Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-28 / 49. szám

a SZERDA, 1973. FEBRUÁR W. Tanuló parasztok A mezőgazdaság ma már nem olyan, mint hajdanán. Oda az emlékvilág, a termelőeszközük alapvetően megváltoztak. Igaz, az öregek, a munkában megfáradtak, a nyugdíjasok ritkán még fel-felidézgetik a hajdani göthös lovakat, a nyikorgó szekereket, a tízkeresztek boldogságát. Lassanlassan az emlékekből is végérvényesen eltörlődnek ezek a képek, mert a valóság, a dinamikus fejlődés, a technikai forradalom napról napra változtat a tájon, a mezőgazdasági termelésen, az emberen. ^ Az ember ma már inkább eszével keresi kenyerét a mezőgazdaságban is. Ez megköveteli, hogy rendszeresen tájékozódjon, művelje magát, tanuljon. Ez a hónap a mezőgazdasagi szakkönyveké. Sokfelé már szorgoskodnak a gyümölcsösökben, mégis még bőven van idő a könyvek forgatására, a tanulásra. tanfolyamokra. Szükségszerű és elengedhetetlen ez. mert a mezőgazdaság az utóbbi évtizedben ugyan rengeteget fejlődött, de köztudott, milyen nagy feladatok állnak előtte. Állandóan növelnie kell a termelést, a lakosság még jobb ellátása érdekében, a növekvő igények kielégítésére, és javítani az exportarányokon. Mindehhez azonban nem elegendő az egyre több korszerű gép, a növekvő mennyiségű műtrágya, pótolhatatlan az ember szellemi teremtő ereje, vagyis az a szaktudás, szakismeret, amivel legjobban gyümölcsöztethetik a technika vívmányait. A közös gazdaságokban, a mezőgazdasági nagyüzemekben az üzemi demokrácia szélesedése, és a már megteremtődött kedvező légkör nagy lehetőséget ad az eredményesebb gazdálkodásra. Ugyanakkor napról napra új követelményeket támaszt, amelyeket csak jól képzett, szakmailag felkészült törzsgárdával, szakmunkáslétszámmal oldhatnak meg. Egy évtized alatt a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma meghatszorozódott. Mintegy 120 ezer parasztember végzett valamilyen szaktanfolyamot. A traktorosok száma meghaladja a százezret • A technikai forradalomban, a gazdaságossági versenyhen. a mindennapi helytállásban egyik legnagyobb gond most hogy sok termelőszövetkezetben elöregedtek a tagok: járadékosok, nyugdíjasok, s helyükre kevés a fiatal jelentkező. Akad már olyan közös gazdaság, ahol nincsen fiatal egyetlen egy sem. akit gépre lehetne ültetni, kölcsöntraktorosokkal művelik a földet. A régi paraszti generáció tisztességgel megállta a helyét, de kiöregedett. Akik a kisparaszti termelésben annak idején helytálltak és szemléletüket átörökítették a nagyüzembe, legalábbis szorgalmukat, igyekezetüket, alkalmazkodtak a nagyüzemi keretekhez, formákhoz, de az idő könyörtelenül új helyzeteket teremtett, amelyekben gyakran idegenül érezték magukat Nyilvánvaló, hogv a korszerű nagyüzemi sertéstelepekhez, a milliós értékű gépekhez nem az ötvenen felüli szövetkezeti tagokat, hanem inkább a fiatalokat ültetik Az idősebbek és fiatalabbak között bizonyos magatartásbeli és szemléletbeli különbség tapasztalható. Nemcsak azért, mert a fiatalabb generáció jóval igényesebb, nehezen vállalja azokat a munkafolyamatokat, amelyeket korábban az idősebbek természetszerűen fogadtak el. Igen nagy gond, mi lesz egy-egy gazdasagban az állattenyésztéssel, főleg a tehenészetekkel. A fiatalabbak a termelőszövetkezetet csupán munkahelynek tekintik, jó keresetnek, és magukat munkavállalóknak. Nem kötődnek érzelmileg és hiányzik náluk a tulajdonosi érzés. Ez nézeteltéréseket is okozhat. Gyakran találunk példát, ahol felmérték ezeket a tendenciákat, és tudatosan igyekszenek már az iskoláskorban „megfogni" a fiatalokat, nyáron könnyebb munkánál alkalmazzák a diákokat, látogatásra hívják meg