Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-15 / 38. szám
8 * CSÜTÖRTÖK, 1973. FEBRUÁR 15. A magamfajta ember gyakran utazik. Leginkább vonaton. Kényelmes, gyors, olykor-olykor megesik, hogy pontos is. Szidjuk, emlegetjük, mégis ragaszkodunk hozza. Kalandokkal szolgál. Legutóbb hideg napon szólított a kötelesseg. Sötétség, álmosság, hajnal de a vonatok időben indulnak. Atszállóhelyre érkeztem, topogtam az előcsarnokban, olvasgattam. Vártam a csatlakozást. Az idő figyelmeztetett, a vonatnak indulnia kellene. Semmi. Már ami a hangos bemondót illeti. Kint a peronon recsegett, ropogott, bent nem hallottuk, hogy mit. Szóval, elhúzott a vonat. Amikor észrevettük, többen szaladtunk, hogy fejugorjunk, de a síkos talaj veszélyesnek bizonyult Idejében abbahagytuk a kísérletezést, meggondoltuk a dolgot. Lemaradtunk. És ami már természetes, háborodni kezdtünk, a forgalmistát bensőséges szavaklkai traktálva. Van ennek hivatalos módja is — VIGASZ gondoltam. Panaszkönyv minden rendes cégnél található. Kopogtam a forgalmi iroda ajtaján. Gondoltam, hívok néhány póruljárt utast, hiszen több ember és egy vélemény, az már számít Objektív is lehet. Olykor-olykor. Aztán mégsem. Csoportosulást csináljunk? Nekivágtam magam. Elkértem a panaszkönyvet, szépen sorjában, szabatosan lejegyeztem aznapi világfájdalmamat, érthetően és olvashatóan. Kibírtam a szolgálattevők pillantásait is, akik készségesen megígérték, hogy választ kapok rövidesen panaszomra. Ügy lett. Már második napon megjött. Gyorsan, precízen, bár a vonatok is igy közlekednének a Szeged—Budapest vonalon. Tisztességes levelet kaptam. Jó vigasz. Tulajdonképpen elégedett lehetek vele. Értesítettek benne, hogy „az utastájékoztatást adó hangosbemondó a várócsarnokokban valóban meghibásodott", helyreállítása 20 percig tartott. Csupán az bosszant, olyan hangulata van a levélnek, mintha kétségbe vonnák az én bejegyzett panaszomat, ugyanis rajtam kívül senki nem fordult hivatalos panasszal a' vasúthoz. Szóval, eltévedt fecske .vagyok. Nyár nélkül. Ügy is fogalmazhatnám: ezek, után hihetek-e egyáltalán magamnak? A vonatot, az átszállást, lekéstem ugyan, de igazam azért nem lehet. Az már luxus. Télidőn is. Sz. Lukács Imre CH hol ? EMU 1973. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: KOLOS FELHŐS IDÖ Várható időjárás csütörtök estig: Erősen felhős idö, többfelé, főként a Dunántúlon esővel. Később havas esővel, mérsékelt, többfelé élénk délkeleti, déli szél. Az évszakhoz képest enyhe idö. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 9 fok között. A Nap kel 6 őra 51 perekor, és nyugszik 17 óra 07 perekor. A Hold kel 14 óra 57 perckor, es nyugszik 5 óra 31 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán mínusz 64 cm (áradó). KESERŰ JANOSNÉ HAZAÉRKEZETT KUBÁBÓL Keserű Jánosné könnyűipari miniszter kedden a késő éjszakai órákban hazaérkezett Kubából, ahol Nora Frometának, Kuba könnyűipari miniszterének múlt évben hazánkban tett látogatását viszonozta. „KERÉKPÁROS ORSZÁGVAGYUNK Minden ezer lakos között 30 kerékpártulajdonos van hazunkban, tízzel több mint egy évtizede, s jelenleg Európában a „kerékpáros országok" közé tartozunk. Nemcsak nálunk, de az egész világon fokozatosan növekszik a bicikli iránti kereslet — ezt a Csepel Kerékpár és Varrógépgyárba külföldről rendszeresen érkező vásárlási ajánlatok is igazolják. Ezért főként a hazai. de a külföldi igények kielégítésére is a gyár most teljes rekonstrukcióra készül. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: FEBRUÁR 2(1. A „Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról" országos vetélkedő utolsó középdöntőjét tegnap, szerdán közvetítette a Petőfi rádió. E műsorban szerepelt a Szegedi Egyetemi Színpad Petőfi-rock című produkcióval. A kiskőrösi döntőbe a zsiiri által kiválasztott öt együttes mellé a közönség is bejuttathat egy csoportot. A közönségszavazatokat február 20-ig lehet beküldeni a Magyar Rádió címére: 1800 Budapest. VIII.. Bródy Sándor utca 5—7. A borítékra rá kell írni: „Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról". A nagy mutatvány ró R 0 9 Qö0 0 0 0 VADDISZNÓK