Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-10 / 291. szám

VASÁRNAP, 1972. DECEMBER lfl. 9 a z Erdős István KESO OSZ A lovak leikapaszkodtak a Cseie-partra, a szekérderékban asszonyok ültek, özvegy Magyar Lajosné széthúzta egy résnyire a nagykendöjét, s lenézett a lalura. Csak egyszer haza érjünk már, moccant volna a szája beszédre, de az asszonyok mozdulatlan dermedtségben kuporogtak mellette. Hiábavaló volt itt minden szó, a szél elkapja az ember hangját, s levágja a kerekek alá. Az újtelep ritkás villanylámpasora egy kilométerre sincs már, és a temetőtől az út valamivel jobb. a rohanó szelet is akadályozzák a házak, a fák. A szélről eszébe jutott a távvezeték zúgása, a távvezetékről a madár, amelyik délelőtt ott verdesett a drótok között, míg csak a sok szikra közül le nem zuhant a földre, összeszaladtak az aszszonyok, mindenki sajnálta a szép madarat: senki sem akadt, aki azt mondta volna, úgy kell neki, minek szállt a drótok közé. Hallotta valamikor gyerekkorái>an, hogy beteg madarat szájból kell itatni, hát megpróbálta életre kelteni, de nem sikerült. Még ki is nevették érte. hogy itatja a döglött madarat, hiába. Kár volt azért a gyönyörű állatért, soha nem látott azelőtt még ilyen színpompás tollú madarat! Ha nem szégyellte volna, el hozza haza. de így csak otthagyták egy répalevélcsomó tövében. Nehéz ez a dermedtség, ez a munka ilyen saros-szeles hidegben, de érdekes, hogy mindig történik valami Ma is itt van ez a madár! Miért, röpült neki a rengeteg drótnaik, épp ott. ahol av aszszonyok répát ástak? * Belemerült a gondolataiba, észre sem vette, hogy a faluba értek, s a szekér megállt a ház előtt. Álom és ébrenlét határán motyogott maga elé tovább, a kocsis szólt hátra, hogy hazaért, szálljon le. Alig bírt feltápászkodni, elgémberedett lábába, derekába sehogy sem akart visszatérni az élet. Borzasztó nehéz volt leszállnia a szekérről. Az asszonyok utánadobták a kis zsákban a néhány répát, amit céklának hozott haza. Markolta volna a zsák száját, de nem vob ura a kezének, az ujjaira fagyott sár, mint egy páncélkesztyű, megbénította. A csizmájával tolta a répát a hídlás alá, ott legyen, ne a sárban, az úton, míg érte jön valaki a házból. A kiskapu kilincsét könyökkel nyomta le, ae udvar mély sarát kerülgetve cammogott a házajtóig. Halaszthatatlanul kívánta a lavór meleg víz simogatását bokája körül, az előszoba fogasán meg beleüt között egy fenyegetően meívdó kőkemény viharkabátba. Bosszantotta, hogy idegen van a hazban. Belép sárosan, összefagyott an közéjük, s a lánya majd úgy csapja össze a kezét, mintha nem tudná, répaasasbóil oktober vége felé így szoktak hazajönni... A színészkedés arra való, hogy a vendég azt higgye, ők az istennek sem akarják engedni a téeszbe az anyjukat, de nem lehet neki parancsolni. Keserűen felsóhajtott. Csak lenne egyszer ljékességrontó erős akarata, hogy kimondaná, itt hazudnak. Este ők állítják be fél hatra, csörgőre az órát. Csörög az óra, ébresztő, neki, ha enni akar, muszáj mindennap menni a munkaegységért. A szobában négyen voltak. Lánya, vasúti altiszt veje az asztal mellett ültek, vacsoráztak, levest kanalaztak. Unokája hasalt a tűzhely melletti heverőn, zsebrádiót szorított a füléhez, loboncosbozontos nagy fejét úgy lóbálta a zene ütemére, hogy nevetség volt nézni. A vendég a tisztaszobából áthozott széken ült, az ablak előtt. Csend volt. Olyan csend, amin érezni lehet, éppen abbahagyták a beszédet. A sáros csizmáját nézték félreérthetetlenül. A lánya felugrott az asztaltól, megfogta elgémberedett kezét, és mint egy bűnjelet emelte meg a vendég felé, és kezdte mondani a maga