Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-20 / 248. szám
PÉNTEK, 1972. OKTOBER 2A HSHDEJEHJ Csizmaújdonságok Két öreg százas A minap vásároltam valamit, ötszázassal fizettem, két pirosat és még valamit kaptam vissza. A százasokat a pénztárcámba tettem, ahol lapult egy társuk. Azután a parkban, amikor pihenni leültem, hangokat hallottam a szívem felől. Nem szívem dobogását, ó, nem. beszédet. Jobban odafigyeltem, s rájöttem, hogy a pénztárcám mélyén folyik a diskurzus. —' öregem! Én, ha jól nézem, nem először, látlak téged. — Lehet, annyi helyen megfordultam már... — Magam is, de ... veled valamikor régen, nagyon régen ... Hopp! Megvan. Ha jól nézlek, mi évfolyamtársak vagyunk. — Csak nem azt akarod mondani, hogy téged is 1949-ben bocsátottak ki? — Sőt! Én is a 793-as vagyok. — Ezt a véletlent! Évek óta nem találkoztam senkivel, a fiúk közül. — Nem is csoda, hiszen mái- alig vagyunk, sorra nyugdíjazzák még a nálunk jóval fiatalabbakat is. Isteni szerencse, hogy én is megúsztam eddig. — Nem szerencse, hanem a jó kondíció. Remekül tartod magad. — Hát vigyázok, amennyire csak lehet. De te sem panaszkodhatsz. — Nézz meg jobban! Csupa ránc vagyok. Dugi pénz voltam hat hónapig. — Sodorva? — Hajtogatva, az órazsebben. — Ismerem a szitut. — Ráadásul kimostak a végén. — Csavartak is? — Nem, viszont vasaltak. Meg is perzseltek egy kicsit. Látod? — Érdekes, engem egyszer ugyanezen a helyen megharapott egy moly. Nem ízlettem neki, de azért rágcsált. — Nem naftalinoztak be? — Nem ruhásszekrényben voltam, hanem könyvben. — Könyvben... Az jó buli! Egyszer fogtam ki ebben a rohadt életben. Másfél évig üdültem Balzac Goriot apójában. — Én, tudod, hol szeretek lenni a legszívesebben? — Illatos női holmik között. Mi, te vén kujon? — Az attól függ! Egyszer — például — majd megfulladtam egy retikülben. Valami borzalmas pacsulit használt a hölgyike. Meg is léptem tőle. Egy óvatlan pillanatban — zsupsz, és kiugrottam. Néhányan megtapostak, de aztán fölvett egy úri ember. Nem mondom, alaposan megköpdösött, de aztán... — Talált pénznek lenni, az a jó! Nekem is sikerült egyszer. Ha nem utazik Bécsbe a nagysága, még most is ott szunyálnék a pudriéban. — Bécs! Istenkém! Én is megjártam egyszer-kétszer... — Én legutóbb Rómában voltam. Ha elmondanám, hol utaztam, belepirulnál. — Sejtem. Persze létezik rosszabb is. Én egyszer lekvár között... Útközben eltört az üveg, és aztán... Megmostak. Brrrr...! — Én egyik utazásom után tárgyi bizonyíték voltam. — Hát az meg mi? — Jó buli! Az embert babusgatják, óvatosan lefektetik, csinálnak róla néhány művészfotót, de aztán hónapokig nyugi van. — Már értem. Lebuktatok a határon. Igaz? — Le bizony, pedig én igazán lapultam a szalonna alatt, de hiába... Sokan voltunk. — Kötegben? — Originál. — Még a siejfni is rajtunk volt. Valósággal fellélegeztünk, amikor a vámőr kiszabadított minket... — Ez mostanában történt? — Tavaly ilyenkor. Hej-haj! Bezzeg valamikor az se kottyant meg, ha belesodortak egy szipkába, de hát öregszik, vénül az ember... Sólyom László I A Duna Cipőgyárban két új termékkel bővítették az idei őszi és téli lábbeli választékot. Újdonság a harisnyacsizma, amelyből 8 modellben 153 ezer pár készül és a poliuretán talpas női félcipő, amelyből ötféle változatban 32 