Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám

SZERDA, 1972. OKTŐBER 23. Petőfi nyomában Szegedi iskolások a kiskőrösi szülőháznál A szegedi Móra Ferenc ál­talános iskola tanulói a na­pokban Kiskőrösön jártak. A jubileumi év alkalmából Petőfi szülőházát keresték fel. Hetek óta készültek er­re az útra, társadalmi mun­kában gyűjtött pénzből fe­dezték az utazás költségeit. Ünnepi úttörőruhában: fe­hér ingben, vörös nyakken­dőben, csapatzászló alatt in­dultak a kirándulásra. Fel­készülten mentek el, a ne­velők már felkeltették a ta­nulók érdeklődését, beszél­tek nekik Petőfi életűtjárói, szülőföld- és hazaszereteté­ről. E kirándulás célja az volt, hogy a szabadság és forradalom lánglelkű költő­jét Megismerjék a szülőhá­zon, a féltve őrzött emléke­ken keresztül is. „Legyen e megosztott por­szemek temetője szivünk, és az örökbe jutott porszem ta­nítson bennünket úgy sze­retni nemzetünket, ahogy ő szerette, úgy hinni a jövő­ben, ahogy ő hitt, s oly igaznak lenni, amilyen igaz volt a költő" — idézte a szülőház előtt Jókai szavait Szekeres Klára. S ennek a gondolatnak elmélyítése volt a kiskőrösi kirándulás leg­fontosabb célja. Petőfi szülő­házában, életútjának múzeu­mában, a bútorok és em­lékek között a tanulók fel­idézték a nagy költő családi verseit és a szülőföldjét üd­vözlő és szabadságkölte­ményeit. Az énekkar Petőfi megzenésített verseiből adott elő néhányat. Az úttörőcsa­pat nevében a raj- és őrs­vezetők koszorút helyeztek el az emléktáblánál. A kirándulás, az emlékek idézése ragyogóan sikerült, a tanulók meghatottan hagyták el a nádfedeles kis házat. Az Iskola igazgatója, Takó Tivadar a következő­ket jegyezte az emlékkönyv­be: „Itt jártak a szegedi Móra Ferenc általános is­kola növendékei, hogy tisz­telegjenek Petőfi szelleme előtt és a világszabadság nagy költőjétől tanuljanak hazaszeretetet és internacio­nalizmust." Ultrahang­generátor A szovjet Felfedezés- és Találmányügyi Bizottság be­jegyezte Jevgenyij Konova­lovnak — a Belorussz Tudo­mányos Akadémia tagjának — az ultrahang-kapillaritás jelenségére vonatkozó fel­fedezését. Az általa szerkesz­tett ultrahang-generátor al­kalmazásával bizonyos anya­gok a szokásos időnek egy­tizede alatt Itatódnak át fo­lyadékokkal, vagy folyékony halmazállapotú anyagokkal. A találmány kitűnően alkal­mazható olyan eljárásoknál, amikor szivacsos szerkezetű anyagokat folyékony fémmel s árbocokat, faoszlopokat, talpfákat, drótköteleket, egyes elektro- és rádiótech­nikai berendezéseket külön­féle olajokkal kívánunk át­itatni. Az átitatódás gyorsí­tásának igen nagy a jelen­tősége az élelmiszeripar­ban is. Az ultrahang-kapillaritás felkeltette az orvostudomány művelőinek és a biológusok­nak figyelmét. Segítségével több — eddig megoldatlan — problémára szándékoznak fényt deríteni. Az ultrahang hatására, amint azt a kísér­letek során megállapították, a növények hajszálgyökerei sokkal intenzívebben szívják fel a tápoldatot meggyorsít­va a termés beérését. Iskola élet' közeiben Merre tart a gimnázium? Patron - patikamérlegen Napok óta nehézkesnek érzem magam. Oh, milyen tökéletlen az emberi szerve­zet. Még hat-hét grammnyi különbséget sem érzékel a két kezében tartott tárgyak között. S milyen tökéletlen a háztartásom: nincs benne patikamérleg. Márpedig ez nélkülözhetetlen, ha már vettünk autoszifont. A pat­ronok miatt, amelyek kétfé­le minőségben léteznek: nem súly hiányosak és súly­hiányosak. Persze, tulajdon­képpen teljesen mindegy, hogy egy patron mennyit nyom. A fontos csak az, hogy patron legyen, vagyis lehessen vele szódavizet csi­nálni. Vagyis