Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

VASAKSAJP, 1972. DECEMBER 34. SZEGED / ŰJ TÉRKÉPÉHEZ A községek kérték, a város egyetértéssel fogadta, az Elnöki Tanács pedig ráütötte a pecsétet Algyő, Gyálarét, Kiskundorozsma, Szöreg és Tápé Szegeddel való közigazgatási egyesülésére. így most új térképet kell majd rajzolni, s Szeged újra tekintélyes „folt" lesz a színes lapokon. Az eddig körtöltés mögé zárt város területe lenyúlik a hármas határhoz a szőregi tanyákkal; keletre átmegy a Tisza—Maros szögbe, Maroslele meg Batida alá; északon az atkai holtágig ér, amit Szúnyogosnak is hivnak; ide hozza a Fehér-tó víztükreit; nyugatra beékelődik a homokvilágba, Zsombó és Domaszek határútjaihoz simul, s a gyalai réttel a holtág meg az élő-Tisza terjedelmes szigetét kapcsolja a várostesthez. Ha csak terület dolga lenne az egyesülés, ennyivel már végezhetnénk is — ám ez benne a legkevesebb, és a legkisebb jelentőségű. Egy város és a mellé települt községek rangja és minősége változik azonban. Szeged előbbre rukkol a városok sorában, fejlődésének tágabb lehetőségei bontakoznak ki az 1973. évi tanácsválasztásokkal végbemenő egyesüléssel — a községek pedig elindulhatnak a gyorsabb városiasodás útján. Ezentúl 150 ezer lakossal számolják majd ezt a közigazgatási egységet; a városoknak járó állami támogatást élvezi egységesen az egyesült lakosság; erősödik Szeged gazdasagi és kulturális kisugárzása; magasabb színvonalra vergődik a községek kommunális, kereskedelmi ellátása és közlekedése. Erősebb szálakkal kötődnek a csatlakozó községek Szeged sokarcú gazdasági életéhez, s ez önmagában is dinamikusabb fejlődést ígér. Algyő, Gyálarét, Kiskundorozsma, Szöreg és Tápé már eddig is száz meg száz erős szállal kötődött a városhoz. Polgárai sokszor és szívesen mondták magukról, hogy „szegediek", hiszen itt-ott csak egy utca, egy fccpzctefbcR határ volt már az elkülönülés lényege. Közülük sokan a városban találtak kenyeret, s oda jártak szórakozni, vásárolni is. Sokszínű, érdekes város lesz így Szeged. Ósi települések hozzák az új színt sajátos hagyományukkal a magas kulturális örökséghez; fejlett mezőgazdasági kultúrák törnek be gazdasági életébe; lesz modern városmagja, falusi nyugalma, de lesz még tanyavilága is. Idők folyamán különlegesen varázslatos egységbe ötvöződnek ezek a tulajdonságok, amint egymásra gyakorolt hatásukból megszületik az új. A kézfogás megtörtént Az új ötéves tervet már erre a közigazgatási egységre méretezik- A város máris kifejezte segítőkészségét, még a folyamatban levő falusi gondok megoldásához is, ereje szerint. Most bemutatjuk riportoldalainkon a csatlakozó községeket. Nem a teljesség igényével, inkább hangulataikkal és jellemző statisztikai adataikkal. Hiszen Szegedet gondolatban maris így, e községekkel együtt foghatjuk fel, jövőre pedig ténylegesen is a fenti térképen megjelenő új alakzat jelzi Szeged földrajzi formáját. Térdig állnak a vízben a fák. A csontos öklű ártéri fák, melyek a . veszély napjaiban csak átkozódó kezeiket emelték ki a vízből. Ám most minden szelíd, nyugodt. A töltésről szunnyadó udvarokba látni, az iskoláé is csendes, már a tanárok is a buszhoz tartanak. Valahonnan a faluból, hívogatón frissen sült kenyér illata leng kj a Tisza-partig. Aki végigsétál erre, a régi Algyőt szemlélheti a töltésnyi magasból. Kétoldalt. szinte egyenlő távolságra a tanácsházától a hajdani és mai művelődési központot: az egyaránt kopott templomot és kultúrházat. Valami azonban megváltozott. Házak sora tűnt el a töltés tövéből, a két évvel ezelőtt összeomlottaké. Oda már nem építenek, legföljebb — ha a vízügy, mely most javítgatja-újítgatja a létfontosságú töltést, engedélyezi — parkot létesítenek. Annak a szép, bitumenes kézilabdapályának a folytatásaként, melyre néhány hónapja bámul furcsálkodólag szomszédja, a templomtorony. Geu, Gyev, Győ Ha park lesz, akár algyői emlékpark is lehet. Emléke, szelíd, nyugodt eryhelye a megpróbáltatások utáni kornak .Mert az utóbbiakból jutott elég a gyevieknek, hogy bizonyíthassák az anyaföld iránti ragaszkodásukat. Már a falu neve is gyakorta átalakult: a latin nyelvű okiratok Geu-nek említik, később Gyev, majd Győ néven vált ismertté. A XVIÍI. században már Algyő néven emlegették. Lakói — ellenséges hadak és földesúri önkény elől — olykor csak a Tisza nádasokkal bevont mocsaras árterületén találtak menedékre. A Tisza azonban — mely most csendesen mossa a füzek lábát — nemcsak megélhetést, s védelmet jelentett. 