mentségét, anyja erőszakosságát. . — Hogy azért a harminc-negyven forintért képes, édesanyám. . Mossa meg a kezét, édesanyám, forró vízben, szappannal. Itt a lavór, tegye rendbe magát, ha már ... Nem lehet magának parancsolni, * A vendég öregember voft. Fehér bajuszos, szép arcú. Örökhagyó gazdag nagyapa — szája körül biztonságérzettel — mosolygott. Nyerges-hegyes orra szigorúvá tette még a mosolygását is, vízkék szeme kidülledt, ahogy meresztgette az öregasszony felé. Magyarné sziszegve merítette lé bét a forró vízbe. — A céklának való re** a zsákkal meg kint maradt az árokban. Ügy összefagyott a kezem, hogy nem bírtam behozni — mondta, és mutatta könyökig sáros kezet. — Lacikám. hozd be azt a repít. még mielőtt elviszi valaki' A húszéves unoka felült, megvonta a vállát, egy orkándzsekit vett magára. A konyhaszekrényhez lépett, elhúzta az üvegajtót, a rózsás bögre alól ki vett á egy húszast, s elmenőben a vendég hez fordult. — Maga meg. öregúr, szálljon le arról a hülyeségről, hogy elveszi a nagyanyám. Érti? Ilyen cirkuszba én nem megyek bele. Becsapta maga mögött az ajtót. Az anyja riadtan kiabált utána — Neked ehhez semmi közöd, nincs, kisfiam. — Ami azt illeti. Erzsó, hát cn azért vagyok itt, hogy megkérjelek. Két éve özvegy vagyok, te meg kilenc éve. Ügy gondoltam ... — szólt a vendég. * Az öregasszony nem tudott a lányára, vejére nézni. Ügy gondolták. Úgy gondolják. Mind úgy gondolják. Legyen a falu csúfja hatvannégy évesen. Szeretett volna védekezésből az ura emlékére gondolni, de alig sikerült felidézni magában egy mosolyát, tekintetét. A lánya mohó, kövér arca táncolt előtte, ha kinyitotta a szemét, ha lehunyta. Az öregember arról beszélt, minden megvan az ö portáján, ami egy komplett kis háztáji gazdasághoz kell. Magyarné csak szófoszlányokat hallott, nem volt már dermedt, görcsbe fagyott a keze, lába, de a legbelül elöntötte valami nagv fojtó hidegség, eltompult, majd megfulladt tőle. Rince, szőlő, tehenek, libák, végvásznak ... A lánya bólogatott a súlyos beszédre. Az öregasszony könyörögve nézett körüil, ktt hívhatna segítségül. Azt akarta mondani, hagyjatok lefeküdni már. hagyjatok pihenni, de nem jött hang a szájára. Csiak ült roskadt vállakkal, lehajtott fejjel. Aztán váratlanul a tarka tollú madár jutott eszébe; a szerencsétlen pusztulása. A madárhoz kapcsolódó szomorúságtól különös módon megkönynyebbült, szeme könnyel telt meg, szája sírásra görbült. Kezébe temette az arcát, felzokogott. Ettől végre abbamaradt az öregember monoton beszéde. — Mondjon valamit már ezekre Albert bátyámnak, édesanyám A lánya mellette áJK, álnok «l simogatta a baját, újra meg óira sürgette: — Mondjon már valamit, na. Szólaljon már meg, édesanyám! Zsebkendőt vett elő, megtörölte^ arcát, szemét, érezte, hogy a sírás visszaadta az erejét. Legalább tudja most már. mi történik vele, mit kell csinálnia. Könyörgött a nyugalomért. — Egy munkaegységet kerestem máma is. ebben a borzasztó szélben! * Megmosott kezére nézett. Jó volt a tisztaság pillanatnyi öröme, de újra csak a répalevelek .hűvös, hideg nyirko6ságát érezte tenyerében. Az asszonyokra gondolt, akik egész nap mellette hajlonganak. hallani vélte a kések zuhanását a répafejekre. Milyen jó ülés esik a fonnyadó répalevélcsomókon milyen jó a bizalmas beszélgetés az asszonyokkal. És a munka ... Amíg az ember csak mozdítani tudja a kezét, a munka mellett marad, hoa vaiami szépséget. örült neki. hogy eszébe jutott ez a dolog. Mert akárhogy is lesz. aki dolgozni szeret, nem maradhat egyedül. — PETŐFI, SZÓTÁRBA SZEDVE A Nyelvtudományi totezet a hetkötetes kritikai kiadás mindem szavát feldolgozza a