Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

CSÜTÖRTÖK, líra. DECEMBER 2t 3 Megyék tétlenkedik A megyei statisztikai évkönyvek számai egymás mellett Figyelemre méltó összehasonlításra ad alkalmat, hogy most került ki a nyomdából a megyei statisztikai évkönyvek 19. — tehát utolsó kötete. .Az alábbi kiragadott adatok egybevetésével nem szándékunk rangsorolni a megyéket. Az eredmények vagy lemaradások „leg-jei" talán mélyebb következtetések nélkül- is gondolatébresztők lehetnek. LTH Kezdjük — a statisztikai évkönyvekhez hasonlóan — a népmozgalmi adatokkal. A legnépesebb megyék sorrendje Pest (897 ezer). Borsod (778 ezer) és Bács (564 ezer). A legkevesebb lélekszámúak, 250 ezer körül mozognak: Zala, Tolna, Nógrád. Már érdekesebb adat, hogy hol volt a legnagyobb a természetes szaporodás: Szabolcsban 8,4, Hajdúban 5,6. (Feltűnő, hogy a megyeszékhelyek között Veszprém 11,7-tel kiugróan vezet.) A szaporodás legalacsonyabb számait Somogyban és Csongrádban találjuk, ahol ez az adat csak nulla egész néhány tized. Az ezer lakosra jutó halálozásban a legmagasabb szám Somogyé és Zaláé, azonosan 13,4, ami magasabb a 11,6 tizedes vidéki átlagnál. A legnagyobb házasodási kedv — az adatok szerint — Hajdú és Pest megyében volt, míg a zalaiak bizonyultak a Jegóvatosabbaknak". (Arról már nem szólnak a számok: vajon a nők vagy a férfiak magatartása miatt keletkezett-e ez a házasodási „lemaradás".) Néhány adat jövedelmet közlő rubrikákból: az iparban a legmagasabb összeg, 2744 forint, Komárom megyénél, a legalacsonyabb, 1901 forint, Tolnánál szerepel. A mező-, erdő- és vízgazdálkodásban dolgozóknál kisebb az alsó és felső határ közötti differencia: Nógrádot kivéve, ahol 1809 forint a kimutatott jövedelem, a többi megyénél mindenhol kétezren felüli összeg található. A kereskedelemben dolgozó vidékiek átlagjövedelme 2078 forint ezen alul — néhány forinttal — csak Borsod, Komárom és Zala megyeiek kerestek. Bizonyára többeket érdekel, hogy a budapesti és vidéki átlagjövedelmek összevetése nem mutat nagy eltérést, és akkor sem mindig a fővárosiak javára. Az iparban például vidék 2200, a főváros 2311 forintos átlaggal szerepel, az építőipar vidéken 2500, Budapesten 2803 forinttal, de a kereskedelemben a budapestiek 2078. a vidékiek 2166. a szolgáltató iparban a fővárosiak 1920, míg a vidékiek 1962 forintos átlagjövedelemmel zárták az évet Vasban és Hevesben az utaknak csak 0,3 százaléka kiépítetlen. Az idegenforgalom megyei statisztikáinak táblázatából ezúttal csak egyetlen furcsa adat: a vidéki szállodaférőhelyek kihasználtsága egyetlen helyen sem érte el a 60 százalékot. Tolnában és Nógrádban alig haladta meg a 40 százalékot. (Az igazsághoz tartozik, hogy a látszólag folytonos helyhiánnyal küzdő Budapesten is csak 72 százalékos az átlagos szállodai telítettség.) Örvendetes számok olvashatók a lakásépítési adatok között: a tízezer lakosra jutó épített lakások számát illetően — a 76-os vidéki átlaggal szemben — Somogy 96, Győr-Sopron 92, Veszprém és Csongrád is elérte a 90-et. (A sor végén feltűnően lemaradva 54-gyel Baranya áll.) Az egészségügyről szóló rubrikák szerint az átlagos vidéki helyzetnél sokkal jobb képiét mutatnak az adatok Baranyában és Csongrádban — jóllehet az orvosegyetemi klinikák nemcsak a helyi lakosságot szolgálják! A dunántúli megyében tízezer lakosra 30 orvos és 54 kórházi ágy, az alföldi megyében 29 orvos és 63 ágy jut Szabolcsban ugyanannyi emberre 11 orvos és 31 ágy. Sokszorosan elgondolkodtató az is, hogy a betöltetlen orvosi körzetei: arányával a fővároshoz közeli