Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

a VASÁRNAP, 1973. JÚLIUS 15. Ez csak természetes — Anya, gyere gyorsan! Itt van egy bácsi, aki a családfővel szeretne beszélni. Gondolatiság, korszerűség Á tudomány és technika művészei Ki építette fel Rómát? yomok ismét a Mű- - - - - - na kapacitású nagj Ezt az újfajta zenét freejazznak nevezték kitalálói. Lényege az, hogy eltávolodott az akkordjátéktól, de az ütem, a mérték, a hangnemiség kötöttségeit is elutasítja. Ügy, hogy alapját a 9 skálarendszerből álló komplexum adja, amely szinte ijesztő módon megnövelte az improvizáló zenész kifejezési lehetőségeit. A free legnagyobb zenészei arra használják fel ezt a szinte beláthatatlan improvizációs területet, hogy az elejétől a végéig következetesen végigvigyenek valami értelmes zenei gondolatot. Nagyobb tehát a szabadság, de megnőtt a felelősség is, hiszen tévedés -lenne azt hinni, hogy a szerkesztésnek, a kompozíciónak itt nincs szerepe, csak éppen a szerkezet és szerkesztés nem válhat kerékkötővé sablonná, A freeben lehetséges, hogy bármilyen hangnem vagy szerkezet tartalmas dzsesszt hordozzon, feltéve, hogy jó arányérzékkel használták fel a zenészek a fenti újításokat. A Vági-együttes ezt az irányzatot követi, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Ne felejtsük el, hogy ez a zene még kísérleti stádiumban van nálunk, biztosan tisztulni fog még, higgadni, egyszerűsödni. Annyi bizonyos, hogy az ő zenéjük hordozza a legtöbb gondolatot, ezért a legkorszerűbb is. A legnehezebb dolguk is nekik van, előítéleteket, megcsontosodott ízlésbeli igényeket kell széttörniük. Ilyen vonatkozásban a két legjobb magyar együttes (a Szabados-szextett és a Gondakvintett) előttük jár, bár mindkét zenekar vezetője kitűnő elméleti szakember is egyúttul, több európai fesztiválon is megfordultak, dijakat nyertek (legutóbb Szabadosék a san-sebastiani fesztivál nagydíját!), ugyanakkor Váglék amatőrök, korlátozott idő-, gyakorlási, anyagi lehetőségekkel. így is többször szerepeltek a rádióban, sikerrel a fesztiválokon, s a „Ki mit tud?"-vetélkedő második díját is elhozták. Egyesek véleményével ellentétben a free emberközpontúbb zene, mint például a cool volt. Vállalja az érzelmeket, a fájdalmakat és örömet, a kétségbeesést és a reményt, képes katarzisélményt közvetíteni, anélkül, hogy pesszimista lenne, csak nem kendőz, nem mossa el a problémákat. Szinte a naturalizmus halárát súrolja, ahogy néha egy-egy hangszer sóhajt, nyög, visít, fecseg, nevet. Ez nem más, mint a hangszer és az ember olyan szoros kapcsolata, egymás titkaiba való hatolása, amelyre eddig a dzsessz ben még nem volt példa. Hangszíneiben tehát messzemenően a kimeríthetetlen forrásra: az emberi hangra támaszkodik, figyelembe véve annak vokális hatásait, sót elektronikus torzulásait is. De merített ez a zene a nagyok: Bartók, Sztravinszkij, Schőnberg eredményeiből is (például az atonalitást), a keleti népzenék változatos ritmusképleteiből, negyed- és nyolcadhangokat is használ, és új, speciális hangszereket (nemcsak elektronikusokat!). Kiválóan alkalmas arra, hogy népi motívumok beépítésével egyéni, folklorisztikus jelleget is kölcsönözzenek a dzsessznek, amit az eddigi irányzatoknak csak nagyon felemás módon sikerült elérni. Néhány hónappal ezelőtt alakult a legfiatalabb szegedi együttes, a Szaniszlótrió. Hangvételük nem egységes. Peterson utánérzéseik kevésbé szerencsések, ennél sokkal izgalmasabbak rockdzsessz számaik, melyekben az elektromos zongora speciális hangzása dominál. A rock-dzsessz a free mellett a másik legjelentősebb mai irányzat, mely rockos, beates elemeket vegyít dzsesszel és freevel. Legkiemelkedőbb képviselője Miles Davis. Az ő nyomdokain