Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

m BUDAPEST ÜNNEPÉRE mus CÉZÁR MEGFÜRDIK VASÁRNAP, OKTÓBEE t. A nő lassan felemelkedett, majd szorosan a férfi elé állt — Miért? A férfi nem felelt, tárcsázni kezdett. A nő lassan kivette kezéből a telefonkagylót, visszahelyezte, majd hosszú karjait a férfi nyaka köré fonta. — Ha megcsókollak — súgta — akkor meghalsz! Te még aránylag fiatal vagy, nem félsz?! — Egzaltált kis lotyó — gondolta a férfi — ilyennel még életemben nem találkoztam! — Te vagy a legszebb halál — mondta — csak azt nem értem,,, A nő leceókolta a mondat másik felét, közben odasimult a férfihez, mintha el akarna tűnni benne. — Halálkám — dörmögte a férfi — fogalmam sincs, hogy ld vagy, lehet, egy elmegyógyintézetből szöktél meg, de a csókod az csodálatos! — Menj! — tolta el magától a nő. — Fürödj meg! — Most?! Majd később! — Ne ellenkezz, imádom, ha egy férfinak szappanszaga van! Egyet azonban ne felejts — emelte fel az ujját — aki velem volt, meghal! — Komolyan?! — nevetett a férfi. — Egyszer úgyis meg kell halni, akkor még ez a forma a legizgalmasabb! Pillantásával még egyszer végigsepert a nőn, és megállapította, hogy ilyen ragyogó példányra nem is emlékszik a prakszisából. Holott már öregedő agglegény volt Kiment a fürdőszobába, a zuhany alá állt. — örült — gondolta —, vagy valami egészen perverz nő, akit csak vadidegen, félélomból felvert férfiak tudnak Izgalomba hozni! Jól leszappanozta magát, a legillatosabb szappannal, amit otthon tartott, majd vászontörölközővel szárazra dörgölte a testét. Aztán kölnit lötykölt magára. Végül egész jó kedve kerekedett — Ilyen jó nővel kezdeni el a napot — fütyörészett —, nem rossz indítás! — Cézár! Morituri te salutentl — harsant ahogy kilépett a fürdőszobából és szemével a nőt kereste. Nem volt sehol. Eltűnt És eltűnt vele együtt tíreuevforintos takarékkönyve, az órája, egy aranygyűrű brillel, sőt még egy Humperdinck lemez ls. Úgy látszik a „Halál" rajongott Humperdinckért! Feltárcsázta a rendőrséget aheí közölték vele, hogy két nap alatt ő a tizedik magányos férfi, akit ilyen halálos kaland ért Megnyugtatták, hogy megindították a nyomozást a nő kézrekeríté6ére. Szégyenkezve tette le a kagylót — öregszem — motyogta — ilyen velem néhány éve még nem fordulhatott volna elő! Nym dőlök be egy Ilyen átlátszó trükknek! Lelke mélyén azonban pejtette, hogy igen! Egy ilyen „halili" nő ha akarja, mindig képes léprecsalni egy öregedő , magányos férfit aeit gúnyosan mosolygott a megdermedt férfin. — Tüzet nem ad?! — De ho... hogyne... parancsoljon! — a férfi kezében kattant a gyújtó. — Ne nézzen úgy! — fenyegette meg a nő. — Mint aki még sosem látta a Halált! Ja, igen, persze — nevetett fel —, még valóban nem! — Kérem... — kezdte a férfi — én nem vagyok semmilyen viccnek az elrontója, értem a humort, de most már mondja meg őszintén, melyik barátom van a tréfa mögött?! — A tréfa mögött?! — kérdezte komolyra vált arccal a nő. — Azt hiszen ön nincs tisztában a dolgokkal...! A halál nem ismer tréfát és én amint már Ofll" lítettem, a Halál vagyok! A külső ne tévessze meg — húzta föl a szemöldökét —, a Halál néha tetszetős formát is ölthet! — Kicsit lejjebb húzva a pulóverét, feszesre tornyozta a mellét. A férfi odapillantott, majd a hosszú combokat nézte és magában arra gondolt; az ilyen halál ölelése valóban nem lehet kellemetlen. — Na Jó, úgy látom, maga ragaszkodik a vicchez, bár egy kicsit morbid, nem gondolja?! Azonkívül azt is közölnöm kell, hogy nincs érzékem a misztikus dolgokhoz. Leült a fotelbe, szemben a nővel. Kis ideig nézték egymást, aztán a férfi megszólalt. — Tulajdonképpen, miért Jött hozzám?! — Magáért — mondta nyugodtan a nő és forrónadrágján eligazgatta a rojtokat. A férfi nagyot nevetett. — Maga színésznő? — A Halál vagyok, mondtam márt — idefigyeljen halálka, hagygyuk most már a viccet! Tudni szeretném, ki maga, ki küldte és miért?! A nő keresztbe rakta a lábát, az egyik diszpárnát az ölébe vette, mint egy gyereket, paskolta, simogatta, megfricskázta a fülét — A nagyapja üdvözletét hozom — közölte aztán —, annak idején őt is én vittem el! — Na, ne mondja! A nagyapám még hál Istennek