Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-22 / 170. szám

VASÁRNAP. 1973. JÜLIUS 23. •J Tanuló élők Tasnádi Varga Éva Csak néhány perc... A fák mögött fekete víztükör, részegen táncol millió bogár, csörren a lánc és mindjárt partot ér egy messzesikló csónak árnya már. Arany kenyér a Hold, szelíd, kerek, mint kiskorom vacsoraasztalán, mikor a dongó verset dünnyögött, s piros gyűszüvel varrt ifjú anyám. Csörren a lánc. Valakit várok én. Fűszál remeg. Lépése dalt dobol. Csak néhány perc, csak néhány pillanat, s jön már felém az úton valahol. Csörren a lánc. Nem. nincs most semmi sem, magam vagyok. És ő van. Semmi más. Egy ősi ritmust játszik a szivem, erről zizeg a föld, a víz, a hárs. Csörren a lánc. Hullámzó nagy vizek csónakja mögött összecsapjatok! Tündöklő sásból hálót szőjjetek. s takarjátok be, álmos csillagok. Nézem a nagy T betűt a kanyarodó gépkocsin. No, még egy „tanuló vezető" — villan át rajtam a gondolat. Még egy — ma már ugyanis vagy hatot láttam ezekből a T-vel jelzett, néha nekilóduló, néha bizonytalanul bócorgó autókból. Némelyik tanulónak milyen gondterhelt az arca a volán mögött! Vajon meddig marad az? Kíséri-e felelősségfelhő, magáért és másokért való szorongás továbbra is, később is? — tűnődöm. Szerencsére már a járdaszélen, mert egy sebesen elszáguldó Zsiguli így is szinte súrolja a kabátomat. A gépkocsivezetést meg lehet tanulni — fűzöm tovább gondolataimat. Az életben úgyszólván mindent meg lehet tanulni. Mi mindenre lennénk képesek, ha céltudatosan, állandóan képeznénk magunkat, mennyi adatot tudnánk tárolni elménk kisfiókjaiban. Ebben a kis magánkomputerben. Igen, a gépkocsivezetéstől a magasabb matematikáig sok mindent meg tud tanulni az ember. És egyre többet, többet. De vajon mindig a számára legfontosabbat tanulja-e? S a növekvő lexikális tudása mellé beidegzi-e magának a legfontosabbat is: azt, hogy — hogyan kell élni? Teljesebben fogalmazva: hogyan kell szépen élni; emberhez, szocialista emberhez méltóan? Mindannyian tanuló élők vagyunk. De vajon jól tanuljuk-e a tudnivalókat. Különösen fontos kérdés ez, ha a fiatalabb korosztályhoz tartozó élnltanulókra gondolunk. Azokra, akik már idestova az anyatejjel szívják magukba a KRESZ-szabályait, és jelzéseit, viszont az erkölcsi KKESZ-oktatásban olykor annyiféle ismertetést kapnak, hogy a fejüket ls kapkodhatják: akkor hát mi van?! Életvezetés,. életvitel, életstílus. 'Akárhogy nevezzük is tananyagukat, a legnehezebb lecke. Megbukni belőle nagy törtést jelenthet — holnap vagy holnapután, a már nagybetűkkel írott Életben. S mégis, a felkészüléskor, ezeken a képzeletbeli KRESZórákon, az élet képzeletbeli volánja mellett mennyiféle intenciót, tanácsot, parancsot kapnak! Tisztességben megőszült szülő, aggályos arcú tanár, társadalmi munkák dandárját vállaló közösségi ember, közönyt prédikálok és hangos ügyesek, „palira vett" szerények és szájas pöffeszkedők, hogy csak néhány típust említsünk azokból, akik hosszabb-rövidebb időre az életvezetést tanuló fiatalember mellé hajolnak. Ott vannak a simulékonyak, a tettetők. Azok, akik magukhoz hasonlítanák az élni tanulót: légy túlontúl tisztelettudó, tekintélytisztelő, akár szervilis a felsőbbséggel — a Főnökkel szemben. Persze, csak „fölfelé". Mert ugyanezekriek az erkölcsi KRESZkönyvében már más áll a „vonal alatti" emberekre vonatkozóan: „ők viszont veled szemben legyenek tisztelettudók, ha egyszer beosztottak". Érzékeny anyag a gyermeki lélek, a tinédzser-pszichikum. Mintázható, alakítható. S nagyon sok függ attól, milyen hatások vannak túlsúlyban. Nagyon sok függ tehát