Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-09 / 264. szám
,ii:«fla CSÜTÖRTÖK, 1972. NOVEMBER 9. Munka és pihenés Vigyázat, profik! Ketten futunk a pályán. — Még 500 — zihálja mellettem a barátom, s megpróbálja valahogy megőrizni a ritmust. Én szólni se bírok, csak kétségbeesetten bólintok. Ki kell valahogy bírni. Mi tagadás, nem vagyunk már abban a korban, amikor rekordokat veszélyeztetnénk. Na, kész — sóhajtjuk, s aztán lerogyunk a fűbe. Nincs annál gyönyörűségesebb érzés, mint abbahagyni az önkínzást és behunyt szemmel, hallgatni, hogy dobol az ér a halántékon. — Izé, atléta urak! — riaszt föl a bódolutságból egy bizonytalan hang. Kinyitom a szemem, két kalapot látok illedelmesen meglendülni az orrom előtt. — Már ne haragudjanak, hogy megzavarjuk magukat, de hát komoly dologban akarnánk szót váltani — mondja az idegen, és körülpillant. — Tessék, tessék! — A nevem Kiss, azért jöttünk ide a sportpályára, hogy üzletet ajánljunk. Magukat találtuk. — Hogy-hogy üzletet, s miért? — Futni kéne egy kicsit. Láttuk, az maguknak gyerekjáték. Régóta köröztek a salakon, ebből gondoljuk, nem lenne veszélyes az a száz méter. Persze, nem ingyen kérjük, becsülettel megtérítjük az árát. Összenéztünk a barátommal, s bevallom, az első pillanatban a kollégáinkat gyanúsítottuk: ez valami újabb csinos kis „tréfa" lesz, különcködő szokásunk miatt. Biztos ott vannak a lelátó mögött, s a hasukat fogják a nevetéstől. De a két kalapos olyan komolyan nézett velünk farkasszemet, hogy meg kellett kérdezni: — S hol kellene futni? — Ha vállalják a munkát, legyenek reggel 6 óra előtt tíz perccel az öntöde mögött, a jelzőtáblánál. Megegyeztünk? De tornacipőben jöjjenek! Törtük a fejünket, mit akarhat ez a két ember, talán csak nem postát, vagy bankot raboltatni, esetleg lányt szöktetni? S pont velünk? Na, de majd meglátjuk a tett színhelyén; tulajdonképpen még mindig nincs kizárva a NAGY HECC sem. Reggel, indulás előtt, megcsörrent a telefon, barátom kért elnézést, egy váratlan, sürgős műtétet bíztak rá. Meghagyta: én föltétlen nézzek el a találkára, érdekli, mi lesz a dologból. Ha másért nem, az ő kedvéért elmentem. Az a bizonyos hely: a MERKÚR szegedi telepe volt. Amikor odaértem, már jókora tömeg szorongott a rácsos ajtó előtt — s ebből azonnal rájöttem a megrendelés okára. (A két kalapos idegesen pislogott, hol jobbra, hol balra, csak sejtem, azt a két „atlétát" várták, akikkel megállapodtak.) Helyettük és „képviseletükben" kellene tülekedni, futni a kiszemelt Volgáért, Warszawáért.... Kinyitották az ajtót, s amit láttam, az legjobban gátszakadáshoz hasonlított. Mint folyó, mely letépte láncát... — az öldöklő iramban sapkák és pofonok röpködtek. A jó állapotban levő Volgákat, Warszawákat igazi atléták érték, s foglalták el legelőbb. Megismertem őket jellegzetes, könnyed mozdulataikról, ahogy elrugaszkodtak, ahogy rohantak... A két kalapos alaposan lemaradt. Nagy zsebkendőkkel törölgették izzadt koponyájukat, szitkozódtak. Ha felismernek, nekem tényleg szaladnom kell... Utólag kérek tőlük bocsánatot: mi sem jutottunk volna többre, előbbre. Csak amatőrök vagyunk, a profik máskor edzenek, nem reggel. Talán, ha délután jönnek a pályára... Malkó István Hazánk egyik legvadrcgényesebb hegységét, a Bükkölt az őszi időszakban sz.ámos kiránduló keresi fel, élvezik a friss levegőt, gyönyörködnek az aranysárga ősz szépségeieben. A Bükk csendjét ugyanekkor az őszi munka hangjai veri fel. Megkezdődött az őszi favágás időszaka, szorgalmasan rakják a mészégetők a tavasszal égetésre kerülő boksákat. Képünkön: Kirándulók a régi téglagyári tónál, Bélapátfalván. JAVUI.