él, most töltötte be a nyolcvanötödik évét! — Akkor a dédapja gondol magára szeretettel — helyesbített a nő —, nagyon kedves öregúr, a múltkor megcsipkedte az arcomat és ajánlatokat tett — Na most már elég! — állt fel a férfi és a telefonhoz lépett. — Mindennek van határa! — Hová akar telefonálni? — A rendőrségre! Negyedszázad a fazekaaműholyben. .. Mőnns Ferenc hódmezővásárhelyi népi iparművész 25 éve dolgozik apjától örökölt műhelyében. Azóta sok ezer korsót, falitányért, vázát, butykost, kis- és nagyméretű miskakancaót készített. Dísztárgyai a külkereskedelmi szervek közvetítésével más országokba is eljutnak. Éles csengetésre ébredt. Alomtól bódult nehéz fejjel kaparászott a papucsa után, ás magában a díjbeszedőt átkozta, akinek mindig ilyen korán jut eszébe vizitelni. Nagyon csinos, húsz év körüli lány állt az ajtóban. Maxíkabátja prémekkel díszítve, barna haja kis kontyba csavarintva a fején. Nagy szeme festékkel még nagyobbra húzva és valamilyen furcsa illatú párfőm lengte körül. — A Halál vagyok! — mondta egyszerűen, aztán finom elegnciával, mellével kicsit a férfi karját érintve besímult az ajtón. A férfi megrázta a fejét, mintha elfogadhatóbbá akarná rendezni a hallásra. — Mit mondott?! — kérdezte a hosszú kabátból nyugodt mozdulatokkal kibontakozó nőtől. — Bemutatkoztam — mosolygott rá a nő és leült a heverőre. Kényelmesen befészkelte magát a díszpárnák közé. Piros műbőr forrónadrágot viselt, rojtosat. — Igen — nézett rá merev tekintettel a férfi —, de mintha egészen furcsa nevet mondott volna. Azt hiszem, nem jól értettem. Megismételné? — A Halál vagyok! — mondta a nő ép hosszú ujjaival végigzongorázott a combján. — Megkínálna egy cigarettával!? A férfi odanyújtott egy doboz Fecskét — Külföldi nincs? — vett ki egyet a nő és változatlanul, kiL

cgalább hatezer éve tapossa ember Buda hegyeit és Pest lapályát — Budapestként azonban csak száz éve i jegyzik a magyar fővárost Megfordultak itt illír és kelta vándornépek, római légiók, gótok, ' hunok, longobárdok, avarok, tatárok és szlávok, mert útba esett a nagy vándorlások során és jól eltartotta a táj az embert, de várast a mi nemzetünk kezdett rakni a Duna két partján. Legelőször talán azért, hogy védje és kerítse magát. Így emelte Budavárát IV. Béla; a pesti nép meg sárral tapasztott sövénnyel húzta meg a határt Jó ötszáz éve még alig nyolcezer embert számláltak Budán. A török elől ők is elszökdöstek. Ellenség és járvány tizedelte a székváros lakosságát és a krónikák szerint a tizennyolcadik század elején Pestnek csak 300 lakosa maradt. Hiteles adat az 1720. évi, amely szerint Budán 12 ezer, Pesten pedig 2700 ember élt. Képek és leírások mesélik el az utókornak, milyen is volt az a város, amelyet ma a Duna ékszerének neveznek. Budát királyok gyarapították, módos szőlősgazdák, Pestet kereskedők és földművelők. Ahol most palotasorok emelkednek, jó száz éve még kertek húzódtak. Ahogyan egy leírás emlékeztet bennünket: a Kálvin tér helyén még szénát árultak, a Roosevelt téren tűzifaés épületfohalmok voltak, hordókat hengergettek a nekivetkőzött munkások, és éktelen nagy sótömbökből felrakott gúlák emelkedtek, a Baross téren pedig káposztáskertek terültek el... Száz éve, amikor a már egységben élő, de formailag különálló városok — Pest, Buda és Űbuda — egyesítő törvényt hoztak, alig volt nagyobb az új Budapest, mint Veszprém vagy Makó. De már a világvárosi fejlődés áramába került; Széchenyi és Kossuth gazdaságpolitikája; a közlekedés fejlődése és az első állandó Duna-hld megépítése valóságosan is egybeforrasztotta fővárosunkat. A jelzők, amelyeket évszázadok során kitaláltunk Budapestre, mind elkoptak, vagy idejüket múlták. Hiszen elég emlékeztetni az utolsó negyedszázadra, gyönyörű fővárosunk újjáteremtésére, és hatalmas növekedésére. Ha egy hónapig nem Járunk ott, már újakkal találkozunk legközelebb. Most kezdődő, s majd visszavisszatérő képsorozatunkban a wnw történelmi múltból 1 a máig szeretnénk id/l,, t vezetni a vázlatos emlékezést, egykorú metszetek és fotók segítségével. Buda Mátyás korában — 1470 körül készült fametszet Pest ás Buda látképe a török uralom Idején — rézkarc 1602-ből