Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-03 / 128. szám

VASÁRNAP, 1973. JTNIUS 3. DM • • m|a|g|a|z A ma embere és a könyv Milyen kapcsolatban van a ma embere a könyvver? Ha a statisztikai adatokat nézzük, jogosan büszkélkedhetünk. Megsokszorozódott az elmúlt években a könyvvásárlás. Közkönyvtárak tucatjai épültek, korszerűsödtek. Nemrég fejeződött be a „száz falu — száz könyvtár" mozgalom, s máris itt az újabb; a Hazafias Népfront „500 év — 500 iskolai könyvtár" jelszóval indított nagyszabású társadalmi akciót. A Szépirodalmi Könyvkiadó az idei könyvhéten kezdi megjelentetni Magyar Remekirók című sorozatát, amely nemzeti irodalmunk egészéhez vezető kalauz, egyben bibliofil külsőbe öltöztetett tömegkiadvány. Mindez, amit eddig felsoroltam, s ami még hozzá tartozik, igaz és nagyszerű. Csakhogy; a könyvvásárlás valóban megnövekedett, de még nem mindig a fajsúlyos irodalom talál legnagyobb példányszámban gazdára. Gyakran előfordul, hogy nagyszerű regények, valós irodalmi értéket képviselő verseskötetek szerénykednek 3—5 ezres példányszámukkal 80—100 ezer példányban kiadott, saját műfajukban sem mindig színvonalas krimik és gyenge lektűrök mellett. Akadnak olyan emberek, akik már vásárolják a könyveket, de csak ritkán olvassák őket. Sokkal nyugtalanítóbb az a jelenség, amelyet legutóbb egy megyei felmérést követő jelentésben olvastam, de — sajnos — máskor, máshol is találkoztam már vele. Idézek a jelentésből: „Az olvasók mintegy 50—60 százaléka tanuló. Az ipari és mezőgazdasági dolgozók aránya, létszámukhoz viszonyítva, igen elmarad a többi rétegétől." Könyvtári olvasókról van szó, de tévedés ne essék, nem diák-, hanem nyilvános közművelődési könyvtárakra vonatkozik ez a megállapítás. Ugyancsak nyugtalanító az a jelenség, amelynek egyfajta megnyilvánulásával egyik üzemi könyvtárban találkoztam. Ott időző, képeslapokat forgató szakmunkástanulókkal kezdtem beszélgetni, akik beiratkozott olvasói voltak az adott könyvtárnak. 16—17 éves fiatalok. Kiderült, hogy öt beszélgető partnerem közül egyiknek sem volt még a kezében irodalmi folyóirat. Szándékosan soroltam negatív példákat. Elkeseredésre ennek ellenére nincs okunk, hiszen ha „olvasó nép" — így általánosságban fogalmazva — még nem is vagyunk, tény, hogy évről évre növekszik a rendszeresen olvasók és az olvasottakat hasznosítók száma. Egyre többen értik meg, hogy a könyv, mint az ismeretek tárháza, munkaeszköz is. Még újabb, korszerűbb könyvtárakra van szükség, s egyre több könyvre. Mielőbb el kell érni, hogy a klasszikus alapművek mindenkor megvásárolhatók, hozzáférhetők legyenek. Amikor pedig megfelelő könyvtárak és könyvek állnak rendelkezésünkre, tehát optimálisnak mondhatók a tárgyi körülmények, akkor, sőt már addigra is el kellene jutnunk oda, hogy valóban egész népünk szükségletévé váljon a rendszeres és tudatos olvasás. Ehhez egyre több képzett, szilárd eszmeiségű, szuggesztív egyéniségre van szükség. Olyanokra, akik megtalálják a legmegfelelőbb módszereket az olvasás megkedveltetésére. Senki sem ülhet nyugodtan, azt gondolva, vagy ki is mondva: ez a könyvtárosok és pedagógusok feladata. Nemcsak az övéké, mindnyájunké. Közös az érdek, tehát közös a feladat is. Nem mehetünk el vakon és süketen amellett a felismerés mellett, hogy világunk, életünk egyre gyorsuló fejlődése közepette mind képzettebb, műveltebb emberekre van szükség. A szakmai képzettség és az általános műveltség növelése nemcsak egyéni, hanem közérdek is. S mindez nem oldható meg csak az iskolai oktatás során, elengedhetetlenül szükség van fejlett közművelődési hálózatra, szakemberekre. Végezetül pedig az önművelésre, amelynek egyik legfontosabb „kelléke" még nagyon sokáig a könyv marad. MÁTYÁS ISTVÁN KÖNYVÜNNEP KÖNYVHÉT Két nap múlva, 1973. június 5-én lesz 500 esztendeje annak, hogy Hess András budai várhegyen levp nyomdájának présgépét elhagyta az első magyar nyomtatott köny, a Cronica Hungarorum. Ennek a fél évezredes jubileumnak jegyében ünnepeljük most a könyvet, a szellem legszebbik virágát. De az ünnepi könyvhét eseményeivel köszöntjük a könyv készítőinek nagy táborát, s köszöntjük az olvasót is. írókat és költőket, akiknek megadatott, hogy a mi örömeinket és kudarcainkat, szerelmeinket és szenvedéseinket szavakká formálják; a kiadók munkatársait, akik a kéziratokból megtervezik a majdani könyvet; tipográfusokat, akik formát adnak a gondolatnak, köntöst a tartalomnak; nyomdászokat, akik gépekre vigyázva sokasítják a gondolatok ezreit; könyvterjesztőket, akik kezünkbe adják; könyvtárosokat, akik kézen fogva elvezetnek az irodalomhoz, és nem utolsósorban az olvasókat, akik minden