Délmagyarország, 1973. január (63. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-07 / 5. szám

IO VASÁRNAP. 1973. JANUÁR X maga BDIB A. Huszanov BESZÉLGETÉS Egyik reggel, amint Szaddikidzsán motorkerékpárján munkába igyekezett, az útkereszteződésnél már messziről eszrevett egy embert, aki elkeseredetten integetett. Megállt mellette. — Jó reggelt! — Jó reggelt! — Bocsásson meg, önt ugye, Szaddikidzsánnak hivják? — Igen, Szaddikidzsánnak ... — Tudja, nekem nagyon kellemetlen, hogy most feltartom önt... — Na. nem olyan nagy dolog... Miben segíthetek? • — Szívességet szeretnék kérni öntől! — Kérem ... — Nem tudom, lenne-e önnek, ami nekem kellene...? — Es mi lenne az? — 'De valószínű, nincs önnek ilyesmilye ... látom az arcáról. -— Mi látszik az arcomról? Valóban, mondja már gyorsan, mert elkésem a munkából! — Látja, tudtam! ön máris haragszik! — Nem haragszom. Csak mondja végre, mit kiván tőlem? — öv. ugyebár, az egészségügyi állomáson dolgozik? — Igen, miért? — Es igaz, hogy az egyik, faluban vesztegzár van? — Igen. igaz ... Két bárány patája megbetegedett, önnek talán szérumra lenne szüksége? — Á. dehogyis! Szerencsére, bárányaim nincsenek. ilyesmivel nem tud nekem segíteni ... — Így valóban nem . — Köszönöm! — Mit köszön? Hiszen semmit sem tettem önnek! — De ön mondta, hogy nem tud nekem segíteni. Azt köszöntem meg. — De hát, végül is, mit kíván? — Bocsánat, nem tartom fel túlságosan? — Hát... de azért majdcsak eljutok a munkahelyemre. — Az egészségügyi állomásra igyekszik? — Igen ... — Nem akarom önt feltartani. Majd valaki máshoz fordulok ... — De hát miért állított meg? Mondja már! — Kérem, ha megengedi... Valakit fel akarok hívni telefonon. De nincs aprópénzem ... — Ennyi az egész? Ezért vesztegettünk itt el ennyi időt? Fogja, itt van három. telefonérme! — Bocsásson. meg. nem tudna visszaadni egy rubelből? — Nem. és fogadja csak el, hagyja a fizetést! Az idő pénz! — Nem, nem fogadhatom el. Nem akarok az adósa lenni! Ha lenne mégis aprója ... — Fogadja el az érmét, és fejezzük be. En már megyek is... — Jó, elfogadom ... De félek, hogy fölöslegesen tartottam- fel. Közben sajnos, elfelejtettem a telefonszámot . MUNKAIDŐ Nagy András rajza Galambos Lajos HÁZ A FŐÚT MELLETT Pitvarosunk inmenárfttmára. Pest, Buda és Óbuda egyeHÜlésinek 100. évfordulójára képsorozatot kezdtünk cl Magazinunkban. A most közölt történelmi képek sorrendje: A budai vár régi metszeten — Pest latképe a tervezett Lánchlrtdal <1846> — A városháza Pesten (185.1) — A Felső Duna sor <1*561 — Az MTA tervezett épülete (Itti > — A királyi palota <18661 Egy nap megint visszajöttek a munkások. Vezetőjük szép, magas, barna ember volt, özvegy Mihalik Pál. Két éve vesztette el vasutas urát az asszony is, akit ilyenformán özvegy Barna Mihálynénak neveztek. Egyikőjük sem töltötte még be a hatvanadik évet. Reggel, hét óra előtt pár perccel, kalapját megemelve, tisztességgel kopogott az asszony ajtaján a magas, barna férfi. — Itt volnánk — mondta. Erzsi asszony reggelit készített munkába induló lányának; tekintette az ember láttára megrebbent egy kicsit. — Már megint erre dolgoznak? — kérdezte. — Nemcsak, hogy erre, itt! , — Már a kertből többet