haladnak Szaniszlóék, első próbálkozásaik biztatóak. Befejezésül, a júniusi szegedi „mtni"-dzsesszfeszttválra visszatérve, bebizonyosodott: a dzsessznek egyre bővülő hallgatósága van, és egyre nagyobb szerepe az ifjúság zenei-esztétikai nevelésében. Jelenleg a szegedi fesztivál az egyetlen ilyen országos jellegű rendezvény, mivel a Videotont az idén anyagi okok miatt nem rendezték meg. Ez növeli fontosságát. Elképzelhetőnek tartom, hogy a szabadtéri játékok programjába is beiktaható lenne egy 2—3 napos dzsesszfesztivál is, mely biztosan érdekes, sikeres színfolja lenne a szabadtéri játékok kiegészítő programjának. Horváth Tamás 99 A nyomok ismét a Műegyetemhez vezettek. Dr. Soós Rudolf, az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyár fejlesztési igazgatója ugyanis egyben a Budapesti Műszaki Egyetem docense is. Azt hittem, lehetséges az, hogy az igazgatót és a docenst mellőzve, most kizárólag, mint feltalálóval beszélgessünk vele, de tévedtem. Nem véletlen, hogy a feltalálókról — még ha másutt dolgoznak is — gyakran kiderül, hogy valamilyen módon a Műegyetemhez tartoznak. Hiszen éppen a tudományosság és az iparhoz való kötődés teszi lehetővé, hogy valaki feltaláljon valamit. ö — egyebek közt — feltalálótársaival együtt egy, Magyarországon eddig ismeretlen iparág, a foszgénbázisú vegyipar megteremtését tette lehetővé új eljárások kidolgozásával. Dr. Soós Rudolf tizenkét éve oktató az egyetemen. 1960-ban — mivel gyógyszerek és növényvédő szerek alapanyagainak előállítása főleg szerves-szintetikus úton képzelhető el — a foszgénes reakciók vizsgálatával kezdett foglalkozni. Olyat markolt, amihez hazánkban addig még senki se mert hozzányúlni. Egy-két esztendőbe telt, míg megismerte, egyáltalán mit alkottak addig a világon ezen a tudományterületen. Aztán — először egy-két munkatársával — elkezdte a kutatómunkát, amit később, évek múlva már húszfős kutatócsoporttal folytatott. Az eredmény: számos szabadalom. Már az elsőre, a „Nagyüzemi izocianát gyártás"-ra nyolc ország adott szabadalmat. Tíz év alatt húsz különböző új eljárást dolgoztak ki, félszáz tudományos publikációt jelentettek meg szaklapokban és körülbelül ugyanenynvi előadást tartottak tevékenységükről hazai és nemzetközi fórumokon. A nagy világcégek mellett, a hatvanas évek közepén újat tudtak hozni a gyógyszervegvészetben, holott hazánkban ilven kutatásnak nem volt előzménye. A siker, mint dr. Soós Rudolf elmondta, annak is köszönhető. hogy tanszékvezetőjük, Csűrös akadémikus kezdettől fogva segítette, támogatta munkájukat, nem kellett megvívni a csatát, mint annyi más helyen, hogy megértsek, érdemes ezzel foglalkozni. Eredményeikre, nyugodtan állíthatjuk, felfigyelt az egész világ. Átkötött levélcsomag kerül elő egy fiókból, Ausztráliai, egyesült államokbeli, francia, bolgár, szovjet, olasz, spanyol, izraeli, indiai. NSZK-beli, lengyel és még számos más nemzetiségű tudós és kutató reagált összesen negyenhét levélben az egyik, közelmúltban publikált szakcikkükre. — Vannak esetek, amikor menthetetlenül büszke lesz »az ember az eredményekre... — köti ót a paksamétát dr. Soós Rudolf, amikor nyílik az ajtó, s belép a hetvenhárom éves, világhírű, Kossuth-díjas tudós. dr. Csűrös Zoltán akadémikus. Szürke kalapját a fejebúbjára tolva ül le közénk. Dr. Soós beszámol neki. miről beszélgettünk. — A foszgén és származékai olvanok — veszi át a szót Csfirös professzor —, mint a páncélos volt hajdanán. Mindenki felfigyelt ró; ha nem — ráfáztak! Es nem találunk öt éve egy üzemet, hogv nagyiparilag gyártsák. Pedig egy ötezer tonnát gyártó „kis üzem" néhány évi hasznából fel lehetne éofteni egy harmincezer tonna kapacitású nagyüzemet! Aztán arról beszél, ragyogó