Délmagyarország, 1973. január (63. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
2 •ASABNAF. IMI JANUÁR *FC i€iifp®Iitikc» reflektor Az új (V kezdetén mind élénkebbé válik a nemzetközi élet. A múlt hétéin különösen jelentős — jegyzékbe foglalt — állásfoglalás került nyilvánosságra. A Szovjettmio, ugyanazon a na. pon a Magyar Népköztársaság kormánya — s a csehszlovák, majd másnap a lengyel kormány — az európai fegyveres erők és fegyverzet Csökkentését szolgáló tárgyalásokról nyilvánította véleményét: javasolta az európai , államok egy meghatározott csoportjának konzultációját e kérdéskomplexumróL A tárgyalásokat előkészítőkön, zultácid kezdő időpontjául január 31-ét indítványozta — Bécsben. A jegyzék hangsúlyozza, hogy az európai feszültség további enyhülését az általános béke megerősítését szolgálná ha a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentéséről Európában megállapodást lehetne kCtnl. A Varsói Szerződés országainak külügyminiszterei ebben a problémakörben is egyeztették véleményüket a múlt hét elején, Moszkvában. A szocialista országok valamennyien készek részt venni az előkészítő konzultáción. Most a tőkésállamokon • válaszadás sora. io kezdet Helsinkiken Helsinkiben a múlt hét feléjén folytatódott az európai biztonsági konferenciát előkészítő nagvköveti tanácskozás annak eldöntése érdekében. hogy hol. mikor és milyen napirenddel üljön össze az európai biztonsági konferencia? Az élőkészítő tanácskozások első szakaszában lényegében mind a 34 részt vevő delegátus megerősítette: szükség van a biztonsági konferencia összehívásóra. Ez a Jó kezdet még szerény eredmény, ám nem lebecsülendő. A Szovjetunió előterjesztette javaslatát a napirendre, Lengyelország a munkarendre, Magyarország a résztvevők összetételére vonatkozóan. Franciaország fontos szervezési kérdésekben foglalt állást Svájc ugyancsak a napirenddel kapcsolatban tett indítványokat s most a karácsonyi és újévi szünet után a második szakaszban újabb betertesztésskre került sor. Persze, a felsorolt eredménvek még nem jelentik azt, hogy a siker biztosítottnak tekinthető. Még nagyon komoly erőfeszítéseikre van szükség Helsinkiben, hogy az idén létrejöjjön az európai biztonsági konferencia. EHa'adás Párizsban Hasonlóan, mint tavaly ősszel az elnökválasztásokat közvetlenül megelőző napokban, a Fehér Ház Nlxon hivatali beiktatásának előestéjén, ismét a „kéznyújtásnyira levő béke" reményteljes hangulatát alakította ki az amerikai közvéleményben. Most azonban megalapozottabb. nak tűnnek az indokínai békerendezés kilátásai. Nlxon a múlt hétfőn elrendelte a VDK elleni amerikai katonai akciók teljes megszüntetését. Párizsban Nguyen Co Thach, a VDK külügyminiszter-helyettese és William Sulii van amerikai külügyi államtitkár vezetésével a szakértők — akik a vietnami—amerikai tárgyalások felújítása óta, a vasárnapokat kivéve, naponként átlagban mintegy hét órán át konzultálnak — főképpen a vietnami tűzszünet! megállapodás? katonai vonatkozásainak kidolgozásával foglalkoztak. A politikai kérdésekről ugyanis—a csütörtöki bejelentés szerint — Le Duc Tho és Kissinger fog dönteni, akik keddep kezdik meg ismét négyszemközti megbeszéléseik újabb fordulóját ígon „meggyőzése" Változást jelent a korábbi helyzethez képest — miután Alexander Haig tábornok, Nixon személyes megbízottja tájékoztatta az USA dél-keletázsiai kliens-kormányalt a párizsi tárgyalások eredményeiről —, hogy Thieu, saigoni elnök „elvileg elfogadta" a párizsi megbeszéléseken kidolgozott megállapodást ervezetet. Ugyanakkor a Thieu-rezsim két legkövetkezetesebb amerikai támogatója, a Fehér Házzal és a Pentagonnal Intim kapcsolatban álló Goldwater és Stenni szenátor is nyomatékosan felszólította Thieut, hogy „ne álljon a béke útjába". Tran Van Lam, a saigoni rezsim külügyminisztere pedig sejtetni engedte, hogy a fegyvernyugvás