Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

VILÁG FlJgJ.ETÁRlAl EGYESÜLJETEK! Sr 62. évfolyam, 303 szám 1972. december 24, vasárnap Ára: 1,20 forint MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Karácsonyi tűnődés M

egint összegyűlt a szétszéledt család — ki vonattal, ki Zsigulival érkezett a kiröpítő fészekbe. Megfáradt szülők, törekvő gyerekek, izgő-mozgó unokák kedveskednek egymásnak ékes-szép szóval, ragaszkodó öleléssel, szokásos ajándékokkal. Pár napig minden olyan jó és bensőséges. Ilyenkor minden gesztus különösen emberi, lélekből fakadó. Ki, minek örül karácsonykor? A kérdés eleve föltételezi, hogy az emberek többségét derűs nyugalom, sajátságos elégedettségérzés tölti el most esztendő véghez közeledvén, s viszonylag kevesek számára ismeretlen az ünnepi bőség és belső harmónia. De csakugyan így van-e? Hány otthonban vendégeskedik még ma is a szükség? S Vietnamban? Ott az amerikai fegyverek galádul rombolják a meghitt viszonyokat, szépségeket. E szörnyű tudat megkeseríti szánkban a falatot. Csak az érzelmileg közömbös én-pártiakat nem zavarja sohasem ártatlan emberek végeérhetetlen kálváriája. Az ajándékcsomagot fölbontotta már mindenki? Szabóné, az ötödik emeleten ismét nyakkendővel lepte meg a férjét, ennek azonban korántsem vékonypénzűség, inkább szegényes fantázia az oka. A Bakosék Zsuzsikája fényesfekete parókát kapott, s mivel kísérgető fiúja szebbnek találta benne a tévébeli Penelopénál, most madarat lehetne fogatni vele. Kovacséknál elővették reggelizéshez a Zolti gyerek elől eddig dugdosott Hennessyt, mert — úgymond — karácsonykor ezt egy bútorgyári asztalos is megengedheti magának. És minálunk? Természetesen szintén gyarapodott a könyv-, hangszalag- és pizsamaállomány, pulykahúst meg dióstésztát tálal ebédre gondos asszonyom. Ezek mégsem izgatnak már, ahogyan a jóllakás óhaja a velem együtt indult társaknál is régen kielégült.. Annak örülök jobban, hogy mára 46 ezer példányt nyomathattunk-a Délmagyarországból, s a három pihenőnapon legalább 100—120 ezren veszik kézbe a kommunista párt szegedi lapját. Számomra jóleső érzés, hogy a példátlan érdeklődésnek nem olcsó szenzációerőltetés az oka, hanem a megnyerő pártpolitika, illetve ennek a politikának tisztességes szolgálata. Nincsenek csodák, ma mégis minden lehetséges. Álmok, tündérmesél* válnak fokozatosan valóra. Hatrongyostól Picunda, vagy Átokházától Dubrovnik igazán nem esik többé messzire. Sokan tapasztalatként mérlegelhetik, hogy a szál-vágó vagy a logarléc nehezebbje. Tetőfedő és gyárigazgató egyazon életrajzokban gyakran szerepel. Búboskemence és gázkonvektor békén megférnek egymás közelében. Napjainkban csak a lopás, a pimaszság és a butaság útjába tűzdelünk tilalomfákat, a szocialista erényeknek széles, zöld utat építünk-simítunk. Aki dolgozik, biztosan boldogul. Aki bolondságnak tekinti mások természetes igyekezetét, annak nem jósolhatunk zavartalan élősködést és jövőt. Lehet, hogy ezt nem hiszi, nem érti mindenki. Talán csal* azok tudják Valójában, mit jelent a horizont csodás kitágulása, az elérhetetlennek látszó dolgok foghatóvá válása, akik egykor rengeteget gyalogoltak földdel megpúpozott talicskának feszülve; akik az előadói mikrofonnál is pontosan