ezer párat gyártanak. Újdonságnak számít a szőrme felsőrészes csizma is. Képünkön: Részlet a Duna Cipőgyár bemutatóterméből. Reményi Erzsébet és Forgács Jánosné a Kán-Kán csizmát nézik. MEGBESZÉLÉS A HAZAFIAS NEVELÉSRŐL Tegnap kétnapos látogatásra megyénkbe érkezett Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára és Páricska Zoltán, a Központi Bizottság osztályvezetője. Tegnap délelőtt, a KISZ megyei bizottságának vezetőivel, valamint Jánoska Gergely alezredessel, az MHSZ megyei elnökével és Mari Kálmánnal, az MTS megyei elnökével a hazafias, honvédelmi nevelés időszerű kérdéseiről folytattak eszmecserét. A vendégek délután a vásárhelyi képzőművészeti telepet látogatták meg. Fogadta őket Sajti Imre, a vásárhelyi tanács elnöke is. FILMESZTÉTIKAI ELŐADÁS Az egyetemes filmművészet fő irányzatai és iskolái 1945 után címmel filmesztétikái sorozatot vezet Szegeden dr. Molnár István, a Filmtudományi Intézet osztályvezetője. A sorozat második előadására kerül sor szombaton, 21-én délután fél 3-kor az Auditórium Maximumban (Táncsics Mihály utca 2. szám) a New York-i iskola címmel. SZÉKEK EXPORTJA A Tápéi Háziipari Szövetkezet valóságos székgyárrá fejlődik: tavaly 12 millió forint értékben exportált fonott székeket és székalkatrészeket a közös piac országaiba, az idén már 29—30 millió forint, értékben szállítanak külföldre az érdekes nádfonatú ülőalkalmatosságból. A kis szövetkezet 1975ben évente 85 millió forintos termelési értéket kíván elérni. UTCAI GYILKOSSÁG Álarcos fegyveresek szerdán agyonlőttek két férfit egy római utcán. Valószínűleg az alvilág bosszúállási akciójáról van szó, mivel az egyik áldozat ismert bandita, akit most is több zsarolási és emberrablási bűncselekmény miatt körözött a rendőrség. ONJÁRO ÖNTÖZŐBERENDEZÉSEK A szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat korszerű önjáró és vontathato öntözőberendezések gyártását, kezdte meg. A konstrukció sikeresen vizsgázott a Mezőgépfejlesztő Intézetben is. ORSZÁGOS FIZIKAI VERSENY SZEGEDEN Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád megyei csoportja október 21-én, szombaton délután három és nyolc óra között rendezi meg — Budapesttel egyidőben — az idei országos Eötvös Fizikai versenyt, a szegedi kísérleti fizikai intézet tantermében, a Dóm tér 9. szám alatt. A versenyen az idén érettségizettek és a jelenleg is középiskolába járó diákok vehetnek részt; ezen a versenyen minden segédeszközt használhatnak a versenyzők. VISSZAPILLANTÓ TÜKRÖK SZEGEDRŐL A hazai autókereskedésben eddig főleg csak drága olasz, francia visszapillantó tükröket lehetett vásárolni. A Szegedi Fémipari Vállalat korszerű, rozsdamentes acélból készült, ütközéstől hátra hajló visszapillantó tükröt kísérletezett ki, amely jól vizsgázott a KERMI-nél is. A napokban megkezdődött a kísérleti gyártás, amely után 7 ezer darab tükröt készítenek a szegedi üzemben. GÁZFŰTÉS A TURISTASZÁLLÓBAN A városi gázprogram keretében az építő ktsz dolgozói most korszerűsítik a turistaszálló fűtését. Ügynevezett gázetázsfűtést szerelnek be az épületbe. Nem csupán a fűtést oldja meg az űj rendszer a turistaszállóban, hanem a melegvzí-ellátást is biztosítani fogja. CSEH ÜJSÁGLRÓ SZEGEDEN Tapasztalatcserére Szegedre érkezett a brnói Rovnost című napilap munkatársa, Kucsera