Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

I VASÁRNAP, 19X6. DECEMBER 11. V

alami történt a Tiszatájjal. A változások már korábban, evekkel ezelőtt jelentkeztek, de az tdet évfolyam szamaiban rendeződtek olyan struktúrává amelynek erővonalai ee tendenciái felismerhetők. Irányváltozásról van szó, egy évek óta készüiodő-aiakuló fordulatról, amely a folyóirat munkájúnak alapjait érinti. Az elején állunk ugyan ennek a változásnak, amely éppen ezért nem teljes, fegyverzetben lép elénk, hanem jobbára kísérleteknél-próbálkozásoknái nem határozottabb hanggal. Végleges ítéletet tehát egyelőre nem mondhatunk, hiszen a kimenetel a jövő titka. De nem hallgathatunk róla évekig, amíg majd ki. uerúl, jó vagy rossz útra fordult-e a szegedi folyóirat; túlságosan nagy jelentőségű, a Tiszatáj lényeget, fundamentumát érintő változásokról van szó. Ez — siessünk megnyugtatni mindenkit — nem világnézett természetű. A Tisza táj, mint eddig, magától értetődöleg ezután is a marxizmus—leninizmus tanításaihoz ragaszkodva dolgozik. A változás, a — még egyszer hangsúlyozzuk — fordulat értékű változás más irányú. A fö kérdés » folyőirat és Szeged, illetőleg a táj viszonya. Annak idején, huszonöt esztendővel ezelőtt, amikor a Ti. szatáj megalakult, teljesen egyértelmű volt a helyzet: az új fo. lyóirat a szegedi értékeknek akart fórumot biztosítani. Ezt mondta ki az első szám programadó nyilatkozata, s ezt az álláspontot képviselte a folyóirat mindennapos munkája is. Ad abszurdum természetesen nem lehetett ezt a törekvést fenntartani — szerencsere, soha senki nem is akarta —, s a Tisza táj mindig a szellemi élet országos vérkeringéséhez kapcsolódva fejtette ki tevékenységét Nemcsak szegedi anyag jeleni meg hasábjain, és nemcsak szegedi témákról, problémákról. Néhány szám után azonban jelentkezett egy sajátos nehézség. Kiderült: Szegeden nem gyűlik össze minden hónapban annyi színvonalas — főként szépirodalmi — anyag, hogy megtöltené a folyóirat hasábjait. Körül kellett tehát nézni másutt élő szerzők után. A Tiszatáj körül is nézett es' szép számmai foglalkoztatott nem szegedi, nem „tiszatáji" szerzőket is. De ezt mindig kényszerhelyzetként vállalta. Soha egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy szegedi folyóiratnak kell lennie-maradnia. Néha szinte kétségbeesetten kapaszkodott a városba, a tájba, mint a világűr sötétjébe kilépő asztronauta az űrhajó köldökzsinórjába. Persze, a hasonlat sántít. Szeged és a folyóirat kapcsolata nem olyan végletes, mint az űrhajóé és az asztronautáé Az azonban ennek ellenére is bizonyos, hogy a Tiszatáj új törekvései — amelyeknek az a lényege, hogy a hajdani szoros kapcsolódás és ragaszkodás a városhoz, a tájhoz, megszűnt, vagy megszűnőben van — drámaiak. A Tiszatáj eleresztette Szegedet, elszabadult a váSZEGEDTOL TÁVOLODVA.,. rostéi és a tájtól, s ha nem is lebeg szabadon vacogva a világűrben, meg nem talált rá arra a kösegre-küruyeaetre. amelyben igazán otthon érezné magát, D© vitathatatlan: a Tiszatáj keresl, határozottan és konok makacssággal keresi ezt a helyei. Persze nem abszurd módon: nem arról van szó, hogy ezután nem engedi be hasábjaira a szegedi értékeket; aki olvassa a folyóiratot, tudja, hogy ez az eltávolodás ilyen értelemben megfontolt és mérsékelt, még akkor is, ha vannak olyan jelenségei, amelyek önmagukban nem rokonszenvesek, Ennek ellenére természetesen megkérdezhet jük • szükséges-e. indokolt-e ez a változás? Azt hisszük, szükséges és indokolt. A fordulat nem néhány ember spekulációja következtében jött létre, hanem az élet kivanta így. Az a helyzet, amelvlyel a Tiszatáj negyedszázados története során már többször találkoztunk, de egyszer sem enynylre kiélezetten, hogy tudniillik nem gyűlik itt össze elegendő mennyiségű színvonalas anyag. Ha öeseegyűfne, mindent kiszorítana. De, sajnos, nincs. El kellett tehát dönteni, mit