Fejér megye után Szabolcs és Hajdú következik. és nincs egyetlen megye sem, ahol 3 százaléknál kevesebb orvos hiányozna. Ide kívánkozik, hogy egy általános és gyermekkörzeti orvosra mindenütt 2500-nál több lakos jut. A „fehér foltos" Szabolcs mellett Győr-Sopron emgyében is egy orvos körzetéhez 2700-an tartoznak. Az oktatás és népművelés adatai a kötetek utolsó táblázatain találhatók, de fontosságuk nem kisebb a megelőzőknél. A kollégiumba jutó középiskolai tanulók száma tovább emelkedett: jelenleg Békés és Csongrád vezet 26 százalékkal. (Sajnos, még a vidékről naponta bejárók aránya Fejér, továbbá Győr-Sopron megyében 29 százalék, Komáromban és Somogyban is felül van a 20 I százalékon.) Figyelmeztető [ adat, hogy a folyamatos iskolaépítések ellenére, az egy osztályteremre jutó általános iskolai tanulók száma Hajdúban még 42, Szabolcsban 40 és csak Győr-Sopronban, Zalában, Békésben és Csongrádban van 30-on alul. A mozilátogatások tovább csökkentek, csak Debrecenben és Szombathelyen néznek meg az emberek tíznél többször filmet egy évben, a községekben a hajdúságiak a leggyakoribb, a csongrádiak pedig a legritkább mozilátogatók. Az 1971-es adatokat öszszegező táblázatok bizonyára már több vonatkozásban elavultak. Hadd reméljük, hogy elsősorban azért, mert a most záruló évben a megyék eredményei tovább nőttek. P. M. OlT-ülés Tegnap, szerda délelőtt összeült az Országos If júmunkás Tanács. Elsőként Kiss László, a testület elnöke tájékoztatta a tanács tagjait a moszkvai ifjúmunkás világtalálkozó határozatairól, a fórum munkájáról, majd megvitatták az üzemekben dolgozó úttörő ifivezetők tevékenységéről szóló előterjesztést (MTI) N

éha alig győzöm kapkodni a fejem, innen is, onnan is hajigálnak. Képletesen szólva természetesen. Hogy itt (mármint ebben az országban) az isten se törődik semmivel. Hogy itt csalomlopom elvet vall mindenki. Hogy itt csak pimaszsággal lehet érvényesülni. Hogy itt kiröhögik az emberi tisztességet. Szokatlan hangok ezek. Nem nagy bölcsességre valló igazságtalan általánosítások. Legyünk csak tárgyilagosak. Ki tette tisztába ezt az országot, amely Augiasz istállójához hasonlított 1945ben? Kik teremtettek úgyszólván semmiből cementet, Dunaújvárost, erőműveket, merész ívű hidakat? Megújult hittel, ringy-rongy göncökben, fázva-éhezve szíves rohammunkával — vagy legföljebb vékony fizetségért — ugyan ki varázsolta széppé, laikályossá ezt a kifosztott hazát? Az élni, alkotni vágyó okos ós dolgos nép csinált itt mindent a kommunista párt vezetésével. Azok az elvtársak álltak a néptulajdonba vett gyárak, bankok, hivatalok, intézmények élére, akiknek munkásbecsülete, lobogó lelkesedése magával ragadta a pártonkívülieket is. Nem értették a dolgukat? Nevetséges állítás. Szét kell nézni magunk körül, rögtön nyilvánvalóvá lesz: csakis felelősséggel, tiszta kézzel, másokkal mindig gondosan törődve lehetett ilyen tengernyi munkát elvégezni. S akkor — miután megtöbbszöröztük az életszínvonalat, miután 1,2 millió különféle gépjármű is szaladozik már az emberek szolgálatában — egyesek elkezdik önérzetükben bántani a tervezőket és a megvalósítókat. Lássuk csak. Valóban megtörténik, hogy akármelyik hivatalban bürokratikus választ adnak N. T. érdeklődésére. Előfordul, hogy a gyár vezetői nem akarják vállalni M. D. balesetének anyagi következményeit. Jómagam is láttam, amikor a busz nem várta meg a húsz méternyire tiÓegő Mari nénit. Tény, hogy a múltkor kizártak egy embert a pártból, mert hozzá1 Hol, mire, mennyit költöttek? — kérdésre a 19 megye kereskedelmi adatai nyújtanak némi