Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-21 / 249. szám

SZOMBAT, 1972. OKTÓBER 21. 3 Kezdeményeznek a brigádok a vasút őszi csúcsforgalmában Nagy terület vasútvonalait, állomásait foglalja magába a MÁV Szegedi Igazgatósága. Ilyenkor ősszel a csúcsforga­lom, az őszi szállítási fel­adatok végrehajtása különö­sen sok dolgot ad a vasuta­soknak. S mint annyi más munkahelyen, itt is a szocia­lista munkaverseny erejére, a brigádok buzgalmára-szor­salmára támaszkodva igye­keznek jobb eredményeket elérni. A vasút gazdasági vezetői a szakszervezettel közösen jelölték meg azokat a célo­kat, melyekért különös igye­kezettel kell munkálkodni a mostani időszakban. Jelen­tős anyagi elismerést is ki­látásba helyeztek azok szá­mára, akik a forgalom szer­vezésében, irányításában, a tennivalók elvégzésében élen járnak. A szegedi vas­útigazgatóságnál ez az ösz­tönző összeg mintegy 2 mil­lió forint. A célkitűzések közt szere­pel a kocsitartózkodási idő csökkentése, a ki- és bera­kások gyorsítása, a vasúti járművek minél gazdaságo­sabb kihasználása. S még sok fontos feladatnak tesz­nek eleget a vasutasok, a szocialista brigádok tagjai. A szeptemberi eredmények fe­jében már mintegy félmillió forint jutalmat osztottak szét a legkiválóbbak között. A szegedi vasúti gazgató­ságnál jelenleg 748 szocialis­ta brigád közel 8 ezer 500 tagja munkálkodik; s nem­csak a vállalások megtéte­lében, de valóra váltásuk­ban is serények ezek a kol­lektívák. Közülük öt már a MÁV Kiváló brigádja kitün­tetés birtokosa; 25 munka­csapat 320 tagja az arany, 80 munkacsapat csaknem 900 tagja pedig az ezüst brigád­éremmel büszkélkedhet. A fiatalok, KISZ-isták is eredményesen vesznek részt a versenymozgalomban. 11 külön ifjúsági brigád, ösz­szesen pedig nem kevesebb, mint 1852 30 éven aluli fia­tal munkálkodik a felada­tok valóra váltásán. A KISZ által kezdeményezett munkaakciók is jó segítséget adnak. Így az idén két íz­ben is megszervezett „Egy nap a kulturált utazásért" akcióban közel 9 ezer társa­dalmi munkaórával vettek részt a KISZ-fiatalok. Az ifjúsági versenymozgalmak is eredményesek, hisz számo­san nyerték el a Szakma If­jú Mestere, a Kiváló Ifjú Technikus, a Kiváló Ifjú Mérnök, s a többi hasonló­an megtisztelő címet. Bár az összlétszámhoz mérve, még így is kevésnek tűnik a tavaly kitüntetettek száma, jó lenne, ha többen érde­melnék ki a mesterfokú el­ismerést. Idén 394 fiatal ver­senyez a címekért a kiválóak mozgalmában, remélhetőleg több lesz a kitüntetettek szá­ma is. örvendetes, hogy a szo­cialista munkaverseny része­ként az újítómozgalom is fellendült a szegedi vasút­igazgatóság területén. A múlt év azonos időszakához mér­ten 20 százalékkal emelke­dett a benyújtott újítási ja­vaslatok száma az idei év első kilenc hónapjában. Nem kevesebb, mint 2 millió 700 ezer forint gazdasági ered­ményt hozott az újítókedv. Mint a fentiek is mutat­ják; a csúcsforgalmi felada­tok megoldásában komoly lendítő erőt képviselnek a vasutas szocialista brigádok. S. M. 75 éves a Tömörkény Gimnázium Emléktáblát avattak áá G. Szabó László ünnepi beszédét mondjr „Új levelet terem, az idők az újonnan felavatott em­fája / S behullatja velük a léktáblánál. régi avart" Tömörkény Ist- Délután a szegedi belvá­vdn. Az iskola fennállásának rosi temetőben megkoszo­75. évfordulójának emlékére, rázták az iskola névadójá­A külföldi népművészeti kiállításoknak, a magyar hetek rendezvényeinek ál­landó vendégei a kalocsai „,., .... - pingálóasszonyok. Néhány melyet tegnap delben avat- zett. Ugyancsak tegnap dél- napja érkezett haza kéthe­falr fpl = TnmnAan,, Trt- utón adt£k át aZ iskola 75 " " 1972. Ezt az idézetet