Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

VASÁRNAP, 1973. JÜNIUS 81 Isznak, hajtanak fizetnek Állandóan visszatérő téma lapunk hasábjain is, azokról a gépkocsivezetőkről, kerékpárosokról és motorosokról írni, akik semmibe veszik önmaguk és mások testi épségét, mert ittas állapotban ülnek volán mögé, hajtanak motorral, és karikáznak kerékpáron. A Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság közlekedési osztályának „soros" ügyei között, sajnos, mindig találkozni olyan szabálysértési esetekkel, amelyeknek oka az ittas gépjármű-vezetés. Még ők a „szerencsésebbek", mert ittasságukkal nem okoztak, nem idéztek elő balesetet, de megtörténhetett volna. Szegeden, a Madách utcában parkírozott a CG 98—10-es rendszámú személygépkocsival Farkas István, Szeged, Répás utca 18. szám alatti lakos, meglehetősen szabálytalanul. Ügy parkolt, hogy egyben akadályozta a zavartalan forgalmat. A rendőrjárőr erre figyelt fel, és főleg arra, hogy Farkas a közeli borkóstolóból lépett ki, és tartott a kocsihoz, majd beült, és elindult vele. Kényszerpihenő Még ő lepődött meg amikor belefúvattak vele a szondába, amelyben a kristályszemek pillanatok alatt zöldes színűvé változtak. Farkas szerint mindössze fél deci pálinka idézte elő ezt a színváltozást, noha ez az állítás aligha felel meg a valóságnak. A szonda ilyen erős elszíneződése arra enged következtetni, hogy aki belefúvott, az közepes, illetve súlyos alkoholos állapot befolyása alatt állt. Ennek megfelelően Farkast elvitték vérvételre, gépkocsiját pedig úgy záratták le, hogy csak hat óra elteltévei vihette el. ittasan kerékpározva zavarta a közút forgalmát a pusztamérges! vasútállomás közelében Ormándi Pál, Pusztamérges, Petőfi utca 25. szám alatti lakos. Amikor a rendőrjárőr észlelte a kerékpáros bizonytalanságét, dülöngélését az út egyik oldaláról a másikra, megállította, hogy megóvja esetleges szerencsétlenségtől. Egy mögötte vugy vele szembe Jövő gépjármű ugyanis pillanatok alatt elcsaphatta volna. Ormándi előbb szabadkozott, hogy aznap addig egyáltalán nem is látott szeszes italt. Később viszont, miután elébe tették a papírt, hogy saját belátása szerint nyilatkozzon, 8 deci bor elfogyasztását vallotta be, s ezt aláírásával is hitelesítette. A rendőrjárőr megkérte. hogy a következményekre tekintettel hazáig maga mellett tolja kerékpárJát. Megígérte. De pár száz méter után fölült a járműre, és tovább karikázott, gondolván: ha az ittas ember elesik, akkor a szűzmária köténye úgyis fölfogja, j Szaladt, utolérték A József Attila sugárúton az esti órákban kivllágítatlan kerékpáron haladót akart leállítani a rendőrjárőr. Intésére azonban a kerékpáros úgy állt meg. hogy « jármüvet eldobta, 6 maga pedig futásnak eredt. Kár volt persze szaladni, mert úgyis utóiérték. Igazoltatták: Faragó Tibor, Szeged, Tarján 323-as épület, B. lépcsőház alatti lakos, akinek havi jövedelme 2800 forint. Mikor belefúvatták a szondába, a kristályszemek zöldre változtak. Ezt a tényt azonban követte egy májúk HL A kerékpár névtábláján nem Faragó Tibor neve szerepelt, hanem Bozsó Rozália, Szeged, Kálmány Lajos utca 7. szám alatti lakosé. Mint