elvinni nem lehet — vélte az asszony —, hacsak le nem bontják azt a szegény fáskamrát is. A férfi nevetett. — Ellenkezőleg mondta. — Vissza kell állítanunk az eredeti helyzetet. Itt a munkalap, kérem, meggyőződhet róla. — En teremtőm! — sóhajtott az asszony. Becsomagolta a tízórait a lányának, aki a fél nyolcas vonathoz igyekezett; bent dolgozott a városban, amely innen tizenkét kilométernyire feküdt. Éppen csak megpuszilta édesanyját a lány, s már szaladt is. — Szép gyermek — mondta utánanézve Mihalik Pál. — Hál' istennek, az élet megadta nekem, hogy mind a négy gyermekemre azt mondják: derék gyerekek. Szegény uram volt ilyen jófajtájú, biztosan. — Ám Erzsi asszony szülte őket — mondta Mihalik Pál. Egy kicsit, hallgattak. — Tavaszon még két lányt láttam itthon — emlékezett a férfi. — Azóta volt egy esküvő. — Így hát már csak kettecskén? — Üj évben ez a legkisebb is elmegyen. — És akkor egyedüF? t — Ez az özvegyasszony sorsa. Majd a nyugdíjamból nevelek szépen aprójószágot: ha kijönnek a gyerekek meg az unokák, legyen mihez nyúlni. A ház előtt futó főút átépítését kora tavaszon kezdték a munkások. Az út szélesítése miatt özvegy Barna Mihályné kertjéből is kisajátítottak másfél méter mélységű területet. A tisztességes árat megkapta érte. Nem is a terület elvesztése fájt neki. hanem a rajta álló három diófa, melyet kíméletlenül kivágtak. Akkor sírt az asszony. E nagy, barna férfi, a maga módján, szép szavakkal vigasztalta, megmagyarázván, hogy íme. ez az utasítás, ellene mit se lehet tenni. Az út a fontos, a nagy. korszerű országút. Az asszony talán meg is nyugodott, felérte ő ésszel a változás szükségességét. Csak a diófák. S akkor Mihaiik Pál tanácsára mindjárt hármas emlékoszlopot ácsoltatott az ura sírjára. Jó lett. Mégis csak tisztességes helyük lett a fáknak. De már nyáron a gyerekek hová ültek, ha kijöttek látogatóba? Csakis a szobába, mint télen. Odakint árnyék nem volt, csak a tűző nap a puszta udvaron. Mit tegyen? Milyen fajta fát szerezzen, hogy hamar legyen lombja? Elment az egyetem kertészetébe, tanácsot kért: vajon meg lehetne-e oldani, hogy élő, lombos fát plántáljanak azonnal a beljebb telepített, kerítés tövébe? A fókertész azt mondta, meg lehet oldani, csak egy kicsit sokba kerül. Három lombos fácska idetelepítésére ráment az özvegyasszony minden megtakarított pénze. Visszatért viszont a nyugalma, ha következő nyáron jönnek a gyerekek meg az unokák, nem kell behúzódni a tűző nap elől; ha kicsi is még az árnyék, de árnyék, és szabad a levegő. Most meg mit mond ez a szép, magas, barna ember? — Jól értettem én? — Jól, Erzsi asszony. Visszatelepítjük a kerítést az eredeti helyére. A leszórt követ elrámoljuk. helyére kerti földet hoznak a dömperek. Mindent úgy állítunk vissza, ahogy volt. — És az út? — Ügy határoztak, a másik oldalon kell szélesíteni. így levághatják az amott levő kanyart. — Erre csal: most jöttek rá? — Nem én terveztem, Erzsi asszony — mondta a férfi. —- Ért csak becsülettel végrehajtom a brigádommal, amit mondanak. — De mennyi felesleges kár, mennyi kidobott pénz. — Erzsi asszonynak nem kell visszafizetnie semmit — nyugtatta a férfi. — Ha kívánja, a diófák árát is megtéríti