érzik. milyen borzongatóan hideg a megmarkolandó deres répalevél; akiknek a kezében rangos beosztásban is mindig jól áll az egykori (nem elfelejtett) malteroskanál; akik csak így karácsonykor érnek rá otthon átmelegedni, mert egész évben mások ügyében muszá.i szaladozniok. Szokás emlegetni, hogyan is volt ezzel a dolgos néppel valamikor. Csakhogy a történelem süllyesztőjébe tűnt világot fölidézgetni mire való? Egy névtelen levélíró kérdezte ezt, meg néhány gimnazista is a szomszédból. Az előbbi nagy bátran „süket dumának" minősítette az ilyesmit, a fiúk úgy fogalmaztak, hogy az előrenézés kifizetőbb, mint volt-nincs bi. tangságokra emlékezgetni. A költőre apelláltak, aki szerint nem az a fontos, honnan ténfereg az emberfia, hanem, hogy hová iparkodik. Kétségtelen igazság. Nyugodtan aláírják a kommunisták is, hisz az élet bizonyította: a múltban is jól szituált kistulajdonosok, értelmiségiek, tisztviselők zöme ma szívesen feszíti vállait a mi váltainkhoz. Fölismerték: szépen kijönnek ők is azzal a szocializmussal, amelynek gyökerei mélyen kapaszkodnak a népiélekben és akaratban. Mégis azt mondom, könnyű annak, aki pirulás nélkül tud hazudni önmagának is, megszépíteni igyekezvén a régi gyalázatot. Szerencsés az a fiatal, aki beleszületett a majdnem készbe, a szabadság körülményeibe. és csak a jövőt sürgetheti türelmetlenül, természete szerint. Viszolygok a préUikálástől, de hiába. A húsokban, .édességekben dús ünnepi ebéd közben akaratlanul elmémbe-ötlik,, hogy szegény fiatalasszony • anyámnak télen sem alvadt meg' a kocsonyája. Most inár tudom, a sok vizet nem lehetett becsapni: két aprócska köröm ép pár vékony bőrke kevésnek bizonyult ahhoz, hogy gusztusos étel váljék belőle. És érdekes, mihelyt elhaladtak itt a. szovjet katonák Berlin irányába, nyomukban nemsokára bőséges kenyér kalászolt a Viharsarokban, csülök főhetett a paszulylevesben. mindenféle ételnek egyszerre kifogástalan lett az íze, minősége. Ugye' hihető, hogy a kínos-piszkos mélységből felvergődött munkások sokasága minden körülmények között elállja az utat visszafelé? M

érgelődött egyik harminc év körüli ismerősöm, mert drágul a cigaretta. Ö-alig kóstol alkoholba, az autó nem érdekli, a tejet utálja, csak a füstöt szívja-eregeti egész nap, sőt — rossz álmú ember lévén —, néha éjszaka is. Számára minden intézkedés indokolt, és érthető, csak az nem megy a fejébe, miért kell a Kossuth árát 20 százalékkal felemelni. Aki tejpárti, egyen ezután parizert, aki sokallja a • pl,usz 200 százalékos gépkőcsiadót, az kutyagoljon gyalog. Áz ő szemszögéből nézve ilyen elképesztően egyszerű a dolog. Nem bírtam ki, fölhoztam, menynyiért adták régen az egyik legorclenárébb cigarettát, a Leventét. Két fillér volt darabja. Egy húszas csomagért — a harmincas évek derekán — fél napot kellett volna aszatolni, ha adtak volna munkát egyáltalán. Rissz-rossz kapadohányt szárítottál*, dörzsöltek, sodortak inkább a munkanélküliek. A Levente árához képest most mennyiért lehetne adni egy pakli Kossuthot? Na, mennyiért? Leintett, hagyjam abba, őt nem lehet holmi tanmesével megetetni. Szeptember derekán otthon jártam, a faluban. Aszfaltjárda, cifra kerítések, higanygőzlámpák az utcákon;. S belül? Köves gang, padolt