Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-19 / 91. szám

a CSÜTÖRTÖK. 1973. ÁPRILIS 19. 1 Süllyedő villamossínek Furcsa érzésem támadt a minap: ezek a szegedi villamossiriek talán a vesztüket érzik, mert mindenáron a föld alá igyekeznek. Alig pár hónapja rakták le a Lenin körúton az új síneket, szemlátomást „gondos" munkával, hisz hetekig kerülgette a forgalom a József Attila sugárút és a körút kereszteződését. Aztán következett a belsőbb szakasz — ahol most éppen az aszfaltot javítják — köveztek, mértek, simogattak. Mondom, nagyon emlékszem rá, hisz nem rég, volt — s mit ad a sors. a sínek nem becsülik meg magukat! Süllyednek, bújnak az aszfalt, a kövezet szintje alá. Valamiképpen el kellene érni, hogy tartósabbak, jobbak legyenek, pontosabban: az utak, az ágyazat szilárdabban állja a villamosok kerekeit. Igaz. materialista lévén, aligha hihetek valamiféle misztifikációban, pláne abban, hogy sínek bármit is éi/eznek. Sokkal inkább gondolom: talán a síneket helyükre illesztő emberek, vagy az erről szőlő tervek, szükséges anyag, s uram bocsá' szakmai felelősség kisebb a kelleténél. Talán pont ezért kell a villamosjáratoknál is menetrendszerűbben egymás után fölbontani, aztán újra lerakni a kövezetet, a síneket. Hogy ez elég drága mulatság? —természetesen. Egyszer és alaposan, becsületes gondosság- rített buszvezetők és motogal jóval olcsóbb, jobb lenne, rosok, autósok figyelmét hivS az szintén, ha az unos un- nák fel a tilos táblával, hatalan, hiábavaló útbontoga- nem azokét is, akik a gyenge tásokra ne csak az arrajá- munkáért felelősek, rók, a kerülgetésre kénysze- Matkó István Tiszán innen vagy túl? Az egyik újszegedi jelölő gyűlésen, a Tisza túlsó partján élők számtalan gondjabaja között elhangzott az a panasz is, hogy a Gelka ottani kirendeltségén nem javítanak tévét A jelenlevők közül többen egyetértően bólogattak. A tény önmagában is elgondolkodtató. Ha így igaz. a több ezer tévé-tulajdonost nem „szolgálja" a Gelka, holott egyebek között a televíziójavítás is feladatai közé tartozik. Méghozzá a mihamarabbi javítás — függetlenül attól, hogy a rászoruló a Tiszán innen vagy túl lakik. Márpedig, ha egy beteg készülék miatt a tulajdonosnak kell szerelő után futkosnia, könnyen kényszerül arra. hogy a szomszéd képernyőjén kövesse a Hosszú forró nyár fejleményeit, akár több folytatásban is. szakmunkás Népesek voltak ezen a téten a mezőgazdasági nagyüzemekben szervezett szakmunkásképző tanfolyamok. A szegedi járásban összesen 550-en ültek könyv mellé, előadói asztal elé, hogy eddigi munkájukat nagyobb tudással és megfelelő képesítéssel végezhessék. A meghirdetett szarvasmarhaprogram, úgy látszik, telibe talált, tehenészeket képző tanfolyamokból szerveztek a legtöbbet megyénkben. Járásunkban Deszken, Csengelén, Röszkén és Tápén — a borjúgondozók pedig Dócon — tanulhattak, akik felnőtt fejjel, az általános iskola teljes elvégzése után megbecsült dolgozóként az állattenyésztésnek ezt az ágazatát választották. A község nevei önmagukban nem adnak eligazítást, a tanfolyam „székhelye" a környező községeknek is továbbképzési lehetőséget biztosít. Tápén évről évre tanulhatnak szervezett keretek között a sertésgondozók —a korszerű munkafeltételek követendő példának is jók —. ősszel két, egyenként 600 órás tantervvel dolgozó tanfolyam indult. Tápé különben Is példát motai a szakemberképzésben. A