őket, hogy ezáltal is kedvet kapjanak a mezőgazdasági munkákhoz. A tanulás és a nevelés tehát elengedhetetlen a mezőgazdasági üzemekben. Nem-i csak a mindennapi termelés eszköze, hanem a tulajdonosi szemlélet eszköze is. A tagság tulajdonosi jogát leginkább a vezetőség beszámoltatásakor. közgyűléseken érvényesítheti. Egyik legreprezentatívabb közgyűlés a zárszámadás. Ilyenkor ad számot a vezetőség egy-egy esztendő munkájáról, eredményességéről, hibáiról. Nem ritka eset. hogy a tagoknak gépelve kiküldik a beszámolót, legyen idejük áttanulmányozni. megvitatni, és maradandóbban emlékezetükbe vésni az adatokat. Igen ám, de két évtized alatt nagyot változott a világ, nagyot változott egy-egy közös gazdaság álló- és forgóeszközértéke, a szövetkezeti vagyon megtízszereződött, meghúszszorozódott. Hol hogyan sikerült. Annyi a szám, a különböző gazdasági, számszaki kifejezés, hogy nehezen igazodik el az ember. Ha tehát a téesz-tagság gyakrabban forgatja a könyveket, mélyebb szakismeretekre tesz szert, nemcsak hasznosabbá, jobban fizetetté válik, kellemesebben érzi magát munkahelyén, de tulajdonosi szemléletét is ekkor tudja legjobban érvényesíteni. Elsősorban tehát önmagának használ. Különben is régi, de bölcs mondás: nem az iskolának, az életnek tanulunk. Saját magunknak. Sz. Lukács Imre Tájékoztató a jugoszláv vámrendelkezésekről Iskola életközelben Szabad időben A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága közli, hogy ideiglenes tartózkodásra t Jugoszláviába utazó vagy Jugoszlávián átutazó külföldi állampolgárok személyes útiholmijukat (ide értve a különböző turistafelszereléseket is), továbbá úti élelmiszereket és 200 darab cigarettát vagy 250 gramm dohányt, 1 liter bort, 4 liter égetett szeszes italt írásbeli bejelentés nélkül, vámmentesen vihetnek be. Az országból való távozáskor az útiholmit hiánytalanul ki kell hozni, mert annak Jugoszláviában történő értékesítése szabálysértési eljárást vonhat maga után. Az utas nem vihet Jugoszláviába sem kereskedelmi Jellegű — a személyes szükségletet meghaladó mennyiségű —, sem beviteli tilalom alá tartozó árukat. Azokat a vámhatóság a kilépésig viszszatartja. Személygépkocsival történő beutazáshoz vámokmány nem szükséges, és igazoltan a gépjárműhöz tartozó tartalékalkatrészek vámmentesek. Külföldiek készpénzben csak 500 dinárt, legföljebb 50 dináros címletekben vihetnek be Jugoszláviába, illetőleg hozhatnak ki onnan. Jugoszláviában vásárolt tárgyak általában szabadon kihozhatok. Kivételt képeznek a kulturális értékű műtárgyak, amelyekre külön engedélyt kell kérni. Egyes cikkek kiviteli tilalom alatt állnak, ezekről célszerű már a belépés alkalmával a jugoszláv vámszerveknél érdeklődni. Felhívják azonban a Jugoszláviába utazók figyelmét arra, hogy külföldre távozásuk és visszautazásuk alkalmával a jugoszláv rendelkezések mellett a magyar vám* és deviza-előírásokat is figyelembe kell venni. A középfokú iskolák tantervi anyaga csak részben teszi lehetővé, hogy a pedagógus a tanulóknak a tanítási órák keretében életrefelkészítő kulturális élményeket nyújtson, ezért arra is törekedni kell, hogy a lehetőségeket megteremtve, megszervezve, a diákok önmaguk kapcsolódjanak be a személyiségüket művelő és fejlesztő iskolán kívüli tevékenységi formákba. A tanítási órákon kívüli kulturális nevelőmunkának eddig is változatos módjai, formái alakultak ki (szakkörök, klubok stb.), azonban nagyon sok helyen hiányzik még a céltudatos szervezés, az alkotó tevékenység sokrétű lehetőségeinek megtalálása, kibontakoztatása. A felmérésen tapasztalatai is azt igazolják, hogy a szabad idő hasznos eltöltésére nevelésben — újszerűségénél