PUSKAVÉGEN A vaddisznó hajtóvadaszatok eredményesek voltak az év első hónapjában Tolna megye erdőiben. A kisszéki vadásztársaság területén huszonkét vaddisznót lőttek a megyei és fővárosi sportvadászok. A kisszékiek nem emlékeznek ilyen gazdag zsákmányra. Pálfa környékén is több vaddisznót lőttek, Hőgyész erdészetében 14 NSZK-beli vadászvendég 19 „GYÜRÜHAZ" A szovjet főváros egyik új lakónegyedében felépült az ország első „gyűrűháza", amelynek 26 lakóépülete teljes kört alkot. A kör kerülete több mint ötszáz méter, belső átmérője, vagyiö a ház udvarának szélessége százötven méter. ÖNTÖZÖFÜRTÖK Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság területén az idén nagy teljesítményű — több telepből álló — öntözőfürtök építését kezdik meg. Ezek közül kettő szorosan kapcsolódik a Tisza II. vízlépcsőhöz. A Tiszalöknél megduzzasztott folyóból a Tokaj és a Taktaföldvár között kiépülő több mint húsz kilométer hosszú főcsatornával juttatják a Tisza vizet az előreláthatólag 1976-ig elkészülő tarcali, valamint tiszaluc—taktaharkánjá öntözőfürtökbe. EGYIPTOMBA SZÁLLÍTJÁK Tucatnyi országba jytnak el a Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyáregységének termékei. Jelenleg egyiptomi megrendelésre félkész árut, villanykapcsolók fogantyúit szállítják nagy mennyiségben. A tervek szerint az idén több mint negyvenmillió forint értékű különböző terméket készítenek kivitelre. TESLA COLOR A Nyugat-Szlovákiában működő Tesla Orava Művek megkezdte az első csehszlovák színes televízió vevőkészülék, a „Tesla color" gyártását. A készüléket szovjet szakértőkkel történt együttműködés keretében fejlesztették ki. FAGYÖNGY A Mátra déli ói (farán, a Mátrafüred és Mátraháza közötti tölgyerdőt sűrűn elborította a fagyöngy. A fák ágain bokrosán megtelepedett parazita növény magját általában az erdei rigók terjesztik. Ennek a jellegzetes erdei parazitának több fajtája ismert. A Mátra déli részét ezúttal a sárga fagyöngy lepte el. DÍSZNÖVÉNYEK A LAKÁSBAN A mezőgazdasági könyvhónap rendezvényeinek sorában holnap, pénteken este 6 órakor a November 7. Művelődési Központban lesz előadás és kiállítás. Dr. Hovorka Istvánné kertészmérnök előadásának címe: Dísznövények a lakásban. Az Ifjú Gárda kertésztanulói kiállítják a legszebb dísznövényeket. amelyeket meg is vásárolhat a közönség, csakúgy, mint az esten bemutatott mezőgazdasága seakjtpqg^rttli EXPORT ÉS ÜZLETKÖTÉS A Szegedi Ruhagyár vezetői új értékesítési megállapodást kötöttek a gyár termékeit külföldön forgalmazó HUNGAROTEX Textilkülkereskedelmi Vállalattal. A szerződés fokozottabban érdekeltté teszi a külkereskedelmi vállalatot abban, hogy jó üzletet kössön a gyár tevmékeikre; egy-egy tétel árösszegének 10 százaléka ugyanis a HUNGAROTEX-é lesz az idén. Ez bizonyára ösztönzőleg hat majd a külkereskedők tevékenységére, ami kölcsönös hasznot igék. ZENETÖRTÉNETI ELŐADÁS A Ságvári Endre művelődési otthon A magyal- zene évszázadai című sorozatának ötödik előadása lesz holnap, pénteken este 6 órakor. Kiskunságban verbuválnak címmel Szécsi József tart előadást, közreműködik a József Attila Tudományegyetem citerazenekara és néptáncegyettese. . DOLLARHAMISFTÖK összesen kétmillió dollár értéket képviselő hamisított dollárbankjegyet foglalt le a rendőrség Nyugat-Berlinben, alig néhány órával azt megelőzően, hogy bejelentették a dollár tízszázalékos leértékelését. ÜZEMI BALESETEK Nőtt a balesetek száma a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetéhez tartozó Csongrád megyei vállalatoknál. Tavaly 382 baleset történt ezekben aJ üzemekben, s 6 ezer 89 munkanap volt a balesetek miatti kiesés. Míg 1971ben nem volt halálos sérülés, sajnos, tavaly 3 baleset tragédiával végződött. Ez súlyos figyelmeztetés arra, hogy a vállalatok nem törődnek eleget a balesetek megelőzésével. MAMMUT A KÚTBAN Mint Ulánbátorból jelentik. egy építési-szerelési vállalat munkáscsoportja, amely kutat ásott, az Arhangaj-ajmakban levő Muraj falucskában, 8 méteres mélységben óriási csontra bukkant. A tudósok megállapították, hogy mammutcsontról van szó. Ez az első mammut-lelet Közép-Mongólia területén. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Es*te 7 óMkor: Koldusopera. Radnóti-bérlet. Holnap. 16-án, a délelőtt fél 11 orara hirdetett A felszabadított Don Quijote, Nyugdíjas-bérletben elmarad. Az előadás új dátumát közöljük. MOZIK Szabadság: Malomkő. (Színes angol, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: Emlékezés. (Szovjet, negyed 4 és fél 6 órakor.) Légyfogó. (Lengyel, háromnegyed 8 órakor.) Faklya: A férj válaszúton. (Színes amerikai. fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYÉLET Szeged város területérc Február 17-ig hétköznap este hat órától reggel hat óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyfeletes dr. Janóczki László állami állatorvos. Lakása: Szeged, Galamb u. 10. A. fszt. 1. Telefon : 13-542. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. tek. 18.34 Fiaskóból siker. 18.48 Miért Igen, miért nem? 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Kritikusok fóruma. 19.35 Népdalok. 20.21 Nagyenyedl íügevirág. Elbeszélés. 21.01 Hírek. 21.04 „Énekelj nekünk". 22.00 Hirek. 22.18 Tíz pere külpolitika. 22.28 Oj lemezeinkből. 24.00 Hirek. 0.10—0.25 Muzeális felvételeinkből. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hirek. 8.05 Musicalekből. 9.00 Hirek. 0.03 A kórusirodalom mesterei. 9.29 A 04, 05 , 07 jelenti. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.50 Barlangból uj lakásba. 12.00 Könnyűzenei híradó. 12.30 Kamarazene. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Keltőtől hatig .. . 18.00 Hirek. 18.10 Az ember tragédiája. Misztériumopera. 21.59 Rádióhangversenvekről. 22.29 A modern sebeszet előzményei 22.44 Fenyvesi Gabi énekel. 23.00 Hirek. 23.15 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.35 Régi magyar dalok és táncok. 24.00—0.10 Hirels. f RADIÖ Orvosnál Az orvos csóválja a fejét: — Hogy tudott ilyen dagadt lábbal még két hétig talpon lenni?! — Tudja doktor úr. ha panaszkodom, hogy fáj valami, a feleségem mindjárt eltilt a dohányzástól Kossuth •,•25—7.59 Jó reggelt. A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.00 Hirek. 8.05 Műsorismertetés. 8.15 Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20 Glinka operáiból. 8.55. Eletünk minősége. 9.30 Hanko Farkas Ferenc népi zenekara játszik. 10.00 Hirek. 10.05 lskolarádio. 10.20 Zenekari muzsika. 11.29 Mindenki könyvtara. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melodlakoktél. 13.40 VRa a korszerű mezőgazdaságról. 14.00 Eneklö ifjúság — Egerben. 14.li Leonard Bernstein vezényel. 14.54 Petőfi-kalendárium. 15.00 Hirek. 15.10 A világgazdaság hirei. 15.14 A fösvény. Vígjáték. 17.00 Hirek. 17.05 Fjodor Saljapln öSszes hangfelvételei. 17.31 Vendégségben őseinknél. 18.01 A fonogramtól a szlereólemezig. 18.21 Tüzön-vízen. OperettrészleLETÉVÉ 3 Bodapcst 0.00 Iskőla-w: Környezetismeret. (Alt., isk. 4. oszt.) A kőolaj. 9.55 Számttan-mértan. (Alt. isk. 6. oszt.) Megoldhatjuk rajzzal is . . . 10.30 Feladatok az úttörők szaktárgyi vetélkedőjéhez. iL forduló. 14.00 Környezetismeret, (Ism.) 14.55 Számtan-mértan, (Ism.) 17.43 Hü-ek. 17.50 Természetbarát. Turisztikai magazin. 18.05 Divatosat! Riportmúsor. II. rész. 18.40 Téka. 19.10* Reklámműsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tvhiradó. 20.00 Peres felek. Bírósági komédiák, megtörtént esetek. 20.55 Portréfilm Kós Károlyról. 21.25 Emani. Részletek a debreceni Csokonai S/.inháa előadásából. 22.45 Tv-hirado — 2. kiadás. Belgrád 14.59 Magyar nyelvű adás 13.19 Labdarúgás: A Velez turnéja. 17.45 A két detektív. 18.30 Tvtanácsadó. 19.00 Mozaik. 20.30 Fernandel — olasz drámasorozat. 21.20 Zenészportrék. 22.lt Mas Tv-központok műsoraiból. Második mftsoee 20.30 Kör. 21.15 Dokumentumfilm. 21.30 Közönséges mese — filmsorozat. 22.30 Huszonnégy óra. SZERDAI PIACI ARAK A csirke kilója 30, a tojás darabja 1—1,20 forint volt. A burgonyát 4—4,50, a sárgarépát 4, .a gyökeret 4—5, a vöröshagymát 3,50—4, a fejes káposztát 2,50—3, a kelkáposztát 4—5, a karalábét 3— 4, a fokhagymát 15—20, a parajt 18—20 forintért adták. A jonatán alma 6—9,; az egyéb alma 7—10, a dió 16, a szárazbab * 14—18, a savanyúkáposzta 8, a mák literje 27—28 forintba került. . Nyolevanesztendós a telefonhírmondó Gyászközlemények Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, ÖTOTT JÓZSEF életének 64. évében elhunyt. Temetése febr. 16-án 15 órakor lesz a Dugonicstemelö ravatalozójából. A' gyászoló család, Osz u. 27. T. 2655 Mély rájdaloinmal tudatjuk, hogy szerelett édesapa, nagyapa és testvér, KLJVINYI FERENC életének 68. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése febr. 15-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család, Kemes u. 1" A. T. 2653 Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága édesanya, nagymama, DANNER LASZLONÉ 1973. febr. 10-én elhunyt, ürök nyugalomra febr. 16-an 15 órakor helyezzük a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászolják leánya és unokái. T. 2652 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a X. AKÖV v'c^stőségének és dolgozóinak, kik szeretett halottunk, HAJDÚ JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek A gyászoló család, szántó K. J. u. 15. T. 2630 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik tuxzetcM. hatattunk, DOBÓ SAáé DOR búesúztatás'án megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 2637 Köszönetet mondunk mindazun rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, MINYO JOZSEFNÉ temetésén megjelentek részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 2641 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, testvér és sógornő, KISS SZILVESZTER NE életének 67. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése febr. 16-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. T. 2657 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, feleség, nagymama, ROZSA JOZSEFNÉ életének 58. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 15-én du. 13 órakor lesz a Domaszéki temető ravatalozójából. A gyászoló család, Domaszék 68. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvér, sógor, nagybácsi, gondozott, DOBÓ MIHÁLY 73 évre korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 15-én a Dcszki temetőben 14 órakor lesz. A Dobó család, Sen u» A A világhírű magyar feltaláló, Puskás Tivadar utolsó alkotása a telefonhírmondó volt, ame'y nyolcvan évvel ezelőtt, 1893 február 15-én szólalt me? először Magyarországon. Az új találmánnyal az elképzelhető leggyorsabb hírszolgáltatás volt a cél: egyetlen mikrofonba olvasott hír a várr •« száz meg száz helyér, egyidejűleg hallható volt. A h;reket távirati stílusban olvasták fel, és egy órán át folyamatosan ismételték. A rádiózás előhírnöke az akkori viszonyokat tekintve, gyors ütemben fejlődött. A telefonhírmondó a háború után ismét feléledt, a vezetékes rádic.'zolpálatban folytatódott. Az első vezetékes rádióközvetítés 1949 decemberében hangzott el Budapesten, a Váci utcai gócközpontból 183 előfizető részére; 1953 augusztusában már 200 ezer előfizetője volt a vezetékes rádiózásnak. A fejlődés során — az ország villamosítása, a viszonylag olcsó és nagy tömegben forgalomba került rádiókészülékek, arz életszínvonal növekedésé nyomán — fokozatosan felszámolták a vezetékes rádióhálózatot, amelyet ma már a hálózat: és a tranzisztoros, telepes rádiózás teljesen feledtet. Hazánkban jelenleg mintegy 2,5 millió rádióelőfizetőt tartanak nyilván. Ennek ellenére a 80 éves telefonhírmondó némileg korszerűbb utóda, a vezetékes rádió még mindig él: a kórházakban mintegy 30 ezer fejhallgatós készülék közvetíti a rádió műsorát. PARKERDŐ. ARBORÉTUM Zalaegerszegen, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium húszmillió forintos támogatásával újabb parkerdőket, arborétumokat telepítenek. A város északkeleti részén 70 hektár területen már 1972 őszén befejeződött a fásítás. A kiránduló- és parkerdőként kezelt Alsóerdőn az erdőgazdálkodási szervek erdészeti és vadászati múzeumot rendeznek be. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspírt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, bétköznapokon t, va űrnaponként 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság űtjá 15. — Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u, OL T- SHtaw 2383S - Előfizetési dti egy hónapra fmrnrt. „