Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-20 / 66. szám
J 2 KEDD, 1973. MÁRCIUS 20. Lobogózzuk fel a házakat! Szeged megyei város tanácsa és a Hazafias Népfront városi bizottsága kéri a város lakosságát, a vállalatok, üzemek és intézmények vezetőit, hogy március 21-re, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 51. évfordulójára nemzetiszínű és vörös zászlókkai lobogózzák föl a város házait és középületeit. Kábelek a Széchenyi téren Ha az ember céltalanul sétálgat, sok mindent lát és tapasztal. Látja a házakat, de a házak falai mögött sejti az embereket. A sétálgató embereket nézve felbukkan lelki szemei előtt azok lakása, háza. Találgatni próbál, játszadozik: selyem pincsit vezet egy öregasszony. Otthona egy tágas öreg házban lehet., régi bútorokkal berendezve, ahol a kutyának is van külön szobácskája. Fiatal pár, elegánsak, divatosak. Talán az új városnegyed háromszobás öröklakásának tulajdonosai. Kérdezzük meg őket. Minden a fejetetejére ált. Az öregasszonyt éppen hogy megtűrik társbérlői piciny szobájában. A konyhába nem mer kimenni, a bisztróban csipegeti az olcsóbb menüt, abból lopogat el néhány falatot kutyájának, amely mellette, félig az ölében húzza meg magát bal kéz felől. A menühöz járó süteményt szalvétába csomagolja és elrejti retiküljébe, úgy viselkedik, mintha törvénytelenséget cselekedne. S a pincsi? „Nincs senkim a világon, ez a kis állat szeret engem, mert gondját viselem. Nagyon okos jószág. Legalább van kihez szólnom." A kutyus figyeli beszélgetésünket, lehet, hogy érti is, miről panaszkodik öreg nénje, gondviselője. A társbérlők legszívesebben rálépnének. eltaposnák gazdájával együtt. Kilépek a bisztróból- és két gondolat foglalkoztat. Vajon mi lesz a kiskutyával, ha örökre elszenderedik az idős hölgy? Ha nincsenek rokonok, a társbérlők „rátaposnak", sorsára engedik, eladják, elajándékozzák vagy gondját viselik? Nem tudni. De az is előfordulhat, hogy a pincsi távozik előbb ebből a világból. Mi lesz az öregasszonnyal? Tud-e majd valakivel szót váltani, s a bisztróban ki ül mellé bal kéz felől? Nem tudni. Amikor az ifjú pár közelebb kerül, felismerjük egymást. Nincs még öröklakásuk, szövetkezeti sincs, állami sincs, semmilyen lakásuk sínesen. Férj és feleség. Gyerekük sincs, kocsijuk sincs, s ha sokáig így élnek, szerelmük se lesz. Kezdők az életben. Ha albérletbe mennének, nem maradna pénzük a legénykorban, leánykorban megszokott életvitelre. Szeretnek rendesen öltözni. étkezni, moziba és színházba járni, kirándulni, nyáron strandolni. Ügy szeretnek élni, mint a hasonló korúak. Túlzások nélkül. Mégis túlzás van az életükben, ezernyi is. Megkaphatnák akár a fiú szüleinél, akár a leány szüleinél az egyik szobát. Az ára: kevéske SETA alkalmazkodás a szülőkhöz. Nem kérik, inkább úgy találkoznak hetente kétszer, háromszor, mintha „lopnák egymást". Mi lesz ennek a vége? Nem tudni. A fiatalasszony azt mondja, hogy anyósáék nem szeretik. A férj azt mondja, hogy anyósáék nem szeretik. Mondják a magukét. Közben az idő szalad és halad. Rendezni kellene közös dolgaikat, mert megöregszenek. A fiatalasszony azt mondja: ráérünk arra még. Az ifjú férj azt mondja: csak lakásuk, lenne, saját fészkük. Szembejönnek az ismerősök. Ebéd utáni megnyugvás az arcukon. Talán azt is kitalálná az ember hogy ki mit evett. Az a jó húsban levő középkorú családapa csirkepaprikást ebédelt. Három csirkét vágnak minden vasárnap. Huszonöt éve minden vasárnap. Néha unja, a fia már egyenesen utálja a csirkecombot. Egy jó gombapaprikást kíván, salátával. Mi lesz. ha egyszer kihalnak a csirkék? Nem tudom. Valahogy majd csak lesz. Gazdagh István Postakábelt fektetnek Szegeden, a Széchenyi tér öreg platánjai között. Ezt a munkát a Postaigazgatóság végezteti. A kábelek majd a Kossuth Lajos sugárút és a Lenin körút sarkán épülő postaműszaki épülethez futnak a járda