Délmagyarország, 1973. január (63. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-18 / 14. szám

CSÜTÖRTÖK, 1973. JANUÁR 18. 3 3ÜF A szegedi úthálózat legnagyobb ellentmondása az, hogy gyűrűs-sugaras rendszerre épül, ám egyetlen hídja mégis mégsem a körutaknál köti össze a két partot. A másik közlekedési nehézség abból fakad, hogy ebben a nagyvonalú útrendszerben nem akad egyetlen olyan út sem, amely észak —dél irányban biztosítana mozgási lehetőséget a Belvárosban. Valószínűleg ez vezérelte a tervezőket abban, hogy a majdan átalakítandó rakparti utat — legalább az év egy részére — erre alkalmatossá tegyék. Hasonló célt szolgált az a nagy útrekonstrukció, mely tavaly tavaszszal kezdődött a Radnóti Miklós Gimnáziumnál levő útkereszteződés, majd a Dózsa György utca, legvégül pedig a Magyar Tanácsköztársaság útja legelejének a színházi csomópontig való felújításával zárult. Azaz: zárult volna, ha az utat lehetne használni. Most csak a merészebb autósok tévelyednek rá. az építkezést jelző korlátokat makacsul feldöntögetve. Arra pedig, hogy miért nem lehet a hídtól végigautózni a Magyar Tanácsköztársaság útján, majd a Dózsa György utcán a Lenin körútig — sokféle válasz adatik. Ember legyen a talpán, aki meg tudja ítélni, hogy tulajdonképpen mért nem járhatnak az autók ezen az útvonalon. Kezdjük a tényekkel. A környéket érintő közlekedési rendezés — egyirányúsítás már arra épült, hogy a Radnóti gimnáziumnál levő csomópont elkészítése után a Dózsa György utcai is bekapcsolódhat a forgalomba. Az utóbbi útépítése jócskán elhúzódott, olyannyira, hogy indokoltnak látszott, ha a színház körüli ügyek rendezése után engedik át egészében a forgalomnak. S bár voltak olyan elképzelések, hogy nem kellene az egész utat lezárni a színház környékén, az építkezés zavartalanságának biztosítása érdekében ettől is elállt a megrendelő, a tanács. Hiszen a kivitelezőnek — a magasés mélyépítő vállalatnak — volt egy ígérete; október 30Ig alkalmassá teszi az utat arra, hogy a Vörösmarty utca felé eljárhassanak a járművek. Tény az is, hogy az út megnyitásával többek között azért várakoznak hetek óta, mert arra számítottak, hogy a VILATI — mely az év végére ígérte — megkezdi a közlekedési lámparendszer felszerelését a hídnál és a színháznál. Mivel az eddigiektől eltérően, ezek felfüggesztett lámpák lesznek, amelyekhez oszlopok elhelyezése szükséges, a munka idejére ismét le kellene zárni az utat. A többek között kifejezés azonban azért indokolt. mert nem ez az egyetlen ok: az is tény ugyanis, hogy az út minősége — finoman így szokták fogalmazni — kívánnivalókat hagy maga után. Erről bárki meggyőződhet. Az év végi hajrá nem tett jót a színház és a hídfeljáró közti útépítésnek. Ez történt tavaly májustól idén január közepéig. Közben volt arra is példa Szegeden, hogy a hidat két hónap helyett egy hónap alatt aszfaltozta újra az aszfaltútépítő vállalat. Igaz, ők nem zárhatták el a forgalom elől az egyetlen hidat, nem értek rá kényelmeskedm. S így arra sem kényszerültek, hogy a fagy hajtotta rohammunkába fogjanak. Folt hátán folt, tű benne sose volt — a gyerek találós kérdése nemcsak a káposztára illik rá. hanem „legújabb" utunkra is. Nem csoda tehát, hogy — lámpa ide vagy oda — a beruházási vállalat vonakodik átvételétől. Pedig csak látható hibái miatt. A többi csak akkor derül ki, ha használják. Az ésszerűség mégis azt mondatja az emberrel: erre az útvonalra szüksége van a városnak, s ha már a türelmetlenebbje birtokába is vette, inkább megnyitásán érdemes fáradozni. Ugyanakkor azon is azonban, hogy ezért az útépítésért a minőségének megfelelő díjat fizessen csak a város. Saját vállalatának, a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalatnak. S