Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-20 / 116. szám

2 VASÁRNAP, 1973. MAJUS 20. Külpolitikai reflektor Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának pén­teken megkezdődött NSZK-beli látogatását — magát azt a tényt, hogy a Német Szövetségi Köztársaság megalapí­tása óta első ízben jöhetett létre ilyen magas szintű lá­togatás — a háború utáni korszak legfontosabb diplomá­ciai eseményei közé sorolják. A szovjet békeprogram végrehajtásónak első szakaszá­ban Euópában szemünk láttára fordulat következett be a hidegháborútól a béke megszilárdítását szolgáló ésszerű erőfeszítésekig: a bonni tárgyalásokon bizonyára tovább erősítik és tovább fejlesztik mindazokat az új és pozitív vonásokat, amelyek az utóbbi években jelentek meg a szovjet—nyugatnémet kapcsolatokban. Előremutató látogatás Történelmi eseménynek nevezték világszerte a látoga­tási aktust, amikor Nyugat-Németország földjére lépett „a Szovjetunió első embere" — ahogyan Brandt kancellár kö­szöntőjében nevezte vendégét. Leonyid Brezsnyev pedig a szovjet vezetőknél megszokott realizmussal rögtön meg­adta a tárgyalósok alaphangját, miután megjegyezte, hogy a két tárgyaló fél mögött már „a megtett nem rövid út" húzódik. Szimbolikus jelentőséget is látnak abban, hogy Brezs­nyevet a szovjet kormány külügyminisztere és külkeres­kedelmi minisztere kísérte el Bonnba, s hogy mellettük — a dortmundi szovjet kulturális napok alkalmából — Fur­ceva kulturális ügyi miniszter is az NSZK-ban időzik. Jelenlétük a békés egymás mellett élés három legfonto­sabb terültét jelképezi, s a látogatás univerzális jellegét emeli ki. A kétoldalú szovjet—nyugatnémet kapcsolatok fejlesz­tésén túl mindenek előtt az európai biztonsági értekezlet összehívásának meggyorsítását is elősegíti a látogatás, amely kedvező hatással lesz az általános világpolitikai eny­hülés folyamatára. Annál is inkább, mert már az USA­ban készülnek Brezsnyev és Nixon júniusi találkozójára. Az amerikaiak túlnyomó többsége sok pozitívumot vár Brezsnyev washingtoni látogatásától a béke és az együtt­működés javára. Shulman professzor például azoknak a köröknek a hangulatát és elképzeléseit tükrözi, amelyek az Egyesült Államok jövőjét nem a Szovjetunióval való szembenállásban, hanem az együttműködésben látják. A Columbia egyetem jogtudományi professzora mondta: Brezsnyev látogatása feltétlenül pozitív lépés a szovjet— amerikai kapcsolatokban tapasztalható feszültség további enyhítése útján. \ Biztató eredmények Tárgyszerű légkörben folynak, építő jellegűek az euró­pai haderők és a fegyverzet csökkentésére vonatkozó elő­zetes bécsi konzultációk. Mint a kommentátorok hangsú­lyozzák, az eddig elért eredmények biztatóak. Alapot ad­nak arra a feltételezésre, hogy a konzultációk további munkája során ki lehet dolgozni a tárgyalások napirendjére vonatkozó javaslatot és meg lehet határozni a tárgyalások idejét és színhelyét. Vagyis az előkészítő konzultációk si­keres befejezése megnyitja az utat a közép-európai had­erők és fegyverzet csökkentése problémájáról folytatandó érdemi tárgyalások felé. Helsinkiben az európai biztonsági értekezletet előkészí­tő nagyköveti konferencia fő témáinak nagy elvi kérdései még csak kevéssé kerültek közelebb a megoldáshoz. A na­pirendi pontok, illetve a hozzájuk csatlakozó bizottsági feladattervek kidolgozása során a kevésbé vitatott könnyű részek folyamatosan készülnek és számos helyen már vég­legesnek látszó megoldások is születtek. Másutt jó néhány alternatíva, vagy egymást kiegészítő munkaokmány áll rendelkezésre, amiből a megfelelő elvi döntés után nem lesz nehéz kiformálni a végleges megfogalmazásokat. A döntéseknek az utolsó percig való szándékos halo­gatása már a legutóbbi szakaszban is érezhető nyugati tak­tika volt, hogy ezzel pórbáljanak nyomást gyakorolni a szocialista országokra. Ez a taktika azonban nem érte el a célját, és bizonyára Brezsnyev bonni látogatása után előre lendül az előkészületi intenzitás Helsinkiben. Múlt heti ugyancsak jelentős európai esemény: a KGST és Finnország között kötött moszkvai