Ó MUNKAKÖRÜLMÉNYEK Közel egymillió forintot költöttek tavaly munkavédelmi és egészségügyi intézkedésekre, a munkakörülmények javítására és szociális létesítményekre a Szegedi Nyomdában. A vállalat középtávú munkavédelmi intézkedési terve az idei évre is tetemes összeget — 780 ezer forintot — irányoz elő ilyen célok elérésére. ZENETÖRTÉNETI ELŐADÁS A magyar zene évszázadai cimü zenetörténeti sorozat második előadása lesz ma, csütörtökön este 6 órakor a Ságvári Endre művelődési otthonban, Szécsi József Tinódi Lantos Sebestyén és kora, a XVII. század zenéje címmel tart előadást. Az esten közreműködik az egyetem citerazenekara. KIVALÖ PÉNZÜGYI DOLGOZÓK A Pénzügyminisztérium szakemberei szerte az országban őrködnek a közös vagyon felett. Munkájuk nagy szakértelmet és körültekintést igényel. A PM Bevételi Főigazgatóságának szegedi területi igazgatóságát a legjobbak között tartják számon. A napokban ezt kitüntetésekkel is kifejezésre juttatták, amikor Temesi László főrevizornak és Rosenz tveig Mihály revizornak átadták a Kiváló pénzügyi dolgozó miniszteri kitüntetést. HALÁLOS BALESETÉRT FOGHÁZ Papp Sándor 24 éves, Kistelek, Tanya 330. szám alatti lakos, eddig büntetlen előéletű, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt állt első fokon a szegedi járásbíróság elótt. Az Algyői úton egy kereszteződésben motorkerékpárral közlekedve nem adott elsőbbséget egy szembejövő motorkerékpárosnak, akivel összeütközött. Papp Sándor miatt a másik motorkerékpár utasa súlyos sérüléseket szenvedett, s a klinikán meghalt. A szegedi járásbíróság 1 év 8 hónap fogházra ítélte Papp Sándort és 2 évre eltiltotta a gépjárművezetéstől, Az ítélet jogerős. KORRÓZIÓVÉDELMI ANKÉT A Gépipari Tudómányos Egyesület szegedi korróziós szakosztálya korrózióvédelmi ankétot rendez ma, csütörtökön délelőtt 10 órakor az MTESZ székházában. A korrózióvédelem jelentőségéről, a korrózió megelőzéséről és a bekövetkezett károsodások népgazdasági jelentőségéről dr. Kovács Lajos; a szabadtéri és a beltéri fémszerkezetek korrózióvédelméről, s a festésekről dr. Tajthv Károly; „A mezőgazdasági gépek korrózióvédelme festéssel" címmel Somlay Tibor tart előadást. Ezt kővetően a föltett kérdésekre válaszolnak az előadók. ÜJ ELŐADÁSSOROZAT Űj ismeretterjesztő sorozatot indít a November 7. Művelődési Központ és a TIT városi szervezete. A sorozat címe: Földünk távoli tájai. Az egzotikus országokat bemutató, nyolc részből álló földrajzi sorozat első előadását holnap, pénteken este 6 órakor tartja a művelődési központ nagytermében dr. Jakucs László egyetemi tanár. A kubai dzsungclekben- címmel. A további előadásokat kéthetenként, pénteken tartják meg budapesti előadók. BESZÉLGETÉS MŰVÉSZEKKEL Az Orvosegyetem KISZklubjána'c Beszélgetés művészekkel sorozatában ma, csütörtökön este fél 8 órai kezdette' Martin Márta és Melis Gáb> a Szegedi Nemzeti Színház fiatal művészei találkoznak a medikusokkal. Közreműködik: Makláry László. • KITÜNTETÉS Dr. Falu Györgyöt, a szegedi járásbíróság elnökét a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki eredményes munkája elismeréséül az Elnöki Tanács. TÁJÉKOZTATÓ A CSEHSZLOVÁK SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI KIÁLLÍTÁSRÓL A november 13-án nyíló csehszlovák számítástechnikai kiállításról tájékoztatta szerdán az újságírókat Frantisek Hála, a budapesti csehszlovák nagykövetség kereskedelmi tanácsosa. A Budapesten rendezendő kiállítás azt mutatja be, hogy a csehszlovák számítástechnikai ipar termékei hogyan kapcsolódnak a KGST-országok egységes számítástechnikai rendszerébe. ADÓCSALÁS GYANÚJA MIATT A Szeged városi és járási rendőrkapitányság büntetőeljárást indított adócsalás alapos gyanúja miaitt Petrecz József 61 éves, Algyő, Temető utca 26. szám alatti lakos ellen. A vizsgálat adatai szerint Petrecz 1971-ben sertéseket hizlalt, amelyek után 253 ezer forintot forgalmazott. Jövedelmét nem vallotta be, s több mint 15 ezer forinttal „adóhátralékban" van. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. MEGLOPJA ASZTALTARSAT A Szeged városi és járási rendőrkapitányság eljárást indított Balázs Péter 60 éves, Szeged, Bartók Béla tér 4. szám alatti lakos ellen. A Búza-féle vendéglőben magához vette egy asztaltársa csomagját, majd eltávozott. Mikor megtudta, hogy eljárás indul ellene, a lopott holmit, mint talált tárgyat beszolgáltatta a II. kerületi tanácshoz. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. TUZ MIHALYTELEKEN Vasárnap későn este — valószínűleg öngyulladásból — tűz keletkezett a mihályteleki Űj Élet Termelőszövetkezet lucernaszárítójában. Mintegy ezer mázsa takarmány fogott tüzet. A szegedi tűzoltóság vasárnaptól másnap reggel 5 óráig dolgozott a tűz megfékezésén, illetve a termény megmentésén. Az előzetes becslések szerint a kár megközelíti a 100 ezer forintot. Az eset okainak tisztázására vizsgálat kezdődött. ARANYGYŰRŰS TÖRZSGARDATAGOK Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság az idén első ízben adott arany pecsétgyűrűt azoknak a dolgozóinak, szám szerint 55-nek, akik 25 éven túli vízügyi szolgálattal rendelkeznek. A vízügyi igazgatóság 1700 dolgozójának több mint 50 százaléka tartozik a törzsgárdához, 5, 10, 20 és azon túli szolgálattal. ÉRTÉKES FÜFAJTAK A Marcal folyó partján, ahol Veszprém megye legnagyobb egybefüggő gyepterületei találhatók, a folyómeder rendezése és az azt követő talajjavítás után a sás és savanyú füvek helyén értékes fűfajták teremnek. Ezzel a terület alkalmassá vált a magas színvonalú szarvasmarha-tenyésztés kialakítására. MEGKERÜLT KERÉKPÁROK A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság kéri azokat a károsultakat, jelentkezzenek a rendőrkapitányság vizsgálati alosztályán (Szeged, Kossuth Lajos sugárút 22—24.), akiknek kerékpárját ismeretlen tettes elvitte 1969 őszén Domaszékről: egy fekete színű női és egy férfikerékpárt. 1971-ben egy piros színű női kerékpárt az úgynevezett Kossuth-kúti üzlet elől; 1972 augusztusában a domaszéki cukrászda elől egy fekete színű női kerékpárt. Ugyanilyen kerékpár veszett el ugyanitt szeptemberben is. Augusztus 20-án a bordányi vendéglő elől tűnt el egy férfikerékpár, október 15-én a dorozsmai Vadliba étterem elől egy piros színű férfikerékpárt vittek el. Ugyanezen a napon a dorozsmai ifjúsági presszó elől női kerékpárt vitt el ismeretlen tettes. Szöveg nélkül Új sorozatunk: >) A SZOVJETUNIO f) 50 ÉVES (ESflF^í A világ forradalmi mozgalmának két nagy dátuma, a haladó emberiség két nagy ünnepe november 7., a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója és december 30.. a Szovjetunió megalakulásának jubileuma. A Nagy Október 55. évfordulójától két nőnap sem választja el a Szovjetunió fél évszázados létének ünnepét. A szovjetek I. kongresszusa 1922. december 30-án mondta ki a Szovjetunió megalakulását, amelynek tagjai lettek akkor: az OSZSZSZK, az Ukrán, a Belorusz SZSZK, valamint a Kaukázusontúli Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság. 1925-ben csatlakoztak a közép-ázsiai köztársaságok, A két nagy évforduló között lapunk riport- és cikksorozatot indít, hogy bemutassa a mai Szovjetuniót, Kamcsatkától Odesszáig, Bakutól az Északi-tengerig. A naponta megjelenő sorozatban a Szovjetunió érdekes