tájékoztatást. Az egy lakosra jutó forgalmat tekintve, az élen Csongrád áü évi 14 és fél ezer forinttal. Az élelmiszerboltokban a legnagyobb forgalom Pest, Borsod, Komárom megyében volt, a vendéglátóipar Nógrádban és Veszprémben, a ruházati kereskedelem pedig Hajdúban ert el a többinél nagyobb eredményt. A motorizáció korában különösen érdekes összevetni a megyék néhány közlekedési adatát. A tízezer lakosra jutó személygépkocsik számával Baranya kiugróan vezet: 389. az utána következő Komárom már csak 295. A viszonylag legkevesebb kocsitulajdonos Szabolcsban van. 'Az már nemcsak a kocsitulajdonosokat érinti, hogy a kiépítetlen közutak aránya Bács- és Tolnában a legmagasabb, tehát ott nagyobb a lemaradas az utepitésben. nyúlt a társadalmi tulajdonhoz. Mondom. találkozni ilyen esetekkel, s nyilván ezután sem lesz csupa szép, csupa jó az életünk. Nem azért mert közömbösek vagyunk a felelőtlenség iránt, hanem ilyen a társadalom természete, akaratunktól függetlenül folyamatosan „termel" salakot is. Csakhogy mindebből képtelenség olyan következtetésre jutni, miszerint most 27 évvel a felszabadulás után kezd romlani-elfajulni a szocializmus tartópillére, a dolgozó ember. Mert ugyanakkor tízezer és százezer példá4 lehetne említeni a föntiek ellenkezőjét bizonyítandó. Hogy a hivatalok zömében lelkiismeretesen intézik a lakosság ügyeit. Hogy az üzemekben — ez a jellemző — anyagilag is megbecsülik a rendes munkásokat. Hogy a buszvezető türelmesen megvárja a nehezen közeledő öregeket. Hogy a mi párttagságunk néhány százaléknyi karrieristától és megszédült kiskirálytól eltekintve a kommunista erkölcs normái szerint él és dolgozik. Hát akkor honnan fúj a szél? Ezekről a tipikusan normális jelenségekről miért hallgatnak a „mindentlátók?" Az emberek némelyike — ki tehet róla? — örökké perlekedik önmagával és a világgal. Izgága Jánosok — mondják a többiek, s legtöbbször legyintenek rájuk. Olykor még sajnálják is őket, mert hogy szegényeknek igen kevés lehet az örömük. Az ilyen savanyú egyéneket a legnagyszerűbb dolgok sem képesek fölvidítani, mindenkire gyanakodnak, ők tán még a glóriás szentek tisztességét is megkérdőj elezik. A

z élet tanú rá: építünk iskolát — nekik garázs sürgősebb lett volna. Bármily bölcsességet sütöttünk ki — nem az ő szájuk íze szerint való. Importálunk banánt karácsonyra—ők csak ananászért adtak volna valutát. Adtunk több bért a kőműveseknek — szerintük a targoncások jobban megérdemelték volna Sőt, ha nincs aki figyelmeztessen a nyilvánvaló halandzsára, ők, a kákán is csomót keresők lépnek fel a „nép szószólójaként". Gyanúsítgatnak, szemrebbenés nélkül rágalmaznak. nyugtalanságmagot hintenek amerre járnak. Hii báztatják a sok dcígú igazgatót. „tökfejnek" képesek minősíteni az egyre-másra kezdeményező szakembert, megvádolják a mások ügyében futkosó-fáradozó párttitkárt. Szóval, ha az isten mindent tud, úgy ők egy kicsit mindent jobban tudnak. Miért tagadnám, nem lelkesedem túlságosan az effajta békétlenkedőkért. Mert szerintem igazságtalanok. Mert gyakran rosszindulatúak. Mert az alantas ösztönökre építve törnek kicsinyes céljaik felé. Mert még a szépen elvégzett munka láttán sincs egy elismerő jó szavuk. Kizárólag a maguk egyéni szemszögéből ítélkeznek akár a legátgondoltabb kollektív döntések és közmegelégedésre elintézett- ügyek fölött is. ök legeslegelőször azt mazsolázták" ki mindig a központi és a helyi párthatározatokból, hogy a szocialista demokrácia továbbfejlesztése a szocializmus teljes fölépítésének egyik alapvető föladata. Pajzsként tartják maguk elé az