Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

VASÁRNAP, 1972. OKTÓBER 8. K-® m A FALU ORVOSA Gyógyító vize, csodatevő szentje nincsen Pusztaszernek, kiadós búcsú mégis kitelne az idejárókból, ha egyszerre jönnének. Van köztük, aki valóban csodát vár. Csodás gyógyulást. Orvosi varoban nagyokat hallgatnak az emberek, amikor belepek ide. nem lep meg a csönd. Csak később derül ki, nem is tudják, ki kicsoda. Egyiket innen vetette ide az élet, másikat onnan hozta a baj. Választani valóm nincsen, oda ülök.- ahová ülheitek. Egy mákszemnyi kérdés elég, hogy az idős néni hosszú beszédre buzduljon. — Honnan jött? — Szabadszállásról. — Jártam már itt, hat éve. Mit tehet az ember, otthon engem meg nem gyógyítanak. — Először ki mondta, hogy ide jöjjön? — Azt hiszem, a patikus. Mindig a földet nézi, szegény, az ls, a derekával történt valami. O mondta, ha ez a doktor nem lenne, már ő se volna. — Egyedül jött? — Négyen vagyunk. Összejöttünk, így kevesebb a fuvar. — A többinek maga mondta, hogy jöjjenek? — Én. Hitben élő ember vagyok, elmondom a felebarátaimnak. — Meg is fogadta mindenki? — Dehogy. A testvérem csak tavaly kapott észbe, csaknem későn. Van ennek eddig egy kis búcsúi íze. Annak az áhítatos bizalomnak, ahogy beszél. — Elnyúzott az élet, minden erőt kiszivott belőlem. A magam, fajta meg nem tud vigyázni, ha dolgozni kell. Nekiesik, húzzavonja, amíg szusszanni tud. Ez viszont a szigorú valóság. Áhítat nélkül. — Annyira lelkiismeretes ez a doktor, biztosan meggyógyít most is. Hat éve meggyógyított. Adja a sok gyógyszert, és oiyan kicsi pénzt kér, én szégyellem odaadni. Mire ennyit elbeszél egymásnak két ismeretien ember, vele beszél mindenki. Szegedet emlegetjük, megszólal egy szegedi, — Én onnan jöttem. — Közelebb nem talált orvost? — Találtam, de nem volt velük szerencsém. Nekem harmincéves bajom van, nem bírtak velem. Harminc éve én nem tudom, hogyan kell végigaludni egy éjszakát. Az ideg miatt. — Honnan tudta, hogy ennek a kis falunak orvosa is van? — Egy illető hozott. — Titok? — Ne érdekelje. Béna volt azelőtt. Három, kezelés után magn vezette az autóját. Együtt dolgo zilc a feleségemmel a ruhagyárban, kihozott kocsival. — Ezek szerint nem először van itt. — Két hete voltam. — Eredmény? — Van. Első éjjel akkorát aludtam, nem tudta a család, mi történt velem. Megszólal erre egy asszony, hogy ez csakugyan sikerülhetett, mert ültében is elaludt az előbo. Hálásan nyugtázza a szegedi ember a bizonyítást, és- avval zárja a beszélgetést, hogy nem tudhatom én, mit jelent ez. Tömörkényből kelten jöttek. Nem messze van, biciklivel. Tizenegy éve volt itt az egyik, akkor meggyógyult. Mindenki hajszálpontosan mondja, mikor volt itt először, mikor másodszor. Nagy esemény volt, gyógyulást hozott, megjegyzik. — Ideg, vérnyomás — ez dolgozik minálunk. Régen nem tudunk már folyamatosan beszélni. Beleszól ez is, az is, ugrálunk egyik vágányról a másikra. Kiderül, falubeli csak kettő van Pusztaszeren nincsen beteg? Vagy ők máshová járnak? Látszik a szeri asszony arcán, hogy ekkora bolondot is csak a messziről jött ember kérdezhet — Van, de azok korán jönnek. Hamar is végeznek, mert őket hívja be elsőnek a doktor. — Jó az maguknak, hogy enynyi idegen jár a faluba? Arra számítoltam, föltámad majd a községek vetélkedője erre a kérdésre, legalább fél percre. Valami olyasféle, hogy a mi orvosunk, mégis másokat gyógyít! Vagy az, hogy elszipkázzák az erejét. — Mink arra büszkék is vagyunk, ha nálunk gyógyulnak az emberek. Csak el ne vigyék a doktor urat. — Mivel gyógyít? — Mindenkit a baja után kezel. Gyógyszerekkel. Vam, akit leginkább csak tűszűrással. Hetvennel. százhússzal, kit hogyan. Tudja, ez az a kínai tűszárás. Biztosan