szellemességgel. mennyire becsülik meg a műszaki embereket. — Ki építette fel Rómát? — kérdi, mutatóujját felemelve. — Talán Augustus császár? Az ő nevét ismerjük! A költők neve is fennmaradt, a hadvezéreké is. De ki tervezte a Colosseumot? Ki építette a hadiutakat? Feláll, fel-alá sétál, szelleme szikrázik, összehúzza szemét. így híva fel figyelmünket egy-egy gondolata mélységére, aztán egy viccet mond el, ezzel is megvilágítva egy mélyebb tartalmat, aztán ahogy jött. gyorsan távozik — ezernyi továbbgondolni való kérdést felcsillantva és hátrahagyva. Némi csönd után dr. Soós Rudolf szólal meg: — A professzorom kritikus természet, de azt is elvárja, hogy őt kritizálják. A szeme se rebben meg, ha megmondja neki az ember valamiről a véleményét, s az más, mint az övé. A Csűrös professzor tanszékén uralkodó légkörnek is köszönhető, hogy dr. Soós Rudolf sikeres feltaláló, a Kiváló Feltaláló kitüntetés arany fokozatának tulajdonosa. Mindamellett, mint feltaláló, ő sem teljesen elégedett. Borzasztó érzés látni, mondja, hogy feltalólótársaival együtt a kisebb horderejű szabadalmaikért kapják az elismeréseket míg az igazán jelentős, .népgazdasági szinten százmilliós haszonnal járó szabadalmaik realizálása immár egy évtized óta késik. Ennek okát 6 nem a gáncsoskodásban vagy rosszindulatban, hanem az anyagi lehetőségek hiányóban, és részben az újtól való félelemben látja. A mérgelődéstől tehát ő sem mentes. S mint általában a feltalálóknak, az ő napi munkaideje sem nyolc óra. De nem volt idegszanatóriumban, neki nem lyukadt ki a gyomra, mint másoknak — kötélidegei vannak. Csak néha nagyon ólmos. Előfordul ugyanis, hogy nem ér rá aludni... Gulay István Tóth Béla: Céhmesteri irományok 40. A mesterségben való műveskedéseknek, mintha erre az időre elmúlt volna a keletje. Százával, jóllehet ezrével ődöngött az iparnép szédelegve, se ki, se be. Munkájuk elértelmetlenült. Kinek kellett most sifon, menyasszonyi láda, gólyalábú ágy, ajtó vagy ablak? Az égvilágon senkinek. Az építkezések is azon darabban ásítoztak, ahogy mi hazaestünk a hajóval, a pesti rebellió hírével. A párizsival, Dobsa maga megmondta, csak ne nagyon dicsekedjünk, mert még a városból is kisuprikálhatnak bennünket, amiért a királyt, Lajos Fülöpöt megkergettük? Csuda, hogy a Tisza nem kezdett el visszafelé járni. Minden bajok ellenére a szép alföldi lapos humor azért nem került el bennünket, ha a lapos guta odébb is ütögetett le mellettünk. Születtek a viccek, nyomorúságban is; — Mondom egy tisler legény cimborának, akivel együtt rajzoltunk a nemzeti iskolában annak idején. — Hogy élsz, testvér? — Ö, nagyon jól megy sorom, mindennap oldalast eszem. — Annyira szereted? — Nincs más. Azon nem halhat éhen az ember. — Nem. Csak az inamat fenem már össze a gyengeségtől. Alig állok a lábamon. Mert oldalast enni számomra azt jelenti, hogy kenyeret eszek, oldalt fekve. A lapos guta így aztán a pénzüket féltőket ütögeti. Pakolják is az ezüstnémüket ládaszámra, éjszakai gyertyafénynél, nagy sebességgel, úgy július vége felé, mert híre jár, hogy a pestiek adakozásul elkívánják a szegediektől. Erős gyökerű lehet énbennem a gusztus is, mert harmincban nem szerettem a katonai életmódot, 3 most 48-ban, hogy térítgetnek bennünket naponta az új nemzetőrségekbe, most sem bír megjönni hozzá a kedvem. Efféle polgárőrségi nyalánkságok amakkor nem juthattak magamfajtájúnak, hisz a parádés ruha, a cifrálkodás költséges volt, meg az iparoslegényeknek maskarás is. A céh, s a polgári közítélkezés leparancsolta volna rólam, csiszlikről az ancungot. Nem illetett minket az, ahogy a szavazati jog sem. Mert minket felülről egy lépcsővel a tiszteletre méltó kenyéradó polgári rétegződés, ahogy