Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

VASÁRNAP. 1972. DtXLMULK 17. m mm a Racsijo Ovoneszjan AZ INTERNACIONÁLÉ Van úgy : vilagra sem jő, s marta [elhal — Elvetélés boldog szülés helyett — Máskor meg könnyen röppenő [madarraj, S keserű szó. súlyosan ejtheted. Ezernyi dalt zengenek öregek. [ifjak. De ez rádcsap: tízméteres hullám, S minden vidéken zajos | földgolyóknak Ez dörög, ereje nem csitulván. Es amikor már minden, minden Iveszve Bitang szurony mellét ütötte át, A kommunárd hörögve énekelte Internacionálénk dallamát. Lángként futott, amikor [rohamozták Apáink is vad szuronyt szögezve A messzi holnapot — nekünk a [szép mat — Ezt zúgták mind, fgy törtek előre. Az ellenség elöltük meg nem alftÉnekelték — és beállott [kontrásnak A fegyver — az .Jnternacionált". S ahogy keservvel gyűjtöget ma [össze Agat, földet, melyből kunyhó [támad Afrika fia, úgy szedi Itöbbröl-többre Daliamat, szavát új himnuszának. Hol az igazság étet harcát vívja Es hullámkent árasztja el a tájat, S ahol a holt hős sereget hív [harcba — AK Internacionálé föltámad. A rab lerázza terhét és a kintS Világból ihat forró fényeket, S harci dalát vörös szövetbe [himzi Arany fénnyel a jó emlékezet. Előtte néma tisztelettel mindig Kalaplevéve állnak emberek. Azlan jöttek katona-kortársak, FERENCZ GYOZO FORDÍTÁSA Dékány Kálmán A PROTEKCIÓS — Ne féljen lelkem, ne téljen. Nézzen meg engem, Mar eltemettek odahaza, fél évet se jósolt Nagy János. Makk ege.szséges lettem, láthatja, öt és negyedórát feküdtem a műtőben. Kivágták az epémet, a gyomrom egy darabját, meg a vastagbélből is egy keveset. Mindent kipucoltak, ami beteg volt. Most farkasétvágyam van. Én mondom, sose volt még ekkora étvágyam életemben! Üj epevezetéket kaptam a professzor úrtól. Be kéne aranyozni a kezét. Aranyat ér. En mondom: aranykéz. A másik asszony is vidéki volt. Amolyan soványka. Tegnap került a kórterembe. Ágyat cseréllek. Etelka átadta neki a középső ágyat Tapasztalatból tudta, operáció után fontos, hogy az ápolók mindkét oldalról akadálytalanul hozzáférhessenek a beteghez. Az szánnlvalóan riadt volt. — Ebben az ágyban mindenki meggyógyul, lelkem — mondta Etelka, az ágy szélén csüggedten gubbasztó szobatársának. — Maga könnyen beszél — szólt nyersen az új beteg. — Már túl van rajta. — Mi baja, lelkem? — Epe. Azt mondták— — Ö, csak epe? — Nem elég az?1 — Elég. Elég az, lelkem. De én örültem volna, ha csak az epe van mpgtámadva. Az enyém már tovább terjedt. Úgy volt, hogy nem lehet segíteni. A lányaim mégse nyugodtak bele. Hát azért, mondom, az epe semmi. A harmadik asszony olvasott az ágyban. A tárt ablakon fényillatú levegő áramlott a betegszobába. — Készülhet. Etelka — felelte Jolánka. — öt perc múlva fél kilenc. Szakszerűen szedelőzködött. Derékig tűrt halóinge alól széles, fehér kötés látszott ki. Hasa közepéből piros csövű gumikatéter nyúlt ki, a vége egy dunsztos üvegbe csüngött. Kihúzta belőle a csövet, gondosan bedugaszolta. Fölkelt. A tükör elé állt megfésülködött. Tömzsi volt, vastag szálú szürke haját kontyba tűzte a fejebúbján. Fiatalasszony korában is így viselte, s lám. mire megszürkült és u lányai is őszülnek, újra divatos lett! — Hová megy? — riadt föl újdonsült betegtársa. Pislogó roadárszemében friss keletű ragaszkodás. — Kontrollra, Telkem. A cukrom miatt. De mindjárt jövök. Nekem nem kell várni a soromra, bármikor bemehetek. — Nem morognak? — Akadnak morgósak, de hál itt senkinek sincs dolga, várhat mindenki. Kitelik az. idejéből Nem mondom, nekem se sietős. Csak hál. soron kívül vesznek. Tudja, mert nagyon súlyos eset voltam. Valóságos orvosi szenzáció, hogy igy rendbejöttem. A professzor úr tanulmányt akar írni rólam. — Akkor maga olyan protekciosléle — musolyodott el bátortalanul a mudárszemü, sovány asszony. Etelka magára öltölte virágmintás pongyoláját. Természettől togva hajlamos volt az elesettek istápolására. Megérezte most is, hogy az kell ennek a szegénynek: a gyámoltalansug meg a rémület keveréke, — Ha kedve van, elkísérhet — szólt oda neki. — Legalább ismerkedik egy kicsit a környezettel. Hogy is hívják, lelkem? — Rózsi — mondta a madárszemű,' Az olvasó Jolánka most íölnezett a könyvéből. — Rólam már kész a tanulmány — szólt dicsekedve. — Jolánkát