és nak, Tömörkény Istvánnak szöveget vésték az iskola síremlékét. A nagy íróra dr. szobrász tagozatos hallgatói Pollák Lászlóné tanár, az abba a márványtáblába, iskola volt tanulója emléke­Új „Haldex üzemek A felső-sziléziai kőszénbá­nyák meddőinek hasznosítá­sára csaknem másfél évti­zede működik a „Haldex" magyar—lengyel közös vál­lalat, amelynek most újabb üzeme építését kezdték meg a Katowice közelében levő Michalkowiceben. A „Haldex"-nak jelenleg 5 üzeme működik. Ezekben a tatabányai szénbányák szak­embereinek találmányával évenként 3,5 millió tonna meddőből 400 000 tonna ki­tűnő minőségű szenet nyer­nek. A következő években az eddigi 5 meddőfeldolgozó mellé további kettőt építe­nek. (MTI) Világjáró pingáló­asszonyok tak fel a Tömörkény Ist­ván gimnázium és művésze- éves fennállásának évfordu­ti szakközépiskola előcsarno- lója alkalmából kiírt pályá­zatok díjait. Este az iskola zeneművé­szeti tagozatának hangver kában. Dr. Diós József igazgató üdvözlő szavai után G. Szabó László, az MSZMP váró- senytermében a szabadkai sí bizottsaganak osztály veze- zeneiskola és a szegedi Tö­mje mondott ünnepi besze- mörkény István zeneművé­det. Emlékeztetett az iskola szeti szakközépiskola közös, haladó hagyományaira, arra nagy sikerű növendékhang­a feladatra, melyet e nemes versenyt rendezett. A szín­es szép hagyomany ró az is- vonalas műsorban a két is­k°la mai vezetoire es tanú- kola legtehetségesebb hall­loira. Szolt a Tömörkény Ist- gatói adtak műsort. van gimnázium es muveszeti szakközépiskola felépítéséből adódó speciális szerepére, és az ebből adódó feladatokról. Figyelmeztetett arra, hogy az iskolának jól kell sáfár­kodnia azzal az örökséggel, melyet a névadó, Tömör­kény István adományozott az iskolára. Elmondta, hogy e sokoldalú intézmény eredmé­nyei messze túllépték a vá­rost, a szűkebb pátria hatá­rait. Az ünnepi beszéd után az iskola énekkara szerepelt dr. Mihálka György vezetésével. Az ünnepség végén az isko­la vezetői, a párt- és KISZ­szervezet, valamint a szülői munkaközösség képviseleté­ben koszorúkat helyeztek el tes finnországi útjáról Egri Károlyné, a bordeaux-i ma­gyar heteken Szvétek An­talné mutatja be a kalo­csaiak páratlan népművé­szetét, a jellegzetes virág­motívumok festését. A kö­vetkező utazó, Vén Lajosné, a Kanári-szigetekre viszi el a magyar népművészet hí­rét. A világjáró asszonyok út­járól összeállítást készít a kalocsai népművészeti há­ziipari szövetkezet. (MTI) Egyetemi és főiskolai hallgatók konferenciája Az ország valamennyi fel- se terén különösen sok ér­sőoktatási intézményének tékes és a további munkála­képviseletében 110 fiatal tok során jól hasznosítható vett részt az egyetemi és fő- tapasztalatokról szóló infor­iskolai hallgatók országos mációt kaptak az egyetemi konferenciáján, Budapesten, és főiskolai ifjúságtól. Az Az egész napos tanácskozó- elmúlt évek tapasztalatai azt son dr. Polinszky Károly bizonyítják, hogy a hallga­művelődésügyi miniszterhe- tök részvétele az egyetemi, lyettes tartott főreferátumot. főiskolai vezetésben a szo­Elmondotta — egyebek cialista demokrácia kiszéle­között —, hogy az iskolai sítésével egyre jelentéke­élet demokráciájának kérdé- nyebb tényezővé válik. Négyévi munka mérlege Korszerűsödött a tudományos ismeretterjesztés i ZeLman Ferenc felvétele Tanácskozik a TIT megyei küldöttértekezlete Négyévi munka mérlegét vonta meg a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Csongrád megyei szervezeté­nek tegnap tartott VI. me­gyei küldöttértekezlete. A Tisza Szálló hangversenyter­mében rendezett tanácskozá­son részt vett dr. Vonsik Gyula, a TIT főtitkára, dr. Koncz János, a Csongrád