fogva is — még sok tennivaló van, több útmutatásra és útbaigazításra van szükség. Ezért is köszönthetjük örömmel a Művelődésügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztálya és az Országos Pedagógiai Intézet Nevelési Tanszékének kiadványát, mely'„Ajánlás a szakközépiskolák tanítási órán kívüli kulturális nevelőmunkájának megszervezéséhez" címmel jutott el az iskolákhoz. Mit kell szemelőtt tartani a szervezésnél? A szerzők szerint a végső cél az. hogy a tevékenységi formák kialakítsák a tanulók igényét az önképzésre, az önművelésre, a továbbképzésre, hogy majd az iskolából kilépve is folytassák műveltségük gyarapítását. Megvalósítása érdekében szükséges a legszélesebb társadalmi összefogás, az iskolai és a külső nevelési tényezők összehangolt, tervszerű kapcsolata. Működjön együtt az iskola a tanácsi, oktatási, közművelődési szervekkel, zenei oktatással foglalkozó intézményekkel, főiskolákkal, múzeumokkal, színházakkal stb. Kísérjék figyelemmel a tv, a Rádió és a KISZ KB által meghirdetett pályázatokat, versenyeket, vetélkedőket. Helyesen jegyzi meg a könyvecske, hogy „az ezekre való felkészülés, a szereplés élménye, az Iskola nem aktívan részt vevő tanulóinak szereplőkkel együttérző figyelme nemcsak kulturális nevelésünknek, hanem a közösségek kialakulásának és erősödésnek is kiváló lehetősége." De nyilvánvaló, hogy a program tervezésében figyelembe kell venni a szakirányú képzés sajátosságait is. Ezenkívül roppant fontos kérdés a sokirányú kapcsolattartás mellett, hogy milyen aktív t-inári és tanulói gárdát tudnak létrehozni. Miként tudják bevonni ebbe a szülőket, a szülői munkaközösséget, akik ötletekkel, felügyelettel, tevékenységi szakkörök vezetésével, stb., támogatni, segíteni tudják a munkát. Milyen tartalommal telítődjék a program? Kezdjük elsőnek az énekzenei neveléssel 1 Egyetértünk a szerzők álláspontjával: „Ahhoz, hogy a zenében képzetlen tanulók valóban élményhez juthassanak egy-egy hangversenyen, elő kell készítenünk őket a zenehallgatásra". Szükség van tehát ismertető hangversenyekre. (A gondos előkészítésen rengeteg múlik,) A zenei nevelésben — például klubfoglalkozás keretében — nagy szerepet szánhatunk a zenével illusztrált, a zeneesztétikai, a zenetörténeti témáknak is. A zeneileg fejlettebb tanulókkal beszélgetést is szervezhetünk egyegy hangverseny, zenei előadás élményéről. A zenei szakkörök egy-egy előadássorozat megrendezésében nyújthatnak segítséget. S nagyon jól szolgálja a zenei nevelést a zenei tárgyú vetélkedő, s a képzettségük révén erre alkalmas tanulók szerepeltetése. S természetesen növeli az érdeklődést a tanulók iskolai énekkarban, zenekarban való részvétele is. Tanulóinkat természetesen fel kell készíteni a képzőművészeti alkotások értésére és élvezésére, a tehetségeseknél pedig segítenünk kell alkotótevékenységük kibontakozását. A következő tevékenységi formák lehetségesek : művészettörténeti — képzőműveszeti, — népművészeti-, dia- és fotó szakkörök, iskolai pályázatok és „házi" kiállítások rendezése, szervezett múzeum- és táriatfátogatások, képzőművészeti séták stb. Nagy élményt jelent tanulóinknak a művek alkotóival való találkozás, ezért ha mód van rá, teremtsünk erre is lehetőséget. Helyesen szolgálja az esztétikai nevelés célját a néprajzi, népművészeti folklór anyagok gyűjtése, valamint a helytörténeti szakkör jól irányított munkája. Az esztétikai kulturális nevelésben igen fontos az irodalmi szakkör tevékenysége. A szerzők szerint itt hangsúlyozottabban kellene szerepelnie az élő irodalom megismerésének, népszerűsítésének. Egyet is érthetünk javaslatukkal, hogy „a szakkörök tartsanak minél