Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-23 / 302. szám
2 SZOMBAT, 1972. DECEMBER 23. Gazdag zsákmány Toms és Tommy Tomi kalandos élete már akkor megkezdődött, amikor négyéves korában elcsenegette apja öngyújtóját. Nem gyújtogatta, csak szagolta azt a furcsa illatú valamit, amiről később, iskolás korában tudta meg, hogy benzinnek nevezik. Tízéves korára megszállottja lett a négykerekű járműveknek, messziről felismerte bármelyik kocsi márkáját, s legszívesebben ott időzött, ahol kipufogók vonzó illata keveredett a levegőben, s motorok doromboltak — mint a macskák. Tomiból Tamás lett, majd Thomas. Külföldre került, s hamarosan benzinkútkezelőnek szegődött el. S egy ideig úgy tűnt, nem is engedi tovább az a varázsos illat, mely már gyerekkorában megbabonázta. Aztán a kalandvágy bizonyult erősebbnek: teherautóvezető lett, majd egy hamburgi útján továbbállt egy hajóra — gépolajozónak. Ezt a mesterséget egy hajóútnyi ideig gyakorolta, mihelyt kikötöttek az Államokban — egy plakát csábításának engedve, belépett a légierőhöz, hogy elkerülje a kitoloncolást Ujjlenyomata rákerült a kartonjára, személyi adatai mellé. Katona lett, akinek nem volt neve, csak száma. Nem volt álma, csak fél évig tartó gyötrődése, mígnem szerelő őrmester vált belőle. Tomi célba ért — Tommyhoz. Néhány vidám nap után ismét kalandosak jöttek: óriás szállítógépen repült célja, egy anyahajó felé. Gyorsan megszokta az óceáni ringást, az egykedvűen dohogó hajógépeket, a katapult segédrakétáinak sivítását Ha pedig ólmos álom húzta már le szemeit, fogát összeszorítva dolgozott, s a dollárokra gondolt, melyekből autószervizt emeltek vágyai. Szorgalmasan húzta a katapultsínre az indítórakétát, élvezte az F—4esek fülvédőn is áthatoló motordörejét. S a kékes benzinfüstben arról is elfeledkezett, hogy a halált készíti elő, egy ismeretlen ország,. ismeretlen lakóinak. Szorgalma két év alatt kapitányi rangig emelte. S mivel egyre fogyott az ember azon a távoli óceánon, átképzésre küldték. Zubbonya ujjára felkerült a fekete halálfej a macskával. Azoknak egyike lett, akiket Tommyk és Joek, Nickek és Bobok szorongó büszkeséggel, félelemtelen vagánysággal a halál macskáinak neveztek. Eleinte félt a levegőben, keze remegve nyomta meg a halál piros gombját a botkormányon. Szeme a légteret fürkészte, a valóságos ellenfél hiánya azonban hamarosan szemtelen biztonsággal töltötte el a kiképző-repülőtéren. S a halálfejről a katonabárok füstös levegőjében nem jutott már eszébe: Mementó mori — gondolj a halálra. S ha néha arra emlékeztette volna az elfeledett Tomi, az apa öngyújtóját szagolgató, világra tágult szemű valahai gyerek, a halálfejes gépen száguldó Tommyt, hogy alatta kunyhók, iskolák, kórházak lángolnak fel — zubbonya belső zsebét kellett csak megtapogatnia, ahol csekkkönyvbe préselve, egy majdani autószerviz épült a dollárokból. Valahonnan a mélyből foszforcsfk villant, benzinláng sárgás robbanása lett a koporsó. S abban a pillanatban együtt sikoltott már Tomi és Tommy, de ketten sem tudták túlkiabálni a csöndet, amivé lettek. Csak a név maradt meg belőlük, csak a szám, amelyet, gondos kezek kerestek meg a nyilvántartásban — hogy töröljék. S a csekkfüzet hamuját is szétszórta a szél az engesztelhetetlenre perzselt tájak fölött Klárafalvi Aladár BETÜORSZAG OLVASÓI A Somogyi Könyvtár „Betűország" gyermekkönyvtára — s ez ilyen intézmény esetében nem is lehet másként — már régesrég nem csak kölcsönzőhely a gyerekek PIANtNÓK EXPORTRA A Konsumex Külkereskedelmi Vállalat tíz évvel ezelőtt kezdte meg pianinók szállítását a tőkés országokba. A vevők között van Ml? B!MU MIKOR? számára. Inkább amolyan Ausztria, az NSZK, Svájc és Hajdú-Bihariban a vadászidény megindulása óta sűrűn ropognak a puskák. Ez érthető is, mert a megyében több mint 30 vadásztársaság működik. Területükön az elmúlt évben 34 ezer fácán került terítékre. Az idén még többre számítanak. A tiszacsegi vadásztársaság vadászai szerint jó vadászidényt ígér az