létezik jó pat­ron és rossz patron. Csak­hogy nálunk rendkívül ille­delmesen beszélnek az ipar­ban és a kereskedelembén. Olyan csúnya szót, hogy rossz, nem használnak. Súly­hiányos, az sokkal jobban hangzik. Tehát: „A fogyasztói ér­dekvédelemmel kapcsolatos rendelkezés előírja a fel­használatlan súlyhiányos patronok kötelező, díjtalan cseréjét... A minisztérium felhívta az érdekelt keres­kedelmi vállalatok figyel­mét, hogy minden körülmé­nyeskedés nélkül cseréljék kl a felszúratlan, súlyhiá­nyos patronokat." Mindezt a lapokból idéztem, amelyek ismét védtek egyet a fo­gyasztók érdekein. Persze, én jobban szeret­tem volna egy olyan utasí­tást olvasni, amely kimond­ja. hogy a boltosnak bocsá­natot kell kérnie azért, mert vacak árut adott el — elis­merem, önhibáján kívül — a vásárlónak. A jó modort azonban mindmáig nem foglalták rendeletekbe, uta­sításokba, s talán ezért ls akad olyan kevés van belő­le: sokan azt hiszik, hogy megszegik a törvényeket, ha elviselhető hangon tárgyal­nak a másikkal. De hát nem lehet mindent rendeletekbe foglalni. Lám-lám, milyen egyszerű ügy a súlyhiányos patron, s még itt is milyen nehéz rendezni a dolgokat. Az uta­sításból vagy felhívásból ki­maradt ugyanis egy rendkí­vül fontos dolog. Honnan tudjam én, hogy melyik patron súlyhiánvos és me­lyik nem? Hivatásomnál fogva húsz esztendeje szor­galmasan és figyelmesen ol­vasom a lapokat, s emlék­szem ré, amikor közölték a nagyközönséggel: azt a pat­ront, amelybe eleve nem tettek szénsavat, azzal lehet megkülönböztetni a szénsav­val ellátott, vagyis patron patrontól, hogy könnyebb, mint az. Azt hiszem, hat-hét gramm a különbség ... Mindenesetre olyan sokkal nem lehet nehezebb a jó patron a rossznál, s én egy­szerűen nem tudom érzékel­ni. Pedig úttörőként még becsléspróbát is tettem, de akkor sem grammokra ment a dolog. Patikamérle­get nem használok a szóda­készítés előtt, mert ez meg­lehetősen lelassítaná a tech­nológiát, s afféle egyszerű emberként egyelőre még ösztönösen és nem tudomá­nyosan készítem a szódát, ha sikerül. És akkor sikerül, ha a patronban van szénsav. S így — akkor jövök rá arra is, hogy egy patron súlyhiá­nyos, amikor már kiszúr­tam. Persze, akkor már hiába viszem vissza a bolt­ba, ott helyesen nem veszik vissza, hiszen kiszúrt álla­potban már minden patron egyforma nehéz, akár volt benne szénsav, akár nem. De még a csere sem old meg semmit, még ha meg is oldják a cserét, ami azon­ban tulajdonképpen meg­oldhatatlan. Egyetlen megoldás létezik. Mások mérik meg helyettem a patronokat, s csak olyat tesznek a dobozba, amelyek nem súlyhiányosak. Ekkor nem kell kicserélni a súly­hiányos patront a boltok­ban, nem létezik sem jogos, sem jogtalan csereigény, vi­szont létezik jó, megbízható patrongyártás. Egyelőre azonban nincs. Marad a méricskélés. Ez azonban kicsinyes dolog. Nagyvonalúan kell élnünk, s különben is, egészen köny­nyű, súlytalan problémák ezek. S akik azt hiszik, hogy az ilyesmiktől válik nehéz­zé az élet, vegyenek patika­mérleget. P. I. Milyen gondokkal küzdött és küzd még ma is a gim­názium? A legnagyobb problémát a gimnázium, kettős funkció­ja okozta: azaz, felkészít az egyetemi-főiskolai továbbta­nulásra, de egyben a tovább nem tanulóknak is alapot kellett adni — a tudás szá­mos ablakának a kinyitásá­val — az érettségi után el­helyezkedéshez, a társadalmi életbe való gyors beilleszke­désre. A felülvizsgálatkor kiderült, hogy „a gimnázium tanulásra felkészítő funkció­ja az utóbbi években erősö­dött (az egyetemekre, főis­kolákra felvettek 72 százalé­ka gimnazista), a tovább nem tanulóknak