több nyílt ülést, amely célul tűzi ki egyes irók, költők iskolában nem tanult műveinek elemzését." Az irodalmi szakkör tennivalói közé illeszthetők be a közös színház- és mozilátogatások —, esetleg megelőző beszélgetések befejező vitával —, szavaló-, előadó-, és szépkiejtési versenyek szervezése. Az irodalmi színpad és az önképzőkör tevékenysége ugyancsak ide tartozik. Érdekes javaslat: a színház — illetve a filmbarátok-, a dramaturgiai és rendező körök létrehozása, melyekhez a helyi színházak nyújthatnak kiváló segítséget. Újszerűen veti fel a könyv a „komplex irodalmi szakkörök" — amelyek együttesen nyújtják a tanulóknak egy-egy kor irodalmi, zenei és képzőművészeti alkotásait — létrehozásának a gondolatát. S hogy még teljesebb legyen a kép, a tanulók sokirányú igényeit figyelembe véve javasolhatók a bélyeg, akvarista, barkics, beat-zenei körök, tánccsoportok, könnyűzenei szakkörök stb. szervezése. Mindenütt érvényesüljön tehát a differenciálás és a fokozatosság elve, mindig vegyük figyelembe a szervezésnél a tanulók fejlettségi fokát. Helyesen jegyzi meg Marx György egyik írásában: „Célunkat akkor érhetjük el, ha fiataljainkkal megtanítjuk az értékelés és válogatás művészetét... és engedjük — őket — válogatni, hogy önképzéssel mindenki saját adottságaihoz, hivatásához Illeszkedve építse tovább műveltségét." Bánfalvi József Péter László Irodalmi emlékhelyeink 12. Két nagy szerkesztő A Hunyadi János utcán, az Aradi vértanúk terén át jutunk a Jókai utcába. A 4. sz. ház falán emléktábla: itt indult meg 1944. november 19-én a fölszabadult Szeged első napilapja, a Délmagyarország. A nagy múltú újság 1910-ben kezdte pályafutását, a forradalmak alatt, legnagobb publicistája Juhász Gyula volt, az ellenforradalom hamar. 1920-ban megfojtotta, de a lap Szeged címmel halottaiból föltámadott (ekkor Juhász mellett a Szegedi Naplótól elűzött Móra Ferenc is rendszeres vezércikkírója lett, s itt jelentek meg a fiatal József Attila versei, többek közt a híressé vált Tiszta szívvel című is, 1925-ben). majd amikor ezt is ^etiltották, ismét Délmagyarországként folytatta.' A fasizmus „őrségváltása" ugyan rajta hagyta nyomát, mégis ez at. ellenzéki hagyományú lap látszott legalkalmasabbnak, hogy a fölszabadulást követő napokban a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front első hazai orgánumává váljon. Révai József (1898—1959) és Erdei Ferenc (1910—1971) kezdemenyére, a régi Délmagyarország tulajdonjogaval rendelkező Balogh István bekapcsolásával született meg a magyar sajtó történetének új fejezetét megnyitó napilap. Irodalmi vonatkozásai is éppen kettejük nevéhez fűződnek: nem szépíró ugyan egyikük sem, mégis irodalmunk, irodalomtörténetünk kimagasló képviselői. Révai nemcsak pártteoretikus volt. hanem történész, irodalomtörténész és kritikus is. mégpedig olyan, aki erősen rányomta bélyegét, irodalmunkra, történettudományunkra, irodalomtörténet-írásunkra és kritikankra. Nagy hibái eltenére számos kérdésben ma is maradandók ítéletei, fölismerései. Kölcseyről, Kossuthról, Petőfiről, Adyról, József Attiláról sok, figyelemre méltó megállapítást tett; ezek jórészt ma már fölszívódtak irodalmi és történelmi köztudatunkba. Révai 1932 decemberétől 1934 januárjáig raboskodott a Csillagbörtönben, tehát nem először jött ide, amikor 1944 novemberének első napjaiban Szegedre érkezett Emigrációból hazatért társaival együtt az Arany János u. 2. sz. házban ütötte föl tanyáját, arra a mintegy másfél hónapra, ami után Debrecenbe, majd onnan a fővárosba- ment. (A Délmagyarországbari megjelent cikkei megérdemelnék a külön füzetben való kiadást.) Már az Ideiglenes Nemzetgyűlésben is Szeged egyik képviselője volt, s ezt a posztját — mint listavezető — betegségéig, 1953ig meg is tartotta, s ilyen minőségében gyakran megfordult Szegeden. Utoljára 1957 júniusában, akkor is. már nagybetegen, gyűlésen beszélt. Erdei Ferenc a szegedi egyetemen végezte a jogot (1929—1934). tevékeny szerepe volt a munkásmozgalommal is kapcsolatba került Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának megmozdulásaiban. 