kiderült, Faragó a Bárka étterem elől egyszerűen elvitte a lezáratlanul hagyott kerékpárt, hogy ne kelljen neki hazáig gyalogolnia. A fehér-tói csárdánál Takács János, Szatymaz, I. kerület 45. szám alatti lakos csellengett kerékpáron a nemzetközi főútvonalon, alaposan felöntve a garatra. Mikor megkérdezték tőle, hogy mit és mennyit ivott, nem tudta, vagy nem akarta megmondani. Először két üveg sörre vélekedett, aztán másfél liter borra. Annyi bizonyos, hogy vérvételre az SB 84—62-es rendszámú tehergépkocsin szállították el az ügyeletes orvoshoz. Ettől Takács annyira szabadkozott, hogy le akart ugrani a tehergépkocsiról. Erre oda kellett bilincselni a teherkocsi oldalához, hogy megóvják a felelőtlenségtől. Másnap, amikor kijózanodva jelentkezett kerékpárjáért, nagyon restellte a történteket, mint ahogy Széli József, Balástya, Tanya 234. szám alatti lakos is. aki ugyancsak erősen beállítva kerékpározott az E5-ös úton. A vérében talált alkoholtartalom 2,60 ezrelék, vagyis 3 százalékos szesztartalmú sörben kifejezve négy liter 7 deci „folyékony" kenyeret kellett elfogyasztania ahhoz, hogy ilyen állapotban találják. Lovak gazda nélkül Lovas kocsit hajtva az úttest teljes szélességét elfoglalta a József Attila sugárút és a Retek utca kereszteződésében Gera János, Szeged, öthalom utca 5. szám alatti lakos, aki a szondába szintén zöld színt lehelt. Kocsijáról leszállították, előállították az éjszakai ügyeletre, s kiderült, hogy egy liter bort és ugyanannyi sört ivott. A lovakat viszont egy .alkalmi járókelő hajtotta haza Gera lakására, mivel gazdájuk olyan állapotban volt, hogy a jószágokat nem lehetett rábízni. A következmény első lépéseként elvették tőle 106 280 számú hajtási engedélyét, a továbbiakban pedig — mint ahogy a többieket is — szabálysértési eljárással vonják felelősségre, amelynek végösszege zsebbevágóan tanulságos lehet. L. F. Megkéselt nekrológ Domokos Lászlóról A hét könyvei F. Engels: Ludwlg Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége. Marxizmus— Leninizmus Kiskönyvtára (Kossuth). — Erdős László: Az isteni kutyácska — Sásdi Sándor: A rigó sírja (Szépirodalmi). — Szentkuthy Miklós: Szent Orpheus breviáriuma I—II. (Magvető). — Keresztes— Mayer: Hegesztés a ruhaiparban — R. Thlbaut: Gépelemek (Műszaki) — J. Janczarski: Fülesmackó új barátai (Móra). Fodor András: A nemzedék hangján — Gerelyes Endre: Isten veled, Lancelot! Regény — Sándor Iván: M. L. esetei (Szépirodalmi). — E. Wittstock: Látomás — Goethe versei. Lyra Mundi sorozat (Európa). — Lászlóffy Aladár: Papírrepülő. Regény (Kriterlon). — Belkereskedelmi adatok 1973. I. — A jugoszláv és a magyar ipar Összehasonlítása (Statisztikai). Verseghy Erzsébet: Tavaszi szél (Móra). Victor Hugó: Kilencvenhárom. A Világirodalom Remekei sorozat (Európa). — Deák Tamás: — Boldog verseny. — Tomcsa Sándor: A fellázadt pofozógép. — A Nap húga meg a pakulár. Erdélyi népmesék. — Papp Ferenc: A részeg vadőr. — Robotos Imre: A nevetés vonzásában (Kriterion). — Kovács Ervin: Hossz- és revolvereszterga-automaták. Művelettervezés és beállítás (Műszaki). — Angol—magyar kéziszótár. Szerk. Országh László. 