idei tél. Képünkön: gazdag zsákmány VASKAPU ÜLÉSEK TRAKTOROKHOZ ERÜMÚ AZ iparfejlesztést és a Az idén tavasszal felava- nemzetközi kooperációt egytott Vaskapu vízierőmű már arám jól szolgálja az a teljesítette ez évi előirányza- bérmunkaszerződés, amelyet tát és eddig összesen 4 mii- a Gépipari Fővállalkozó Kis„művelődési műhely", előadások, rendezvények, íróolvasó találkozók, sora volt idei programjukban is. Október elejétől december közepéig pedig nagyszabású olvasási és olvasótoborzási versenyt rendeztek, az alsó- és felsőtagozatos iskolásoknak. Tegnap, pénteken a „Betűország" fenyőfa-ünnepségén hirdették ki a verseny eredményét: Vida Emil, Horváth _ Zs. Andrea és Kákonyi Gab- mégváltják a nem téesz ta Olaszország. A kivitel évről évre növekszik. EGT SZÓ HIÁNYZOTT December 21-én. csütörtökön megjelent Földjáradék, földmegváltás című cikkünk egyik mondatából kimaradt, a nem tagadó szó. A mondat helyesen: Köztudott, hogy a termelőszövetkezetek 1872. DECEMBER ü, SZOMBAT — NÉVNAP: VIKTÓRIA DERÜL' tDO Várható időjárás raomhat estig: általában derűit, párás idő. A reggeli órákban helyenként köd. Várbató legmagasabb n»pali hőmérséklet 0—mínusz 4 fok között. A Nap kel 7 óra 30 perckor, és nyugszik IS óra Sí perckoe, A Hold kel 19 óra 55 perckor, és nyugszik 8 óra SS perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz « em (apadó). liárd 383 millió kWó villanyáramot termelt Az eredmény az év végéig megközelíti az 5 milliárd kilowattórát A Vaskapu erőmű Jugoszlávia áramtermelésének 15 százalékát biztosítja. Esőben ipari Szövetkezet kötött a schönebecki traktorgyárral. Az NDK-beli vállalat ZT— 300 típusú traktorához ezentúl a debreceni Fémipari Szövetkezet gyártja majd az üléseket FENYÖtlNNEPSÉG ÜTTÖRÖKNEK A város valamennyi iskolájából hívták a vendégeket az Üttörőházban megtartott riella az első három helyezett. A „legszorgalmasabb olvasó" címét Vörös Csilla negyedikes és Kőrös László nyolcadikos tanulók érdemelték ki. VASUTASOK LAKÓNEGYEDE A vasutas dolgozók életkörülményeinek javítására a MÁV budapesti igazgatóság anyagi támogatásával 455 lakásos MÁV lakótelepet építenek Újpesten. A Landler Jenő nevét viselő vasutas lakótelep első házai elkészültek. TERMÉSZETVÉDELMI KÓR Figyelemre méltó kezdefenyoűnnepre. A gyerekek fényezéssel természetvédelbudapesti vendegművészek mi kör aiakult Szegeden, az műsorát láthatták, majd —a erdő- és fagazdaság alkallegjobb úttörők — sokféle mazottaiból. A kör terméajándékot kaptak az idei ün- szetőri programot dolgozott ki munkadíjait. goktól a földeket, a rendeletek értelmében öt részletben, öt év alatt fizetik ki a megállapított díjat ÁRJEGYZÉK Hat kötetből álló árjegyzékben adták ki a kisiparban érvényes építőipari árakat, amelyek alapján a munkát vállaló kisiparosok számláikat kiállíthatják. Az érdekeltek megtalálhatják ezekben a kiadványokban — amelyek a KIOSZ szegedi körzeti csoportjánál beszerezhetők — a kőműves-, műkő-, ács-, tetőfedő-, és különböző szerelőipari munkák egységárait és felszámítható — A fene egye meg, ha nem nyílik ki. akkor bőrig ázom! TÚLÉLŐK Az Andok hegyvonulatai fölött tíz hete eltűnt uruguayi katonai repülőgép 45 utasa közül kettőt csütörtökön élve megtalálták. A chilei illetékesek már jó ideje feladták a reményt, hogy nyomára bukkannak az eltűnt gépnek, amikor az Andok lábánál fekvő, Santiagótól 200 kilométerre délre levő kis hegyi faluból jelentették, hogy az öszvérhajcsár rátalált két csontig lesoványodott fiatalemberre, akik akkor már tíz napja gyalogoltak étlen-szomjan a hegyen keresztül. A két túlélő elmondotta, hogy gépükön még 14 súlyos sebesült van. A megjelölt körzetbe mentőegységeket küldtek, mindeddig azonban nem sikerült felfedezni a szerencsétlenül járt gép nyomait népségén. HÍVATLAN VENDÉGSÉGÉRT BÖRTÖN Rácz László 21 éves, Szeged, Pacsirta utca 6/A szám alatti lakos, ittas állapotban erőszakkal behatolt egy nőismerőse lakásába, s onnan nem akart eltávozni felszólításra sem, sőt a sértettet is visszakényszerítette