korszerű mezőgazdaság csak gépekkel, és a gépekhez nagyszerűen értő szakemberekkel képzelhető el, ezért hirdették meg idén is a traktorosok továbbképző iskoláját. A gépek ismerete alapkövetelmény, de a nagyüzem érdeke, hogy ne csupán gépéhez értsen, de a növénytermesztés titkaiban is jártas legyen, aki a gépet kezeli. Deszken hasonló tanfolyam zárult most tavaszszal, a traktorvezetés alapjaival Pusztaszeren — és szintén Deszken — ismerkedhettek meg a jövő traktorosai. Kulcskérdéssé vált a zöldségtermesztés, adottságaink is kifogástalanok. meglepő, hogy — értesüléseink szerint — járásunkban csak Csengelén hirdették ide képesítő tanfolyamot. Igaz, hogy 72-en Jelentkeztek, két „osztály*: indulhatott az első próbálkozásra mindjárt. Virágkertészek, dísznövénytermesztők Szőregen és a szegedi Ifjú Gárdában találkozhattak oktatóikkal, akik pedig a növényvédelem nélkülözhetetlen, de sokszor veszélyes posztjára állnak. Szegeden ismerkedhettek a rájuk vonatkozó szigorú szabályokkal és hasznos tudnivalókkal, két tanfolyam keretében. Most zárulnak a téli tanfolyamok, most tesznek vizsgát a leendő szakmunkások. Nehéz munka eredményeként kapja bizonyítványát több mint félezer ember, érdemes őket képzettségüknek megfelelően foglalkoztatni. H. D. Nem kis vád ez a Gelka ellen. Valóban volt rá példa, hogy elküldtek volna valakit az odesszai szervizből azzal, hogy nem vállalják a javítást? A Gelka vezetője, dr. Stollner Ferenc szerint január elseje óta biztosan nem. Azóta ugyanis kivétel nélkül mindenféle — a Gelka hatáskörébe tartozó — hibabejelentést elfogadnak Újszegeden is. Az már más kérdés, hogy ott helyben csupán a hűtőgépeket, mosógépeket és centrifugákat javítják, egyéb készülékeket, köztük a televíziót is. a szegedi Gelka központjába szállítja a szerviz, saját költségén. Ezzel a módszerrel tehát nem károsul a tulajdonos. Ügy tűnik, az újszegediek között akadnak, akik nem tudják — ezért sem ártana jól látható helyen tájékoztatni őket az odesszai kirendeltségben —, hogy a hibákat itt is bejelenthetik, a tévét pedig minden esetben először a lakásban próbálja megjavítani a szerelő. (Az esetek 90 százalékában így is történik.) Csupán komolyabb hiba esetén szükséges, hogy a szervizbe szállítsák a készüléket. Akkor viszont már mindegy, hogy a híd innenső vagy túlsó végén vesztegel a televízió. Mindegy, ha a fuvarozás miatt nem kell hoszszabb időre nélkülöznie a tévét az újszegedinek, mint a Tarjánban vagy a Belvárosban lakó sorstársának. Ennek jó megszervezése is a Gelka feladata. Az újszegediek tájékoztatására: arról ezután sem lesz szó, hogy Odesszában egy mindent javító részleggé bővítsék a jelenlegit. Sőt. amint megtudtuk, április 1-től, mint antennaszerelő részleg működik, s az erősáramú gépeket a Kossuth Lajos sugárúton javítják. Mindez mit sem változtat a korábbi gyakorlaton: Újszegeden továbbra is bejegyzik a hibás készülékeket és a bejelentők címét. i Ch. A. Tömeggyártás, szabvány, gazdaságosság Havonta 15—16 millió izzólámpát készít az Egyesült Izzó, s ebből 10—11 milliót exportálnak, a föld jó néhány országába. Mi történnék, ha ahány vásárló, anynyiféle foglalattal kellene gyártani a villanykörtéket? Aligha vállalkoznának rá; nem fizetődne ki. A nemzetközi szabvány, meghatározva a különféle izzók műszaki jellemzőit, s méreteit, a tömeggyártás előfeltétele. Ugyanakkor a vevő számára