kontinens élő zenei múltjával. 12.27 Schumann; Esz-dúr zongoraotós. 13.00 Hirek. időjárás. 13.03 Az én nyaram. 13.20 Haydn: C-dúr szimfónia. 13.45 időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00 Kettőtől hatig — a Rádió kívánságműsora. Közben: 14.10 Könyvekről — könyvért. 10.00 Hírek, idójárásjelentés. 10.05 Külpolitikai figyelő. 18.20 A hét zeneműve. 10.50 Közkívánatra) 19.49 Reklám. 19.54 Jó estét, gye­rekek! 20.00 Esti krónika H. 20.26 Üj könyvek. 20.28 Ez is az is. 22.92 Ambrus Kyri és Poór Péter énekel, u Körmendi­együttes játszik. 23.00 Hirek, idő­járásjelentés. 23.16 Századunk za­néjéből. 24 00—0.10 Hirek, «9ó»t­rásjelentés. Ő TEVE VAHABNAP Budapest 9.40 A templomos lovagok kincse. Lengyel filmsorozat. I. rész: Kalandok elé. 10.15 Tábor­ról — táborra... 11.00 Hajdú Kupa. Férfi kézilabda döntő mérkőzés. Közvetítés Debrecen­ből. 10.38 A kétszer született város... Riportfilm. 10.20 Süsü keselyű. Amerikai rajzfilmsoro­zat VII. rósz. ifl.48 Magyarország -Nagy-Britannia úszóverseny. Közvetítés a Margitszigetről. 18.00 Reklámműsor. 18.05 Fésü­letlen gondolatok. Részletek Szentpál Mónika előadóestjéből. 10,25 Reklámmüsor. 18.30 Zúgjon dalunk ... Riportfilm a bakony­vldékí munkásdalgyűjtő mozga­lomról. 10.15 Esti mese. (Színes!) 19.30 A „H6T". 20.28 Hirek. 20.90 Dorellik Jön. Magyarul beszélő olasz filmvígjáték. (Színes!) 22.10 Hirek — Sporthírek. Belgrád 8.10 Magyar nyelvű vasárnapi magazin. 9.00 Zágrábi Folklór­szemle '73. 10.12 Földművelőknek. 10.85 Eddie Mercxs és Jacques Róbert — dokumentumfilm gyermekeknek. 11.28 Gulliver. 11.55 Csillagos ösvények. 18.10 Jugoszláv atlétikai bajnokság. 18.15 Dokumentumfilm. 18.30 Pipj hét tengeren át — svéd Játék­film. 20.35 Crna Gora ifjúságá­nak napja. 21.35 Régi jó meló­diák. 81,50 Sportszemle. 22.40 Hét Tv-nap. Második műsor; 19.00 Vízilabda: Partizán—Jog. 20.80 Filmmüaor. 82.00 Huszon­négy óra. HETFO Budapest Adásszünet. Belgrád 14.40 Magyar nyelvű tv-naplé 15.40 Bábjáték. 15.55 Gyermek­könyvekből. 10.10 Minszk: Szov­jetunió—USA könnyüatláUkai találkozó. 18.30 A nézők ás a tv. 19.00 Szervusztok, fiatalok! 20.30 Kamerával a világ körül — Mon­gólia. 81.00 Alekszej Arbuzov: Azok a szép születésnapok. Tv­játék. 82.20 Kultúra és társada­lom. <

Next

/
Thumbnails
Contents