állandóan tanulmányozzák — mondta a tömzsi, a mudárszeműnek. — Az Ilyen esetek viszik előre az orvostudományt. — Hót éve — mondta Jolánka. — Éppen hét. Az új beteg összerezzent. — Szűzanyám! — mondta hüledezve. — Ez olyan akkor, mintha itt lakna. — Eltalálta — mondta könnyedén Jolánka. — Innen járok ki moziba, cukrászdába. — Vadonatúj belet csinált Jolánkának a professzor úr — magyarázta Etelka. — Szenzációsan sikerült! Akár strandra is eljárhat azzal. Az oldalába ültette át a professzor úr. A madárszemű az ágya peremét markolászta ültében. Nytrkosodott már a tenyere a sok rémségtől, ahogy egyikről a másikra tekintgetett. Etelka csak most végzett pongyolája begombolásával. — Szépen gyógyul a seb. A professzor úr saját kezűleg kötözi. Az aranykezével. Az életemet neki köszönhetem... Ma, jön, Rózsika? Az menekülve kapkodta magára csíkos kórházi köpenyét. Nem akart kettesben maradni Jolánkával. Semmiképp nem akart. A hideg rázta a gondolattól, hogv megmutatja azt az átültetést az oldalában, ha vele marad. Mohón kapaszkodott gyámotlítója karjába. — Nem akarok idebent lakói — hadarta egvügyűségében a folyosón. — Azt én nem bírnám ki. Kórházban. — Csacsiság — mondta Etelka megmosolyogva. — Innen mindenki hazamegy. Jolánka különleges eset De ő sem lakik itt hét éve. Megszakításokkal lakik idebent. Jolánka túloz. Szeret túlozni. Időnként megálltak a hosszú, kanyargós folyosón, mert Etelkának pihennie kellett. — Ez már csak a gyengeség miatt van — mondta mentegetőzve. A műtét legyöngíti az embert. De azért ne féljen tőle, Rózsika. Itt jó kezekben van, A profesázor úr meggyógyítja. — En is kapok olyan gumicsövet? — firtatta Hó/júku. — Minden epés kap, lelkem. De semmiben nem zavar. — Biatos? — Ha én mondom, elhiheti. — És, és biztos, hogy hazamehetek? — Bár olyan biztos lenne a lottóm, A professzor úrnak nincs párja. Más orvosok Is hozzá küldik a rokonalkat. A mi szobánkban volt egy asszony, akinek a f|a orvos. Végignézte a műtétet, hogy a professzor úrtól tanulhasson. De, képzelje, a professzor úr olyan gyorsan dolgozott, hogy nem tudta ellesni a titkát? — Maga ezt honnan tudja? — Mondom, mellettem feküdt az orvos anyja, és elmesélte. Akkor még én is úgy izgultam, mint maga, Rózsika. Megérkeztek az ambulanciára, A kilincs nélküli ajtón táblád „Hívás nélkül tilos belépniI" A fal mentén padok, szabad hely egy se. Etelka gyámoltjóval az ablakmélyedésbe húzódott. Körülötte megindult a sustorgás. — Na, megjött. — Utolsónak jött, mint rend©, sen. — Es mint rendesen, elsőnek megy be. — Mert protekciós! — Ezt egy piros pongyolái nő mondta. Etelka hozzászokott már az ellenséges fogadtatáshoz, nem sokat törődött vele. Most merőben más volt a helyzet. Rózsika előtt feketítik be. Rózsikának szüksége van az ő tekintélyére, mert még tapasztalatlan, és fél. De iránta bizalommal van, szemlátomást nyugodtabb, amióta pártfogásába vette. — Lepénzelte az orvosokat — mondta valaki jó hangosan, — Megvásárolta a kivételezést. Az Ilyennek jó dolga van. Ez mar sok volt, vérforraló.' Etelka előlépett az ablakmélyedésből, szeme harciasan villant. — Kikérem magamnak ezt a gyanúsítást! Szegény asszony vagyok, a lányaim tartanak. A professzor úr különben sem olyan ember, aki dugpénzekre pályázik. Maguk nem tudják, mit beszélnek. — Mind jobban belemelegedett a pörlekedésbe, a meggyőzés vágva fűtötte, hogy eloszlassa a felé áradó ellenszenvet. — M;— guk nem tudják, milyen súlyos esel voltam — folytatta. — Egyszer már odahaza felnyitottak, de mindjárt vissza is varrtak. Az orvosok lemondtak rólam. A lányaimat mindenről fel világosi tolták. Jó, ha fél évig kihúzom. Sárgaság, az visz el közvetlen. A majam íölmondja a szolgalatot, megszűnik az anyagcserém, a kiválasztás, és kínhalál következik. Hát ezért mehetek én itt be elsőnek. mert egyszer már föladtak.' Tessék —• tette hozzá kifulladva —, most irigyelhetnek! A padon ülők Izgatottan morgolódtak. Elsőként a piros pongyóiás nő ugrott föl a helyéről, majd mások is követték az ablakmélyedésbe. Etelka nem értette, mi történik a háta mögött. Megfordult, és akkor minden világos lett. Gyómoltja. akiről e percekben megfeledkezett, elfehéhéredve ájultan csuklott össze. A piros pongyoláé nő fogta föl esteben. OLASZORSZAG