a február 3-án kezdődő holdújév előtt hatályba léphet A saigoni bábkormány '„meggyőzéséhez" jelentősen hozzájárult a Pentagon: a saigoni rezsimnek szánt gyorsított fegyerszállítmányai keretében 1300 harcászati repülőgépet és 800 helikoptert küldött szállításukat eredetileg 1974 kózepen szándékoztak befejezni. Érthető tehát hogy két nappal ezelőtt Vo Varig Sung, a VDK franciaországi főmegbízottja a béke közelségéről őt faggató újságíróknak csupán ennyjt felelt: „Ez még nem a béka" Viszont egy kicsinynek tűnő hír talán fontos eredmény előhírnöke: a VDK Párizsban tárgyaló küldöttsége a VNA hírügynökség útján pénteken este a francia fővárosban közzétett egy fényképet amely Le Duc Tho és Henry Kissinger legutóbbi tárgyalásainak utolsó találkozójáról készült A Fehér Ház ugyancsak péntek este tette közzé ezt a felvételt Lehet, hogy a közeljövőben az indokínai békemegállapodás aláírásáról közölnek fényképet? Markoviig Tibor Beiktatták Nixont # Washington (Reuter, UPI) Richárd Nixon, az Egyesült Államok elnöke szombaton Warren Burger, az Amerikai Legfelsőbb Bíróság elnöke előtt letette a hivatali esküt. Ezzel hivatalosan is megkezdődött Nlxon második négyéves hivatali ideje. A beiktatási ünnepséget a Capitolium, az amerikai kongresszus épülete előtt" tartották meg Az elnök tiszteletére 21 tüzérségi össztüzet adtak le. Nixon elnök az eskütételt követően beszédet mondott. Húszperces beiktatási beszédében egyetlenegyszer sem ejtette ki Vietnam nevét, közvetett utalásaival azonban csaknem kész tényként kjezelte a háború közeli befejezését. Ebben az értelemben vázolta fel második mandátumának vezérgondolataként azt. amit bevezetőben így fogalmazott meg: Amikor 4 évvel ezelőtt ugyanitt találkoztunk, Amerika hangulata nyomott és letört volt egy látszólag végeláthatatlan külföldi háború és romboló hazai konfliktus sivár kilátásai miatt. Amikor most ismét találkozunk, a világban új békekorszak küszöbén állunk — hangoztatta, majd így folytatta: „Hagyományos barátaink'kal való kapcsolataink új életre keltésével, valamint pekingi és moszkvai missziónkkal lefektettük az alapokat arra, hogy a kapcsolatok új, tartósabb rendszere jöjjön létre a világ nemzetei között." A továbbiakban Nlxon arról beszélt, hogy le kell bontani a világot mesterségesen megosztó ellenségeskedések falalt, s „ezek helyére a megértés hídjait kell építeni, hogy a kormányzati rendszerek mély különbözőségei ellenére a világ népei barátokká válhassanak". „A béke struktúrájának felépítése külpolitikánkban, megkövetelte, hogy hátat fordítsunk a régi, kudarcot vallott politikának. Ugyanígy, annak érdekében, hogy haladást érjünk el idehaza, szükséges a régi, kudarcot vallott politika elvetése. Külföldön és idehaza egyaránt eljött az ideje annak, hogy há'at fordítsunk a gyámkodó politikának." Beszéde végén az elnök kiemelte azt az alapelvét, hogy „azon mérjük le, mit tehetünk másokért, hogy mások mit tesznek önmagukért", és kijelentette, hogy az USA „új politikája" értelmében be fogja tartani szerződéses kötelezettségeit, küzdeni fog az ellen, hogy egy-egy ország erőszak útján rákényszerítse akaratát más orszáWashlngtonban pénteken este (magyar Idő szerint szombaton ha]nalban) a John F. Kennedy Center, Elscnüowerről elnevezett színházteremben tartották meg Nlxon újbóli elnöki beiktatási ünnepségének gálaestjét. Képünkön: Nixon elnök, felesége és Eisenhower volt elnök özvegye kíséretében az elnöki páholyból üdvözli a megjelenteket gokra, és „a tárgyalásoknak ebben az új korszakában folytatni fogja erőfeszítéseit a nukleáris fegyverek korlátozásáért, valamint a nagyhatalmak közötti konfrontáció veszélyének csökkentéséért". A beiktatási beszéd befejező részében Nixon elnök Vietnam név szerinti említése nélkül kijelentette: „Most, hogy Amerika leghosszabb és legnehezebb háborúja véget ér, meg kell tanulnunk" udvariasan