szoba, olajkályha meg Super Victória. Horváthéknál neki estek az istállónak, fürdőszobát eszkábáltak belőle. Nem lett volna bölcsebb dolog tehenet kötni bele? „Ugyan. Háromíorintos tejár mellett? Inkább elkocogok reggelente a csarnokba." Ez is tanmese voina? Azóta megtudtuk, hogy a tejtermékek árán is emelnek. Nincs sok értelme — mondta egy „szakértő", a tarjáni buszon —. ha egyúttal B nyugdíjakat, családi pótlókokat, ösztöndíjakat havi 50 forinttal pótolják. Az állam egyik zsebből átteszi a másikba. És ha a szét nem rontott istállókba tehenet akarnak ezután tartani, mert érdenies lesz kifejni, leg-' ' alább a családnak szükséges tejet? Akkor sincs értelme a párthatározatnak? Szegeden is vitatták az utóbbi időben: hanyatlik-e a magyar életszínvonal, vagy a párt szándéka szerint mindig rakodik a meglevőre valami? Akinek „jól szalad a lova", csak módjával avatkozott az eszmecserébe; nehogy rája terelődjék az érzékeny közfigyelem. De a munkások sem ítélkeztek egyformán. Némelyek a „motorbiciklis" adón csodálkoznak, mások szerint az autótartást is akkor nehezítették meg, amikor végre „melós" is vehet magának Látható, lehetetlen mindenkinek a szája íze szerint kormányozni. A problémát ezúttal is a párt oldotta meg, körültekintő fölmérés után. Igen, az utóbbi két évben tovább gyarapodtak a keresetek, jóllehet a megélhetés nem minden családban lett könnyebb. Különösen ott nem tudtak vastagabban költeni — esetleg karácsonykor sem — ahol több száj eszik, sok fürge gyerekláb. koptatja a cipőt, pénzt azonban csak az egyik szülő tud teremteni. És nagyon jó szemmel vették „odafönt" észre;, hogy az állami üzemek : munkásainak, * művezetőinek • a keresete sem* nőtt - a kívánt, mértékben. -Ezért- -intézkedett bérjavítá,sokról is a Központi Bizottság, -ezért hangsúlyozta ismét határozottan szocialista rendünk alaptételét: „a- dolgozók életszínvonalának rendszeresen emelkednie kell". .• Átgondoltnak, lpgjkusnak tűnik mindez, - mégsem gondolhatjuk, hogy ki-ki pontosan ismeri a pártintézkedések okait, s a ..maga föladatát. Olvastam valahol, miszerint „általános megélégedettség jellemezte a határozat fogadtatását". Én ebben nem vagyok olyan bizonyos. Szegedi gyűléseken teljes tájékozatlanságra. illetve félreértésre valló kérdések is elhangzottak. E. különben jóhiszemű kérdések föltevői szintén olvasnak újságot, nézik a tévét, hallgatnak rádiót, még előadásokra is eljárnak néha. Akkor hát reménytelen minden erőfeszítés? Ellenkezőleg. Ürrá lehetünk a bajokon, - megoldhatók a problémák, ha soha nem leszünk beképzelt-elégedettek kommunista munkánkkal, ha nem hangoztatjuk anynyiszor, hogy büszkék vagyunk erre vagy arra a Sikerre, ha nem hisszük, hogy a dolgok csak fehérek és feketék, s főleg nem akarjuk ezt másokkal is elhitetni. Inkább próbáljunk segíteni külön-külön is áz embereknek, amíg erőnkből telik rá. K

arácsony van, lehetőség az örömszerzésre, a pihenésre, a tűnődésre. Érdemes ma tervezni, dolgozni, magunkat jobbítani, egymás kezét megszorítani. Nem a<z ingyenélőkért, értelmetlen ínségmunkákért, szeretetadományokért, hanem a szemlátomást viruló szocialista közösség újabb céljaiért. F. NAGY ISTVÁN Moszkvai felhívás a világ népeihez Iá felhívási lapunk Z, oldalán isot«ffetjikJ