megvásárolt és elolvasott könyvvel teljesebb emberei a társadalmunknak. Tegnap nyitották meg a könyv ünnepének egyhetes rendezvénysorozatát. Olyan jubileum jegyében nyílt meg az idei könyvhét, mely ráirányítja figyelmünket a könyvre, semmi mással nem pótolható szerepére, társadalmunkban betöltött fontosságára. Ezen az évfordulón és ünnepen mindazoknak érdemeit méltatnunk kell, akik a kezdetektől napjainkig könyvkultúránk felvirágoztatásán dolgoztak, és munkálkodnak ma is. Ez az összeállítás is e gondolatok jegyében született. Tisztelgés a magyar könyvnyomtatás 500 éve előtt, tisztelgés az elődök és a ma értékei előtt. Kner Imre kiadói elvei Nem új irány, nem valami „izmus", nem is új irodalmi klikk az, amelynek programját vállaltuk. Régi, sajnos, ma szinte kiveszett elv és érzés az, melynek szolgálatába álltunk: a komolyság. Ez vezet a tartalom kiválasztásában, és ez annak formába öltöztetésében. A mai magyar könyvnek legnagyobb része nem egyéb üzletnél. A vásár lármás frivolságának. felületes és olcsó hatásainak. csőcselékösztönökre való rosszhiszemű számításának íze érzik tartalmán és külső formáján egyaránt. Mi komolyságot akarunk. Nem udvarolni a publikumnak, hanem azt, hogy lélektől lélekhez vezető csendes híd legyen újra a könyv, melyen keresztül az író magasabbrendú volta magasabb szférába kényszeríti az olvasót. De nem is esztétairodalmat akarunk: formákkal ügyeskedő, üres dekoratív játékot. A forma csupán az egyedül lehetséges kifejezése, megérzékítése legyen a mondanivalónak, mert a mondanivaló fontos nekünk. Mert hisszük, hogy generációnknak vannak súlyos és mély lelki problémái, melyek feltárásra várnak, hiszszük. hogy egy új bensőség van érőben, nagy lelki átértékelése az életnek, melyet szóhoz kell juttatni a mai irodalmi amerikanizmus vására után. Az író művészi és emberi felelősségérzetére apellálunk. Komolyságot akarunk, és a komolyságnak csendes a szava. Olcsó szenzációkat kínáló hangos reklámmal mi nem dolgozhatunk. Hittel és türelemmel bevárjuk tehát, míg a nagy vásárban a mi csendes szavunkat is meghallják azok, akikhez szól, és akik már-már talán régóta várják. Komolyságot akarunk a könyv külső formájában is. Mert a mai termelési rend, egész gazdasági berendezkedésünk megfosztotta a munkát erkölcsi értékétől, és terhes robottá tette. Mindenki, akinek köze van az iparhoz, kell, hogy érezze, mekkora kultúrkincs veszett el akkor, amikor eltéptük azt a személyes, emberi kapcsolatot, amely a régi munkást, a régi iparost munkájához kötötte. A könyv is nagyon megsínylette ezt a szakadást, különösen nálunk, ahol a modern iparművészeti törekvéseknek olyan kevés talaja van. Nyomdai iparunk fejlődését is ez az új gazdasági rend irányította, aminek természetes következése az lett, hogy olcsó, könnyű és gyors sikerekre kellett a nyomdásznak is pályáznia, s az intim hatások, a nemes ipari munka, az anyag iránt érzett áhítat, a mesterség tisztességes komolysága elveszett. Pedig jó könyvet nem' szabad másként csinálni, mint azzal a komoly szeretettel, amelylvel a régiek dolgoztak. Mi nem akarjuk a külföldi példákat utánozni, nem akarunk régi könyvet, régi technikák másolásával, egy álkomolyság legnagyobb frivolitásával külsőséges sikereket elérni. Hitünk az, hogy a modern, géppel készített tömegkönyvnek is meg lehet találni igazi művészi megoldási módját, s összekapcsolni azt a könyv legszebb korainak nemes tradíciójával, és hogy igazi hivatásunk nem drága, kis példányszámú luxuskiadások kiadatása, hanem az, hogy a közepes árú, nagy példányszámú. széles rétegekbe jutó könyvet, amely csak így teljesítheti a könyv igazi hivatását, magának a mesterségnek nemes eszközeivel, a technika természetes és becsületes lehetőségeivel széppé, művészivé tegyük. De ezenkívül meg kell találnunk a módját annak, hogy a könyv ne tisztára szemnek való iparművészeti termék, céltalan dísztárgy legyen, hanem testére szabott köntöse a tartalomnak. Hatása már eleve előkészítse a talajt a tartalom számára, hangulatot keltsen, amely a belsővel, a könyv lelkével rokon, támogassa, segítse az író kifejezési eszközeit. Soha nem volt még olyan nehéz ezt a programot megvalósítani. mint éppen ma. a hadikonjunktúrák emelkedésével hanyatló ízlés és kultúra idején, és éppen ezért most fogunk hozzá. Mert soha nem volt rá olyan nagy szükség, mint éppen ezekben a nagy időkben, amikor a leghatalmasabb szellemi és erkölcsi erőknek kell összefogni egy új világrend kiépítésére. (Az 1919-ben kiadott Kner Almanach-ból.) Habira íituinja:nnnrunionitoDim Rut íir.Oriitfl nüi qur illia fiút faira itLCuotnfin mnDünittDicmDü iQBIoaiOf nmn'.a fnhn* iitirimi4