megállapodás. Finnország az első kapitalista társadalmi berendezkedésű állam, amely szerződéses formába önti kooperációját nem egyszerűen az egyes szocialista országokkal, hanem a szo­cialista közösség nemzetközi gazdasági szervezetével. A szocialista országok és Finnország kölcsönös kapcsolatai azt tükrözik, hogy közös érdekük a tartalékok ésszerű fel­használása, a gazdasági és műszaki haladás gyorsítása. Vietnam békéje érdekében T,e Duc Tho, a VDK kormánynak képviselője csü­törtökön ismét találkozott Párizsban Henry Kissingcrrel, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, hogy meg­kezdjék az előreláthatólag több napon át tartó megbeszé­léseiket a Vietnam békéjét helyreállító párizsi megállapo­dás végrehajtásáról. Áttekintik az ezzel kapcsolatban fel­merült problémákat és meghatározzák azokat az intézke­déseket, amelyek alkalmasak lesznek a megállapodásban foglaltak szigorú végrehajtásának biztosítására. A tárgyalások megkezdése előtt párizsi VDK-körök­ben hangsúlyozták, hogy a VDK kormánya — mint Le Duc Tho megérkezésekor tett nyilatkozatában rámutatott — a párizsi megállapodás rendelkezéseinek szigorú betar­tását és teljes végrehajtását sürgeti, a maga részéről a legteljesebb mértékben közreműködik ebben, elvárja azon­ban, hogy az Egyesült Államok kormánya és a saigoni kormány is teljesítse vállalt kötelezettségeit és szüntesse be .la megállapodás rendszeres és súlyos megsértését. Uwkwite Tibor Amerikai katonai „tanácsadók" Dél-Vietnamban Az USA folytatja a bombázásokat 0 Űj Delhi (APN) Az Egyesült Államok je­lenleg 17 000 katonáját tart­ja „tanácsadóként" Dél­Vietnamban —, közölte saj­tónyilatkozatában Trinh Xuan Lang, a VDK indiai ügyvivője. Elmondotta, hogy az amerikai katonai tanács­adók vezetik Dél-Vietnam­ban a rendőrség lakosság el­leni akcióit. A legutóbbi he­tekben 32 000 ilyen akciót hajtottak végre és ezek során 22 000 embert tartóztat­tak le, 4125-öt pedig megöl­tek. 0 New York (Reuter) Az American Broadcasting Company tudósítója jelentet­te szombaton Saigonból, hogy amerikai harci repülőgépek a közelmúltban Dél-Viet­namban bombáztak. Charles Bürke megbízható forrásra hivatkozva számolt be ar­ról, hogy B—52-es légierő­dök a kambodzsai határ kö­zelében fekvő felszabadított övezetet bombázták. 0 Phnom Penh (UPI) Az amerikai légierő Phan­tom típusú vadászgépei és F—11 l-es változtatható szárnyállású vadászbombázói szombaton folytatták a kam­bodzsai légitámadásokat —. jelentette Phnom Penh-1 ka­tonai forrásra hivatkozva a UPI amerikai hírügynökség. A kambodzsai hazafiak tü­zérsége szombaton Svay Rieng közelében lelőtt egy DC—3 típusú szállítórepülő­gépet. 0 Párizs (AP, UPI) Le Duc Tho, a VDK kor­mányának képviselője és Henry Kissinger, az ame­rikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója szombaton a Párizs környéki Saint-Nom­La-Breteche-ben harmad­szor ült össze, hogy a viet­nami békemegállapodás vég­rehajtásával kapcsolatos kérdésekről tanácskozzék. H aderőcsökkentés: Csak az egyenlő biztonság elve alapján 1973. január 31-én kezdőd­tek Bécsben a közép-euró­pai fegyveres erők csökken­tését előkészítő konzultá­ciók. Az előzetes megbeszé­lések során sikerült tisz­tázni a csökkentés terüle­tét, a résztvevők körét és státusát. A NATO-országok minden olyan szocialista országot a megállapodás hatályába kí­vántak vonni, ahol szovjet csapatok állomásoznak. Ezzel szemben a megegyezést csak az NSZK és a BENELUX ál­lamok területére kívánták kiterjeszteni. Figyelmen kí­vül hagytak viszont olyan ál­lamokat, melyek jelentős NATO-erőkkel rendelkeznek. Így például nem kívánták a csapatcsökkentések hatályát kiterjeszteni Olaszországra, a Földközi -tenger térségének egyik kulcsállamára. Ugyan­így nem kívánták a tárgya­lások témájává tenni az Eu­rópa-körüli tengereken állo­másozó úszó támaszpontokat sem. A NATO elsősorban a szárazföldi erők 5—15 széza­lélkos leszerelésére gondol, ke­vésbé mutat érdeklődést a haditengerészeti* és légierők csökkentése, illetve ezek tá­maszpontjai iránt. A szocialista országok sze­rint a fegyveres erők