és tisztességesen megvitatni nézeteltéréseinket ..." A Fehér Ház környékén több ezer tüntető gyűlt öszsze, hogy tiltakozzék a vietnami háború ellen. Az eskütételt több ízben tüntetők közbekiáltásai zavarták meg 0 Párizs (AFP, UPI) Szombaton délelőtt Vinh I J3c tábornok vezetésével Párizsba érkezett a saigoni rezsim öttagú katonai küldöttsége. A delegáció célja — az AFP szerint — az, hogy az amerikai szakértőkkel együtt tanulmányozza a Vietnamról szóló megállapodás katonai jegyzőkönyveit Nguyen Co Thach, a VDK külügyminiszter-hélyetteso és William Suliivan amerikai külügyi államtitkár vezetésével szombaton délelőtt a Párizs környéki Saint-NomLa-Breteche-ben ültek öszsze a két fél jogi és nyelvi szakértői, akik — a Reuter szerint — a Le Duc Tho és Kissinger által "99 százalékban tető alá hozott" tűzszünet! megállapodás technika: részleteinek kidolgozásán dolgoznák. | 0 Szöul (AP) Alexander Halg tábornok, Nixon amerikai elnök személyes megbízottja saigoni tárgyalásainak befejeztével — az előzetes várakozásokkal ellentétben — nem tért vissza egyenesen Washingtonba, hanem szombaton Szöulba, Dél-Korea fővárosába érkezett. Mint ismeretes, az Egyesült Államok mellett DélKorea az egyetlen külföldi ország, amely még mindig állomásoztat csapatokat DélVietnamban. Kutat a hold\ autó 0 Moszkva (TASZSZ) Pénteken újabb, hatóráa kápcs£j«tot létesítettek a Lunohod—2 ^sovjet holdjárművel. Útvonala ^élkeleti irányban a Derültség-tengerének széle felé vezetett^ hegyek emelkednek, gyűrűként körülfogva a Lemonn'er-krá* tért A holdkocsi jelenleg 1050 méterrel távolodott el a Luna—21 leszálló fokozatátóL A kapcsolat során megvizsgálják a Jármű mozgásmunkaképességét Különböző sebességgel irányították, kormányozták a holdkocsit, és természeti akadályokat kerültettek meg vele. Az útvonalon a talaj szí-' lárd szakaszokból, porhanyós és gyenge teherbírású szakaszokból állt Különösen a kráterek közelében fordult elő az utóbbi jelenség. A holdautó futóműve és a talaj kölcsönhatása alapján megállapított Járhatósági adatok szerint általában eléggé biztosítva van a jármű normális mozgása. A kapcsolat Idején a holdkocsi tv-berendezése újabb tájképeket közvetített n holdról. Jól látszottak a hegyek, a terep tagoltsága és a holdkocsi keréknyomai. A Lunohod—2 berendezése kifogástalanul működik. Szadat szemleútja 0 Kairó (MTI) Anvar Szadat egyiptomi elnök befejezte négynapos ellenőrző körútját, amelyet Mamduh Szalem belügyminiszter és Ahmed Iszmall hadügyminiszter társaságóban a hadsereg Vörös-tenger melléki és asszuánl alakulatainál tett. Az elnök végül beszédet mondott a katonák előtt a közel-keleti válságban közvetlenül érdekelt arab országok helyzetéről. Szadat elmondotta, személyes megbízottak kölcsönös látogatása révén biztosítékokat kapott Husszein jordániai királytól arra, hogy nem köt különbékét Izraellel. A király azt is közölte Szadattal, hogy februárra tervezett washingtoni látogatása előtt szeretne Kairóba utazni és tárgyalni vele. Szadat nem említette, hogy milyen választ adott Husszeinnek. Ami az Arab Köztársaságok Szövetségét illeti, Szadat hangsúlyozta, hogy Szíria szorosan együttműködik katonai téren Egyiptommal, Líbia pedig teljes erővel támogatja a két frontországot. Az együttműködést az is kifejezi, hogy Ahmed Iszmall egyiptomi hadügyminiszter az egész államszövetség fegyveres erőinek főparancsnoka. Az elnök elégedetten nyi-i latkozott a katonák harckészültségéről és további erőfeszítésekre buzdította őket A párttagok jelentős része szívesen beszél aktuális témákról: árakról, bérekről, az üzem, vagy termelőszövetkezet gazdálkodásának némely gondjáról, kudarcáról, eredményeiről, új épületekről, gépekről és így tovább. De mintha kényes témának tekintenék a pórtalapszervezetek belső helyzetét életét a párttagság tevékenységét De miért? Hiszen ahogyan a párt