megyei pártbizottság osztály­vezetője, dr. Ozvald Imre, a városi pártbizottság titkára, dr. Kovács József, a szegedi járási pártbizottság első tit­kára, Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács el­nökhelyettese és Papp Gyu­la, a városi tanács elnökhe­lyettese is. A küldötteket Rócz Lajos, a megyei szervezet alelnöke, a Csongrád megyei Hírlap főszerkesztője köszöntötte, majd dr. Kiszely György, a megyei szervezet elnöke, egyetemi tanár, szóbeli ki­egészítést fűzött a résztve­vőknek előzetesen eljutta­tott Írásbeli jelentéshez. A társulat 1968—1971 kö­zött végzett tevékenységét ismertető-elemző beszámoló a tudományos ismeretter­jesztés társadalmi feltételei­vel foglalkozva egyebek közt rámutatott, hogy az utóbbi években kialakult helyzet szerint folytatódott az erő­teljes városba áramlás, és 1970. óta az országban Csong­rád megyében a legmaga­sabb a városlakók aránya. Ugyanakkor igen sokan lak­nak még tanyán, Szegedet nem számítva a megye la­kosságának több mint 27 százaléka. Ennek a helyzet­nek következménye, hogy az ismeretterjesztés központ­jai a megye városai. A négy év alatt megtartott előadá­sok 70 százaléka a megye öt városában hangzott el. Ezzel együtt nőtt az ipari üzemekben tartott előadások száma is, a korábbi évek­hez képest mintegy 12 szá­zalékkal. Az arányszámakitt jobbak az országos átlagnál. Emelkedett az ismeretter­jesztő előadások száma a mezőgazdasági körzetekben is. 1968—1971 között közel a kétszeresére nőtt az új for­mákban elhangzott előadá­sok száma. A hallgatóság száma viszont — tekintve, hogy előtérbe kerültek a kisebb létszámú hallgatóság számára szervezett foglalko­zások — nem emelkedett ilyen mértékben. Ez nem visszafejlődés, ebben az is­meretterjesztés korszerű, modern formáinak térhódí­tását kell látnunk. A leg­több előadás Szegeden hang­zott el. Itt 64 az ezer lakosra jutó előadásszám. Legkeve­sebb viszont a tanyavilág­ban, s a társulat nem is ké­pes ezen javítani. Az ismeretterjesztő tevé­kenység tartalmát a tudomá­nyos-technikai forradalom, a gazdaságirányítás mostani rendszere, a szocialista de­mokratizmus fejlesztése ha­tározta meg elsősorban. Ja­vult a szocialista építés aktuális feladataihoz, a ter­melő munkához kapcsolódó és az általános műveltség fejlesztését szolgáló Ismeret­terjesztő tevékenység. A TIT megyei szervezete az ipari és mezőgazdasági körzeteket tekintette munká­ja fő területének — mind az általános, mind a szakmű­veltség kiépítését segítve —, s igen sokat foglalkozott a .fiatalok között végzett mun­kával is. Sikerült bevonnia az ismeretterjesztési tevé­kenységbe a fiatal értelmi­ségieket, akik nagy lelkese­déssel dolgoztaik és jó ered­ményeket értek el. A beszámolási időszakban tovább korszerűsödtek az is­meretterjesztő munka for­mái. Az úgynevezett egyedi előadások száma csökkent — részaránya körülbelül 10 százalék —, s növekedett a szabadegyetemek és az aka­démiai rendszerű előadásso­rozatok száma. A beszámolá­si időszakban született egész sor baráti kör, szakkör, filmklub, s tovább fejlődött a tanfolyami rendszer is, amelyek között különösen nagy népszerűségnek örven­denek az idegen nyelvi kur­zusok. A tagság számával, össze­tételével foglalkozva a be­számoló megállapította, hogy a megye értelmiségének 7,8 százaléka vesz részt az is­meretterjesztésben. Ez az arányszám alacsony, s a be­számoló rámutatott, hogy az értelmiség aktivitásának fokozását az MSZMP me­gyei pártértekezlete is sür­gette. Ezzel a beszámoló már a feladatokat érintette, ame­lyek közt különösen fontos a munkások, mezőgazdasági dolgozók, fiatalok és a nők művelődési igényeinek foko­zottabb kielégítése. Az elnökség