a gyakorlati életre való előkészítése azonban megoldatlan." (Az MSZMP KB 1972. június 15-1 határozatából.) Ahány iskola volt. annyiféleképp teljesí­tette e kettős funkcióiát. Nem minden gimnáziumban voltak kedvezőek a körül­mények a színvonalas mun­kához. Súlvos problémát je­lentett a gimnáziumi tanter­vi anyag túlméretezett vol­ta; a megadott tananyag mennyisége nem volt arány­ban azzal, mint amennyit egy tanuló el tud végezni. A szakosított osztályok révén az órák száma tovább emel­kedett. A tananvag túlzsú­foltsága nem tette lehetővé a begyakorlást, s ezáltal a szilárd. teliesítménvképes tudás kialakítását. Ezek vol­tak a legnagyobb gondok, melyek megoldási módjával foglalkozni kellett. Hogyan menjünk tovább, mi a legfontosabb tenniva­ló? Az MSZMP KB 1972. jú­nius 15-i határozatában ezt olvashatjuk: „A jelenlegi ér­vényes tantervekben és tan­könyvekben rögzített tan­anyagot rövid időn belül lé­nyegesen csökkenteni kell." (Az ezzel kapcsolatos mun­kák már a minisztériumban napirenden vannak, megje­lenésük az 1973—74. tanév­től várható.) „Keresni kell a jelenlegi tantárgyi szétapró­zottság felszámolásának út­jait. a több tudományág kö­rébe tartozó és jelenleg kü­lön tantárgyakban oktatott ismeretanyag közös tantárgy keretei között történő in­tegrált oktatásának lehetősé­geit." S ugyancsak érdemes idézni a .határozatból e na­gyon fontos feladatot: „A gimnáziumnak feladata el­sősorban a továbbtanulásra való felkészítés legyen. A tovább nem tanulókat a gimnázium segítse a gyakor­lati életre való felkészülés­ben is. A II. évfolyamtól kezdődően fakultatív tár­gyak oktatását kell bevezet­ni. s ezek során olyan tan­tárgyak. tantárgycsoportok szerepeljenek, amelyek rész­ben a továbbtanulásra készí­tik fel a tanulókat (például irodalom, történelem, mate­matika. természettudomá­nyok, idegen nyelvek), rész­ben a végzés utáni munká­ba állásukat segítik (pél­dául közgazdasági, közigaz­gatási ismeretek, műszaki rajz gép- és gyorsírás, az üzemek igényel alapján meghatározandó speciális is­meretek)". Welker Ottónak, az MM osztályvezetőjének ezzel kapcsolatosan nagyon érde­kes cikke jelent meg a Köz­nevelés című folyóiratban. „A gimnáziumban feldolgo­zásra kerülő tananyagot — írja — két részre kell bon­tani: törzsanyagra és fakul­tatív anyagra. A törzsanyag­nak a tudományok, a művé­szetek. a kultúra, a technika olyan általános alapiait kell tartalmaznia, amelvek segít­ségével a tanuló képessé vá­lik a tudomány, a termelés, a közélet és a kultúra vala­mennvi területén való tá­jékozódásra ... Kialakításá­ban az átlagtanár, az átlag­iskola, az átlagdiák szintiét kell szem előtt tartani... Az egyéni érdeklődés kielégíté­sét a speciális irányultság erősítést (ezt most a tago­zatos osztályok jelentették) a fakultatív tantárgycsoport keretében kell megoldani." A fakultatív tantárgycso­portoknak a szerző szerint két alapvető típusa lenne: 1. Meghatározott továbbtanu­lásra felkészítő (ebben kap­nak domináns szerepet az egyetemi felvételi vizsgatár­gyak), 2. Olyan — tanfolya­mi úton is megszerezhető — képesítést nvúitó, amely a munkába állást könnyíti meg. Ezek alapján a követ­kező fakultatív tárgycsopor­tok képzelhetők el az első csoportnál: humán-, nyelvi, közgazdasági, műszaki, ag­rár- és természettudományos tantárgycsoport. A munká­baállást elősegítő fakulta­tív tantárgycsoportok eseté­ben ilyen lehetőségek adód­hatnak: gyors- és gépírás, műszaki rajz, könyvtáros, könyvesbolti eladó, idegen­vezető, gépkocsivezetés és -•karbantartás, laboráns. A törzsanyag és a fakultatív tantárgycsoportok aránya évfolyamonként