legfelsőbb szervet a kongresszus és a Központi Bizottság is, a legnagyobb nyíltsággal és a legnagyobb nyilvánosság előtt vitatja meg tennivalóit tennivalóinkat az alapszervezet taggyűlése sem tehet kivétel e munkastílus alól. Előfordulhatnak persze olyan dolgok, amelyek természetüknél fogva nem tartoznak a kívülállókra, de ezek valóban személyi ügyek, valamely párttag fegyelmije, és ehhez hasonlók. Legutóbb részt vettem a szegedi járási pártbizottság kibővített ülésén, ahol többek között megbeszélték a választott testület tagjai és az alapszervezeti titkárok a pártélet belső helyzetét. Arról beszélgettek: a X. kongresszus határozatai közül hogyan érvényesül a járás pártalapszervezeteinél az a megállapítás és elvárás, hogy javuljon a pártfegyelem, erősödjék a demokratikus centralizmus elve és gyakorlata, váljék jobbá a választott vezetőségek tertületefe munkája, legyenek ápállóboak és M VE kezdeményezőek, a párttagság soraiban érvényesüljön a cselekvés egysége, jellemezze szilárdság a párttagok fegyelmét. Az egység törvénye érvényesül a pártmunka minden területén. A határozathozatalban, a végrehajtásban, a magatartásban, a kötelességteljesítésben és a fegyelemben egyaránt Ennek köszönhető, hogy a párt politikai vonalvezetésében nincsenek ingadozások és az alapszervezetek munkája is tovább fejlődött az elmúlt esztendők során. A X. kongresszus határozatainak végrehajtásában megnyilvánul a pártszervek és a pártszervezetek egysige, amely persze feltételezi a nagyfokú önállóságot és kezdeményez.készséget is. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén kritikusan megvizsgálta a pártétet helyzetét ts, és megállapította, hogy akadnak olyan párttagok, akiknek munkájában nem érvényesül a pártélet lenini normája, akadnak olyan pártszervezetek is, ahol nem élnek az önállóság adía lehetőségekkel, s nem is vállalják az ezzel járó nagyobb felelősséget. Az egység törvényének megvalósulására a pártéletben mindig szükség vain. Enélkül aligha lehet a tömegekkel megértetni a párt politikáját, lelkesíteni az embereket a szocialista • építőmunka soronletvő feladatainak megvalósításárst A Központi Bizottság 1972. novembert határozata megköveteli a párttagoktól, hogy „...a párttag munkájában, nyilvános fellépéseibén mindenkor a párt álláspontját köteles képviselni". Az egység törvénye a párttagok magatartásában ls valóra kell, hogy váljék. Ebben nem lehetséges vita, vagy ellentmondás. A párttagnak, legyen akár funkció nélkül az alapszervezetben, mentesnek kell lennie azoktól a hibáktól, amelyek ellen fellépnie kötelessége, amelyek ellen harcolnia kell. Az egység védi is a párttagot, megóvhatja a politikai kishitűségtől éppen úgy. mint az ál-adtkallzmustól, a hatalommal való visszaéléstől, az illetéktelen befolyásolástól, az elvtelen hízelgéstől, az önző anyagiasságtól, az úrhatnámságtól és más, a párt eszméitől, erkölcsi felfogásától idegen jelenségektől. Erre hívta fel a figyelmet a Központi Bizottság legutóbbi határozatában. De mindezek a követelmények az egyéneket* keresztül válnak valóra. A párttagok egyenrangúak a szervezetben, nem lehet különbség az sem, hogy megválasztották-e valamilyen tisztségre, vagy sem. A pártban nincsenek első-, másod- vagy harmadrangú tagok. A határozatok is mindenkire egyformán kötelezőek. Megint más kérdés a pártszervezetek beisó életében a közreműködés. Ebben ls mindenkivel szemben egyformák az elvárások, bár a választott tisztségviselőkre a pártmunka természetéből következően más és más feladat, tennivaló háruL Hová akarok kilyukadni? — kérdezhetné az olvasó. Oda, hogy a pártalapszervezetekben — különösen a falusi alapszervezetekben — olyasféle gyakorlat honosodott meg, mintha csak a ttszt-égviselőkcek „találták volna ki" m pártmunkát, hogy csak rájuk nézve kötelező az aktivitás, a felelősség a pártszervezet belső életéért. k k i