a kisebb közösségtől, a közvetlen környezettől: a családtól, a lakóhelyi csoporttól, tanulótársak, barátok körétől. Ezeknek a kisebb közösségeknek hallatlanul erős töltésük van a felnövekvők szempontjából. S hogy ez a töltés pozitív vagy negatív, meghatározó lehet. S bizony, a legszebb társadalmi elvek és törekvések ellenében is érvényesülhet a negatív hatás. Például az úgynevezett életművészeké. ök a nagymenők, a sok mindent könnyen megszerzők, az úgynevezett sikeremberek. ök, akik azt szuggerálják az erkölcsi KRESZ-órákon az életkormányt forgató, útkereszteződésben tétovázó fiatalnak: taposs csak bele a gázba, törtess és csörtess, ez az élet élvezetének titka! Ez az életmflvészet, nem a szorgalmas, kitartó munka, nem az elővigyázatosság, hogy mások meg ne sérüljenek esetleg, — az az ő bajuk, te csak a saját dolgoddal, érdekeddel törődj. Az Ilyen szemlélet: veszélyforrás. És valljuk be, sokfelé találkozhat a fiatalember ilyen veszélyforrással. Még kirívóbb ís az ilyesmi, mint az ellenpéldák. Azok kevésbé látványosak. Nagyobb kunszt egy csomó külföldi „cucc" — mint a közősségért végzett állhatatos munka? Sokak szemében még nagyobb. Különösen, ha úgymond, nem is „érvényesül" vele az illető — mert érvényesülésen még hajlamosak a látványosan gyors munkahelyi emelkedést, a mielőbbi elismerésdömpinget érteni. S a személyiség gyarapítása helyett az ahyagi gyarapodást bámulják abszolút fokmérőként. A jellem szilárdítása, erősítése, fejlesztése helyett a szépen feldíszített jellemkarikatúrákat övezi érdeklődésük; ,no lámcsak, mire vitte! Már a hegyekben is van egy kis nyaraló-vadászkunyhója. S micsoda márkára cserélte át a kocsiját!" Gyerekek versengő szavait hallva a parkban, a játszótéren, az óvodában — nem tud haragudni az ember. Rájuk még nem is lehet. De a szülők témaválasztásából olykor-olykor rá lehet ismerni, ml táplálja a kicsinyek ilyen meg olyan tulajdonosi hencegését. Meg lehet sejteni, milyen nagyzolás-fellengzősség, milyen gőg-tirádák alakítják-torzítják máris a gyermeki természetességet. Milyen lenézés-skatulyákba raknak már eleve embereket, szomszédokat, gyerekeket — a „nekünk van — neked nincs" elve alapján. Túl sok a kész előítélet, az előregyártott életsablon. Életművészék arra mutatnak példázatot: tanuljunk könnyen, gyorsan élni. Mintha a „könnyen, gyorsan" határozókon lenne az igazi hangsúly — s nem azon, hogy „élni" —> az ige teljes, emberhez, társas, közösséget alkotó lényhez illő értelmében. S bizony, aki ezt így csinálja, aki próbálja újra meg újra újjáalkotni életét, tehetségét, hozzáértését egyre jobban kamatoztatva a köz Javára, megkaphatja ezt a jelzőt is: „szocialista balek". Éppen a könnyen érvényesülő ügyeskedőktől. S az erkölcsi KRESZ-t tanuló emberke is hallja a minősítéseket. A gúnyos, cinikus hangokat. S nagyon fontos, hogy a másik' oldalról is eljussanak hozzá a meggyőző, igaz mondatok. A mi cáfolataink. S olyan hatással, hogy fontolóra vegye: hogyan forgassa az életkormányt, kire-mire hallgasson. Ennél nincs fontosabb. A kispolgári sablonok halála a fiatalok igazán fiatalos, bátor, okos gondolkodása. Üt a helyes értékrend kialakításához. Amihez persze sok-sok segítség kell. Nem anyagi. Morális. Gyakori, hogy szülők pénzzel, ajándékokkal igyekeznek pótolni a gyermekekkel való foglalkozást. Ez megy is egy darabig, akár fel is nőhet így az emberpalánta — de hozza a hiányt magával a felnőttkorba. Aminthogy hozza a túlterhelés következményeit: idegességet, fáradtságát. Miért? Mert például a mama mindenáron „valakit" akar faragni belőle, nyelvóráktól zeneórákig mindenhová