ilyen és hamson ló fogalmazásokat. » nem átallanak úgy viselkedni, mintha őértük döntöttek volna így a pártban. Próbálná csak meg valaki arra inteni' őket, hogy a tárgyilagosabb bírálat többet használ! Rögtön följajdulnak, hogy már megint nyirbálni kezdik a szólásszabadságot. Nagyon is kiszámított, céltudatos — jóllehet tisztességtelen —• viselkedés az ilyen, s mi tagadás, gyakran beválik. Az emberek többsége ugyanis teljes szívvel igenli a demokratizmus erősítését, tehát látszólag egyetért azokkal, akik — szemfényvesztő módon — visszaélnek vele. De csak látszólag, s az egyetértés, hiszen a lakosság többsége szerint a demokratizmus csak az öntudatnak és a jószándéknak megfelelően adagolható. A szegedi üzemekben azt tapasztaltuk, hogy a munkások megértéssel fogadták a Központi Bizottság novemberi határozatát. Többen sziszegtek ugyan a tej árának emelése miatt, ahogyan ez minden „népszerűtlen" intézkedéskor lenni szokott, de hosszabbrövidebb eszmecsere révén igencsak elfogadták a kommunisták sokoldalú érvelését Néhol a szokásosnál élesebb vitákra is sor került, de ez inkább jót tett mert megnyugtatta a kevésbé tájékozottakat, a közgazdasági problémákat alig ismerőket. Ez is bizonyítja: aki csakugyan segíteni akar, az mondhatja akár vastagon is a magáét, a gáncsoskodóktól azonban a mézes-mázos kritikát is fönntartással fogadjuk. Sőt, azt hiszem, akkor sem követönk el nagy hibát, ha egyenesen stoptáblát ffizünk a felelőtlen „szövegelés", a mindenféle bolond beszéd útjába Csak értelmes és csakugyan jobbat akaró milliók véleményére vagyunk kíváncsiak, ezt igényeljük minden mennyiségben. S

ió sincs róla, a bajok, a hibák, a hanyagságok elkendőzésétől senkinek sem kell félnie. Megtanulták már a szocializmus építői — ha még nem is valamennyien —. hogy örökös rábólintással, a „majd csinálják az okosok" fölfogással csak ártanak a közös ügynek. Nyugodtak lehetnek az aggályoskodók: a demokratizmus erősítése minden eddiginél megbízhatóbbá teszi a tömegellenőrzést, mind szűkebb porondra szorítja a lélektelen ügyintézést, a szégyenletes korrupciót, a pöffeszkedő, kihívó hivatali magatartást Hogy még sokat kell mérgelődnünk? Egészen biztosan. De napjaink problémáit — bármily nehezen is — nekünk közösen kell megoldanunk. F. NAGY ISTVÁN Tisztasági mozgalom Új palagyár A Nyergesújfalui Eternitgyárban jelenleg évente 6,5 millió négyzetméter különféle eternitterméket állítanak elő. A termelés növelésére bővítik a gyárat. Az új palagvár építése 650 millió forintba kerül, és a tervek szerint 1973tól 1976-ig fokozatosan lep a termelésbe. A rekonstrukció teljes befejezése után a mostaninak háromszorosára nő a termelés Szerdán ülést tartott a Magyar Vöröskereszt közegészségügyi szakbizottsága. Megtárgyalta a társadalmi tisztasági mozgalom helyzetét, tapasztalatait. Megállapította, íogy az utóbbi 10 esztendő során a mozgalom — a falusi és városi települések mellett — kiterjedt a mezőgazdasági és ipari üzemek, az élelmiszergyártó és forgalmazó vállalatok jelentős hányadára, valamint a vasúti közlekedés különböző objektumaira is. Az idén országosan a lakosság mintegy 70—75 Százalékával ismertették meg a mozgalom célját és tennivalóit, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok 85—90 százalékára terjesztették ki a tisztasági mozgalmat- Az értékelés során a tsz-eknek mintegy egyharmada, az állami gazdaságoknak pedig mintegy 40 százaléka felelt meg az előírt higiénés követelményeknek. 1972-ben 850 276 lakóház tisztaságát értékelték, és ezek 45—50 százaléka teljesítette az alapvető követelményeket.