Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-14 / 87. szám

a SZOMBAT, 1973. ÁPRILIS 14. Hol szorít az olasz csizma ? Mostanában egyre gyak­rabban elevenítik fel az örökzöld, szellemes kérdést Itália politikai értelemben bizony nem valami napfé­nyes ege alatt: hol szorít az olasz csizma? A válasz na­gyon sokrétű, de talán mindenekelőtt gazdasági természetű. A prognózisok mind Rómában, mind a Közös Piac brüsszeli fő­hadiszállásán kifejezetten további viharokat jósolnak. Egy tekintélyes olasz pro­fesszor szerint legalább egy esztendőre van szükség ah­hoz, hogy „a körülmények kedvező alakulása esetén" helyre lehessen állítani azt a pénzügyi egyensúlyt, amelyet a legutóbbi két év mammutdeficitjei alaposan megtépáztak. Az árak a nyugat-euró­pai átlagnál jóval nagyobb ütemben emelkednek to­vább és Viulio Andreotti, a kereszténydemokrata kor­mányfő konferenciát volt kénytelen összehívni, ame­lyen egyetlen napirendi pont szerepelt: mit lehetne tenni a fenyegető folyamat lefékezésére. Az eredmény nem lehetett valami jó, mert a miniszterelnököt és kabinetjét a legutóbbi je­lentések szerint rövid idő alatt immár tizenegyedszer szavazták le a Montecitorio­palotában, az olasz parla­mentben. Méghozzá olyan arány­ban, hogy a bizalmatlanok száma egyre gyakrabban haladja meg a baloldali képviselők számát. A ma­tematikában nincsenek cso­dák. Ilyen arány — ez ép­pen az egyik gazdasági sza­vazásnál derült ki a leglát­ványosabban — csakis úgy lehetséges, hogy a kor­mányzat pillére, a Keresz­ténydemokrata Párt sorai­ban is akadnak „lesipuská­sok". Azokat nevezik így, akik a szavazás titkosságát kihasználva a saját párt­jukból kikéi-ült kormányfő ellen adják le voksukat. A „lesipuskások" nyilvánva­lóan magas aránya két szempontból is figyelmet érdemel. Először is azért, mert ez önmagában is mutatja a centrista vezetés súlyosbo­dó válságát, amely bármi­kor a kabinet válságává fa­julhat. Másodszor pedig azért, mert közeleg — jú­niusban lesz — a Keresz­ténydemokrata Párt kong­resszusa. A pártnak kilenc nagyobb frakciója és jóné­hány kisebb csoportja van. Vezetőik Andreotti helyére pályáznak, először a párt­ban aztán esetleg a kor­mányban is. Ehhez azonban az kell, hogy Andreotti megbukjon. Így válik érthetővé a „lesipuskások" össztüze a kormánypárton belüli ha­talmi villongások fényében is. Péter János Dláflbátirban • Ulánbátor (MTI) A szívből jövő barátság és a testvéri szolidaritás lég­köre jellemezte Péter János mongóliai látogatásának pén­teki, első napját. Mind Rin­csin külügyminiszter dísz­ebédjén, mind az esti kon­certen szívélyes hangulat uralkodott, megadva a hiva­talos és baráti tárgyalások alaptónusát. Délután Péter János ko­szorút helyezett el Szuhe Bá­tor és Csojbalszan, a mon­gol nép két nagy forradalmi vezetőjének mauzóleumában, este pedig Rincsin külügy­miniszter kíséretében meg­tekintette a Mongol Állami Népi Táncegyüttes díszelő­adását. A műsor felvonul­tatta az ázsiai nép ősi és ugyanakkor ma is friss kul­túrájának minden szépségét: a festői kosztümökbe öltö­zött táncosok, énekesek, az egzotikus hangzású hangsze­reken játszó zenészek több­ször ragadtatták lelkes taps­ra a magyar vendégeket és a színháztermet megtöltő közönséget. Az