Párizsban tanultam volt, csak csiszliknek nevezett és tartott. De minden iparból élő legényt, koróra való tekintet nélkül. A mester, az más volt. Hanem most a törvény fentről rendelte el a nemzetőrség összeverbuválását, s el is jártak abban a szegediek olyan eréllyel, hogy áprilisban 6 ezer ember állt készen, hogy fegyvert vegyen a kezébe. Huszonnégy gyalogszázad, három külterületi század, ezek voltak a mezei hadak, s három lovasszázad alakult. Május végéig föl is esküdtek, mindenre, mit szokásosan szentnek ismertünk Szegeden, s országszerte. Nem laktanyás hadinépség volt ez. zsoldos sereg, ki eszem-iszom, zsákmányleső, -csináló handabandázásból élt. hanem dolga után kenyerező, városlakó, nagyrészt a polgári őrseregből átöltözött, s a póriságból önkéntes alapon odaverbuválódottakból alakult ki, s ezek egyenruha nélkül vállalták naponta szinte kedvtelésből a feladatok, gyakorlatok, kúszás-mászás, fegyverfogás, -forgatás örömeit. Ruhájuk a polgári őrseregből emide tisztül választottaknak volt csupán. A kiképzést rajokban, szakaszokban kezdték, A Don Miguel ezred Szegeden állomásozó zászlóaljának tisztjei ebben nagy haladást értek el. Júliusban zászlóaljnyi kötelékben is tudtak közös nagy parádés, szemet örömítő fordulatokat, menetközben hátraarcokat, félrajoszlopokat, támadó arcváltozatokat alakítani. Fegyver persze nem volt. A 6 ezer nemzetőrnek 500 szuronyos puskát tudtak Szeged-szerte összevásárolni, szedni, koldulni, könyörögni, rekvirálni. Egy szerb vaskereskedőtől száz darabot, egy zsidó boltostól megint százat. De hát mit ért az a katonai aki tudta a fordulatokat, puska nélkül. Legalább a puskafogások gyakorlására fapuskákat csináltatott a város. Csináltuk aztán százával, ezrével, faragtuk vonókésekkel a superplaccon. Jó dologidő volt, százágra sütött a nap. legalább kis kenyérhez kerültünk e réven, mi famunkások, a kovácsok, mert a szuronyukat ők kalapálták, a nyergesek, szíjasok, a fapuskák hordszíjait ők készítették. A kormánytól Szeged egyre kurrentálta a fegyvereket, pedig az nem kapott egy szálat sem. Ezért a tanács ezer darab kaszát vásároltatott, azokat szegeztük ki gyertyónfa nyelekre, s akárcsak Mátyás király hadainak inasiskolai olvasókönyvekben való ábrázolatát láthattuk, ezer kaszások álltak, mint nyársakkal vigvázzban, a nagy piactéren, amint Dobsa Lajosnak és Nyári Pálnak, kinevezett népfölvilágositóknak az információk előadását hallgatták. Mondták szóban, s olvasták nagy alakú újságokból. A haza veszélyben van! Október közepén a Törökbecsén állomásozó alsóvárosi negyedik század, s a Kulán táborozó egy-három alsóvárosi század teljesen fegyvertelen volt. Jöttek is a panaszok. A nemzetőrség ezekkel a kaszákkal és fapuskákkal hovatovább annyira elgyalázatosodott, hogy az emberek elszöktek a táborhelyekről, szégyelltek kiszögezett kaszákkal az őrhelyeken megállni, hiszen a gyerekeknek is csúfolódó céltáblául szolgáltak. Július végén repültek szét a hároméves önkéntességre fölhívó plakátozatok. Egyszeriben teleseregeltek az alsó-, felsővárosi zárdák. Ezeknek rendelték aztán, de sebesen a katonaágyakat, fegyverállványokat, mindenféle katonaigazgatáshoz szükséges asztalos-néműket. Volt mór munkánk. A katonáskodásra sehogy se tudtam rászánni magam. A legtöbb valamire való szegedi ipar is megtelt értelemmel. A szabók kétezer kitli katonakabátot, meg annyi nadrágot siettek az önkénteseknek összevarrni. De az alsónéműek is készültek, asszonyi házsorok szervezkedésével. Csinálta Szeged a harci trombitákat, dobokat és egy Nagyváradról idetelepült fegyvergyári részleggel az újszegedi Zsótér-féle háromemeletes raktártelepen csináltuk a feketeagyú kovás fegyvereket. Havonta legalább százat. ifcüuMjuk*