Petöliszotárban A feldolgozás magában foglalja a szó meghatározását, a szó ..környezetévet", azaz. a szóhoz tartozó mondattal együtt., továbbá azt is, hogy a költő hányszor, hol, milyen értelemben használta. Az eddigi szerkesztői munkák alapján várhatóan 20 ewer szót tartalmaz majd az első magyar költő-szótár. A szószámlálásl nehezítette, hogy Petőfi nem éppen a mai magyar helyesírás szabályait követte az egybe- és különírást illetően. A nagy költőnek elnézhető .helyesírási önkényt bizonyítja például, hogy még az ..almátevett." szavakat »s egybeírta. — Petőfi köWS nyelve- nemcsak kora. hanem korunk köznyelvéhez is a legközelebb áll — mondta dr. Soltész Katalin, a PetőfiKzótár egyik szerkesztője. — Nyelvének gazdagságát jelzi az is, hogy egy-egy mát. hányféle jelentésben használt. Példaként kiválasztottuk a ^csillag" szót, amit 240-szer fedeztek fei a műveit, szórátozó nyelvészek. Ennek az egyetlen szónak nyole fő jelentését használta Petőfi. Íme néhány ..csillagváltozat'': mint fénylő égitest — ..Tekintetem a csillagok közé vész..."; csillag, mint szem — „Beleneztém szemed cm 1 ingába ..."; mint szikra — ..Csillagokat rúgott szilaj paripája ..." és csillag mint híres, kiváló személy — „Osztrolenka véres csillaga ..(Bem tábornokra mond ja ezt az „Erdélyi hadsereg" rímé költeményében.) A szótár szerkesztői összeállí tották a Petőfi által használt szavak gyakorisag-listá ját is. Hosszú ideig úgy látszott, hogy az „ember" szó tartja majd a rekordot 1258-szőri előfordulással. A későbbiekben kiderült, hogy a győztes a „jó" szó. amelyet 1509-szer írt le műveiben, leveleiben Petőfi. A ..magyar" szót 500-szor. a ..szabadság" szót 314-szer, a „dal" szót 198-szor nyomtatták le a hétkötetes Petőfi-művekben. Az ..ég" igére 114-szer, az „ég" főnévre 507 helyen találtak rá a szótár készítői. Némileg furcsább, hogy a „csal" szo 28-szor igeként fordul elő. kétszer viszont főnévként a mai ,,csalas"-nak megfelelően. Visszakérve a „kedves"-**. a későbbi felesegre. Petőfi összes műveinek szótárazáoa alapján megállapítható, hogy kedvenc női neve a Julcsa. (76-szór fordul ríö két í847-beo irt prózai műben.) A Juliska név 43-szor sze i cpcí , (fe ez nem mindig Szendtei Júliát jelenti, akit csak egyetlen egyszer nevez Júliának, méghozzá levélben. Az indiszkrét. szótárszerkesztők ugyanis megállapították. hogy a Juliska név 14 alkalommai más rokonszenves, azonos nevű 1 kii gyet „takar". A háromkötetes Petőfi-szÓtöni száz ívre tervezték, de a munka során kiderült, hogy csak százhúsz ívre fér el majd a szókincs-. Az első kötet (A—F) a költő születésének 150. évfordulójára, a jt»biteumi évben jelenik meg. PÁLOS MIKLÓS A

c saljaitól; te tót a házru. iránytűnk az erős i/mrfcotól, -tsjpy a fonál útját, görnyedjenek a pergő orsójú gépek fölé, süssenek kenyeret — sorstik közös. Bárhol legyenek, becsülettel kell dolgozniuk. Magukért és mindannyiunkért, elsősorban rajtuk maiik boldogulásunk. A munka tölti 8* asfgeleiket. nappalaikat, érjszake/fkm. meg gov dolataikat is. Az MSZMP Központi Bizottságának határozata etsösortxm hozzájuk szólt. A munkásokhoz. „Csak azt oszthatjuk el. amit megtermelünk. a kibocsátott penznek megfelelő árufedezettel kell wp-s-v rendelkezni." ^B™ & Ez programunk, tervünk leglényege Ha megkérdezzük Uf\ 2 őket. a munkásokat, szívesen válaszolnak.. Elmondják: „Egyetértünk!" Alkotótevékenysegnk mozzanatait, véle nyüket örökítettük meg. Pataki József, ám: Ne legyenek tétlen óráink és embe- Magyar Istvánnc. varrónő: Mindig legyen anyag, igycrcink! kezetben most nincs hiány Horváth Vencel, darus: Könnyebb az új génekkel, de ezeknek az árát nekünk kell megkeresni