a vállalat. Megérdeklődtem. — Nem szeretem én az ilyet — mondta az asszony. — Nagyon nem szeretem én az ilyet. Nem kell nekem semmiféle pénz. Űgyis mi fizetjük meg az egészet. Lám, ha rontanak, csak rajtunk rontanak. Ki felel érte? Tán egy óra sem telt bele, a markolók a rengeteg kavicsot átemelték az út másik oldalára, öt dömper újabb óra alatt nemes erdei földet terPett a tavaszon kisajátított kertrészre. A déli harangszó még nem jött, Mihalik Pál vezetésével a munkások a vaskerítést már visszatették eredeti helyére. A magas, barna férfi bejött újra a konyhába. — A három f ácskát is visszategyük oda — kérdezte —ahol a diófák álltak? — Isten őrizzen. Legalább őket ne zavarjuk, Pál. Az, hogy a nevén szólította az asszony, igen jólesett Mihalik Pálnak. Hii-telenjében meg se tudta volna mondani, mennyire jólesett. — AZ ebédet még ide kértem az embereknek — mondta —• úgy hogy ebéd utánig még' itt maradunk. — Mi lesz az étek? — Kétfajtát lehet rendelni — mondta az ember —, kocsival hozzák ki mindig a munkahelyre. Nem rossz koszt, én mondom. Ma az egyik zöldborsófőzelék fasírttal, a másik krumpli fasírttal. A leves mindkettőnél azonos, húsleves. Jó koszt. Az asszony mosolygott: — Én is megenném akármelyiket. — Erzsi asszonynak mi lesz az ebédje? — Tört paszuly, karikára vágott hagymás kolbásszal. — Cserélhetnénk — javasolta a nagy. barna ember. — Mit szólnának a munkatársai? — Ö, mit szólnának? Asszonyt akarnak keríteni azok nekem mindegyre. Mert hát van nekem is háromcsaládos gyermekem, az özvegy csak özvegy. Igazi melegséget hol kap? Minden családos embernek megvan a saját gondola. A magányos ember nagy teher, Erzsi asszony. — Gondolja? • — Panaszszó el nem hagyhatja a számat a gyermekeimre, de van két szemünk. Így hát még látni kell. Megjött a városból a munkások ebédje, s a két özvegy valóban megcserélte az étkét. Csendesen, jóízűen ettek. — Nem rossz ez a fasírt — nvmdta az asszony. — A — legyintett a nagy, barna ember —, ennek a tört paszulynak igazi íze van. Gondos asszony íze. Az asszony íriss vizet töltött két pohárba. — Maga olyan szavakat mondott már nekem a tavaszon is, Pál — mondta —, hogy az ember vénségére elpirul. — Miért kellene pirulkodnunk, Erzsi asszony? Láthatja, én tisztességes munkásember vagyok. És ha sejt a szavaimból valamit, jól sejti, bizony. így üldögéltek. Majd Mihalik Pál megkérdezte: — Abba a jó erdei földbe, amit idehordattam, vajon mit ültetnénk ? — Virágot? — Vagy lüvet, ahol az unokák kedvükre hancúrozhatnának. — Az is jó gondol-at, Pál. Mihalikot már sürgették a munkások, föl kellett állnia a konyhai asztal mellől. — Erzsi asszony — mondta —, a három gyermekemmel tehetném tiszteletemet a házánál? Szombat délután? Az asszony a naptárra nézett. — Addig még van idő — vélte —. értesíthetem az én négy gyermekemet is. Illetve csak hármat, hiszen a legkisebb még itthon van. Akkor az ember tisztességgel megemelte a kalapját, elköszönt, s elment. Az asszony az újonnan felállított kertkapuig kísérte. Aztán felsietett a padlásra, úgy emlékezett, a tavaszon vett a városi piacon valamennyi fűmagot. Ha megvan még, ebbe, az idehordott jó erdei földbe ilyenkor, ősszel kell elvetni azt. MM