csináljon sza bad energiával a folyóirat. Közölj©-© a rosszat, vagy kutasson új lehetőségek után. Az előbbit, nagyon helyesen, nem vállalta a lap, maradt tehát — harmadik eset nem lévén — a második út A Tisza táj ezekután megvizsgálta a lehetőségeket és rábukkant egy olyan feltáratlan irodalmi területre, amellyel magyarországi folyóirat módszeres következetességgel még sohasem foglalkozott. Ráakadt a szomszéd országok magyar irodalmára. Ez az irodalom mennyiségben és értékben is jelentős. Az utóbbi évek legnagyobb magyar könyvsikere például az Erdélyben élő Sütő András Anyám könnyű álmot ígért című regénye volt Foglalkozni ezrei az irodalommal a folyóirat frissességével, gyorsaságával, tájékoztatni értékeiről, sikereiről, ápolni, erősíteni kapcsoiatainkat: valóban szép és nagy feladat, különösen egy olyan folyóirat szamára, amely három ország határainak találkozási pontién jelenik meg. Ha ezt a. feladatát a Tiszatáj képes úgy megoldani, hogy a tényleges szegedi értékeknek is fórumot biztosít, egy szavunk se lehet: a folyóirat jót cselekedett.. Egyelőre persze ezt még nem mondhatjuk. Egyelőre még csak az biztos, hogy a folyóirat jól határozott. Egyrészt ugyanis nyilvánvalóan éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy megtudjuk, képes-e ezt a feladatot a folyóirat jól megoldani, másrészt eléggé feltűnő, hogy az új úton az első lépéseket kissé botladozva teszi meg a Tisaatáj, Botladozva és akadozva. Ebből a munkából ugyanis épp az a rendszeres következetesség, ha tetszik, didaktikus eljárás hiányzik, amely az egésznek értelmet adna, és hiányzik a folyóirattól megkövetelhető gyorsaság. Követ, kezetességről, rendszerességről beszélve nem arra gondolunk persze, amit a folyóirat egyébként már megvalósított, hogy tudniiUik minden számban legyen ilyen anyag. Ott a baj, hogy azt nem értjük mindig, ami az idei 12 számban megjelent. Nem értjük például, miért szerepel a jugoszláviai, szlovákiai, szovjetunióbeli magyar irodalomhoz képest olyan aránytalanul nagy menynyiségben a romániai. (Nem azt akarjuk persze, hogy ezek az anyagok centiméterre egyformák tegyenek.) Aztán azt sem értjük, hogy ebben a romániai magyar anyagban miért bukkan fel oly sűrűn egy-egy iró neve, a kitűnő Veress Dánielé például; pláne, ha arra gondolunk, hogy a már emiitett Sütő András az idei évfolyam szamaiban egyetlen eredeti anyaggal sem szerepel. Nem folytatjuk tovább, a két erdélyi író nevét is csak példaképp említettük, mert csak utalni akartunk arra, hogy ez a munka ma még tényleg esetleges, véletlenszerű, nem alakultak meg ki • határozottan szerkezetének körvonalai. Ennek megteremtése: a jövő feladata. Azután — hogy kifogásainkat folytassuk — az eddigi közlésekből «z sem derül ki világosan, milyen alapállásból foglalkozik a Tiszatáj ezekkel az irodalmakkal. Megelégszik-e a puszta közléssel, vagy vállalkozik a külföldön élő magyar írók értékelésére-elemzésére is. Nem kizárólag, sőt nem is elsősorban arra gondolunk, hogy egyes írókat ós műveket bíráljon a Tiszatáí, Ez a dolog kisebbik ós egyszerűbb része, Oszszefoglaló értékelésekre lenne szükség, Egészen más például a jugoszláviai, mint a romániai magyar irodalom karaktere. A jugoszláviai magyar írók munkáiból például — elnézést a sommás ítéletért — alig tudunk meg valamit arról, hogyan is élt és él manapság Vajdaságban a nép, — a jugoszláviai magyar írók valamiféle elvont modern irodalmi modellt követnek —, a romániaiból mór jóvá! többet tudunk meg e tárgyról. Mindennek —- tárgyként, problémaként — a Tiszatájban is szerepelnie keli, illetve kellett volna máris. Mit mondhatunk összefoglalásként a Tiszatáj változásairól? A folyamat kezdetén állunk, s a helyzet természete szerint most még inkább a feladatok, mint az eredmények világosuk. Nem kritikusi kibúvó, de tényleg így van: ebben a dologban a jövő dönt. Ne türelmetlenkedjünk a végső szó