7. kiad. (Akadémiai). A repülőgép már indulásra készen állott, amikor itthonról utolért a telefonüzenet: június 10-én, 92 éves korában elhunyt Domokos László, a Délmagyarország nesztora, Móra Ferenc és Juhász Gyula barátja. Külföldi utamról hazatérve csak most adhatok hírt haláláról a szegedieknek, s most emlékezhetek rá, akinek sírjánál — szomorú fordulata a véletlennek — magam, leghívebb barátainak egyike, sem lehettem jelen. Illendő tőle elköszönni nem csupán a magam és néhány szegedi barátja, hanem a Délmagyarország szerkesztősége, és egész Szeged nevében is. Mert bár több mint fél évszázadon át szülővárosától távol, a fővárosban élt, sohasem szakadt el tőle és hagyományaitól. A Délmagyaror szagnak alapítása óta munkatársa volt. ősei háromszéki székelyek: róluk írta Jókai A Domokosok című regényét. Apja még a Víz (1879) előtt került Szegedre: kollégája és barátja volt a táviróhivatalban Juhász Illésnek, Juhász Gyula apjának. Domokos Elek, a Szegedi Híradó tárcaírója és költője, feleségül vette Szeged volt tiszti főügyészének, majd tanácsnokának, a szenttamási csata hősének. Molnár Mártonnak leányát, Máriát. (Másik veje Szeged történetírója, Reizner János volt.) A Víz után újjáépült Molnár-ház, Domokos László szülőháza még áll, az Április 4. útja 16. alatt. Tavaly volt fél évszázados érettségi találkozójuk a szegedi piaristáknál 1902-ben végzetteknek: talán ketten voltak már csak. Domokos László előbb műegyetemmel próbálkozott, de az irodalom, amely akkor az újságírással jegyben járt, elcsábította, s 1902 őszén 6 is a Szegedi Napló munkatársa lett, mint pár hónappal előbb Móra Ferenc. Költő, tárcaíró, színi- és művészeti kritikus. 1903-ban ő írt nagy tárcacikkben méltatást Ady Endrének, az akkor még alig ismert nagyváradi újságírónak Még egyszer című verseskötetéről. S bár ez még keveset mutatott meg a Vér és Arany későbbi poétájából, Domokos László már ekkor szokatlan terjedelemben, és sem bírálattal, sem elismeréssel nem fukarkodva üdvözölte az új magyar líra úttörőjét. Közben 1906-ban elvégezte a jogot, meg is nősült (felesége a magyar nevelés kitűnősége, a Nagy László elméletén alapuló „munkaiskola" alapítója és igazgatója, Löllbach Emma volt, Móra Ferenc múzsája), polgári foglalkozást választott (pénzügyigazgatósági titkár lett), ám, az újságírás mindvégig szenvedélye maradt. Babits Mihály 1908 tavaszán neheztelt rá, amikor megköszönték az ő szolgálátait a Szeged és Vidékénél, és a helyébe színikritikusként Domokos Lászlót alkalmazták. (Babits e panaszáról Domokos László csak fél évszázaddal később, 1959-ben értesült Babits, Juhász, Kosztolányi levelezéskötetéből.) A tízes években a Délmagyarország publicistája. 1913-ban nagy cikket irt Dózsa György Szegeden fölállítandó szobráról. Cikkeinek százai — irattartókba rendezve — a Somogyikönyvtár kézirattárában várják a kutató kezeket. Móra Ferencnek hozzá és Löllbach Emmához írott levelei a Móra Ferenc Múzeumba kerültek, s Móra Ferenc levelesládájában (1961) olvashatók. Fontos részei ezek Móra életrajzának, sőt, magyarázó, értelmező adatai életművének is. 1-914-ben Budapestre került a közigazgatási bírósághoz, de cikkei továbbra is