fokozatosan változna a fakultatív tan­tárgycsoportok javára. A gondolatok érdekesek, s kikristályosodásukhoz is van elég idő. A gimnázium to­vábbfejlesztését fokozatosan kell megoldani. A megoldás hogyanja még többször is napirendre kerül, és alapos kísérletek tapasztalatai szol­gálnak a fakultatív tan­tárgy csoportos rendszer be­vezetésére. i Bánfalvi József Elő gyógyszer A véralvadást gátló anya­gok között az egyik leghaté­konyabb a Hirudin, melyet csak kis mennyiségben sike­rült laboratóriumi körülmé­nyek között előállítani. A Hirudin-szükséglet tekinté­lyes részét természetes for­rásokból fedezik, a nadály, közismert nevén pióca révén — melyet napjainkban is igénybe vesz az orvostudo­mány. Alighanem viszolyogva néznénk az orvosra, ha ma­gas vérnyomásunk elleni gyógyszerként előírna há­rom, vagy öt piócát, még in­kább, ha ezt a hátunkra he­lyezné, s így egy-egy állat 25—35 milliméter vértől könnyítene meg bennünket. Pedig az eleven medicina, a sajátos gyógymód igen jó ha­tású. A tudósok sokat fog­lalkoztak a piócakúra kér­déssel: mi magyarázza gyógy­hatásút? Viszonylag könnyen tisztázták, hogy nem a ta­padókorong a nadály fő „fegyvere" — ez csak a „ka­paszkodást" biztosítja. A „főszerepet" az állat nyál­mirigyében termelődő kis molekulafajstílyú fehérje, a Hirudin játssza. Ennek sa­játos tulajdonsága, hogy a véralvadást meggátolja é6 a folyamatos vérkeringést biz­tosítja. A Hirudin tehát jog­gal sorakozik a legértéke­sebb gyógyszerek közé, amit az is bizonyít, hogy hazán­kon kívül Franciaország. Svédország és az NDK orvo­sai is gyakran folyamodnak hozzá. Az ipari előállítás nehéz­ségei arra ösztönözték a Né­met Demokratikus Köztár­saság, Dánia és Magyaror­szág tudományos kutatóit, hogy megpróbálják mester­séges úton előállítani a Hi­rudint. Lehet, hogy hosszú évek kemény munkája lesz, hiszen pontosan meg kell ál­lapítani, mert azután fel kell építeni a Hirudin aminosav­sorrendjét Ha azonban a munkát siker koronázza, olyan szerrel gyarapszik az orvosok „fegyvertára", ame­lyet a trombózisos és a ma­gas vérnyomásos betegek gyógyításában népszerűtlen tulajdonosa, a pióca közre­működése nélkül is széles körben felhasználhatnak. BERCZELI A. KÁROLY Hullámsír toi. A riadalom is ennek arányában fokozódott, s bár a sajtót a főkapitány mérsékletre intette, a tényeket mégsem lehetett eltitkolni, a nép ott ácsorgott a parton egész nap, s keserűen szemlélte, ahogy a kubikosok százai vonulnak a baktói-macskási töltés felé, mert a vízügyi bizottság, nem bízván a Herrlch-féle percsorai keresztgátban, úgy határozott, hogy a végső biz'tonság kedvéért ezeket erősíti meg. De dol­goztak a sövényházi gáton s a korcsolyázó töl­tésen ls. mert a veszedelem betörését északról kellett várniok, s hogy legalább a várost ment­sék meg a pusztulástól, még az alföldi vasúti töltést is meg akarták emelni néhány lábnyival, de a vasúti társaság az anyagi veszteségre s a szakértők véleményére való hivatkozással a vá­rosi magisztrátusnak' ezt a kérését visszautasí­totta. Rengetegen menekültek ugyanis Vásár­hely felé ezen a vasúti vonalon, s ez teteme­sen megemelte a társaság bevételét, a szakér­tők pedig Herrich véleményét ismételgették (aki szerint a víz sohasem fogja meghágni a vasúti töltést), egyebet nem tehettek. A tápaiak a vesz­szősi gáton dolgozták, az algyeviek a szomo­lyain, de egyre lankadóbb buzgalommal, részint mert kezdtek kételkedni a töltések védelmében, részint mert itt volt a tavasz, s már vetni kel­lett volna az árpát, néhány takarmánynövényt, de a borsót meg a mákot is, hogy időre legyen belőlük valami. Az alsóvárosiak a Boszorkány­sziget s a Matyhíd körül szorgoskodtak, ők is felpúpozták néhány lábnyival a ballagitói meg a Vöröskereszt-töltést, de a józanabbak — s ilyenek bőven akadtak Alsóvároson — már kezdték menteni a holmijukat, különösen az élelmiszert, szalonnát, lisztet, füstölt húsokat, s Domas/.