beszámolója után dr. Forgó István, az Ellenőrző Bizottság elnöke, a makói városi tanács elnöke beterjesztette a bizottság je­lentését, majd dr. Martonyi János, a megyei szervezet alelnöke, egyetemi tanár is­mertette az alapszabály mó­dosításával kapcsolatos el­nökségi állásfoglalást. Az új alapszabály — egyebek közt — öt évre növeli a vezető szervek megbízatását. Ezután vita következett, amelyben a tudományos is­meretterjesztés legidőszerűbb kérdései kerültek szóba, töb­bek között az MSZMP KB határozata az oktatásról, a fiatalok közötti munka, az anyanyelvi kultúra művelé­se. s bizonyos nehézségek, mint a gépkocsiellátásban újabban jelentkező problé­mák. A hozzászólások egyön­tetű elismeréssel beszéltek a megyei szervezet jó mun­kájáról. az ismeretterjesztés nagyarányú fejlődéséről. Felszólalt az értekezleten dr. Koncz János is. A Csong­rád megyei és a városi párt­bizottság nevében köszöntöt­te a tanácskozást, majd egyebek közt rámutatott, hogy a tudományos-techni­kai forradalom csak a tár­sadalmi forradalommal együtt szolgálhat az embe­riség javára. A kapitaliz­musban, ahol hiányzik a tár­sadalmi forradalom, ez a fejlődés feszültségeket, ösz­szeütközéseiket okoz. A to­vábbiakban hangoztatta, hogy a jövő feladatainak megoldásában mind nagyobb szerep hárul az értelmiségre, többek között azért is, mert abban a folyamatban, amely­ben a tudomány termelő­erővé válik, az ismeretter­jesztésnek igen nagy felada­tai vannak. A megyei szer­vezet munkáját elemezve rá­mutatott, hogy a társulat munkájának egyik nagy ér­téke, hogy gyorsan és jól al­kalmazkodott az élet új kö­vetelményeihez, s idézve a megyei pártbizottság agitá­ciós és propaganda bizott­ságának október 4-i állás­foglalását az ismeretterjesz­tő munkáról, egyebek közt kiemelte a megyei szervezet új iránti fogékonyságát, kez­deményező készségét. Befe­jezésül hangoztatta, hogy a társulat a jövőben is szá­míthat a megyei pártbizott­ság támogatására. Hantos Mihály — méltat­va a megyei szervezet nagy­jelentőségű munkáját az új formák elterjesztésében a Csongrád megyei és a vá­rosi tanács nevében köszön^ tötte a tanácskozást. Dr. Vonsik Gyula felszó­lalásában rámutatott arra, hogy nem lett igazuk azok­nak, akik néhány éve még a szóbeli ismeretterjesztés vál­ságáról beszéltek. Bebizo­nyosodott, hogy a tévé nem pótolhatja a szóbeli isme­retterjesztést. Az elmúlt években nyugodt, határozott munka folyt a TIT-szerveze­tekben. amelyek ennek kö­vetkeztében is jelentősen erősödtek. Korszerűsödött a munka, a TIT tevékenysége a társadalom előtt állónagy feladatokra összpontosult, megtalálták az ismeretter­jesztés új formáit, és sok új tag lépett a társulat tagjai­nak sorába. Az új koncepció megvalósításában a Csong­rád megyei szervezet élen járt, az országos átlag fö­lött teljesítette feladatait. Ezen az úton keli tovább­haladni. A küldöttértekezleten ki­tüntetéseket, emlékplakette­ket. okleveleket nyújtottak át az ismeretterjesztésben végzett kiemelkedő tevé­kenységért. TIT aranykoszo­rűs jelvényt kapott dr. Ab­raham Antal, a Szegedi Já­rási Hivatal elnöke, dr. For­gó István és dr. Németh István főiskolai tanár. \ TIT Kiváló Dolgozója ki­tüntetésben részesült dr. Ágoston György egyetemi tanár, a nyári egyetem igaz­gatója és Muncz Károly, a TIT Szeged városi titkára. 13­an emlékplakettet és okle­velet kaptak. A küldöttértekezlet meg­választotta a megyei elnök­ség és az ellenőrző bizott­ság tagjait, és a küldötteket AZ országos küldöttgyűlésre és a választmányba. A me­gyei szervezet elnöke dr. Ki­szely György egyetemi tanár, alelnökök dr. Martonyi Já­nos és Rácz Lajos. titkár Molnár Zoltán.

Next

/
Thumbnails
Contents