biztosíték is, mert azt kell kapnia, amit a szabvány megkövetel. A fogyasztó legtöbbször csak akkor jön rá e tényező jelentőségére, amikor bosszankodik... Az elektromos készülék fali dugasza nem illik a konnektorba, a. férjnek vett 39-es ing nagyobbnak bizonyul; az importáló országokban, ahonnét ezek az árúk származnak, más a szabvány. A termékek nagyipari előállítása, a tömeggyártás elengedhetetlenné teszi a mindenkor azonos minőséget, az előírtnak megfelelő formát, anyagösszetételt stb. Talán azért, hogy sokan tévesztik össze a szabványt a gyenge, vagy közepes áruminőséggel, holott a legkívánatosabb holmik is — túlnyomó többségükben — szabvány szerint készülnek. Hazánkban az ilyen előírások száma nyolcezer körül van, egyharmaduk közfogyasztási cikkek minőségi mutatóit, műszaki színvonalát, s ezek ellenőrzésének módját szabja meg. Az esztendő végéig egyébként valamennyi fontos közfogyasztási cikk szabványa elkészül, éppen a minőség, azaz a vevő érdekeinek védelmében. Jó lenne, ha minden azonos rendeltetésű termék egyforma lenne? A nemzeti és nemzetközi szabványok nem ezt, hanem éppen a fordítottját szorgalmazzák. A tömegtermelésen belüli változatosságot — de azonos minőséget! —, a mutatósság, a célszerűség, s a gazdaságosság egyeztetését. Fordulatot hozott a bútorgyártásban az ún. építőkockaelv alkalmazása. Bővült a termékkibocsátás, növekedett a termelékenység, pedig mindössze annyi történt, hogy ma már azonos fődarabokból a legkülönbözőbb garnitúrák állíthatók össze. Az egyes alkotóelemek nagy sorozatban, azaz termelékenyen, kedvező költséggel készülnek, ám az egyforma szék-, asztal-, szekrényvázakra nagyonis eltérő borítás kerül. A gazdaságos termelésnek — amelynek kiemelt jelentőségére legutóbb a párt Központi Bizottsága 1972 novemberi ülése hívta fel ismételten a figyelmet — vannak ilyen, még alig föltárt forrásai is. Nemzetközi folyamatokból következő hazai teendő ez. Napjainkban mintegy kétezer világszabvány van — közülük kétszáz magyar szakemberek közreműködésével készült, elsősorban a hírközlés területén —, s erőteljes törekvés tapasztalható növelésükre. így a többi között a gumiabroncsok, a vízvezeték alkatrészek, az elektromos szerelési anyagok egyöntetű megítélésére. Ahogy a harisnyák, a ruhák, a cipők azonos számozására szintén. A cipőknél ezt a KGST-országok már megvalósították. Tíz esztendeje működik a KGST szabványügyi állandó bizottsága, s az ennek irányításával tevékenykedő szabványügyi intézet. Ez idő alatt több mint háromezer szabványajánlást dolgoztak ki, elsősorban a kohászatra, a gépiparra, a vegyiparra. Ma már közös az elektromos gépek, a háztartási berendezések, a motor- és gépolajok, a mezőgazdasági munka- és erőgépek elbírálásának mércéje, ahogy a rádió és televízió készülékek biztonsági előírásának meghatározása is. A közös szabvány lehetővé teszi a gyártó ország minőségi bizonylatának elfogadását, az újabb vizsgálat mellőzését, a forgalmazás meggyorsítását, sőt sok esetben a karbantartás, az alkatrész utánpótlás hazai megoldását. A további teendőket viszont az érzékelteti, hogy 1973-ban mintegy 800 KGST-szabvány kidolgozása kerül napirendre, s közülük 76-nak ún. témavezetője, azaz szervezője, összefogója hazánk. Vizsgálják egyebek mellett a tehergépkocsik, az autóbuszok, az aszinkron elektromos motorok komplex szabványosításának lehetőségét, sokféle