ék, Nagysziksós és Csórva felé hajtot­ták a jószágot is. hogy megmentsék őket a viz betörése elől. Mindenkinek volt valamilyen pe­reputtya az alsótanyai határban, juhász vagy gazdaember, azok Szívesen segítettek rajtuk, kü­lönösen ha kaptak is érte némi ellenszolgálta­tást. A vízügyi bizottság egész nap tevékenyke­dett, már megjelentek a városházán a sport­egyletek vezetői s felajánlották szolgálataikat, különösen a csónakúzó-egylet tagjai, akik arra is vállalkoztak, hogy hatósági segédlettel elő­jegyzésbe veszik a halászok, molnárok, hajósok ladikjait, hogy vész esetén rendelkezhessenek velük. Ez azonban nem ment éppen simán, mert a legtöbben ragaszkodtak vízijárműveik­hez, hiszen a saját családjukat is meg kellett menteniük, ha valóban baj történnék. A buz­gó sportifjak persze erre is tekintettel voltak, de lassan mégiscsak megérttették a tiszai em­berekkel. hogy saját értékeik és családtagjaik biztonságba helyezése után tekintsék kötelessé­güknek a köz szolgálatát, hiszen a városnak hetvenezer lakosa van, s ez mind szeretne meg­menekülni. De mindez csak előkészület volt még, bizton­sági óvintézkedés, aminthogy a katonai pa­rancsnokság engedélyével már a vár tetejéhez vezető fahidat is kezdték összeácsolni, s egyre gyakrabban gondolták arra is, hogy — ha a fagy­veszély valóban elmúlt, s a Tisza nem ölt újra jégpáncélt — akkor az űjszegedi rendes hajó­hidat is be kell kötni, hogy a nép arrafelé is elmenekülhessen, de — ugyancsak óvatosságból — most a hídfőket legalább harminc lábnyira kell fölemelni, ezt a magasságot a víz talán mégsem éri el. Az algyői iskola egy termét napokkal ezelőtt berendezték a húrom városi tisztviselő számá­ra, egy-két futárt is rendelkezésükre bocsátot­tak, meg egy mindenes hajdút, aki fűtött, gon­doskodott az élelemről s néha elkísérte vala­melyik urat ellenőrző körútjára. Legszíveseb­ben Szekerkét a vadászt kísérgette a hajdú, Csöke Lajos, mert az mindig puskával járt, s ritkán tért vissza a közös szobába valamilyen zsákmány nélkül. De meg is ismerte jól az egész vízi világot, s híradását nem lehetett nem megszívlelni. — Hát urak — érkezett meg egyik este a hajdúval, aki két elejtett vadrécét tartott a ke­zében —, nemigen lehet számítani már a fagy­ra, ami számunkra megváltást hozna. Az eny­hülés tart. sőt fokozódik, már megszólaltak a mezei pacsirták, láttam egy-két bibicet is, a szürke gém is itt van már, jóval korábban, mint illenék. Aztán meg csoportosan pihennek meg a sömlyékek között az átvonuló vadlibák és vadrécék, kettőt puskavégre is vettem, jó lesz vacsorára. Lajos, segítsen Kati néninek, aztán majd egy kis bort is hozzon hozzá. A hajdú vigyorogva, de katonásan csapta ösz­sze a bokáját, aztán kifordult sietve a terem­ből, melyben a nagy asztalon kívül most három vaságy is sorakozott a sarokban, a kályha meg átizzva ontotta a meleget, derűt és békességet árasztva maga körül. Nóvák főügyész azonban komor volt és gondterhes, őt vérig sértette, hogy a város, az ország egyik legjelentékenyebb városa tehetetlenül küzd ezzel az átkozott Her­rich-hel, a minisztérium mindig ezt a korrupt, tudatlan frátert küldi a nyakukra, aki már-már szadista kéjjel szemléli eredménytelen erőfeszí­téseiket. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents