Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-20 / 66. szám

REW), 1973. 1HÁRCTOS 96. 5 kö 355 millió betétkönyvekben Eredményes évet zártak a falusi bankok, a betétgyűj­tést, kölcsönfolyósítást egy­aránt végző, a biztosítási, sőt újabban a társasutazási ügyeket is intéző takarékszö­vetkezetek. A MÉSZÖV­szolgáltatta adatok szerint 23 takarékszövetkezet mű­ködik megyénkben, 11 ki­rendeltséggel és három be­tétgyűjtő illetve kifizető csak úgy takarékoskodunk — ez legyen az első megál­lapítás —, hogy fizetés után nem visszük összes pénzün­ket a boltokba. Előrelátóbbak vagyunk, többnyire gyűjtünk miből kielégíteni a kölcsönö­kért folyamodó ügyfelek igé­nyeit. is. 102 milliót megha­ladó kölcsönt folyósított a huszonhárom takarékszövet­kezet tavaly. A termelési valamire. Félretett forintjait építési célra fölvett kölcsö­az emberek többsége nem őrzi otthon, takarékba teszi. A szövetkezetek fiókjaiba 44 és fél millió forinttal töb­bet tettek be későbbi időkre pénztárral. Tagjainak száma gondolva, mint amennyit ha­tavaly meghaladta a 43 ez­ret. A kívülálló te észreveheti, hogy egyre inkább igyekez­nek korszerű pénzintézeti külsőt ölteni a takarékszö­vetkezetek. Az elmúlt évben Mórahalmon, Kiszomboron, Zsombón és Öttömösön ad­ták át rendeltetésének az új üzletházat, befejeződött a do­rozsmai fölújítása is. A forintokat kamatra gyűjtő és kölcsönző szövet­kezetek ügyletei ugyan sze­mélyekre vonatkoztatva tit­kosak, érdemes mégis a nagy számokat összesítő könyvekbe belelapozni, hi­szen az általános tendenciák laszthatatlan vásárlásaik fe­dezésére kénytelenek voltak kivenni. Szilveszter napján a betétek összege 355 millió 846 ezer volt. Egyaránt növekedett a ka­matozó és a nyereménybeté­tek összege. Emeljünk ki né-4 hány községet! ApátfaNa' után azonnal három szegedi járási község: Sándorfalva, Ásotthalom és Tápé követ­kezik. Érdekes megfigyelés: a kirendeltségeknél — a ki­sebb településeken — jóval több pénzt tettek takarékba az emberek, mint a szövetke­zeti központokban. nők összege emelkedett, né­mi csökkenés tapasztalható az 197 l-es eredményekhez képest az áruvásárlási, sze­mélyi és a kisipari kölcsö­nök összegében. A tevékenységi körök bő­vülését jelzi, hogy egyre több takarékszövetkezet kapcso­lódik be a biztosítási ügyle­tek lebonyolításába. 2 ezer 891 új biztosítást kötöttek az elmúlt évben. Kezdeti eredményekről szá­molhatunk be — hiszen egé­szen új kezdeményezésről van szó — a társasutazások pénzügyi föltételeinek meg­teremtésénél. A Cooptourist kötött egyezséget néhány fa­lusi pénzintézettel. A kezdeti eredmények mindenesetre biztatók, várható, hogy ezt a közreműködést több utazni A betétek növekedésből szándékozó is igénybe veszi innen is kiolvashatók. Nem- egyenesen következik, van majd. Könyvesboltok és iskola szerződése Először az országban — Rendhagyó irodalmi óra Együttműködési megálla­podást írtak alá hétfőn, teg­nap Szegeden, a Tömörkény István gimnázium és művé­szeti szakközépiskola igaz­gatói irodájában. — A Művelt Nép Könyv­terjesztő Vállalat azzal a megtisztelő ajánlattal keres­nemcsak kereskedelmi ügy- paduk és szakkörük tagjai­nek tekintik, hanem fontos nak részvételét különböző kultúrpolitikai missziót vál­lalnak, s a terveikben ha­sonló megállapodások szere­pelnek más iskolákkal, nép­művelési intézményekkel. Szegeden régóta jó kapcsola­tokat építettek ki a vállalat te meg iskolánkat, hogy az Tömörkény Istvánról és Mó­országban első ízben kos- ra Ferencről elnevezett bolt­sünk szerződést író-olvasó jai, ezért is választották találkozók, rendhagyó iroda- Szegedet az első ilyen jel­lom órák közös szervezésére, legű együttműködési szerző­a könyvnapi rendezvények dés megkötésére. sikeres lebonyolítására nyitotta meg a rögtönzött kis ünnepséget dr. Diós Jó­zsef, az iskola igazgatója. Köves József, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat pro­pagandaosztályának vezetője hangsúlyozta, a könyvter­A „magyar könyvnyomta­tás és könyvkiadás 500. évé­ben kötött megállapodás" — melyet dr. Diós József mel­lett Müller László a Móra és Monostori László a Tö­mörkény könyvesbolt vezetői írtak alá — értelmében az jesztés tavalyi átszervezése iskola folyamatos könyvter­óta 120 boltjuk dolgozik az jesztést ígér tanulóinak és országban, hogy az iskolákat pedagógusainak, propagan­megfelelő anyaggal lássák dát az idelátogató írók, köl­el. A könyvterjesztést tehát tők műveihez, irodalmi szín­rendezvényeken. A Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat ellátja az iskola megbízott tanárát, írók részvételét biz­tosítja a rendhagyó irodalom órákhoz, s a diákklub állan­dó tagjainak könyvvásárlási kedvezményt nyújt. Az együttműködés aláírá­sát követően rendhagyó iro­dalom óra zajlott le az isko­lában, ahol dr. Czine Mihály irodalomtörténész tartott rö­vid előadást, Szeberényi Le­hel József Attila-díjas író Sarkadi Imréről készülő könyvének részletét olvasta fel, Simon Péter, a Szegedi Nemzeti Színház fiatal szín­művésze pedig Szeberényi Lehel Lutri című elbeszélé­sét mondta el. A rendhagyó irodalom óra kötetlen be­szélgetéssel zárult. n. l • • Művészek közgyűlése Hétfőn a Fészek művész­klubban tartotta IV. köz­gyűlését a Magyar Színház­művészeti Szövetség. Az ülé­sen — amelyen Marton End­re, a Nemzeti Színház igaz­gató-főrendezője elnökölt — megjelent dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, dr. Molnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, kul­turális és közművelődési fő­osztályának helyettes veze­tője, dr. Shnó Jenő műve­lődésügyi miniszterhelyettes, Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségé­nek főtitkára, Hantos János, a fővárosi tanács elnökhe­lyettese. Kaziirrir Károly, a Tbáfia Színház főrendezője, a Szö­vetség főtitkára terjesztette elő az elmúlt négy év tevé­kenységét elemző beszámo­lót, s vázolta a jövő felada­tait. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség tevékenységét a IIL közgyűlés óta eltelt idő­szakban a magyar színház­művészet szocialista eszmei­ségű, korszerű törekvéseinek a támogatása határozta meg. Véradás Vietnamnak Hal&oe — „ • Ssörnyptnaft ddtcsok vjh ' rolyné 39 éves. Domaszék, Tanya 191. ssám alatti la­kos. A hazak padlására vrvőr lépcsőről zuhant le, mintegy három méter magasból, s« gozó Vállalat dolgozói már olyan súlyosan sérült, hogy j tayaly is bizonyították áldo­a helyszínen meghaft. fezatkészségüket: százhatva­Jannérban és februárban hazánkban 28 ezer önkéntes véradó ajánlotta fel vérét a sokat szenvedett vietnami nép számára. A szegedi véradó állomá­son elmondották, hogy Sze­ged és a járás derekasan kivette részét a véradásból. Február hónapban 953 ön­kéntes adott vért a vietnami akcióban. Bekapcsolódtak a ruhagyár, a MÁV, a gépja­vító vállalat, az egészség­ügyi gyermekotthon, a tö­megcikk ktsz, a textilmű­vek munkásai, a CSOMI­TERV, a Szegedi ÉLÍKER, a konzervgyár, a járműjavító KISZ-szervezete, a Szegedi Tervező Vállalat, a Tiszai, Bútorgyár, a kábelgyár. a­váro6gazdálkodási váílalatr dolgozói. Ugyancsak ott vol­tak a MÁV igazgatóság si­kahnazottai, az egyetem és pedagógiai főiskola dolgozói és hallgatói, a GELKA, a megyei munkásőrség, a Mi­nő cipőgyár, az IKV, a Délalföldi Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság, a nyomda vállalat, a paprikafeldolgozó vállalat munkásai. A falvak közül Deszken, Domaszéken*, Sövényházán tartottak taet­rnami véradó napot A hon­idség alakulatai is Jelent­te/lek véradásra. A jelentkezések azt tatjak, hogy további sikerek várhatók az önkéntes wet­rtorm venadasban. * A . Szegedi Paprikafeltíol­nan adtak vért térítésmen­tesen. Nemrég ismét véradó­napot szerveztek a gyárban: ezúttal már 224 dolgozó bi­zonyította, hogy együttérez a rászorulókkal. Ez egyben azt te mutatta: emberségből, áldozatkészségből mind töb­ben vizsgáznak jelesre a paprikások közösségében. ÜRES OLAK Felemelő látvány a sok új, korszerű épület a termelő­szövetkezetekben, állami gaz­daságokban. Gomba módra szaporodtak az utóbbi évek­ben. Szakosított, tömbösített telepek, lucernaszárító üze­mek, tejházak, gépműhelyek, sorolni is elég lenne. Alap­vetően változtak meg a ma­jorok külső formái, kifejez­ve ezzel is a közös gazdasá­gok stabilitását, erősödését. Messziről, közelről szemlélni ezeket a létesítményeket, öröm. A megvalósulás bol­dogsága. Rengeteg az az összeg, amit évről évre a mezőgaz­dasági nagyüzemekben épít­Közlekedési balesetek Hamarabb becsukódott a viHamos ajtaja az Anna-kú­ti megállóban, mint ahogy lelépett volna a kocsiról Szakái Ilona. Szeged, Római körút 23. szám alatti lakos. A villamos becsukódó ajtaja lelökte a lépcsőről, és sérü­léseket szenvedett. Az ügy­ben a vizsgálat folyik. Kerékpáron közlekedve nem adott elsőbbséget a Csongrádi sugárúton Körösi Péter, Szeged, Árva utca 20. szám alatti lakos. Összeüt­között egy gépkocsival és súlyos sérüléseket szenve­dett. Svájcba készül az egyetemi kórus kezésre fordítanak. Minden nagyüzem követeli az adott­ságoknak megfelelő beruhá­zásokat, s ezek lassan-las­san új arcot formálnak a fa­lunak és a tájnak. A terme­lőszövetkezeti mozgalom mó­dosságának jegyei. Nemcsak a gazdálkodásban, a paraszti társadalomban végbement átalakulásban mérhető a hu­szadik század magyar falu­ja, hanem termelési eszkö­zeiben, szociális és kommu­nális beruházásaiban, törek­véseiben is. Hosszú évszáza­dokon át a falvak uralkodó épületei mindenütt a templo­mok voltak. A mai társas­házak, emeletes épületek, ABC-áruházak megváltoztat­ták az arányt. Az építkezé­sek eddig nem tapasztalt len­dületében villaházak, csoda­paloták születnek vidékein­ken. Mindenki újra, kényelme­sebbre, jobbra törekszik. Közös gazdaságokban a leg­modernebb épületekre, gé­pekre. Sokszor talán indoko­latlanul, megalapozatlanul. A nagy sietségben, akarásban elfeledkeznek a még hasz­nálható értékekről, lekicsiny­lik a megszokott lehetősége­ket, hamarabb túladnak épü­leteken, gépeken, mint szük­séges lenne, megtérült volna beruházásuk. Szerencsére nem tömegméretű példáról van szó. Dehogy. Azokról az épületekről, ólakról, amik üresen ásítgatnak a falvak határában, pedig még hasz­nálhatók lennének. A nagy­üzem hozta világra ezeket egy korábbi szakaszában, amikor az igényeket kielégí­tették, megfeleltek a köve­telményeknek, de eljárt raj­tuk csúfosan az idő, megöre­gedtek, a fiatalosítást se­hogyan sem állják, és a gé­pesítést. Üresek. Elszomorító látvány, lehangoló. Török­szentmiklós és Fegyvernek vasútállomás között a vonat­ról jól látni három-négy ilyen kimustrált istállót, s nyilvánvaló, hogy szűkebb pátriánkban is találhatnánk néhányat a hosszúra nyúló földutak, girbe-görbe dűlők szomszédságában. Halálra ítélésüket kegyet­lennek és ésszerűtlennek ta­láljuk. Mert igaz, a nagy­üzemi, korszerűbb követel­ményeknek már nem felel­nek meg, annyit áldozni, költeni rájuk nem szabad, hogy mutatósabbak legye­nek, elesettségüket eltakar­ják, de semmiképpen sem szemétrevalók. Nincs szomo­rúbb, mint az a termelési eszköz, ami még érték, pro­dukálna is, de félrelökik a száguldó igények országút­jain. Ahelyett, hogy szétvernék falait, tartanának benne ap­rójószágokat, nyárra, őszre, rövid szezonra, mégis vala­mennyire hasznát látnák, berendeznék szükségépület­nek. Próbálkozzanak velük, mielőtt a csákányokat rájuk emelik. öregcseléd is élni akar. Sz. L. L A fél évszázados jubile­umához közeledő Szegedi Egyetemi Énekkar az utóbbi években újra jelentős ténye­zője a szegedi kórusmozga­Vórrrsmarty B. 1 3K. atatt a bontáabol kikerült stuka túr­gerendák, ajtók és ablakak eladók Megtekinthetők: 21.. 22. és 23-án 8 és 9 óra között. 50 százalékos takarmányakció! A Mezőhegyesi Cukorgyárnál kapható VERMELT SZELET. MÁZSÁNKÉNT 5,— Ft-OS ÁRON, VAGONBA, JÁRMŰBE RAKVA. Használja ki gazdasága részére a lehetőséget, mely a rendkívül száraz időjárás következtében várható ta­karmánykiesést pótolja. Érdeklődni lehet a Mezőhe­gyesi Cukorgyár termeltetési osztályán. Telefon: Me­zőhegyes 3—4 191-es melléken. MEZŐHEGYESI CUKORGYÁR lomnak. Tavaly Keszthelyen, a felsőoktatási intézmények országos nemzetközi kórus­versenyén aranyérmet nyert, a Művelődésügyi Minisztéri­umtól pedig kiküldetést a montreux-i kórusfesztiválra. A vasárnap este rendezett koncertjükön már fesztivál­műsorukat szólaltatták meg Szécsi József dirigálásával az egyetem Dugonics téri aulá­jában. Az ötszáz év kórus­művészetéből adott ízelítő után a második részben Ko­dály művei, Bartók és Bár­dos kompozíciói, valamint Carl Orff: Catulli Carmina című oratóriumónak részlete hangzott el. Március 29-én Hódmezővásárhelyen, a Ze­neiskola hangversenytermé­ben lép újra közönség elé a Szegedi Egyetemi Énekkar, aaelűti Swajcba ndukaa. Felhívás ^ m _ _ ^L _ lL KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTOlPARI FŐISKOLA (Budapest V., Alkotmány a. 9—II.) nappali, esti és levelező tagozatára felvételt hirdet Felvételre jelentkezhetnek mindazok, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek. (Esti és levelező tago­zatra jelentkezőknek a képzés szakirányának megfelelő munkakörben kell dolgozniuk.) A felvételi vizsga tárgyai: matematika és kémia. A nappali tagozatra felvételt nyert vidéki hallgatók kollégiumi elhelyezést igényelhetnek. Jelentkezési határidő: nappali tagozatra 1973. május 2., esti és levelező tagozatra 1973. május IS. Bővebb felvilágosítást a 8. számú Kereskedelmi Értesítő, valamint a főiskola konzultációs központja nyújt: Élelmiszeripari Szakkö­zépiskola, Szeged, Marx tér 7. Gárgyán Zoltán.

Next

/
Thumbnails
Contents