kimondásával: higgadtan vái juk ki ezt a jövőt. ÖKRÖS LÁSZLÓ királyi maszkom rabszolga maszkom életem halálom egy kohóba viselőm, láthatatlan arcom ősidők óta holnap óta nézem a sok-sok menthetetlent a ki én, voltam valaha szakállamban egy paraszt serken sebhelyemben dúl egy katona ' még csupa vér ha emberibben lehetnék az ember fia fő Képem láthatatlan argóm luthat játok olyan szelíd nem ért verekszem nem én haragszom megannyi maszk gyűlölködik én kit Konecsni Mária szilit a világra jó vagyok lelkemben mint as acs fia tengernek Neptun szigonyára holdtg-érőnek jó vagyok s fűnek bogárnak s bizonyára istennek is mert meghalok E

gészen kicsiny, körülbelül 2.4 centimeter átmérőjű egyszerű ezüst babérko. szorú. Csatként feltűzve hordották vízszintes vörös'szalagon. Sok más között, egy ilyen kitüntetés is látható a „Válogatott katonai kitüntetések" elnevezésű kiállításon a budapesti Országos Hadtörténeti Múzeumban. Az említett kitüntetés a Magyar Katonai Érdemrend harmadik fokozata. A Magyar Katonai Érdemrendet, az 1848—48-es szabadságharc kitüntetését 1848. március 2-án alapította az Országos Honvédelmi Bizottmány, „az olly annyira szorongatott haza érdekében szerzett érdemek" elismerésére és ösztönzésére. Első osztályát Bem altábornagy Erdély felszabadításért, Görgey tábornok Budavár vissza, vételéért kapta meg '• Petőfi Sándornak Szószsebesen I 1849. április 11-ón keltezett levele — amely 1849. április 26-án a Hivatalos Közlönyben napvilágot látott, és bekerült, később a költő összes művei kiadásába is — beszámol arról, hogyan kapta meg ö maga e kitüntetés harmadik fokozatát: .így meg vagyok végre jutalmazva is, pedig túl. ságosan. Nem azáltal, hogy ér. demjeleket kaptam, hanem azon mód által, mellyel azt nekem át adta Bem. Legyen gyöngeség tőlem vagy akármi, én meg nem EGY BABÉRKOSZORÚ REJTÉLYE állhatom, hogy e jelenetet ki ne Írjam. Saját kezeivel tűzte mellemre az érdemjelet Bem, balkezével. mert jobbja még föl volt kötve, s ezt mondá: -Balkézzel tűzöm föl, szívem felőli kezemmel!** E mikor elvészé, megölelt, hosszan és melegen ölelt! — az egész világ tudja, hogy ón nem vagyok szerény ember, de istenemre mondom, ennyit nem érdemeltem." A kiállítást — Makai Ágnes muzeológus rendezte, a kivitelezés megtervezése Gylmesl Lajos alezredes, festőművész munkája — bepillantást nyújt a numlzma. tika kevésbé 'Ismert ága, a katonai kitüntetések világába. A numizmatikai tárgyak — ezen belül a kitüntetések gyűjtése világszerte. nálunk is fölfelé ível. Múzeumok és magángyűjtők szinte versenyeznek egy-egy ritkaság megszerzéséért. tájékoztat bennünket a kiállítás rendezője. A magyarországi múzeumok közül a Nemzeti Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum rendelkezik komoly kitüntetósgyűjteménnyel, Gyűjteményeinknek azonban eddig csak kis része szerepelt kiállításokon. A hazánkban első ízben megrendezett e katonai kitüntetés kiállításnak az a célja, hogy a muzeális anyagot megismertesse. egyszersmind történeti ismereteket terjesszen. A kiállításon rövid történeti bevezető szemléltetés után, amely az újkori kitüntetési rendszerek kialakulásat mutatja be, az érdeklődők a XVIII., XIX. és XX. század mintegy 600 magyar, osztrák-magyar, ós külföldi ka. tonai érdemrendjével, érdem, és emlékkereszt jé vei, érdem- és emlékérmével, többek között aa említett egyszerű ezüst babérkoszorúval ismerkedhetnek meg. Arra a kérdésre, vajon hol le. het az egyszerű ezüst babérkoszo- j rú eredetije, a következő választ kaptuk: — Petőfi eltűnésének, halála körülményeinek kutatói megállapították, hogy számos kitüntetés őrzését bízta Bem a költőre, tehát minden bizonnyal nála lehetett a sajátja is a végső napokban. Hogy korábban tűnt-e el, vagy a költővel tömegsírba szállt az egyszerű babérkoszorú —egyj. ke marad a Petőfi-rejtélyeknek. PIRENEUSI- FEL5ZÍGETT ÉSZAK-AMERIKA nagy-brítannía ES IRORSZ.AG \ i