alatt VASUTAS ŰJtTÓK ÉRTEKEZLETE A MÁV Szegedi Igazgatóságának újítói, újítási ügyintézői, a mozgalom lelkes aktivistái számára értekezletet rendeztek tegnap, hétfőn Szegeden, a vasutas munkásszállóban. Közel százan vettek részt a tanácskozáson, amelyen Annus István tervgazdasági és munkaügyi osztályvezető-helyettes számolt be az újítómozgalom 1972-es eredményeiről. Az újítói verseny legjobbjainak is ezúttal adták át a jutalmakat: köztük az első helyezett Csonka Istvánnak, a szegedi kisvasúti vontatási főnökség dolgozójának. Az újítók és a mozgalom fejlődéséért kiemelkedő tevékenységet végzők között 42 ezer forint jutalmat osztottak szét ez alkalommal. COLLEGIUM ARTIUM A XX. század szobrászatának problémáiról, H. Mooreról tart vetítettképes előadást az egyetem művészeti kollégiumának képzőművészeti szekciójában dr. Dávid Katalin művészettörténész, ma, kedden este 8 órai kezdettel a Rerrich Béla téri Béke-épület nagytermében. HALASZ JUDIT ELŐADÓESTJE A Bartók Béla művelődési központ Nők a pódiumon sorozatának keretében rendezi meg a népszerű fiatal színművésznő. Halász Judit önálló estjét március 21-én, szerdán délután 6 és este 8 órai kezdettel. Halász Judit műsorán József Attila és Radnóti MiklÓ6 -versei szerepelnek. KOMPJARAT Megindult az első kompjárat a Balatonon Szántód és Tihany között. JÁNOS VITÉZ ITÁLIÁBAN Firenzében és Toscana más helyiségeiben nagy sikerrel szerepelt az Állami Bábszínház társulata, amely Petőfi János vitézével lépett fel. Szilágyi Dezső alkalmazta bábszínpadra Petőfi művét, rendezője Szőnyi Kató. A János vitéz már megszámlálhatatlan magyarországi előadásra tekint vissza, sok külföldi bábfesztiválon és vendégjátékon is szerepelt és most az olasz gyerekek tapsoltak Pétőfi mesehőseinek. Mi szunnyad — Hogy halad a fiam a tanulásban, tanár úr? — Nagyon figyelmetlen. Bóbiskol, szunnyadozik. — A tehetség szunynyad benne, tanár úr. MORAVIA DEDIKÁL Alberto Moravia, a világhírű olasz író Budapestre érkezik és március 21-én, szerdán délelőtt 11-től 12-ig az Európa könyvesboltjában (Lenin krt. 20.) dedikálja könyveit. NÖVÉNYVÉDELMI SZAKELŐADÁS Ma. kedden délelőtt 10 órakor kezdődik Hódmezővásárhelyen, a Béke Szálló emeleti nagytermében több szerv rendezésében egy növényvédelmi szakelőadás-sorozat. A résztvevők hallhatnak a cukorrépa és zöldségkultúrák intenzív védekezéséről, s többek között a Fundazol alkalmazási technológiájáról a szőlő- és gyümölcskultúrákban. SZŰCS ARPAD KÉPEI SZENTESEN A szentesi Koszta József Múzeum József Attila út 19. szám alatti épületében vasárnap délelőtt 11 órakor nyílott meg Szűcs Árpád szegedi festőművész kiállítása. A tárlatot dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg. ÜLÉS A VAROSELLATÖNAL Tegnap, hétfőn délelőtt Szegeden, a MÉSZÖV székházban tartotta a Városellátó Közös Vállalat igazgató-tanácsa elnökségi ülését. Beszámoló hangzott el a tavalyi év gazdasági működéséről és az idei esztendő terveiről. Ismertették a városellátónál lefolytatott pénzügyi revízió anyagát is. IFJÜSAGI TANÁCSKOZÁS A forradalmi ifjúsági napok ünnepségsorozata keretében a KISZ Központi Bizottsága országos tanácskozást rendez március 20—21én Vácott. A tanácskozáson megvitatják az ifjúság honvédelmi felkészítésében és az Ifjú Gárda tevékenységében szerzett tapasztalatokat, s kijelölik az Ifjú Gárda továbbfejlesztésének irányait. Érthető panasz — Doktor úr. nekem szüntelen cseng a fülem... — Foglalkozása? — A MOM ébresztőóra-részlegében dolgozom. ÜJ HÍD Szatmáron épül Románia első feszített-beton hídja. A Szamost átszelő 120 méter hosszú híd négy nyomsávval és két gyalogjáróval rendelkezik majd. MINDEN NEGYEDIK A hazánkba látogató külföldiek közül minden negyedik autóval, motorkerékpárral érkezik. A Központi Statisztikai Hivatalnak az elmúlt év idegenforgalmáról elkészült előzetes számításai szerint 1972-ben 1 millió 22 ezer