csök­kentésének ügye — mivel a kontinens valamennyi államát érinti — nem lehet csupán katonai szövetségek előjoga. A Varsói Szerződés tagálla­mai szerint a haderőcsökken­tésnél nem szorosan vett földrajzi területet, hanem az erőviszonyokat meghatározó alapvető katonai, hadászati * Szovjet erük @ Araerikai eríjk ©Brit erük O Francia erík A NATO hadszintirhatárai: Észak-európai . Közép-európai ___ Dél-európai A bécsi európai hadért és fegyverzet­csökkentési tárgyalásokon :£:?:$: döntési joggal különleges státussal rendelkezi államok érdekeket kell elsősorban szem előtt tartani. Hazánk — mint a Varsói Szerződés Szervezetének tagja — szö­vetségeseivel egyetértésben ügyel a szocialista országok biztonsági érdekeire, arra, hogy ne változzanak meg azok a nemzetközi erőviszo­nyok, amelyeknek a jelenle­gi enyhülés, egyebek között a kedvező európai változások köszönhetők. Ezért hazánk a különleges státusú országok közé tartozik, de hajlandó döntési joggal is részt venni az érdemi tárgyalásokon, ha a haderőcsökkentés területét a NATO-országok Olaszor­szágra is kiterjesztik. SZEGED SZEGEDRŐL INDULÓ KÜLÖNJÁRATOK Bécs 5 nap autóbusszal. Utazási időpont: július tl—15. Részvételi d(J: 2100 Ft 4- költőpénz. Lovran 7 nap autóbusszal. Utazási időpont: Július 28—aug. 3. ítészvételi díj: 16G0 Ft. Utazás egyéni turista útle­véllel történik, amit min­den résztvevő egyénileg intéz. Jelentkezés és részletes fel­világosítás: IBUSZ. Szeged, Klauzál tér 2. Telefon: 12-020. Tekintse meg a [QF termékeit a BNV VÁROSLIGETI 8-AS PAVILONJÁBAN. A Minden termékünk a KlVALO ARUK FÓRUMA mi­nőségi fjeiét viseli. Kaphatók a szaküzletekben. „AUTOGLYKOL 90" koncentrált fagyálló folyadék. KGST- és a Magyar Szabvány szerint készült. Kor­rózióvédelmet biztosít. „GLYKOLSTOP E 1/70" hidraulikus fékfolyadék. Min­den fékfolyadékkal keverhető, univerzális. „ANTIFROST" szclvédőmosö, fagyálló koncentrátum. Gépjárművek szélvédőmosó berendezéséhez. „FREEZOLDO" jégoldó spray. Gépjármüvek üvegfelü­letének jégmentesítésére. „AUTOMISTEX" páragátló spray. Minden üveg- és fémfelület párásodását gátolja. „DEODOROZ—AIR" füstlekötő—légfrissítő (spray). A levegőben szétporlasztva a légteret frissíti, fer­tőtlenít, a dohányfüstöt megköti. „HANDY-RAPID" (spray). Száraz kéztisztító hab. Kí­méli és védi a bőrt, és pórusaiból is eltávolítja az olajat és szennyeződést. A Győződjön meg e termékek kiválóságáról, kényelmes használhatóságáról. A MEDIKÉMIA VEGYIPARI SZÖVETKEZET, SZEGED. FKP­nyilatkozat # Párizs (MTI) Az FKP Politikai Bizott­sága nyilatkozatban foglalt állást a belpolitikai helyzet­tel kapcsolatban. A nyilat­kozat rámutat arra, hogy a köztérsasági elnök a válasz­tások után még inkább fo­kozta hatalmának személyes és tekintély jellegét, s leg­utóbbi nyilatkozatában már azt is kétségbe vonta, hogy a pártok betölthetik a jelen­legi alkotmányban biztosított szerepüket a közéletben. Ugyanakkor a kormány tag­jai sorra fenyegető hangú nyilatkozatokat tesznek hol az ifjúság, hol az értelmisé­giek ellen, a miniszterelnök pedig nem hajlandó tárgyal­ni a szakszervezetekkel a dolgozók lényeges követelé­seiről. A kormány vezetői — meg­szegve a választási kanW pányban tett ígéreteiket — egyre inkább antidemokra­tikus módszerekkel akarják elhallgattatni a tömegek nö­vekvő változtatási kívánsá­gait. Skylab­program 0 Houston (Reuter, DPA) A houstoni űrkutatási köz­pontban folytatják a Sky­lab-program további szaka, szának előkészületeit. A szakemberek, tartva attól, hogy az űrállomás túlhevült fala mérgező gázokat enged be az űrhajósok lakóhelyéül szolgáló kabinba, levegőcsere­műVeletbe kezdtek. Az akciót azonban bizonyos időre fel kellett függeszteni, mert a kabinból kiáramló levegő nyomására az űrállomás or­ra kissé jobbra mozdult el eredeti helyzetéből. A levegő­cserét később folytatják, s a szakemberek bíznak abban, hogy nem kerül sor további halasztásokra és a három űr­hajós pénteken útnak indul­hat ÉRTESÍTÉS! Értesítem vendégelmet, hogy fodrász­üzletemet megnyitottam Somogyi B. uv 19. Frankné Erm.

Next

/
Thumbnails
Contents