1944 októberének közepén a fronton ál jött Szegedre Először Bálint Sándor lakasan (Tömörkény n. 2 B) kapott szállást, utóbb a Delmagyarország szerkesztőségében, itt. a Jókai utca 4. sz. házban volt „ágyrájáró", de ő sem sokáig, hiszen a debreceni kormányban hamarosan belügyminiszter lett. Az ő irodalmi munkássaga a népi írók balszárnyán indult: társadalomrajzai (Parasztok, Futóhomok) a műfaj legkitűnőbb képviselői, egyszerre tudományos hitelűek, és művészi teljesítmények. Ilyen legutolsó e nembeli munkája, a Város és vidéke is (1971), amelyben ismét és immár utoljára visszatért szülőföldjére: a mai Csongrád megye átfogó társadalomtudományi elemzését nyújtja, emlékeztetve a régi módszerre, a statisztikai adatokat és a tényszerű közléseket szépírói tehetségre valló emlékezésekkel és hallomásokkal dúsítva. Testamentumának bizonyult az a fejezet, amelyben szülőházának és közvetlen környékének, a régi makói református temetőnek művészi rajzát örökítette meg. Ebben a könyvében vallott szegedi emlékeiről is: „Szaga van a szegedi belvárosnak, amiben benne vannak a régi elemek is, amikre diákkoromból emlékszem, s járultak hozzá újak is... Életem minden szakán látogattam ide, s olykor hosszabb-rövidebb ideig laktam is itt. Egyetemista barátaimhoz, professzoraimhoz látogattam egykor, s hetekig laktam szegedi polgárhoz ment nugynénémnól. A katonai börtön is itt volt, ahol először rab voltam, s a börtönudvari sétákon az orrommal éreztem, hogy ez is szegedi belváros. Azután, amikor jött a felszabadulás, egy belvárosi polgárházban, egy ügyvéd elhagyott, sokszobás lakásában szerkesztettük a Délmagyarországot .,." Alsóvárosról ezt írta: „Bálint Sándor kalauzolásával ismertem meg ezt a rokon városrészt: anyja, rokonai mind paprikások voltak, s napsugaras végű házaikban majdnem olyan otthonosan tudtam mozogni, mint a makói hagymás házakban. (Csak a sok szentkép, gyertya és feszület volt mindig idegen nékem, a hozzájuk képest pogány kálvinistának.) Katonaidőmet is itt töltöttem a Hattyas sori utászlaktanyában ,. A Jókai u. 4. sz. ház egyébként a szegedi sajtótörténetnek régen nevezetes épülete. 1900-ban itt indította meg Endrényi Lajos (1850—1920) a krajcáros néplapot, a tanyaiak kedvelt szócsövét. az igénytelen Szegedi Friss Üjságot, mely a fölszabndulásig élt. túlélte kiadóját is. alapító szerkesztőjét. Újlaki Antalt (1867—1921) is. Űjlaki ugyancsak író is volt, számos elbeszéléskötet és történelmi krónika alkotója, de elsősorbah Bibliás emberek (1897) című kötetével vált jelentőssé: az elsők között adott hírt a szociális nyomorból született paraszti szekta, a nazarénusok életéről, világáról. Endrényi vejének, Hunyadi-Vas Gergely (1891 —1942) ügyvédnek, 1935 és 1940 között egységespárti képviselőnek elhagyott hatszobás. elsőemeleti lakásának egy részében ütötte föl tanyáját a Délmagyarország szerkesztősége. Egy egybenyitott, alkovos, két szobából álló nagy terem volt a munkatársaké, egv kisebb utcai szoba a szerkesztőé, és egy még kisebb udvari szoba változó ,.tulajdonjoggal" jobbára azoknak, akik nyugalmasabb alkotásra akartak a kiilső munkatársaktól, vendégektől gyakran nyüzsgő rednkcióból elhúzódni. Itt volt a heverő is: Erdei „lakása".