Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-06 / 104. szám

VASÁRNAP, 1973. MAJ US 6. ma alz Orsovai Emil OTELLÓ ADÓM TÉREN Szent nyugtalanság Istenszárnyai anyag idó és fényszeretkezés ha van még másnapom enyém legyen suttogó Tisza víz-romantikád a parton ős-halak mind meghalunk és fák csodálkozásunknak virágai megtorpannak az este útjain egy egész világ lehet semmivé ha költészet gyullad föl hirtelen Desdemóna minden nő egy kicsit s én csapnivaló Otelló vagyok kinek elég az első felvonás és máris jöhet a megváltó eső hogy ne kelljen benned magam megfojtanom K

ezdetben vaia Atlasz, aki egymaga tartotta a világegyetemet... A góróg építészét kurószai és kóréi már csak épületeket tartottak. A kariatidák finom redőzető kőlepelbe bújtatott sudár leanyalakjai, harcokban és nemes versenyeken edződött, csupa izom atlétái elűzték az oszlopokat. Ok tartottak templomot és hivatalt, amfiteátrumot és kutukat... Később jött a gótika. Égnek törő, karcsú ívekkel, kecses oszlopokkai. S kívül torz vízköpőkkel. A pokol ijesztő kőlényei kúszták be indaként a falakat, pilléreket, osziopokat. Esőzésekkor a félelmetesen torz szájakból a Léthe vize ömlött... Aztán... Jóval azután a századforduló az eklektika turmixgépébe zúdította az építészet megannyi stílusjegyét, motívumát. A nagy víz után újjáépült Szeged is ennek az eklektikának jegyeit őrzi. Acs S. Sándor fényképezőgépének lencséje ezeket az eklektikus szeplöket vette célba: igazi funkciójukat vesztett kuroszokat és kórékat, üres szájjal tátongó gipszrémeket, semmi-teher alatt hősiesen helytálló figurákat. Mosolyognivalóan groteszkek, esetlenül heroikusak, naivan keletiesek, bárgyún haragosok — s nekünk mégis olyan kedvesek. Hűséges és megtagadhatatlan tartozékai ennek a városnak. Színfoltjai akkor is, ha sokszor észre sem vesszük őket Ezeken a májusi vasárnap délelőttökön, ha az. apukák kézen fogva csemetéjüket, sétára indulnak, s megtalálják a fényképen látható alakokat, kapualjakban. homlokzatokon, átélhetnek egy parányit a felfedezés izgalmából, s elmondhatják, „még jobban ismerjük ezt a várost". MŰGYŰJTÉS SZEGEDEN Az emberek egyre fokozódó képzőművészeti érdeklődése nemcsak a tárlatok statisztikájában tükröződik, de a mind gyakoribbá, rendszeresebbé váló műtárgyvásárlásokban is. Talán nem lesz haszon nélküli, ha megkíséreljük a szegedi műgyűjtés fejlődését röviden áttekinteni. Milyen hagyományokról, eredményekről, illetve további lehetőségekről beszélhetünk? Régi családi képtárak A szegedi műgyűjtés kezdetei a reformkor elejére nyúlnak vissza. Az itteni családok közül Schaeffer Adám vaskereskedő gyűjteménye emelkedett ki, akinek francia és holland képek mellett állítólag egy Rubens-festménye is volt. A század végén a jelentékeny helyi gyűjtők közé tartozott Zsótér Andor hajósgazda, akinek olasz és német barokk mesterektől való rajzai közül több mint negyvenet a szegedi múzeumnak ajándékozott. Nevesnek számított a földbirtokos Kárász Géza gyűjteménye is, melyből kiemelkedett egy, a pekingi nyári palotából hozzá került kínai váza és a Pollaiuloművének tartott zománcos oltárkereszt. A múlt századi szegedi műgyűjtés történetének fontos dátuma az 1891-es esztendő. Ugyanis ez év áprilisában volt az első helyi műgyűjtő-kiállítás a Tisza-szálló nagytermében, melyet Jókai Mór nyitott meg. A századforduló körül Enyedi Lukács, a Szegedi Napló főszerkesztője-laptulajdonosa és gazdag felesége, Zsótér Ilona gyűjteménye a legnevezetesebb. Festményeik javát külföldről vásárolták, melyek között Reynolds, Poussin és Watteau műveiből is őriztek néhányat. Három XV— XVI. századi olasz képük a szegedi múzeumba került. A század első két évtizedéből Back Bernát helyi malomtulajdonos gyűjteményét emiitjük meg: tekintélyes anyagában többek között Lucas Cranach, Pinturicchio és Maulbertsh. A két világháború között Szegeden több kisebb polgári családokhoz kötődő műgyűjtőt találunk, mint Lugosi Döme úgyvédet, Szalay József főkapitányt, Bartós Lipót papírkereskedőt, Dávid Sándor vendéglőst és másokat, akik kerámiákat, régi pénzeket, plaketteket, szerényebb értékű festményeket, vagy éppen grafikai lapokat, ex libriseket gyűjtöttek, mint Déri Ernöné, Kolozs Lajos, Lusztig István és Palócz Sándor, akinek ezerkétszáz ex librise múzeumunkhoz jutott. A felsorolt magángyűjtemények fölé emelkedett Glattfelder Gyula megyéspüspök százon túli