Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-17 / 140. szám

* VASÁRNAP, 1973. JÚNIUS 17. 3 a|g|a|z Andrássy Lajos RESTIBEN A restiben (itt kinek túnne fel hogy kávé mellett nem vonatra vár s nem is az inga-járat hagyta Itt az üldögélőt?) pontos óra jár és megállt bennem mégis az idő mert lelkem most nyílt pályán vesztegel utaznom kell — feledtem mért s hova de fontos ügyben (tudatom alatt az idegekben még a nyíltparancs kopogja mint a távíró) — hasadt pohárból issza harmadik sörét egy lány s én nézem mint az alkonyat és mérgezem magam, mint mások itt dupla-fekete konyak meg a vad mellbeverően férfias „kossuth" (huszonöt éve mindig ugyanaz ha sorsom lenne ily konok amily hűséggel fűztem ehhez is magam!) minden zaj bennem itt ölelkezik és jó ha rám meg senki sem figyel míg újság szélén sárkányt ereget a költő: lelkem rímnek felesel szemem előtt nehéz üveg-zsalu a Tér beszűkül s tárnát nyit a Hang lomha füst úszik ételszag kereng vonat füttyög s a hangszóró fecseg míg országos-nagy dolgokról folyik vita a pultnál — beleslstereg a levegő a neoncső alatt... S tudat alatti vészcsengőm kiránt hogy elnyeljen egy utolsó vonat. A

várost járó ember többnyire csak házakat lát, pontosabban inkább homlokzatokat, s azok is megszokottak szeme számára. Maga elé tudja képzelni a város rendszerét, a sugárutak, körutak hálózatát — s nagyjából ennyiből áll számára a város. Pedig Szegeden, mint minden nagyobb településen, megtalálhatóak a zugok is. melyek többnyire rejtve maradnak a szem elől, zugok, melyek sok évtized nyomait őrzik, s egyegy szűkebb környezet életének színterei. Érdemes bepillantani e lépcsőházakba, udvarokba is, hiszen Somogyi Károlyné képei csak néhányukat mutathatják be. S nem csupán a belvárosi, öreg földszintes házak udvaraira, melyekről tavaly közöltünk képösszeállitást, hanem az árvíz utén épült emeletes házaknak a járókelők szeme elől elzárt zugaiba ls. VOLEGENYVÁLTÁS Olvasom Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című gyönyörflszóp könyvét. Az erdélyi Mezőség mai énekese azt írja: Gyakori szokás még nálunk a leányszöktetés. Ami persze nem oly szívvidámító kaland, aminőt filmeken szoktunk látni. B. néném reggel arra ébredt, hogy a bálban, s a szöktetés alkalmával oly merész lovag sunyin odébbállt; a íelkontyolt leány, hóna alatt a kis batyujával, mit a szégyen csak megnehezített, mehetett haza az apjához, ahol is az örömünnepnek kijáró pofonok várták. Az ily módon megpecsételt leányok férjhezadására azután az egész kiterjedt rokonság öszszefog, s az eredmény valamely sánta, vagy bugyuta férj becsalogatása. Becsukom a könyvet és eltűnődöm. Az író faluja Pusztakamarás, elég messze esik ugyan a Nagyküküllő menti Nagygalambfalvától, de ott ig hallottam ilyesfélét. Vajon S. Erzsi szintén vakvágányra szalajtotta volna az életét? Alig hinném, nem így mutatkozott. Nála különben is inkább vőlegényváltás történt. Három hete jártam náluk odaát Romániában, s szemem láttára úszott a tündöklő boldogságban, egy széken szorongtak, közös tányérból csipegettek, örökké egymásba csimpaszkodtak, szóval ragyogott Erzsi friss szerzeményű urának az ölében, mint a nap. Az asztalon finom orda, kolbász, főtt tojás meg egy üveg kimondhatatlan nevű és zamatú hor, de ők alig nyúltak az ételhez, csak egymást nézték-íalták betelhetetlenül. Mivelhogy ők sem egészen rendes módon kerültek össze, s ahogyan csinálták, az kevés híján kimerítette a leányszöktetés ismérvét, amitől S. Erzsi édesanyja napokig borogatást rakott a fejére. Ottjártamkor azonban már nevetett a szeme, amikor a fiatalok felé fordult: — Haragudtam rájuk, persze, hogy haragudtam. Ilyet csinálni. Dehát ahhoz a másikhoz nem volt semmi kedve, kár erőltetni. Erzsi tekintete szeretettel csüggött édesanyján és még mindig meggyőző szándékkal tette fel neki a kérdést: — Miért ne éljek olyannal, akit szeretek? — Jól van, jól, a fene a rangotokat. Ceruzával a kézben fordultam az alig félesztendős menyecskéhez: — De hát mi történt, hogyan történt, nekem illetéktelennek szabad-e megtudnom? Talán várta is az érdeklődést. Gyöngéden elhárította az ura ölelését, kissé összekapkodta fejében a részleteket és komoly arccal belefogott; — Tavaly júniusban kezdtem szórakozni egy fiúval, a falumbeli Gergely Istvánnal, és arról volt szó, hogy decemberben eljegyez. S na, meg is volt az eljegyzés, két barátját hozott erre az alkalomra a munkahelyéről. Én megismerkedtem az egyik fiúval komolyabban. Meg is csókolt a vőlegényem előtt. Nekem is megtetszett a fiú, L. Károly. Akkor ő az eljegyzés után meghívott, hogy menjünk el Nagykendre mulatságba. El is mentünk. S tánc közben egyszercsak mondja nekem, hogy a házasság nem volna-e Jobb vele, mint a vőlegényemmel. Kezdtem gondolkozni, s nekem is úgy jött, hogy tényleg őt választom. És akkor hazajöttünk, búsultam, tetszett, mit csináljak, szóltam édesanyámnak, szóba se állt velem. Az édesanyja, aki figyelt minden szóra, hogy nyomósán mondja-e a lány, Itt közbeszólt: — Igen. Azt mondja nekem a vejemnek mutatkozó Pista, hogy Erzsi néném, szinte a menyaszszonyom nélkül jöttem haza Nagykendről, a leánya nélkül. Mondom, hát miért fiam. Azért, azt mondja, mert nem akarták, hogy velem jöjjön. Erre én: az úristeneteket, meg vagytok bolondulva? Ez így van, azt mondja. de tudja-e Erzsi néném, hozzám olyan ez az Erzsike, mint télen a KUküllö. Hát mit mondtam volna neki! Ennek a leánynak az esze már egyebütt járt. Erzsi folytatta: — És akkor gondoltam, bárcsak írna vagy idejőne az a nagykendi legényke, mondaná meg őszintén, mit akar, tán be akar csapni. Erre vasárnap, január 7-én idejő. kérdezi édesanyámtól, Erzsi hol van. Azt mondja még alszik, mert éjszakás volt. Hát akkor keltse föl, no! Mondja neki, lépjél be fiam és keltsd föl te. Be is jő és mikor megláttam, hogy Károly az, nyakába szöktem, megöleltem, megcsókoltam es ő is engem. S mondom, jaj, idejöttél? S azt mondja, Igen. Mbndom, ugye itt maradsz estére, hogy menjünk a moziba? Feleli, nem. Gondoltam, na, vége mindennek, mégse utánam jött, csak úgy hiteget. Azt mondja, jössz velem? Mondtam, hova, te? Hát mihozzánk. Meg voltam lepődve megint erre a szóra. Kelj föl már, na, s gyere. biztatott. Gondolkozok, mit csináljak. Ügy voltam, tetszik nekem, s elmegyek. lesz ami lesz. Fölkeltem, már kezdek is pakolódni a ruháimból. Most már kéne szólni az édesanyámnak. Mondom Károlynak, szóljál ne. Szólj te, dobta vissza, — Édesanyám mosta a köpenyt hétfőre, hogy megyek munkába. Ideadná nekem, mossam tovább, holnap kell, fúj a gyár. Mondom, fúj már akinek, de nekem nem. Meg vagy te bolondulva te leányka, mi van veled? Mindom, nekem nem kell a vőlegény, S megszólal Károly: Erzsi néném, Erzsi az enyém, s Erzsit viszem el. Édesanyám kétségbe volt esve, azt sem tudta, mit csináljon: azt nem lehet, a leányka el van jegyezve, Ilyen nincs, te nem mész sehova. Mondom, de megyek. Látja rajtam, hogy nagy vágyam van, vonzódósom van Károly hoz, s neki is hozzám. Gondolta, menjen Innen a fenébe ez a leány, ne egye többé az életemet. — Aztán összepakoltunk. Mit is vigyek? Károly mondta, sok mindent ne vigyünk, ne legyen föltűnő. Dehát ő lehet, nem is azért mondta, hanem inkább azért, mert nem voltak beleegyezve a szülei, vagyis még nem is tudtak rólam. így mentünk el vonattal Nagykendre, ide vagy 80 kilométer. Odaérünk, nem volt otthon senki. A szomszédban volt az édesanyja. Na, hazahívja. Károly, mi van veled, miért jöttél haza — kérdezi az édesanyja. Megnősültem. Kétségbe volt esve. Hát elment ennek a gyereknek. az esze? Katonaság előtt áll, jóformán gyerek, hát mit tudnak csinálni ezek a tökéletlenek. Mi lesz, szívszorongva állok az udvaron. Féltem nagyon, úgy reszkettem. Azt mondja az anyja, ilyen nincs, menyasszony volt, fogd meg a kezét és vidd vissza. Ezt még nem tudja senki mondjátok, ez csak vicc volt. Erre Károly: azt nem, elhoztam, de nem azért hoztam el, hogy hazavigyem. Mondom gyere, akkor menjünk vissza. Károly megköti magát: nem megyünk sehova, gyere viszlek a húgomékhoz Egrestőre. Elmegyünk oda, ott a húga, s a húga férjének a nagymamája, nagyon kedvesen fogadtak. Ott voltunk három nap, de én már kívánkoztam haza. Gyárba járok ugye, nem akartam otthagyni, részletem van. azt le kell törlesztenem. Maradjunk ott, biztattak, lakjunk náluk. — Hazajöttünk, s úgy örvendett édesanyám. Mi van fiam, hogy fogadtak? Elmondtuk. Jaj, azt a mindeneteket, mit csináltatok. De most már a nagykendi szülők is bele vannak törődve, látják, hogy egyeződünk. Február 10-én esküdtünk Bögözdben, s gondoljuk, így fogunk tovább is lenni, szeretjük és megbecsüljük egymást. Különben a pap nem ér semmit, az a fontos, hogy szorosan fogjuk egymás kezét. Igaza volt. Fölkerekedtünk, elsétáltunk az ötödik szomszédba. Ott volt egy száraz üres szoba, s Erzsi abban tartotta bezárva 8 ezer lejes bútorát a kellő stafírunggal együtt. A házigazda megengedte, hogy itt tartsák, amíg nem lesz hol lakniok. Addig Erzsiék kicsi házában húzzák meg magukat. F. NAGY ISTVÁN