előadás után I _ Izraelnek módjában áll a magyar külügyminiszter 1 megoldani a palesztinai prob­A Biztonsági fanács Libanon panaszát tárgy alja Az egyiptomi külügyminiszter New Yorkban 0 New York (UPI, Reuter) Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének Biztonsági Tanácsa csütörtökön este összeült, hogy megvizsgálja az április 10-én hajnalban Bejrút és Szidon ellen intézett barbár izraeli akció miatt benyújtott libanoni panaszt. A vitában elsőként Edouard Ghorra. Libanon állandó' ENSZ-képviselője szólalt fel. Kijelentette, hogy a testület erkölcsi, politikai és jogi eszközeivel gondoskodhat ha ­tározatainak végrehajtásáról. Leszögezte, hogy az ENSZ­nek ki kell lábalnia abból a bizalmi válságból, amely annak következtében állott elő, hogy határozatait nem hajtatja végre a tagállamok­kal. A libanoni küldött végeze­tül hangsúlyozottan kijelen­tette, hogy országát nem le­het felelőssé tenni a palesz­tinok kétségbeesett akciói miatt, viszont — mutatott rá elbeszélgetett a műsor három énekes szólistájával és az együttes vezetőjével, gratu­lált az előadáshoz. Az együttes emlékkönyvé­be írt bejegyzésében Péter János kifejezte reményét, hogy az együttest Budapes­ten is üdvözölhetjük a jövő­ben. Szakszervezeti világ­konferencia 0 Santiago (ADN, MTI) A Szakszervezeti Világszö­vetségnek a chilei fővárosban folyó világkonferenciáján csütörtökön a monopóliumok és konszernek által használt kizsákmányolási formák áll­lak: a vita központjában. Olaszország, Magyarország, Szíria. Venezuela és külön­böző nemzetközi szakszerve­zeti szövetségek küldöttei fel­szólalásukban leleplezték ezeket a kizsákmányolási formákat s egyúttal hangsú­lyozták annak szükségessé­gét hogy meg kell szilárdí­tani a közös harcot az im­perializmus ellen. Sok felszó­laló követelte a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kö­zös stratégiájának kidolgo­zását Szovjet—amerikai kereskedelem 0 Moszkva (MTI) most hatalmas összegű, hosz­Moszkvában szenzációként szú lejáratú „kompenzációs hatott az Occidental Petro- megállapodást" kötött, amely leum Corporation és a Szov- a legkisebb tulajdonjogot, jet Külkereskedelmi Minisz- vagy rendelkezési jogot sem térium között megkötött biztosítja számára a Szovjet­nyolcmilliárd dolláros szer- unió területén, s amelynek ződés — a legnagyobb hord- így kizárólagos alapja a erejű üzleti megállapodás, Szovjetunió gazdasági stabi­amely békeidőben egy szo- litásába és a békés együtt­cialista és egy tőkésország élési politika sikerébe ve­között valaha is létrejött, tett bizalom. Armand Hammer, az idős Mint patolicsev szovjet amerikai üzletember, a két külkereskedelmi miniszter­ország közötti gazdasagi kap- nek a szerződés aláírásakor csolatok egyik úttörője, akit elhangzott nyilatkozatából ki­"éhany héttel ezelőtt az tűnik a szovjet fél prece­SZKP fótitkára is fogadott, densnek tekinti ezt a meaálla­akárcsak 1921-ben, most is aensneK tekinti ezt a megaua­megelőzte az amerikai kor- podást további nagy összegű mányt, amely még csak most üzletek megkötéséhez is. keresi a módját, hogyan fo­gadtathatná el a legnagyobb kedvezmény megadását a szovjet partner számára. Hammer, aki 52 évvel ez­előtt Lenintől még koncesz­sziót kapott egy