a forintok mellett nem árt levonni — a tanulságokat sem. Veress Miklós Rt, az előkártolóban a szürke az alapszín. A szürkének számtalan változata fogadja a látogatót. A levegőben lebegő por finom bevonata színezi át a zöldrefestett gépeket is. Azt mondták, nehéz itt a dolgozók munkája. S azt is: derekasan végzik, amit vállaltak. A művezetői iroda ablakában, egy papír „publikálja" a brigáderedményeket. Első az Asztalos János brigád, 109 százalékos teljesítménynyeL Csak kísérlet Az írásbeli érettségiről Sfcerdán a Művelődésügyi Minisztériumban dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes sajtótájékoztatón ismertette az idei iskoláztatási munka előkészületeit, az érettségi és az egyetemi-főiskolai felvételi vizsga közelítését célzó intézkedéseket. Részletezte a kis- és nagyiskolásokat egyaránt érintő szociális intézkedéseket, szólt a pedagógusok elhelyezkedéséről, a pályázati rendszerről. Egyebek között elmondotta, hogy az idén kísérleti jelleggel bevezetik az érettségi és a felvételi vizsga közelítésének azt a módszerét, amely szerint a matematika felvételi tárgyból megírt írásbeli érettségi dolgozat egyúttal megfelel a főiskolai, egyetemi felvételi vizsga írásbeli részének is. kéményeken A Lábatlani Cementgyárban a klinkerégető kemencék kéményéből kiszálló cementpor visszafogására elektrofiltert szereinek fel. A Duna-parti üzem rendkívüli mértékben szennyezi a levegőt. A korszerű elektrofilter tervezői — a Vegyiműveket Tervező Vállalat munkatársai — garantálják, hogy eljárásukkal a szálló por 95—98 százalékát viszszafogják. Az első elektrofilter félszerelésére — amelynek üzemi próbáit április végén kezdik meg — csaknem húszmillió forintot költenek. A tervét szerint 1977-ig valamennyi klinkerégető kemencét kiegészítik a porleválasztó berendezéssel. BRIGADSZERZÖDBS Az egyik szürkezöld gépnél találjuk Cser Sándornét, a brigád vezetőjét. A gépben a kenderkóc hullámai vándorolnak. Ketten dolgoztatják a nagy masinát; Dohány Jánosné a társ. Barnaszemű, mosolygós fiatalasszony Cser Sándorné. Kezét szabadkozóan széttárja: — Ilyen porosak vagyunk. — A fején pettyes kendő, annak is színét vette a szállingózó por. — Mikor alakult a brigád? — 1963-ban. Idén áprilisban lesz a tízéves évfordulónk. En is alapító tag vagyok. öt év óta ő vezeti a brigádot. A tavalyi eredményekről kérdezem; milyen év volt ez a brigád, s személy szerint az ő számára? Kiderül, hogy nagyon eseménydús tizenkét hónapot hagytak maguk mögött. S az események jelentősek voltak a kis kollektíva számára éppúgy, mint a gyári brigádmozgalomban, — Például bejött ez a szerződés. Hogy a brigád szerződik a vállalattal. Mikor a vállalati szocialista brigádvezetők tanácskozása volt itt, Szegeden, a Tiszaszállóban, én is felszólaltam mellette. Mondtam a brigád véleményét: helyeseljük. Brigádszerződés. Ez áll a gépelt szöveg fölött, a brigádnaplóban. Gondos kezek ragasztották bele a jókora papírt, s négyrét hajtva simították a többi lap közé. Szétha j togatom. „Készült, 1972. január 27én, a Szegedi Kenderfonógyár kártoló üzemrészében, egyrészről az „Asztalos János" nevét viselő kétszeres ezüstérmes szocialista brigád, másrészről, a KSZV Szegedi Kenderfonógyára kártoló üzemrészének gazdasági vezetője között". — olvasom az első bekezdést. Alább pedig: „A brigád a következőket vállalja: 1. Az üzemrész termelési feladatait maximálisan segíti. A finomkártolók zavartalan ellátása érdekében vállalja, hogy az előkártolásban az éves 81,4 tonna terv helyett 85,3 tonna tekercset készítenek." A tekercsek most is ott sorakoznak a gép mellett; míg értük nem jönnek, hogy a következő művelet színhelyére vigyék őket. Barnásszürke kenderkóc-spirálok. Készült-e belőlük annyi, amennyit