megjelentek a Délmagyarországban. Az őszirózsás forradalom idején Jászi Oszkár hívta maga mellé nemzetiségi minisztériumába, mint a kárpét-ukrán kérdés szakértőjét. ö közben Szeged várospolitikáján ls töpreng, s 1919, újév napján közölte a Délmagyarország A százmilliós közbirtok című nagy cikkét, melyben a városi bérföldeknek a kisbérlők tulajdonába adását, a városi földek fölosztását sürgette. Ebben a kérdésben hajthatatlan, s még régi barátjával, a közben kormánybiztos-főispánná lett Dettre Jánossal is szembeszállt. A különben demokratikus gondolkodású Dettrét elfogulttá tette hivatali posztja: úgy vélte, a város érdeke, hogy földjei megmaradjanak. Domokos Lászlónak a Délmagyarországban megjelent cikkeiből készült könyve Szeged a háború után címmel, éppen a Tanácsköztársaság napjaiban, áprilisban látott napvilágot a másik harcostárs, Hollós József előszavával. Ez az első várospolitikai mű Szegeden, s azóta is csak Czibula Antalnak 1926-ban megjelent hasonló könyvét említhetjük e tárgykörből. Élete kockáztatásával a francia demarkációs vonalon áthozta Móra számára a forradalmak értékes dokumentumait: falragaszokat, röpiratokat, füzetes kiadványokat. Neki köszönhető, hogy ma a Somogyi-könyvtár országosan is ritka gazdagságú forradalmi gyűjteménnyel dicsekedhet. A forradalmak bukása után nyugdíjazták, különféle mellékfoglalkozásokból. Időnként lapszerkesztésből egészítette ki szerény jövedelmét. Házassága fölbomlott, de második házassága kárpótolta, mert ezt gyermekáldás is kísérte. A parasztság sorsa az 4lenforradalmi korszakban is foglalkoztatta. 1926-ban a Földműves- és Munkáspárt, jelöltjeként föllépett a mindszenti kerület képviselőjelöltjeként. Egyik gyűlése után letartóztatták, s a karácsonyt börtönben töltötte. Cikkei miatt is többször pörbe fogták. * A fölszabadulás után sokáig nem hallottunk felőle. 1958-ban a Tiszatájban Juhász Gyuláról írott szép cikkével hívta föl magára ismét a figyelmet. Ettől fogva a szegedi folyóiratban ls, a Délmagyarországban ts megjelentek kortársairól és barátairól értékes emlékezései, szegedi művelődéstörténeti közleményei. Súlyos betegségében sem veszítette el érdeklődését a magyar múlt, a szegedi história, az irodalom dolgai iránt. 1967 szeptemberében a József Attila Tudományegyetem gyémántdiplomával tisztelte meg. Kilencvenedik születésnapján e hasábokon köszöntöttük. S most búcsúznunk kéfl tőle is. Sokáig őrzöm kézszorításának emlékét, azét a kézét, amely még Móra Ferencét. Juhász Gyuláét1, sőt Ady Endréét is tenyerébe fogta. Péter László Tóth Béla: Céhmesteri irományok 22. Erről már a hajón esik szó. míg vitetjük magunkat Zentának a vízen. Elől mennek a lóvontatású dohányoshajók, van bennük kétezer-ötszáz mázsa kis apró levelű, sárga purzicsán, úgy hogy dohányban alszunk, jó puha ágyat lehet benne vetni a vándornak, s füstöl mindannyiunk szája, mint megannyi békebeli trágyadombok, mert naphosszat hárman ülünk a világnak eleresztett vándoriparosai, kiknek munkakönyvén Velső helyen az áll: ISTEN ÁLDJA A TISZTES IPART! Hárman szivarozunk, mi Fridivel ketten, harmadiknak ott van egy nálunk jócskán idősebb fura figura. Hallgat, míg