a lakásba, hogy ne tudjon segítséget hozni. A szegedi járásbíróság erőszakkal és éjjel elkövetett magánlaksértés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntette miatt Rácz Lászlót nem jogerősen 6 hónap szigorított börtönre ítélte, tekintettel a vádlott büntetlen előéletére. rezervátumok, természetvédelmi területek figyelmes őrzésére vállalkozik, de gyűjtő és föltáró munkájával a kutatókat is segíteni szeretné. ÓRIASTURBINA A világ legnagyobb, 1200 megawattos turbinájának szerelését megkezdték Leningrádban. A hatalmas gép tervezésében, munkálatai előÁ lottó nyerőszámai A, 8, 19, 36, 56 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Csepelen megtartott 51. heti SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 orakor: Diákszerelem. Egressy-bérlet. MOZIK Szabadság: A vőlegény 8-kor erkezik. (Színes magyar film. fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: Bolondos újoncok. (Francia, negyed 4 és háromnegyed 8 órakor.) A vőlegény 8-kor érkezik. (Színes magyar, fél 6 órakor.) Fáklya: Hé barátom, Itt van Sabata! (Színes olasz, felemelt helyárral, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) Dugonics Mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.): Szlvárványvölgy. J—II. rész. (Színes amerikai, másfél helyárral, csak 5 órakor.) Postás Mozi: A pap felesége. (5 és 7 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/S7-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedétt személyeket Szegeden az I. sz. Sebészet! Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. KISIPAROSOK ÉJSZAKAI INSPEKCTOS SZOLGALATA December 24-től 30-ig Kovács István autószerelő (Kossuth L. sgt. 87.), Rohonka László lakatos (Székely sor 1/3.), Lehotai István műszerész (Hunyadi J. sgt. 17.), Katona Gábor rádiótévészerelő (Tarián 301. C. I. 3.), Görög István villanyszerelő (Pillich K. u. 32.) tart éjszakai szolgálatot. Al,LATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Derember 30-lg szombat 13 órától szerda 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 12-604. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles eondoskodnl. ben — Elvls Presley. 20.05 Szmdbád. 20.57 Magyar előadóművészek portréja. 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.20 A beat kedvelőinek. 23.05 Zenekari muzsika. 24.00 Hirek. Időjárás. 0.10—1.58 Melódiákoktól közben: 0.55—1.88 Hírek, Időjárás. Petőn 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeii zenés műsora. 8.00 Hírek. 8.05 Bécsi vér. 8.40 Haydn- és Beethoven-kórusok. 9.00 Hirek. 8.03 Népzenei magazin. 9/45 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 Szombat délelőtt. Közben: 11.00 Hírek, Időjárás. 12.00 Jelképek erdején át. 12.10 A lúvószene története. 12.40 A mátészalkai szemüveglencsék. 12.55 Orvosi tanácsok. 13.00 Hirek, időjárás. 13.02 Versenyművek. 13.45 Időjárás- én vízállásjelentés. 14.00 Napraforgó. 14.50 Éneklő Ifjúság — Győrött. 15.00 Ivan Petrov énekel. 15.27 A 600. munkanap után. 15.57 Műsorismertetés. 16.00 Hirek, Időjárás. 16.05 A hét műsorából. 17.45 A históriák forrásánál. 18.00 Hirek. időjárás. 18.10 Jelentés az FTC—Ü. Dózsa jégkorong rangadóról. 18.15 Kíváncsiak klubja. 19.12 A könnyűzene gitárvirtuózai. 19.26 Cimarosa: A karmester. 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Sporthírek. 20.30 ÜJ könyvek. 20.33 Bach: I. brandenburgi verseny. 20.55 Nótacsokor. 21.45 Láttuk, hallottuk. 22.00 Ritmus és melódia. Közben: 23.00 Hirek, időjárás jelentés. 24.00—0.18 Hírek, időjárásjelentés. RÁDIÖ készítésében a Szovjetunió lottósorsoláson a következő 40 kutatóintézetének szakem- számokat húzták ki: 4, 8, 19, berei vettek ré6zt. 36, 56. Közlekedési balesetek A szegedi közúti híd jeges úttestén személygépkocsival megcsúszott Dobos József Szeged, Jósika utca 7. szám Gyászközlemények Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen térj, apa, nagyapa, Or. l'OLGAK GAS/'iON rövid, de súlyos szenvedés után, 1972. december :i-«n elhunyt. Hamvasztás után búcsúztatjuk. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a H-es kórház intenzív osztálya orvosainak és ápolóinak emberfeletti munkájukért, amivel szeretett halottunk, dr. POLGÁR GASZTON életét próbálták megmenteni. A gyászoló Polgár család. A Szegedi Nemzeti Színház igazgatósága és társulata megrendülten tudatja, hogy KORMOS LAJOS, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze elhunyt. Temetése december 28án, délután 2 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójábóL A temetésre különviliamos indul a Somogyi utcai végállomástól negyed 2 órakor. DK. 1822. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, VARGA SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család, Gyapjas P. n. 7. T 2042 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, az MSZMP városi bizottságának, akik szeretett halottunk, TAKACS ANDRAS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T 2039. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett halottunk, KANCSAlt FERENCNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Moszkvát krt. 21. T 2841 alatti lakos és összeütközött egy másik gépkocsival, amelyet Prágai József Üjszeged, Bal fasor 18. szám alatti lakos vezetett. Sérülés nem történt, az együttes kár 6 ezer forint. Újszegeden, az Odesszai körúton útkereszteződésben felhajtott a gyalogjárdára gépkocsival Szecskó András Szeged, Bécsi körút 37—38. szám alatti lakos és elütötte dr. Hódi József Szeged, Tolbuhin sugárúti lakost, aki sérüléseket szenvedett. Előzés után átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra motorkerékpárral közlekedve Szegeden, a Párizsi körút és a Szűcs utca kereszteződésében Szabó János Szeged, Lőwi Sándor utca 46. szám alatti lakos. Összeütközött egy szembejövő tehergépkocsival. A motoros sérüléseket szenvedett Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális életéből. 8.18 Lányok, asszonyok. 8.40 Mezők, falvak éneke. 9.01 Magnóval a világ körül. 9.22 A hét műsorából. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Egyik hét olyan, mint a másik. 11.00 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyelvünk. 12.30 Magyarán szólva ... 12.45 Melódlakoktél. 14.00 Névsorolvasás. 14.10 A Molnárdixieland műsorából. 14.20 Kis magyar népraiz. 14.25 Üj zenei újság. 15.00 Hirek. 15.04 Petőfikalendárium. 15.10 Csak fiataloknak! 15.55 Reklám. 16.00 168 óra. Közben: 17.00 Hírek, ldőjárásíelcntés. 17.30 Derűre és derű. 18.00 Hallgassuk psvűtt! 18.49 Urbán Katalin népdalokat énekel. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika. 19.25 Sporthírek. 19.30 MikrofonközeiBudapest 9.00 Műsorismertetés. 9.01 Szünidei matiné. 10.00 Téka. 10.38 Amerre a vaddisznók járnak. 11.30—12.00 Rólad van szó. 13.58 Műsorismertetés. 14.00 Három nyomozó naplója. 14.20 Antenna. 15.00 Közvetítés. Jégkorongtorna az Izvesztyija Kupáért. 17.10 Reklámműsor. 17.20 Eletet az éveknek. 17.55 Reklámműsor. 18.08 Hírek. 18.05 Múzeumi rejtvényműsor. 18.50 Moszkva és a moszkvalak. 19.15 Cicavízió. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A perceim meg vannak számlálva. 20.05 A kormánybiztos. 21.20 A XX. század balettjei. 22.00 Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.10—23.30 Az élszaka szépei. Francia film. (14 évest felülieknek.) Belgrád 14.15 Mesterek. 15.00 A tudás — vagyon. 16.00 Népi muzsika. 16.38 Kosárlabda: Crvena Zvezda— Olimpia. 18.15 öt plusz — gyermek tv-játék. 19.15 Színház a házban. 20.30 Koszovói akkordok. — szórakoztató zene. 22.00 Szerelem a piramisok árnyékában. Egyiptomi Játékfilm. Második műsor: 20.30 Sorozat, amely nincs — közvetítés Zomborról. 21.45 Huszonnégy óra. 21.55 Nagy csaták. — Csata a sivatagért. 22.25 Zenei műsor. DÉLMAGYARORSZÁG * A Magyar Szocfaltsta Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 olda'on. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kladö: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky U*SB M. az. — Index: 2* 053. — Előfizetési Üj agy hánspes 2* Isshil