olvasta, az Élet és Tudományban is benne volt. Megszólal egy másik asszony: — Arany tűs doktornak is mondják. De a keze is aranyból van. Fiatalabbak, öregek vegyesen várnak a sorukra. Aki megéhezik. kimegy a kis kosárkával, kint a padon uzsonnázik, ebédel, ahogy következik. — Meddig van rendelés? — Azt senki nem tudja. Csak azt. hogy hatkor kezdődik. Amíg beteg van. Ha este nyolckor is van, akkor is dolgozik. Nagyon hosszan vizsgál mindenkit, a pap nem gyóntat meg úgy senkit, ahogy 6 kikérdezi. Minden leletet megnéz, minden gyógyszert kikérdez, mióta ázedi, meg ilyeneket Tartok tőle, azt hiszi valaki, reklámot akarok csinálni dr. Varga Béla körzeti főorvosnak. Nem voltam betege, saját tapasztalatból mellette semmit nem szóihatok. Régóta tudom, messziről járnak hozzá, ennyi az egész. — Nem fárad, doktor úr? — De. Viszont aki idejön a bajával, azt én nem küldhetem haza, hogy jöjjön holnap. Szeretnének gyógyulni, az orvos azért van, hogy segítse őket. — Hallottam kint, tűszúrással gyógyít. • — így nem jó. Azzal is. Azelőtt sarlatánnak mondtak emiatt a szakmában, most annyira divat lett, sokan esküsznek rá. Voltam Ausztriában is, az NSZKban is, nagy hűhót csapnak körülötte. — Csupasz tű, semmi más? — Van. A kínai módszer csupasz tűket használ, én gyógyszerrel kombinálom. — Nagy a bizalom ön iránt. Mindenkit 'meggyógyít? Naiv a kérdés. Azt a választ kaptam, sajnos, sok beteg van. akit nem tud meggyógyítani. Azt küldi szakorvoshoz, kórházba. — És ha a kórház sem segít? — Van aki újra fölkeres. A lelki egyensúlyát, munkaképességét, életkedvét sokaknak vtszsza tudtam adni az ilyen betegek közül is. Tiszta beszéd. Aki elkeseredett embert már látott, tudja, mekkora ajándék. Szakmai kérdésekkel nem traktálom tovább, kívülállóként úgyse mennék sokra vele. Ha kint szóba került a honorárium, megemlítem itt is. — Ha segíteni nem tudok, nem kérek semmit. Azt csak legföljebb, írja meg, hogyan gyógyul a kórházban. — Akinek ekkora híre van. nem tudna annyit kérni, amit meg ne fizetnének. — Tudom, de én orvos vagyok. Aki ide gyógyulni jön, ne akkor legyen beteg, amikor a pénztárcát ki kell nyitnia. Erkölcstelen többet kérni, mint amennyiért megdolgoztam. — Sok .a beteg. Mind türelmes? — Tudják, hogy az ő érdekükben hosszú a vizsgálat. Futószalagon nem lehet gyógyítani. Szerelném mindig tudni, mivel állok szemben. Előhozom a kintiek ragaszkodó félelmét is Aggódnak, hogy egyszer csak elmegy. Akinek ilven híre van, nem marad sokéig Pusztaszeren. — Ismerem az Itteni embereket, nem akarok elmenni. Könynyen mehetnék, inkább maradok. Kérdeztem ismerőst, ismeretlent. Ritkán mondanak annyi jót valakiről, amennyit a falu orvosáról hallottam. Régóta messze vidékek orvosa is. de szóban csak Pusztaszeré. Figyelmeztetnek arra is, el ne felejtsem, hogy Munka Érdemrendet is kapott. Nem felejtem el. HORVÁTH DEZSŐ j\ Belvárosban, Szegeden találhatók ezek az udvarok, tömbA hrlsuk. Sokszor szinte hihetetlen a látvány, hogy ml minden őrzi még a multat váiosunk közepén. Eldugva as udvarok, tömbhclsök mélyén: szép mívű öntöttvas kutak és lefolyók, boltíves tornácok, kapualjak, hangulatos zúgok, izgalmasan tagolt belsők. Mintha nem Is Szegeden lennénk, hanem valamiféle fantáztavilágban. Mert egyetlen konkrét település hangulatát sem Idézik együttesükben Somogji Károljmé fotói. Hiszen a Dánl-ház tornácának ivei falusi hangulatot keltenek, a Dóm tér menti tömbbeisii apró házacskáinak tagoltsága mintha Sopront idézné. A kutak pedig talán leginkább Óbuda öreg házacskáinak udvarára valók. Es mindez Szegeden van. Érdemes megnézni, felfedezni éket. E képek a sok száz lehetőség közül eaak néhányat mutathatnak be. Vinkler László: Dózsa feje MII jt > i \