Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-16 / 39. szám
63. évfolyam, 39. szára 1973. február 16., péntek Ára: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! FOCK JENŐ LÁTOGATÁSAI Gustáv Husák fogadta a magyar miniszterelnököt Ülést tartott a Minisztertanács Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét a csütörtöki napon gazdag program várta a fővárosban és Prágán kívül egyaránt. A reggeli órákban miniszterelnökünk a Zsizskov-hegyen, ott, ahol egykor a cseh husziták győzelmet arattak Zsigmond császár hadai felett, megkoszorúzta az Ismeretlen katona sírját. A koszorúzáson jelen volt Martin Dzur hadseregtábornok, honvédelmi miniszter. Rendkívül érdekes programpontnak bizonyult a Prágától néhány kilométerre fekvő bechovicei kutatóközpontban tett többórás látogatás. A nehéz- és kohóipari, valamint a tüzelőanyagés energetikai minisztérium hatáskörébe tartozó hét, egymás mellé épült kutatóintézet valósággal egybefüggő bázist alkot a legkülönbözőbb alkalmazott kutatások elvégzésére. Fock Jenőt elkísérte Pavxú Bahyl miniszter, az állami tervbizottság első elnökhelyettest', valamint Vince József prágai magyar és Frantisek Dvorsky budapesti csehszlovák nagykövet. Először az Erősáramú Elektrotechnikai Kutatóintézetbe vezetett az útja. Oldrich Hora igazgató tájékoztatásában beszámolt arról, hogy a budapesti Villamosipari Kutatóintézettel közös távlati program kimunkálásán dolgoznak. A7. Állami Gépszerkesztőin Kutatóintézetben Karel Juris docens, igazgató kalauzolta a vendéget. A búcsúzás alkalmaival a Minisztertanács elnöke megköszönte a kedves fogadtatást, a barátság számos őszinte megnyilvánulását és az ajándékokat Délután Fock Jenő és kísérete a Csehszlovák Televízió épülő Kavci Hory-i (Csókahegy) új központját tekintette meg. Az új objektum több hipermodern stúdiója, kapcsolóközpontja máris készen áll. A Csehszlovák Televízió 1973. május 9-én, a nemzeti ünnepen innen kezdi meg rendszeres színes műsorának sugárzását. A Minisztertanács elnökét a televízió vezetői végigkísérték az első és második program kapcsolótermén, valamint a tv-játékok felvételére szolgáló stúdión. Fock Jenő itt beszélgetett egy éppen akkor forgatott tv-játék főszereplőivel. A délután további részében a magyar miniszterelnök gépkocsin áthajtott a befejezés előtt álló Klement Gottwald-hídon, amely nagymértékben hozzájárul majd a főváros súlyos közlekedési problémáinak enyhítéséhez. Ezt követően a Minisztertanács elnöke ellátogatott a világhírű óvárosházára, ahol Zdenek Zuska főpolgármester köszöntötte. Zuska megemlékezett a 100 évvel ezelőtt egyesített testvérváros, Budapest fontos jubileumáról, s meleg szavakkal üdvözölte a Duna-parti metropolisból érkezett magas rangú vendéget. Fock Jenő elidőzött Vaclab Brozik, a nagy cseh festő mesteri alkotásai előtt. A Brozik-teremben lerótta kegyeletét a teremben levő (Folytatás • 2. oldalon.) a nők helyzetére Megvizsgálják a mezőgazdaság nödo/gozóinak gondjait Csütörtökön, a Parlament vadásztermében ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa. Az ülésen Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke a X. pártkongresszus, valamint pártunk nőpolitikái határozata végrehajtásának eddigi tapasztalatairól, eredményeiről, továbbá a nötanács 1973. évi - feladatairól szólt. Kiemelte a női foglalkoztatottság növekedését, különösen az Alföld és Dél-Dunántúl megyéiben. A negyedik ötéves terv végére mintegy 90 ezer új munkahely létesül, és ezzel a népgazdaság munkaerő-szükséglete és a nők munkavállalási igénye számszerűleg is összhangba kerül. Elismeréssel szólt arról, hogy az elmúlt esztendőkben gyors és hatékony intézkedések születtek a dolgozó nők munkakörülményeinek javítására. Kiemelte, hogy a könnyűipar rekonstrukciója az egyik legnagyobb, ugyanakkor a legtöbb leányt, asszonyt foglalkoztató népgazdasági ágazatban a munkakörülmények lényeges javulását eredményezi. Ebben az esztendőben a KNEB megvizsgálja a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban dolgozó nők helyzetét: a helyzetfelmérés mintegy 800 ezer mezőgazdasági dolgozó foglalkoztatásóra, munkahelyi körülmenyeire, bérezésére szociális és kulturális helyzetére terjed majd ki. Megemlítette azt is, hogy a Központi Bizottság 1972. novemberi ülésén elhatározott bérpolitikai intézkedések újabb lehetőséget adnak az aránytalanságok csökkentésére, mert előnyben részesítik a túlnyomóan nőket foglalkoztató, valamint több műszakban dolgozó üzemeket. Végezetül hangsúlyozta: a Nőtanács továbbra is rendszeresen figyelemmel kíséri a nőkonferencia ajánlásainak sorsát s a feladatok végrehajtásának helyzetét még ebben az évben értékeli. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli; a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta és elfogadta a büntető eljárásról szóló törvénytervezetet, s úgy határozott, hogy a törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a külkereskedelmi miniszter jelentését az 1973. évi szocialista viszonylatú államközi árucsere-forgalmi megállapodások megkötéséről. Felhívta az illetékes minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a megállapodások végrehajtósára a szükséges intézkedéseket tegyék meg. A Minisztertanács megtár( gyalta és elfogadta az Ori szagos Tervhivatal elnökéI nek előterjesztését, arról a 1 40—50 legnagyobb ipari vállalatról, amelyek működését a gazdaságirányító szerveknek különös gonddal, folyamatosan figyelemmel kefl kísérniük. Az irányító szervek e vállalatok működéséről, gazdasági helyzetéről, termelési, fejlesztési és üzletpolitikájáról kapott rendszeres információk birtokában hatékonyabban tudják segíteni ezeket a vállalatokat, jobban biztosíthatják » népgazdasági érdekek érvényesülését, szükség esetén kellő időben élve a gazdasági, illetve felügyeleti beavatkozás eszközeivel is. A kijelölt vállalatok továbbra is az általánosan érvényes gazdaságirányítási rendszer keretei között működnek, a tervezési es szabályozási előírások rájuk is egyértelműen vonatkoznak. A kormány felhívta az ágazati minisztereket, hogy tröszti szintű kijelölések esetén elsősorban a trösztök azon vállalataival foglalkozzanak, amelyeknél a gazdaságosabb termékszerkezet kialakítása fokozott mértékben szükségessé teszi az irányítás és az ellenőrzés erősítését. Az Országos Tervhivatal elnöke javaslatot; tett hat olyan nagy vállalat kijelölésére, amelyeknél a termelési struktúra átalakításához szükséges anyagi eszközök saját erőből nem biztosíthatók, s korszerűsítésükhöz az általánostól eltérő módszereket kell kidolgozni. A kormány az előterjesztést elfogadta, s úgy határozott, hogy e vállalatok termelési szerkezetének átalakítására olyan programot kell kidolgozni, melynek végrehajtása belátható időn belül biztosítja e vállalatok támogatásmentes működései. A pénzügyminiszter tájékoztatta a kormányt a dollár leértékelésével kapcsolatos helyzetről, és a megtett intézkedésekről. A kormány a bejelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentést terjesztett elő a juhtenyésztés helyzetéről és a fejlesztéshez szükséges intézkedésekről. A kormány az előterjesztést jóváhagyólag tmdomásul vette. A Minisztertanács Tarkáesi Hivatala elnökének és az igazságügyi miniszter közős előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott egyes tanácsi szakigazgatási hatáskörök felülvizsgálatára. Utasította a minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a hatáskörök felülvizsgálatát 1973. március 31-ig fejezzék be. A kormány a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének előterjesztése alapján jóváhagyta Hoffer István megválasztásét a Nógrád megyei tanács elnökének. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket, tárgyalt. Vásárnaptár A HUNGEXPO vásárrendezői naptára szerint márciustól kezdődik meg a hivatalos magyar külföldi kiállítások gazdag sorozata. A hónap első napján nyitja kapuit a tripoli vásár, ahol a múlt évi 300 helyett, összesen 500 négyzetméternyi területen mutatja be termékeit kilenc magyar külkereskedelmi vállalat. A tripoli vásár megnyitását követő harmadik napo* magyar hét. kezdődik Ki»waitban. Március első felében megnyílik a kairói vásár is, amelyről ezúttal sem hiányoznak a magyar kiállítók. A HUNGEXPO idei vásárnaptára szerint ebben az évben a Közel-Kelet és Észak-Afrika nyolc arab országában rendeznek magyar kiállítást. jubilál az MHSZ Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1948. február 29-én alakult meg az MHSZ jogelődje, a Magyar Szabadságharcos Szövetség. A közelgő jubileum alkalmából csütörtökön az Újságíró Szövetség székházában sajtótájékoztatót tartott Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szabadságharcos Szövetség létrehozása a népi demokrácia kibontakozásának jelentős eseménye volt. A továbbiakban a főtitkár hangsúlyozta, hogy 1973 a szövetség életének kiemelkedő esztendeje. Arra törekszenek, hogy az idén az MHSZ-tevékenység szorosan kapcsolódjeK a jubileum megünnepléséhez. A főtitkár bejelentette, hogy a jubileumi évforduló alkalmából március 1-én ünnepi megemlékezést rendeznek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagytermében, ahol 25 esztendővel ezelőtt alakuló közgyűlését tartotta a jogelőd Magyar Szabadságharcos Szövetség. Tarján hegye Vándorló domb van Turjánban. mióta a DÉLÉP nekilátott a városrész építéséhez. Most a József Attila sugárút mellett halmozták fel azt a földet, mely az alapok megásása. közben fölöslegessé vált — egyelőre Később azonban meg szükség lehet rá, ezért nem érdemes máshova hordani. így vándorol Tarján hegye, aszerint, hogy hol akad még hely. mert az egyre kevesebb van. A képünkön látható földtömeg tövében is alapoznak már: épül a hatodik ütem. Somogyi Károlyné felvételei. iMIMH ' t »***» ni tat tata 4 1