lót-fut emiatt, s elfelejt játszani, már gyermekként is. Belenevelik — sajnos, iskolákban ls, a teljesítménycentrikusságot. Egy szülő mesélte, hogy másodikos kislánya néha aludni se tud éjszaka, mert arra gondol: még ennyi meg ennyi nan van az értékelésig, addig tehát mindennap legalább egy jó pontot kell gyűjtenie. Nem pontozzuk-e agyba-főbe a gyerekeket, a szó jelképes értelmében, a magolást, a jól fésült eminenseket túlértékelve? Az említett példa szenvedő hőse nagyon korán nagyon nagy stresszhatásnak van kitéve. És még mennyi minden befolyásolja az emberkéket, hogy izgulékony, ideges lényekké legyenek! A félelem és szorongás nélküli életre kellene nevelni őket, társadalmi méretű feltételeink vannak hozzá. De az egyénlek, a csoportosok sokszor hiányzanak. Sokszor egyszerűen a környezet idegességének átragadásáról van szó. Mert mit lát az életet tanuló emberke! Indulatok otthon, rohanás ide is, oda is, veszekedés a bolti sorban, a villamoson, haragszomrádok másutt ls. A modern élettempó, mondjuk. Igen ám, de mivel ellensúlyozzuk a gyerekben így keletkezett feszültséget? Hagyjuk-e levezetni, vagy új meg új tilalomfákkal egyre jobban összeszűkltjük életét? Nagy problémák ezek, s a felnőtt generáció egy tagjának sem szabad kibújni a felelősség alól. A megoldást társadalmi síkon ifjúsági törvénybe foglalhattuk; nagyot alkottunk vele, szép tett volt. De a megvalósulás a helyi akaráson, a környezeti tényezőkön múlik. Azon például, hogy átérezzük az íratlan Ifjúsági törvényt: a felnövekvő nemzedék minden egyes tagjáért felelősek vagyunk, ismeretlenként is. Ott kezdve, hogy az önveszélyes, ostoba játékokba a felnőtt járókelő ne restelljen beleavatkozni, mondjuk addig a szép kezdeményezőig, hogy írók táborokba gyűjtenek iskolásokat, életre és irodalomra együtt tanítják őket. Beszélgetve, egyenrangú partnerként. Az utóbbi kezdeményezés éppúgy, mint a szocialista brigádok patronáló Igyekezete, vagy a tanárok önzetlen külön törődése — mutat valamit abból, ami a legfontosabb: irányt adni, példát állítani a fiataloknak. Hogy jól ismerjék önmagukat, hogy fölismerjék kötelességeiket is a mind jobban ismert jogok mellett. Hogy egyszeri és megismételhetetlen életüket be tudják illeszteni — és a legmegfelelőbb * helyre — a társadalom nagy építményébe. Szocialista módon élni — ennél a jelszónál nem lehet Jobban kifejezni a célt. De még a szocialista címet nyert brigádok némelyike is adós a mélyebb tartalommal. Ezt a jelszót tartalommal megtölteni — nem könnyű. De szükséges, mert a tanuló élők figyelik a cselekvéseket, eltanulják, s az erősebb hatásúri fog hasonlítani életvitelük. Az anyagilag emelkedő ember — természetes ebben a társadalomban. De hogy az igazán etikus lény, az erkölcsileg emelkedő ember — Igazán példakép legyen, azért sokat kell fáradoznunk. A KISZ alapszervezeteiben éppúgy, mint a pártcsoportokban, az otthonokban éppúgy, mint a tantermekben, a munkahelyeken — a példamutatás kohóiban. Persze, hogy nem könnyű ez. Hisz szocialista módon élni — még ml magunk ls most tanulunk. De azokért a fiatalokért, akiknek a jövőtől van ajánlólevelük hozzánk, mai felnőttekhez — érdemes és szükséges fokozni ezt a tanulást. Tanulj, hogy taníthass — mondják a tanárjelölteknek. A mi témánkhoz igazítva a gondolatot, úgy hangzik: tanulj szocialista módon élni, hogy példáddal taníthasd az ifjabbakat. A párthatározatokban, minisztert rendeletekben, szakszervezeti döntésekben, állásfoglalásokban — egész Ifjúságpolitikánkban — elvetett jó magot csak Ilyen magatartás növelheti ígéretes veSIMAI MIHÁLY Patkó Bandi Asszony Olvasó