1879. március 12én mérte a legnagyobb csapást a helységre, amikor elöntötte a falut, s a lakosság a mai Sándorfalva helyére menekült. A vert falú házakat elsöpörte az áradat, jóformán semmi sem maradt, amit községnek lehetett volna nevezni: 1880-ban miniszteri rendelet törölte Algyőt a községek sorából. S mégis: két év múlva visszanyerte rangját, mert a szülőföld szeretete hazahozta a kietlen, oly sokszor veszélyeztetett földre a gyevieket. Egy ideig az olajat is a történelmi megpróbáltatások hordozói között emlegették az algyőiek. Aztán megváltozott a helyzet: az olaj és földgáz munkát adott. Hozzájárult ahhoz, hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki a várossal, majd ahhoz is. hogy a községből nagyközség legyen. S amit innen a töltésről nem lehet látni, az olajipar által épített kétszintes házak szomszédságában már épül az első OTPtársasház: a barakktábor közelében alakul ki Algyő új központja. Ahogy a gáz — e másik természeti erő — szerencsét hozott Algyőnek, úgy hozott rá féleljmet is —, az emlékezetes kitöréskor. S hogy a Tisza se maradjon adósa a községnek, úgy intézte dolgát, hogy ha már nem sikerült áttörnie a gátat, a földet átáztatva, csak összedülésre kényszerítsen néhány roskatag otthont. Az 1970-ben megrongálódott házak helyett azonban újak épültek az úgynevezett nyomási földeken. Szeged irányában. Az első tanácselnök Boldizsárék heten voltak testvérek. S ugyanoly nyomorúságra születtek, mint számos más algyői gyerek. Boldizsár Ferenc kiben a község első tanácselnökét tisztelhetjük, 1903-ban látta meg a napvilágot, s nyitotta rá szemét arra a világra, amelynek megváltoztatásában szerepet osztott rá a sors. — A község területén lakóknak szinte semmi földje sem volt — világosítja föl a messziről jöttét. — Az őrgróf birtoka vette körül Algyőt, annak az uradalmába jártak, ha kellettek, az itteniek. Amikor a Tiszán túli, úgynevezett farki réteket is idecsatolták, akkor más lehetőség is kínálkozott, mert ott volt 20—30 nagygazda, s azokhoz időről Időre el lehetett szegődni. Azok az algyőiek, akik szerettek volna dolgozni, kiálltak az utcasarokra, oda, ahol most a 7-es számú italbolt van. az emberpiacra. 20—30-an összegyűltek, B abból 5—6 el is mehetett a nagygazdákhoz. Vidékre is lehetett menni — kubikosnak. De abból is sok volt AJgyőn. Mikor beálltam, a bandagazdának én is bizony fizettem, hogy bekerüljek egy csapatba. munkához jussak. Azt már én is csak gyerekfővel hallottam, hogy volt idő, amikor 100—200 négyszögöles parcellákon kenderföldjeik voltak az algyőieknek, még a ruhát is maguk, s abból készítették. — Miként alakult később a sorsa? — 1940—45 között ladikos révész voltam a mai nagyfai gazdaságnál levő Tisza-átkelőben. A felszabadulás után aztán megválasztottak Kabók János, az első bíró mellé másodbírónak. Ez a Kabók János volt. aki sikerrel szervezte itt a kommunista partot Azért is volt oly nagy sikere, mert az algyőiek nemigen hittek a földosztásban. lévén, hogy azelőtt csalók is jártak errefelé, pénzt szedtek, nevet írtak, s azt állították, hogy abból majd föld lesz. Aztán amikor parcellázni kezdtek, s mindenki kapott 4—5 holdat, felnyílt az emberek szeme. Amikor megalakultak a tanácsok. 1950-ben engem megválasztottak tanácselnöknek. Sokáig haboztam, hogy elvállaljam-e. mert csak öt elemim volt. de úgy döntöttem, hogy megpróbálom. — Meddig volt tanácselnök? — 1954 és 57 között a vízügynél dolgoztam, mert leváltottak, aztán meg visszahívtak, tgy azt (Folytatás a 8. oldalon..) mm Üj utcasor Algyőn Az olajipar az algyői házak alatt