vállaltak? — vetem közbe a kérdést — Igen, teljesítettük! Sorra vesszük a többi pontot is. A fenti mennyiségi vállaláshoz természetszerűleg hozzátartozik a minőségi felajánlás: „A minőségi követelményeket betartják, minőségi reklamáció munkájuk ellen nem lesz". Nem is volt A jól végzett munka tudatával felelget Cserné, hisz megáldott és szakmai tapasztalatokkal rendelkező vezető, és az egészséges kollektív szellem. Mindenkinek meg kell tehát adni az alkotás, a tanulás, a fejlődés lehetőségét, de körültekintőbben és megfontoltabban osztogatni a címeket, az állandó jelzőket, a rangot és tartalmat jelentő minősítéseket. Tény, hogy napjainkban divat lett a naiv művészet. S mint minden divatáramlatot, ezt is jó néhányan igyekeznek meglovagolni. Ezért füstölöghetett az ÉS egyik legutóbbi számában Csányi László: „... nagyon unom a költőket, akik semmit sem tudnak a verstanról, a lángelméket, akik erényt csinálnak abból, hogy még a helyesírást sem tanulták meg, unom a festőket, akik sikerületlen kutyákkal, idomtalan ökrökkel népesítik be szép világunkat, nem tudom, nem is akarom művészetnek nevezni a nyegle tudatlanságot, nem vagyok hajlandó látnoknak mondani kontárt, s nem dicsérem ámuldozva a király új ruháját, mielőtt őfelsége felöltözött volna." Az előbb azt mondtam, ez a kisebb veszedelem, a gyermekbetegség, így hát a gyógymódnak is egyszerűbbnek kell lennie. Elég lenne talán, ha a király le sem vetkőzne, régi ruhájában kormányozná a régi birodalmát De ha már levetkőzött, és maga akarja megvarrni új ruháját, maradjon király, ne akarjon mindenáron és azonnal szabólegény lenni. A másik betegség a veszélyesebb. Gyakori panasz, elterjedt szemlélet, és nem is lebecsülendő érvekkel alátámasztott vélemény ma is, hogy a tömegeknek nem kell az igazi művészet az emberek nagy többsége a giccset, a talmit, az álművészetet. az olcsó izgalmat, a felszínes csillogást választja. Sorjáztathatnánk ezt bizony itanoo ólszamontp tények garmadát Tudjuk, hogy a kapitalista társadalomból hoztuk ezt a tudati fertőzést, s nagyon nehéz kitörölni az emberek fejéből, nehéz helyettesíteni igazi művészettel. Pedig a giccs hazug tartalmak hordozója, ahogy Lukács György írja: „...hazug illúziókon nyugvó elképzelést táplál az ember társadalmi valósággal kapcsolatos viszonyáról, csztálya helyzetéről, az ezen belül neki kijutó életpályáról, és ennek következtében saját személyisége jellegéről és hozzáillő sorsáról is/' Sajnálatosan kell megállapítanunk, hogy a gicscsek tömeghatása napjainkban is egyre növekvő mértékben (az okokat most nincs módunkban bolygatni) terjed. Ma is ott díszelegnek a képkereskedők kirakataiban a nosztalgiákat ébresztő vérző naplementék, a szalmaszálból ragasztott pálmafás, mediterrán tájak, egyre nagyobb számban jelennek meg a könnyzacskóinkat és idegeinket próbára tevő könyvek, a kirakatokban egyre nő a porcelán balerinák és lengőgatyás csikósok, meg a búsuló juhászok száma, és az autók hátsó ablakából fejüket ingató műanyag kutyusok bámulnak a hetvenes évek korszerűsödő világára. Ezek a tények egyre sürgetőbben vetik fel a kérdést, mit kell. mit lehet tenni és hogyan e giccslavina ellen. Nagy szerep jut ebből a munkából a pedagógusokra és népművelőkre, de a döntő szerep a művészeké. A szocialista magyar művészeté. Mert minél rosszabb, alantasabb és károsabb hatósok érik az emberek tömegeit, annál nagyobb erőkifejtéssel és odaadással kell munkálkodni felvilágosításukon, ízlésük, gondolkodásuk, igényeik átformálásán. Annál inkább kell keresni azokat a csatornákat, melyeken az igazi művészet megértéséhez és elfogadásához szükséges alapismereteket el lehet juttatni. Mivel a „népet nem lehet leváltani", alkalmassá kell tenni a befogadásra. A giccs — a kapitalista ipar és kereskedelem tőrökméze. a nyomorban álorvosság a valós problémákra — fel kell hogy szívódjon idővei, hiszen ha az élet pozitív irányba fejlődik, egyre kevesebbszer kell a hazug álomvilágba menekülni, s ha valóban jó művészi alkotásokkal tesszük otthonosabbá világunkat, nem kell nagyon optimistának lennünk ahhoz, hogy gyanítsuk: a giccs hatása csökkent, az emberek nem fognak olyan gyökeresen kapaszkodni illúzióikba, nem fogják komolyan venni a valódi művészet álarcában jelentkező „pótkávét". „És addig? addig nincs megnyugvás, / Addig folyvást küszködni kell." E sorok papirra vetése után eszembe jutottak a megjelenést követő napok. Ahányszor szót emeltünk ezeken a hasábokon egy-egy, vagy általában szaporodó giccs ellen, legyen az a Waterloo Bridgie, vagy a „népiesch souvenir", mindig felháborodott, és legtöbbször névtelen levelek küldték el a szerzőt melegebb égtájakra nyomdafestéket nem tűrő szavakkal. Mégis vállalni kell nagyon sokakkal együtt ezt a nyilvánosságot, ezt a feladatot, egészen addig, amíg sziruppal nyakon öntött filmek akarnak könnyre bírni, míg keletje lesz a vágtató ménesek álmagyarkodásainak, a porcelán cicáknak és fejüket ingató kutyáknak. Sőt, nemcsak szavakkal kell pallérozni, de mind rámenősebben harcolni ellene, mint amilyen erőszakosan sózzák az emberek nyakára silány portékájukat a giccsárusok, és amilyen szemérmetlen hevességgel és elszántsággal védelmezik becsapott, elvakított fogadatlan prókátoraik. Tan«fi Lajos rendre meg is valósították, amit elhatároztak. Például azt, hogy az új dolgozók betanításában részt vesznek. A brigád átlagban 108—110 százalékot teljesít. S nem laza, hanem „kemény" normában; ahol ugyancsak meg keH dolgozni ezért a ráadásért Utóbb -az is szóba kerül: a termelési eredmények mellett, hogy állnak a többivel. Szocialista módon tanulni, élni — ezt miként valósítják meg? A szakmai konzultációktól a mozilátogatásig, a politikai oktatástól, az időszerű kérdések megismerésétől máe üzemek meglátogatásáig sok minden szerepel a brigádkrónikában. Lapot terjesztettek, vért adtak, betegekhez vittek vigasztaló szót, ajándékot Részt vesznek az olvasómozgalomban. Ott vannak, ha nem is mindanynyian, a szocialista brigádok klubjának gyári rendezvényein. — Sajnos, a bejárókat nehezebb bevonni az ilyen dolgokba — mondja a brigádvezető. — De azért megegyeztünk velük is, hogy későbbi busszal menjenek, mikor a politikai oktatás van. A novemberi KB-határozatot is megtárgyalta a kollektíva. „Meg vagyunk győződve róla, hogy a párt- és a kormány ár- és bérpolitikája helyes úton halad" — írták akkor a naplóba. Még sok mindent elmondhatna a brigádéletről ez a fiatalasszony, de az idő is pénz, nem tartóztathatom tovább. Dohány Jánosné Ásotthalomról jár be. Eszembe jut: erről a törékenynek tűnő asszonyról mondta a brigadéros: „jó erős társ". S nyilván úgy igaz, csakhogy az erőhöz az akaraterő is hozzáértendő. Annál inkább, mert mindketten anyák is: a brigádvezetőnek két fia, Dohány Jánosnénak egy lánya van. De az akarat, a minden szerepben való helytállás jellemzi a többieket is: Czifra Antalnét, Farkas Károlynét, Lőcsei Sándornét, Nagy Lajost, Polgár Erzsébetet, Tari Jánosnét és Zádori Józsefnét is. Többen dolgoznak másik műszakban; így is megvan azonban az összetartás, erősek a szálak. S szép az eredmény: hisz novemberben elnyerték az aranykoszorús szocialista brigád címet öten kiváló dolgozók; a brigádvezető a Könnyűipar Kiváló Dolgozója. Támogatják a gyári kezdeményezéseket, s maguk is kezdeményezők; javaslataikat felhasználják az üzemrész vezetói. „Igyekszünk erősíteni az üzemi demokráciát — vallják erről —, de a fegyelmezetlenkedőket, lógósokat szigorúan bíráljuk." Simái Mihály