Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

VASÁRNAP, 1973. JÚNIUS 24. a alz Polner Zoltán versei PRÓBATEVŐ Kék plkkelyű kígyó sásog. Most rontanak boszorkányok. Állód-e a próbát? Állom! Malomkő lebeg feletted. Feküdj alá, meg se rettenj! Allod-e a próbát? Állom! Ez a szüléd temetője. Itt a húsa: vágj belőle? Állod-e most is a próbát kit boszorkány sose rontott? Halványul a legény egyre. Ki is lopják esztendőre testéből a csontot. • • BÓGREVETŐ Felhő tapos rajtam, sötét jár a házba. Harapd kl belőlem . bádogbögre szája. Kenyérhéj-nyelv őröld! Gyertyaláng-fog rágjad! Fald fel nyavalyámat? Vess rám bögrét: verd el! Testem mérgét verd el! Árnyék, ne tapossa: őröld, rágjad, faljad! Köpd a sarokvasra! HITTÉRÍTŐ Fejszecsapás-borjúhomlok sugárzik az éjszakában. Kl veri kl a szobából kurválkodó, véres ágyam? Kl kergeti ki a házból rostán égő jegykendőmet?' Bujdosik értem egy csillag, menekül egy kéz előlem. Keresztemet láng fodrozza, tűz emészti olvasómat: Hozzák már a koporsómat: férget, eszem, férget. Hétfájdalmú Szűzanya! Istennek egy embere! Ments meg engem szegény szerencsétlent! ŰJRAJ Ezeket a fiúkat talán száz esztendő múlva is emlegetni fogják az utódok, ök építették fel ugyanis a szakmunkásképző intézet Tolbuhin sugárúti új iskoláját. Modern és szép épület, igazán büszkék lehetnek rá a mesterek és a tanítványok egyaránt. Nem is tudom van-e szebb annál, mint amikor tanulóotthont építenek a leendő munkásosztálynak? A most kiröppenő új raj mindenesetre megtette a maga kötelességét. Az utolsó simításokat végzik a tantermekkel teli épületen. Mindenki szorgalmasan dolgozik, még a mesterek is kézbe veszik a szerszámot, hiszen ezeket a fiúkat, már nem kell kézenfogva vezetni, volt idő erre az elmúlt három tanévben. Kik ezek a fiúk? Hogyan kerültek szakmájukba és milyen vágyakkal, tervekkel lépnek ki az életbe, hogy teljes jogú tagjai legyenek a magyar munkásosztálynak. Bodnár Feri kisgyermek korában nagy-nagy áhitattal figyelte falujában, hogyan készítik a házak tetejét az ácsok. Egy életre beleszeretett ebbe a szép munkába. Ma is egyre csak azt emlegeti, hogy a világon legszebb dolog háztetőt ácsolni, fedelet készíteni az otthonok fölé. Bár a nagy városi építkezéseknél kevés a gerendákból, lécekből összeszerelt háztető, inkább zsaluzni kell a fundamentumnál is, meg a tetőzetnél is. Bodnár Feri mondja: — Ez is jó munka azért, tisztább mint a kőműveseké vagy a szobafestőké. Most a leendő kollégiumi épület alapjait zsaluzzuk, pillérácsolatokat készítek. — Melyik a legszebb munka az ácsmesterségben ? — A háztető készítése — mondja Feri, s látom kicsit fáj a szíve a tetők után, a gyermekkori álmok, ábrándok fénypontját jelentő munka után. Egyébként csöndes, halk szavú fiú Bodnár Ferenc, derékszíján vászonból készült „tölténytáska" a szögeknek, kezében a jól ismert ácsszekerce, mellényzsebben colstok. Amikor vége a műszaknak, hazatér Baksra, felkap kedvelt kerékpárjára és járja a vidéket. — Nagyon szeretek biciklizni, megnézem a határt, hogy milyenek a vetések, hogyan fejlődnek a növények. Elmegyek Tömörkényig is, nem is szeretek autóbuszba ülni, kevesebbet lát meg az ember a tájból. — Mi lesz a vizsga után? — Maradok egy darabig a vállalatnál, a DÉLÉP-nél. de amint lehet, szeretnék az NDK-ba elmenni három esztendőre. Bövíteném a szakmai ismereteimet, nyelvet tanulnék, esetleg egy másik mesterséget. Horváth Lajos kiskundorozsmai fiú, kevesebb romantikával választotta szakmáját, mint Bodnár Feri. „Voltak ismerőseim, azt mondták legyek csak szobafestő, az pénzes szakma." Az asztalos és a festő mesterséget jelölte meg felvételi kérelmén. — Ez sikerült és nagyon örülök, most kezdem tapasztalni, hogy milyen jól választottam. Ennek a mesterségnek állandóan van keletje, hiszen az új házaknál festeni, tapétázni, mázolni kell. de ugyanakkor a régieket is újra kell festeni. Megélek a falumban is. — Mit szeret a legjobban csinálni? — Glettelni. A gipszet súrú mésszel összekeverjük, s azzal simára gletteljük a falat. Tapétázni lehet utána. — Melyik a kedvenc színe? — A sárga és a rózsaszín. — Vannak szobafestői ajánlásai? — Általában vannak. A konyha fala például mindenesetben legyen világos, vagy kimondottan fehér. A szobák falait nem ajánlom egyszínűre, nagyon „hivatali" kinézete van a szobának. Legyen rajta minta is. Most a kétszínű geometrikus vonalak divatosak. Különben az én szakmámhoz jó színérzék, kézügyesség és természetesen nagy gyakorlat szükséges. Körülbelül ugyanezt mondja Mórahalmi Mihály is, aki fa- és műanyagburkoló szakmát tanult. Amikor még általános iskolába járt Algyőn, a gyakorlati órákon szerette meg a fizikai munkát és elhatározta, hogy vagy autószerelő lesz vagy parkettázó. Az utóbbi sikerült, aminek most már nagyon is örül. Elmondja, hogy mennyire megbecsülik őket az építőipari vállalatnál, külön is ösztöndíjazzák azokat, akik ott maradnak a cégnél. — Van-e súrlódás az érettségizett szakmunkástanulók és azok között, akik nyolc általánost végeztek? — Nincs, itt mindenki egyforma. A tanárok és a szakoktatók sem tesznek különbséget. Kovács István, a kőműves szakmát képviseli. így indult a pályán: — Amikor nyolcadikba jártam, nem ís tudtam, ml legyek. Apám beszélt rá, mivel ő maga is kőműves. — Lassan vagy gyorsan tett el a három év? — Gyorsan. Mintha csak tegnap lett volna, hogy beiratkoztam. Minden esztendőben kiváló szakoktatóim voltak, olyanok mint Gera József és Széli József. — Megtanulta-e a mesterséget? — Nem egészen, három év alatt nem lehet mindent eltanulni a szakmából. Ahogy mondani szokták. a gyakorlat tesz mesterré ... — Mi szépet lel a kőműves mesterségben ? — Én kihúzom magam, hogy a kőművesek után még legalább huszonöt szakma következik munkára, s ha mi nem építenénk, ők munka nélkül maradnának — mondja mosolyogva, majd komolyra fordítva a szót, folytatja. — Mi maradandót alkotunk, évtizedek vagy évszázadok múlva is megnézik az építményeket és véleményt alkotnak az emberek. Ahogy telik az idő, mindig azt állapítják meg, hogy régebben tudtak igazán építkezni. Mit mondanak száz év múlva? Kiss Gyula: — Bevallom őszintén, nagy protekció kellett, hogy szobafestőnek felvettek. Száznál többen jelentkeztünk, de csak negyvennek jutott hely. Az emberek nem szeretnek festeni. mert olyan lesz a lakás, mint a csatatér, napokig takarítani kell a festők után. Kiss Gyula védi a mundér becsületét: — Attól függ, milyen a festő. Van, aki csap, vág, még a füléből is folyik a mész. Van, aki vigyáz, gondol a lakóra is. — Mindent ismer a szakmájában? — Nem. Sőt vannak olyan munkák, amelyeket nem is tanultunk a gyakorlatban. Például az aranyozás, bronzolás, márványozás, lényegében az ilyen finom munkákat már nem is nevezhetjük szobafestésnek. A Tisza-szálló koncerttermének gipszfiguráit festeni és a mintákat aranyozni nem mindenki tudná. Kónya Károly, az építőipari szakközépiskolába jelentkezett, de helyhiány miatt nem vették fel. Beiratkozott a szakmunkástanulóintézetbe kőművestanulónak. — Szereti a mesterségét? — Illik szeretnem, hiszen magam vágytam erre a pályára, önként választottam. — Milyen munkát szeret a kőműves szakmában? — A családiházak építését. A nagy lakótelepi építkezéseknél eltűnik az egyén, annyian dolgoznak együtt, hogy soha senkinek nem lesz joga kijelenteni: „én csináltam". A családiházat mint szakember egyedül építem, legfeljebb szakmanélküliek segítenek. Tartoczki István fülére helyezi a ceruzát és kérdés nélkül mondja: — Egyik haverom parkettás lett és én sokat nézegettem miként dolgozik. Tetszett, erre a szakmára vágytam abban a szem. pillanatban. Édesapja főhalászmester volt a Fehér-tón. A család ma is ott lakik a halastavak mellett. A Pista fiú inkább parkettát rak az új épületekben, szőnyegpadlót ragaszt, műanyag lapokat rak az előszobákba. Tiszteletre méltó elve: — Azt szeretem a mesterségemben. hogy sokat lehet benne dolgozni. Semmi hobbim nincs, csak a munkát szeretem, de azt nagyon. KÓÍZÓ Ferenc, aki ugyancsak parkettázó, a mesterségéről beszél: — Bár festő szerettem volna lenni, most már jobb, hogy parkettézónak vettek fel. Különben jobban szeretem a faburkolatot, mint a műanyagot, vagy a szőnyeget. Valahogyan szebb a parketta. Ha jó a fa, öröm vele dol. gozni. Az épületburkoló szakmát Nyerges Zoli képviseli. — A barátom választotta, tőle láttam és így lettem én is épületburkoló. Zoli mindennap buszozik Kübekházáról, ott lakik szüleivel és testvéreivel. Hosszan dicsérgeti a csemperakást, melyet legjobban szeret. — Miért? — Azért, mert lerakva, falra ragasztva a legszebben visszatükrözi a munkát és a hozzáértést, persze a csempe minőségétől is sok függ. Végül aztán megegyezünk mind a kilenc fiúval, hogy a legtöbb az embertől függ, tőlük is, az új rajtól, mely felröppent. GAZDAGH ISTVÁN BODNÁR FERENC: Tiszta mesterség és szép. HORVÁTH LAJOS: — Megélek a falumban is. MÓRAHALMI MIHÁLY: — Megbecsülnek, ösztöndijat adnak. TARTOCZKI ISTVÁN: Csak a munkál szeretem. KORZÓ FERENC: — Ha Jó a fa, öröm vele dolgozni.