Jaroszlav. Lapunk vendégeként szerkesztőségünk munkájával ismerkedik, s itt tartózkodása alatt ellátogat néhány termelőszövetkezetbe és élelmiszeripari üzembe is. FILMVETÍTÉS A MÚZEUMBAN A Múzeumi Hónap keretében ma, pénteken a Móra Ferenc Múzeum kiállítótermében művészettörténeti tárgyú filmeket (Leonardo da Vinci, Picasso, Mednyónszky) vetítenek. A filmeket a tanulóknak délután 5 órától, felnőtteknek 6 órától mutatják be. MEGREPEDT A FŐNYOMÓCSŐ Tegnap, csütörtökön reggel mintegy öt méter hosszan megrepedt az a 30 centiméter átmérőjű öntöttvas főnyomócső, amely Szőreg vízellátását biztosítja. A megrepedt szakaszt bilincsekkel összefogták, ezáltal ideiglenesen biztosították a község vízellátását A gyári hibás, repedt darabot ma cserélik ki a vízművek és fürdők dolgozói. Amíg a munka tart, addig nem lesz víz Szőregen. A lakókat tegnap értesítették, tartalékoljanak előre egy napra való vizet. CSÁRDA A KEMPINGNEK Ha minden a tervek szerint megy, jövőre, április 1én megnyílik a kemping területén a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat új csárdája. A magyaros jellegű csárda harmadosztályú áraival, helyi étel-ital specialitásaival nem csak a kemping vendégeit szolgálja majd ki, hanem az E5-ös út forgalmát és a város lakóit is. Az étteremben száz, a teraszokon pedig 150 férőhely lesz. TAKARÉKOSSÁG TÁPÉN A világtakarékossági napon takarékbegyűjtő megbízottak és alkalmi takarékpénztárak működnek majd Tápén. A takarékszövetkezet ajándéktárgyakat vásárolt, amelyeket azok között sorsolnak ki, akik ezen a napon váltott takarékkönyvükbe 1973. január 31-ig háromezer forintot gyűjtenek. A nyilvános sorsolás a mérlegzáró közgyűlésen lesz, de az ajándéktárgyak máris megtekinthetők az iparcikkbolt kirakatában. A KÉPERNYŐT NÉZVE Kiszámították, hogy az amerikai gyermekek életük első éveiben (még mielőtt iskolába kerülnének) idejük 64 százalékát töltik televíziónézéssel, azaz többet, mint amennyi időt egy egyetemi hallgató az előadások látogatására és az egyetemi foglalkozásokra fordít négyéves tanulmányai alatt. Tizennégy éves koráig — írja a Time az amerikai gyermekorvosok körében végzett közvéleménykutatás eredményeit ismertetve — a gyermekeknek 18 000 halált volt alkalma látni a képernyőn. Mire elvégzi az általános iskolát, összesen 350 000 reklámhirdetést látott. Az „emberélet útjának felén" elmondhatja, hogy összesen tíz évet töltött televíziónézéssel. A gyermekorvosok egy másik súlyos kifogása a televízióval szemben, az, hogy látszólag mentesíti a szülőket a nevelési funkciók alól. A hűtlen asszony nyomában y A Delta új száma Hétköznapi eset Hétfón este, mint lapunkban megírtuk, kigyulladt egy Trabant Tarjánban, a házak között. Azt írtuk, hogy kigyulladt, s hogy senki sem sérült meg. A tény egyszerű, de hogy a műszaki balesetből nem következett be nagyobb baj — az nem a szerencsén múlott. A Trabant roncsait megvizsgálva, kiderült: már nem sok idő hiányzott ahhoz, hogy a tankjában levő benzin fölrobbanjon. S akkor — a következmények beláthatatlanok, hiszen a fehér füstöt eresztő járműt vastag embergyűrű vette körül. Ha a benzin robban, bizony tragédia történhetett volna. De nem történt. Hogy miért nem, ezt ma már tudjuk: egy ember, a 324-es számú ház földszinti lakója. Ábrahám Béla nem törődve