értékes képanyaga, melyben itáliai barokk mesterek alkotásai szerepeltek, köztük Tintoretto és Tiepolo nevéhez kapcsolt művek. A ma is együtt tartott püspöki gyűjteményből sok minden hiányzik. Az átlag színvonalú külföldi festmények helyett Inkább Markó Károly, Paál László és Hollósy Simon alkotásait emiitjük meg. A Némedygyűjtemény A régi szegedi gyűjtemények jellege eklektikusnak mondható. Az új magyar festészet felé a harmincas években a szegedi származású — most Budapesten élő — Völgyessy Ferenc főorvos fordult, akinek másfélszáz művet kitevő, védett kollekcióját 1965 őszén kiállításon láthatta városunk kö. önsége Ha a helyi polgári családok képtárainak egyetlen, ma is fennmaradt hírmondója után kutatunk, azt a Némedy-gyűjteményben találhatjuk meg. Példamutató őrzője a most elhunyt özv. Némedv Gyuláné volt, akinek emléke előtti tisztelet íratja velünk a szegedi műgyűjtés rövid vázlatát. A védetté nyilvánított (több mint nyolcvan képet tartalmazó) Némedy-gyűjtemény Szeged festészeti hagyományainak keresztmetszetét adja. Az anyagban főleg Nyilasy, Károlyi, Dinnyés és más helyi festők művei szerepelnek. De az alföldi mesterek, mint Tornyai, Koszta és Endre Béla sem hiányoznak, sőt hazai nagyságaink közül Lotz Károly, Aba-Novák Vilmos, Iványi-Grünwald Béla és Szőnyi István egy-két műve is megtalálható. Érdekes vonása a gyűjteménynek, hogy a tavaly elhunyt Erdélyi Mihály alkotásaiból közel negyven mű került ide, mely a család és a festő szoros baráti-mecénási kapcsolatából adódott. Nem említettük az itteni grafikai anyagot, amelyből több mint másfél ezer ex librist a Móra Ferenc Múzeum vásárolt meg a közelmúltban. A gyűjtemény alapítása Némedy Gyula szegedi ügyvéd nevéhez fűződik, aki. mint a Tömörkény Társaság főtitkára, aktív részt vállalt a harmincas évek helyi irodalmi-művészeti életében. Az értékes Némedygyűjtemény további őrzése, gondozása a fiatal örökösök megtisztelő feladata lesz Csakúgy ez a szolgálat vár Lehel István hagyatékának családon belüli ifjú gazdáira. Reméljük, hogy mindkét gyűjteményt egyszer önállóan is bemutathatjuk a múzeumi időszakos kiállításainkon. Tartalmi változás Ami a szegedi műgyűjtés mai állapotát illeti, városunkban — a hagyományokhoz híven — most sem lanyhult az érdeklődés. Ez annál is Inkább becsülendő, mert egy-egy értékesebb kép vagy szobor megvásárlására az arra törekvő munkás-, paraszt- és értelmiségi családoknak szerényebb lehetőségeik adódnak, mint az egykori dúsgazdag szegedi famíliáknak. Ám, a műgyűjtés lényeges tartalmi változáson ment át. A régi, eklektikus, főleg kuriózumokra épülő gyűjteményeket ma több komoly, meghatározott jellegű, kisebb-nagyobb (főleg a modern magyar művészet körébe sorolható) „magánképtár" váltotta fel, mint Talpay Emil, Lucs Ferenc, Ko-. vács László. Greguss Pál, HeRedüs István, Pusztay Ödön, Apró Ferenc és mások kollekciója, melyek összességükben jól tükrözik a XX. századi hazai képző- és iparművészet tartalmi és stiláris alakulását. Lényegesen változott a műgyűjtés fogalma, gyakorlatilag szocializálódott Az utóbbi másfél-két évtized alatt rendszeressé vált. hogy a helyi gyűjtők által kölcsönzött műtárgyakat egy-egy múzeumi időszakos kiállításon mutatjuk be. Helyi szempontból igen fontosnak tartjuk azokat a gyűjteményeket, amelyek az alföldi mesterek, közelebbről a szegedi művészek alkotásainak adnak otthont, mint Völgvesi Jánosnál, Kovács Endrénél, Bán Miklósnál. Miklós Ferencnél, Joó Józsefnél és másoknál tapasztalhatjuk. Természetesen mindkét felsorolásnál a határok nem merevek, a hazai és a helyi jellegű müvek olykor kiegészítik egymást. Mai képzőművészeink munkássága iránt több gyűjtő még tartózkodóan viseltetik. Ezt az óvatosságot, vagy inkább a megbecsülés hiányát, jogosan fájlalják művészeink. Éppen ezért külön elis? mérés illeti azokat a modern szellemű gyűjtőket — Szabó G. László, Dér Endre, Kovács József, Szabó Endre és mások —, akik nem a régi és új, hanem a jó művek, időhöz és mesterhez iskolásán nem kötött, minőséKét tartják elsősorban szem előtt. Szeged felpezsdült műgyűjtőkultúráját tükrözi az a három sikeres kiállítás, melyet a Bartók Béla Művelődési Központ rendezett, életre híva a Szegedi Műgyűjtők Klubját. Az országos sajtóvisszhangot kiváltó, egyedülálló hazai kezdeményezés idei, júliusi szegedi bemutatója iránt máris fokozódik az érdeklődés. SZELESI ZOLTÁN h