uráli az­besztbánya kiaknázására, lémát azzal, hogy megnyitja kapuit a menekültek előtt, s engedi őket visszatérni ott­honukba. A szokásos eljárástól elté­rően a libanoni küldött után közvetlenül John Scali, az Egyesült Államok delegátusa emelkedett szólásra. Beszédé­ben tagadta, hogy kormányá­nak bármiféle köze lett vol­na az izraeli rohamosztagok libanoni behatolásához. Izrael küldötte, Josef Te­koah ismertette kormánya véleményét a libanoni pa­nasz ügyében. Tekoah meg­próbálta a panasz benyújtó­ja, Libanon ellen fordítani a vádat, s „törvényesnek" be­állítani azt az izraeli állás­pontot, amely az állami ter­ror eszközét megengedhető­nek tartja az egyéni terror­akciók megtorlására. Ezúttal is' megfenyegette Libanont, ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1973. április 20-án 7— 16 óráig karbantartás miatt áramszünet lesz a Fonógyári úton, valamint a Reptér területén. Fogyasztóink szíves elnézé­sét kérjük. DEMASZ sze­ged városi Kirendeltsége. FIGYELEM! kiárusítás ! Barkácsolók, asztalosok, állami vállalatok, közületek figyelmébe ajánljuk gőzölt dió fürészárunkat (különbö­ző vastagságban) árengedménnyel, mely felhasználha­tó falburkolat, könyvespolc, barkácsolási célra. Megtekinthető és megvásárolható: a DEFAG Falemezüzemében, Szeged, Budapesti út 1. sz. Fonott demizsonok reklámáron! 2 és 3 literes űrtartalműak! Fogyasztói ár: 4,— Ft/liter. Kaphatók: a MEK szegedi, inakói, hódmezővásárhelyi és szentesi boltjaiban. Három födeiegátus a Biztonsági Tanács Libanon kérésé­re megvitatja a Libanon elleni izraeli kommandótáma­dásl. Balról jobbra: Tekoah izraeli, Scali amerikai és Ghorra libanoni fűdelegátus ha nem szünteti meg terüle­tén, és főként Bejrútban a palesztinaiak táborait, ki­képzőközpontjait, a jövőben sem lehetetlenek hasonló ak­ciók. 0 Kairó (MTI) Dr. Mohamed Hasszan el­Zajjat egyiptomi külügymi­niszter péntek reggel eluta­zott New Yorkba, hogy részt vegyen a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén, amelyen Libanon panasza nyomán megvitatják a palesztinai ellenállás libanoni központ­jai ellen végrehajtott keddi izraeli agresszió kérdését. Tűzszünet megszegése 0 Hanoi (VNA) A saigoni hatóságok 1973. februárjában és márciusá­ban több mint 20 000 alka­lommal szegték meg súlyo­san a tűzszünetet Ca Mau, Can Tho, Tra Vinh, Chau Ha és Soc Trang tartomány­ban — közölte a Felszaba­dulás hírügynökség. Az Egye­sült Államok hallgatólagos hozzájárulásával megölték, megsebesítették, illetve le­tartóztatták a polgári lako­sok ezreit, felgyújtottak több mint 7000 lakóházat. Értesítem az autótulajdono­sokat és közületeket, hogy az autójavítást újból megkezdtem Vállalok mindennemű javí­tást. Jancsik András Sze­ged, Szőregi út 6/B. Tehergépkocsik, és speciális ponyvák traktortetök, ülések, kom­bájnponyvák javítását, ké­szítését rövid határidőre vállaljuk. Mártélyi Fürst Sán­dor Tsz ponyvaüzeme, Vá­sárhely, Marx u. X. í*. %h. Í® M.*: • WlsÉS ''.iW'ix :i • " " X Mggl i | i OLCSÓ KENYERRE KITUNO ! Q ff| £| d' JLÜiL tZi ütések, figyelem I Autóápoló szerekből április /-tő/ 30-ig kiemelten bő választékot kínál DELTA 305. számú háztartási boltja — Kálvin tér Széles választók, szakszerű kiszolgálás

Next

/
Thumbnails
Contents