külföldi rendszámú személygépjármű futott útjainkon, 200 ezerrel több, mint az előző évben. EMBERÖLÉSÉRT ÉLETFOGYTIGLANI BÖRTÖNBÜNTETÉS A nyíregyházi megyei bíróság dr. Rajka Sándor tanácsa tárgyalta Varga Árpád alkalmi munkás, Fehérgyarmat, Zöldfa utca 20. szám alatti lakos emberölési bűnügyét. A megyei bíróság Varga Árpádot nyereségvágyból elkövetett emberölésért jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A bíróság az ilyen bűncselekményekért kiszabható legsúlyosabb büntetést, a halálbüntetést azért nem alkalmazta, mert a vádlott a tett elkövetésekor még nem töltötte be 20. életévét. Gyászközlemények Értesítjük vásárlóinkat, hogy a Marx téri piacon üzemelő „Táp- és takarmányboltunkat" piacrendezés miatt 1973. március 16-án áthelyeztük Marx tér 5. sz. alá, az udvarba (Szegedi ÁFÉSZ, gépkocsitelephely, belső udvar.) Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy továbbra is keressék fel vásárlásaikkal az ÜJ HELYRE KÖLTÖZÖTT „TAP- ÉS TAKARMANYBOLTUNKAT". Megközelíthető: MARX TÉR 5. SZAM. udvari bejáró PÁRIZSI KÖRŰT 45. SZÁM. autóval. SZEGEDI ÁFÉSZ Értesítjük Sándorfalva. Üllés, Zákányszék, Mórahalom lakosságát, hogy a községi ÁFÉSZ-ek vezetőségeinek segítségével szolgáltató tevékenységünket 1973. március 19-én megkezdtük Vállalunk: mindennemű háztartási fenérnemümosást. felsőruha-végy tisztítást, festést, plédek, takarók, függönyök, szőnyegek, bútorvedő huzatok szakszerű tisztítását. FÁRADSÁGOT TAKARÍT MEG, HA IGÉNYBE VESZI SZOLGÁLTATÁSAINK ATI A textíliák átvétele: SÁNDORFALVA: ÁFÉSZ vegyiből! ÜLLÉS: ÁFÉSZ iparcikkbolt ZÁKÁNYSZÉK: ÁFÉSZ iparcikkbolt MÓRAHALOM: ÁFÉSZ ruházati szaküzlet Várjuk ügyfeleink szíves megkeresését! Szegedi Patyolat Vállalat Mély fájdalommal tudattuk, hogy szeretett ferjem. drága jó edesapank. VARNA1 .JÁNOS életének 70. évében 1973. március 15-én hosszú szenvedés utan elhunyt, temetése mázéiul 20-án délután 3 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló esalád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOSTYAL KAROLYNE született Vörös Vilma nyugalmazott tanítónő hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án 15 órakor lesz Pécsett a városi temetőben. A gyászoló család. Tápé, Kossuth U. 56. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy KAHLESZ ZOLTÁN, szeretett térj, édesapa, nagyapa, testvér, f. hó 17-én 56 éves korában tragikus hirielenséggcl meghalt. Temetése március 20án. délután 15 órakor lesz a Dugonics-temetőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogv szeretett feleség, édesanya, nagymama, BUBRJAK ISTV ANNE életének 55. évében hirtelen elhunyt. Temetése márc. 21-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Borbás u. 3'B T. 2851 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, özv. DANI ISTVANNt életének 68. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése máre. 21-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Hona u. 17. T. 2850 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, nagyapa és dédapa, KOKÉN Y JÁNOS életének 79. évében hosszú szenvedés utan elhunyt. Temetése máre. 20-án 15 órakor lesz az (Jjszegedi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szöreg. T.7849 Köszönetet mondunk rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. akik szeretett halottunk. iizv. CSONTOS SZI1 VESZTFRNf; temetésen megjelentek részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a körzeti orvosának áldozalos munkájáért. A gyászoló csalad. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, hétköznapokon 8, vasárnaponként 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István — Szerkesztőség és kiadóhivatal: C740 Szeged. Magvar Tanácsköztársaság útja 10.— Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó- Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajesy-Zs. «• — Index; 29 M3 — Előfizetési dü egy hónapra 3n tortní.