előny rejlik a mezőgazdasági géprendszerek tipizálásában ... Mindez azonban nem pusztán az elhatározásokon múlik. Ahogy a tömeggyártásnak, úgy a nemzeti meg a nemzetközi szabványok elfogadásának, alkalmazásának is feltételei vannak. Egyes termékek nagy sorozata, szabványosítása — a tömeggyártás két legfőbb jellemzője — előfeltétele a gazdaságosságnak, de nem mond ellent a jó minőségnek sem. 1966-ban mindösz^ze 2920 autóbusz készült, 1971-ben 6360, 1972 januárja és októbere között pedig 5808, 19 százalékkal több, mint az előző év hasonló Időszakában. A gyors menynyiségi növekedés úgy ment végbe, hogy közben korszerűsödött a típusösszetétel, növekedett a járművek műszaki, esztétikai színvonala stb. Hasonló történt a hűtőszekrényeknél. 1972-ben havonta már 27—29 ezer darab került le a szerelő szalagokról, sokszorosa az évekkel ezelőttinek, ám e „szabványáruk" minősége is megsokszorozódott, van olyan tipus, amelyre már öt év garanciát ad a gyár... S hogy másfajta példát említsünk: 1972 most számbavehető tíz hónapja alatt mindössze 947 traktor készült, 66 százalékkal kevesebb, 1971 azonos időszakánál. 1967-ben még 3583 traktort állítottak elő, de ez a mennyiség is csekély ahhoz, hogy a gyártás gazdaságos — a fődarabok tekintetében szabványosítható, a költségeket nézve versenyképes — legyen... Több serpenyő nyugszik tehát azon a sajátos mérlegen, amely a termelés, a termékek mennyiségét, minőségét, költségét, alkalmazhatóságának körét veti össze, s úgy mutatja a végeredményt. A tömeggyártás létrejötte, megerősödése feltétele volt az életszínvonal emelkedésének, a különböző fogyasztási cikkek széleskörű elterjedésének. Ma a tömeggyártás magasabb foka kerül előtérbe, ahol a termelési költségek csökkentéséhez, a gazdaságos sorozatok kialakításához, a folyamatos fejlesztéshez a szakosítás, és a szabványosítás éppúgy szükséges, mint a technikai, technológiai berendezések és eljárások korszerűsítése. Hazai és úemzetközi méretekben egyaránt. Mészáros Ottó Imre László! Rét év nyolc hónap ZL Ezt swrette volna elmondani neki, érezte azonban, sőt tudta, hogy elakadna az első mondatnál, elidegenitené magától a fiút, akkor is, ha történetesen a saját eletével példálózna, mit adott volna érte, ha egyszer, csak egyetlen pillanatra érezte volna azt, amit Kés az anyja iránt, az öccsei iránt érez! Erősebb lett volna, holtbizonyos, s nem került, süllyedt volna ide, ahol minden nap egyforma es úgy néznek rájuk a felügyelők, mintha gyilkosok lennének, mint akikbe bármikor bárki belerúghat büntetlenül, s nekik egy szavuk se lehet, s ez így igaz, nincs, nincs szavuk, nincs életük, olyan útra léptek, amely sehová se vezet, jó lenne erről az útról visszatalálni, ha az olyan könnyen menne! Elfogyott a munka, estére járt az idő. A nap lement, következett a tisztálkodás, a vacsoraidő, a percekre beosztott esti foglalatosság ideje, amihez vagy hozzászokik az ember, vagy beleőrül, de azzal is mit ér, jobb, ha a fejét lehajtja, öszszeszorítja a száját, de úgy, hogy a foga ne csikorogjon, mert az már gyanús, vagy az lehet. Kapelláró este. lefekvés előtt kiment a mosdóba. dolgát végezvén már, kifelé indult, amikor a helyiségben az egyetlen villanyégő hirtelen elaludt Egy pillanatig ama gondolt, az égő éghetett ki, de aztán oldalról valaki eléje ugrott, megfogta nyakán a zubbonyt hogy elakadt a lélegzete. — Szóval, te