tájait, embereit, nagy építkezéseit, polgárainak életmódját villantjuk fel december végéig, részben az APN munkatársainak, részben saját munkatársainknak írásaiban. Továbbképzés anyakönyvvezetőknek Tartalmában és formájában egyaránt korszerű társadalmi ünnepeink egy részének előkészítésében és lebonyolításában a tanácsok anyakönyvvezetőire hárul a legnagyobb föladat. Az ő fölkészültségükön is múlik, hogy az emberi élet sorsfordulóinak közösségi ünnepei mennyire ünnepélyesek, mennyire emberhez szólók. Ezért rendeztek egésznapos továbbképzést tegnap Tápén a szegedi járás anyakönyvvezetői és tanácstitkárai részére. November 13-tól: Steiner Béla megyei szakreferens és Rácz Zoltán, a Népművelési Intézet munkatársa a családi és társadalmi ünnepek megyei, illetve országos tapasztalataiból szőtte előadását, előtérbe helyezve a követendő jó módszerek, tanulságos példák részletes ismertetését. Délután Csejtei Istvánné tápéi tanácselnök beszélt helyi tapasztalatairól. Űj házasságkötő termükben egy névadóünnepség teljes műsorát is bemutatták a tápéiak a vendégek előtt. Árusítják a postai irányszámjegyzéket Közlekedési balesetek Ittasan akart áthaladni a gyalogátkelőhelyen Szegeden, a Petőfi Sándor sugárút és a Szivárvány utca kereszteződésében Gera István, Szeged Hunyadi János sugarút 69. szám alatti lakos. Féktávolságon belül nekiment egy motorkerékpárosnak. A gyalogos súlyos sé'""seket szenvedett. Mórahalom belterületén figyelmetlenül hajtott személygépkocsijával Tóth Ferenc, Mórahalom, VII. kerület 130. szám alatti lakos, s az út mentén elütött két egymással beszélgető gyalogost. Volíord József, Mórahalom, Gyep sor 22. és Nógrádi Erzsébet, Domaszék, Tanya 472. szám alatti lakosok sérülést szenvedtek. Az ügyben vizsgalat indult. SZERDAI PIACI ARAK A csirke kilója 26, a tojás darabja 1,70—2 forint volt. A burgonyát 3—4, a sárgarépát 3—4, a gyökeret 5—6, a vöröshagymát 3,50—4, a fejes káposztát 2—2,50, a kelkáposztát 3—3,50, a karalábét 3, a karfiolt 3—4 forintért adták. A paradicsom 5—8, a zöldpaprika 3—12, a főzőtök 3—3,50, a fokhagyma 8—16, a paraj 6—7, a sóska 7—8 forintba került. A jonatánalmát 3—6, egyéb almát 5—8, a körtét 5—8, a szőlőt 5—12, a diót 16—18, a száraz babot 15—18, a mák literjét 28—30 forintért kínálták. November 13-ától valamennyi hazai postahivatal és hírlapárus árusítja a január elsejével életbelépő postai irányszámjegyzéket. A 32 oldalas füzet ára 1,50 forint, s ABC-rendben tartalmazza az ország helységeinek nevét, mellette a megfelelő postai irányítószámmal. A jegyzék feltünteti az ország gócterületi beosztását. Postai irányítás szempontjából ugyanis kilenc területre oszlik az ország: Budapest, Budapest környéke, Hatvan, Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Dombóvár, Székesfehérvár, Győr székhellyel. Az egyes góc területeken belül csoportosítva, valamennyi településnek önálló, négyjegyű postai irányítószáma van. Újévtől kezdve ezt a számot fel kell tüntetni minden postai küldemény (levelezőlap, levél, csomag, utalvány stb.) címzésénél, közvetlenül a helységnév előtt. Az ország hat nagyvárosa — Budapest, Debrecen. Győr, Miskolc, Pécs, Szeged — mindegyikéről külön-külön utcajegyzék készült. A legnagyobb a budapesti, öszszesen 112 oldal, ára 4 forint. A Magvai Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. - Megjelenik i léi ró kivételével mindennap, hétköiilap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság ütJa 10 Telelői;: 13-535, 13-003. — Felelős kiadói Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca es. sz. — Index: 29 053. — Előfizetési díj egy hóuapra C0 forint. 4