a kockázattal, a kigyulladt autóhoz rohant, s poroltójával annyira csillapította az égést, hogy a benzin már nem kapott lángot. A tűzoltóknak csupán annyi dolguk akadt, hogy az izzó fémalkatrészeket lehütsék, s a lángok újralobbanását megakadályozzák. A helyszínen keresték is az embert, aki több társát óvta meg a súlyos sérüléstől, gyors cselekedetével, de nem találták. A köszönet tolmácsolására bennünket kértek meg; ezúton teljesítjük. M. L ÖTME — Mit jelentenek ezek a betegségrövidítések? — kérdezi a medikus. — Elhatároztuk, hogy kíméljük a páciensek idegeit, ezért siffrírozva jelöljük a betegségüket. Az „i" azt jelenti, hogy infarktus, „VBGY" anynyi. mint vastagbélgyulladás ... De mit jelent az, hogy ÖTME? — Azf. hogy: ördög tudja, mi ez. A Mars és a Jupiter esetleges élővilága után nyomoznak világszerte az űrkutatás eddigi eredményei alapján a csillagászok és a biológusok. Megállapításaikról és feltételezéseikről részletes cikkben számol be a Delta tudományos magazin új száma. Másik cikkében összefoglalja az atomfizika legfontosabb tisztázatlan kérdéseit," bepillantást enged a tengeralatti régészeti kutatások, valamint az ókori csillagászati berendezések világába, ismerteti a legújabb utasszállító repülőgéptípusokat, az új szovjet elektromikroszkópokat. cikket közöl a telefon jövőjéről, a közlekedési útvonalak biztonsági berendezéseiről, a bénult zsigereket villamossággal gyógyító új magyar orvosi berendezésről, új genetikai ismeretek alapján elsőként kitenyésztett új állatfajról a színes képekben mutatja be a szőnyeg szerepét a korszerű lakásokban. Delta lexikon, számos hir, képes információ, találmány és újdonság teszi teljessé a lapot, amely ezúttal is száznál több — javarészt színes — látványos fotót közöl. Pórul járt autogramvadászok MŰANYAG SZEMETESKOCSIK A városgazdálkodási vállalat úttisztítóinak munkáját nagyon megnehezítette, hogy a szemetet a rendkívül nehéz, fémkukával felszerelt kézikocsikon kellett összegyűjteni. A vállalat ezért az országszerte jól bevált műanyag kukákkal cserélte fel a nehéz tartályokat. Egy fiatal házaspár a napokban az amerikai filmváros, Hollywood egyik áruházóban vásárolt és felismerték az ottlevők között kedvenc tv-csillagukat, amint telefonált. Elhatározták, hogy hazáig követik a sztárt és autogramot szereznek tőle. Azt azonban nem tudhatták, hogy az ünnepelt színész telefonon éppen egy zsarolóval beszél, aki 250 000 dollárt követel tőle. A rendőrségnek is tudomása volt már a zsarolásról és megfigyelés alatt tartotta a kiszemelt áldozatot, hogy elfoghassa a zsarolót Amikor a tv-sztár a megbeszélt helyre indult, hogy a pénzt elhelyezze, két rajongója is a nyomába eredt A zsarolót a rendőrség tettenérte a pénzestasak megkapart ntásakor, de az autogramvadósz fiatal házaspár is egy ideig a rendőrség foglya lett DÉLMAGYARORSZÁG « Mvpkéspar. Szeged városi Bizottságán** naplripja. - Megjelent* hetfó kivételével mindennap, hétköznap «. vasárnap 12 oldalon. - Főszerkesztő: V. Vagy István. - Szárkcsztöség es kiadóhivatal: szeged. Magvar Tanácsköztársaság ütJa 10. Telelőn: 13-535, 13-003. - Felelős kiadó: Kovács Lászió. A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeg-d, Bajcsy-Zsilinszky utca u. »*. — Index: 21053. — Előfizetési dJJ egy hónapra » toriak