hajnal harmatjával kúszik hajónk Szeged kikötőjéből. A superplaccok faragóbárdosai még alszanak. Hetven csillogó kerekein köszöngél nékünk a hajnal. A vén nyurga félrefordult fejjel hallgatja hajnali gajdolásunkat, gondolom nem akar társaságunkba keveredni, s messzi elkülönözi magát a betyárokat emlegető legényektől. Nagy ládával száUi be a hajóba, a mellett olyan hosszúkás iberclgerje. szóval felül való kabátja voft. akár egy szerb birkakupecnek, s hozzá zsíros tetejű keménykalap, hegyesorrú cipő, de biz strimfli csak felemás a lábán. Nem is bántuk, hogy nem bandázik velünk. Hanem ahogy a hajó kormányosa szólítgatja, a nevén, néha Holdmezeinek, máskor Bereinek, csak összenézünk Fridivel, hiszen írásaiból régről ismerjük őkelmét, két-három verseskönyvét kívülről is lemondjuk. Kérdjük tőle, teljes életnagyságában ő az a bizonyos Holdmezei Berei Farkas András órás, ékszerész, vándornyomdász és versfaragó? — Én volnék — mondta, lehajtott fejjel. Fridi örömében — ami hirtelen eszébe szökött — odaverselte Holdmezei Berei Farkas András elé állva, a könyvéből: Hirt ád Nemes Vármegyének. Tizenkét Hajdúk jövének, Azok Rétit meg-ragadták. A' Város' kezébe adták, Meg-kötözvén azt kötéllel. Töltött puskák közt fegyverrel Veték Város' Tömlötzére, Utóbb Nemes Vármegyére, Két efztendő el-halada. Még Törvény alatt marada Ufzik a' tök, de el-merül, Réti is horogra kerül. Mivel ő már Halál fija, Vár rá a' vas Sententia. Ellene el-végeztetett, Hoztak illyen Itélletet, „Vágattafson el jobb keze, ,,A' mellyel jobban vétkeze. „Hóhér el vágván jobb kezét, „Ofztán vegye-d a' fejét. öregebb Inas korunkban fajrontok után segédúri engedélyekkel fél éjszakákat elolvasgattunk Fridivel. Mindig azt, ami a kezünkbe akadt. Vásári árusoknál, ponyván árult betyárhistóriákat. Zöld Martzit. Onnét ismerte a szegedi népség. De olvastunk ml a Grünn-nyomdában készütt könyvetskéket is, mivel, amikor a nagypiactéren levő nyomdahóznak csináltuk a szedősifonojait, nyomintó asztalait, miegyébb bútorzatokat, hát benne voltunk a betűnek a közepében éppúgy, akár nyomtatólovak a kenyéri gabonának. Holdmezeire is ezúton akadtunk. Mondtuk neki. Csak lógatta fejét. Pedig ml annyira kedveltük hetvenkedő odamondogatásait, hogy meg is tanultuk kedvünk töltéséből, aminek hasznát vettük, hiszen káromkodás helyett is lehetett sorolni, mígnem odapárolgott bicskanyitogató kedvünk. Mondtuk Holdmezeinek, de csak szügyellőjébe eresztette fejét, s halkan motyogta — mit se tészen az egész, ha a mái nappal kiszentenciáztatott örökös időkre a tettes nemes város főbírája! — A számért, rettenes igazságkereső bátorságomért. Két éve ugyan írtam egy imádságot, hogy a természet gyógyítaná be a számat anynyira, hogy csak egy kisebb kanál férne be a hasidékján, amivel a fönntartó erőt magamba ripátolhatnám. Nincs annak foganatja. Minek magamfajta facér legénynek az igazságot ke•igélni? Mivel talán nincs is! Míg beszélgetett, kicsit közelébbis ült, s lasan kezdett hozzánk melegedni. Megtanított bennünket szűzdohányból szivart csavarni, füstöt leszívni, féloldalvást, sercintve köpni, meg hasonló hasznos tanácsokkal szolgált. (Folytatjuk-) —„ 1