kiröhögöd az emlékeimet, te röhögsz rajtam Hosszúbajusz ~ hallotta Bika hangját s körülötte a mocorgásból azt is észrevette, hogy Bika nincs egyedül. A sötétben árnyalakok mozogtak, lefogták, hogy mocanni se tudott, valaki letépte róla a felsőruhát borzongás futott végig rajta, majd a bal vállánál gyors egymásutánban finom tűszúrásokat érzett, fájdalmánál a meglepetés volt nagyobb, kiabálni azonban nem mert, annyit ugyanis megtanult már az itteni élet szabályaiból, hogy ez az, amit semmiképpen nem szabad, pokollá válik az élete, ha támadóit kiadja, ellene fordul az is, akit eddig a barátjának tartott. Megfordult maga körül, minden erejét ebbe a villámgyors mozdulatba sűrítve, támadói egyikét ilymódon a falhoz préselve, lábával egyúttal teljes erőből Bika felé rúgott, épp a térdén találta el, az árnyalak összegörnyedt előtte, felnyögött a fájdalonftól. Most, hogy támadóit egy pillanatra lerázta magáról, s kezei szabaddá lettek, ütése az öszszegörnyedt Bikára sújtott le, azután megfogta, a fal felé lökte, hallotta a koppanást, a feje ütődhetett oda, és magához rántotta ismét, mintegy pajzsként maga előtt tartva az elalélt testet a villany kapcsoló felé próbált tájékozódni, de nem érte el, valaki gáncsot vetett neki, elvágódott teljes hosszúságában, már érezte, hogy Bika is kezd magához térni, reménytelenül alulmaradt a dulakodásban, ütések hulltak a fejére, a mellére, már ereje sem volt védekezni, úgy érezte meghal a minden oldalról ránehezedő nyomás alatt, amikor egyszerre felgyulladt a villany, a világosság most vakítónak tetszett. Az ajtóban a felügyelő állt, az éjjeli ügyeletes, Petterson, akitől mindenki félt. Indulatnélküli arccal nézett körül, száznyolcvanas magasságával, kisportolt termetével maga volt a centikkel nem mérhető tekintély. Előreugró, erős állát megsimítva, nézte a földről épp feltápászkodó Kapellárót, tekintetében némi kíváncsisággal mintha azt kérdezte volna; nocsak, hát te vagy az, nem is gondoltam volna. Egyúttal azt is felmérte ez a pillantás, ki volt a támadó és ki az akinek védekeznie kellett, mindjárt nyugtázta is ezt, egy mozdulattal, amellyel Kapelláró mellé lépett, hogy talpra állni segítse, de nem szólt, Pettersonnak ez a szótlansága volt a leginkább riasztó. Tgen, mert ugyanakkor látnivaló volt, hogy némasága nem közömbösséget takar, nagyon is hangsúlyos volt a maga nemében, mindenki tudta ki ellen és ki mellett szól ilymódon. — Te velem j'össz — mondta és Bika felé intett. A többiek a helyükre. Nem várta meg, míg a fiúk elhagyják a helyiséget, Bikával előrement, lépteik sokáig kongtak a hosszú folyosón. Bika sokáig nem aludt a többiekkel. Szigorítottba tették, hetekre, társai megúszták kisebb büntetésekkel. Kapelláró csak harmadnap vette észre, hogy bal vállán, ahol azon az estén a szúrásokat érezte, kis kékszínű kereszt-tetoválás látható, mintha megjelölték volna, de a jel értelmét nem tudta megfejteni, hiába kérdezgette Kicsit, az se tudta, annál titokzatosabb képpel vizsgálgatta, s homályos mesébe kezdett, holmi indiánfilmekről, amelyekben az ellenségüket jelölték így bizonyos törzsek, persze azok nem tetováltak, késsel dolgoztak, csak a forradás látszott a kés nyomán. Abban megegyeztek, hogy ez a jel a szabadulás utánra szólhat, valakiknek, talán Bika barátainak, jó lesz nem elfelejteni ezt, akkor is, ha szívesen elfelejtkezne erről akárki. (Folytatjuk