Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-05 / 209. szám
KEDD, 1972. SZEPTEMBER 3. Elmekórtan Jegenye teljesen szabályos hazai honpolgárnak tűnt. Aki elnézte, az volt az érzése: ennek az embernek rendben a vérnyomása ez az ember nyugodt, ennek az embernek nem kell altató. S nem is tévedett. Tekintete nyílt volt, beszéde megnyerő, kézfogása kemény, lépte határozott, arca őszinteséget sugárzó, szíve jó, lelke gazdag. Egyszer azonban ezt a két lábon járó kiegyensúlyozottságot elküldte egyik hivatal a másikhoz. Jegenye természetesen azonnal engedelmeskedett. Elvégre törvénytisztelő ember volt, aki azt vallotta • ha az ügyfélnek van szüksége valamire, akkor ne a hivatal, hanem ő járja le a lábát, hiszen az elintézés saját, jól felfogott érdeke. Ezért aztán, amikor az egyik hivatalban azt mondták neki, hogy menjen át a másik hivatalba, szép kényelmesen átalballagott. Még külön azzal is nyugtatgatta magát: a tetthely egyáltalán nincs messze. Még ilyen teknősbéka iramban Is megjárhatja másfél-két óra alatt. Egy igazolást kellett beszereznie. Egy egyszerű kis negyedívnyi papirost, három-négy sornyi gépírással, aláírással és bélyegzővel, plusz az aznapi dátum. Amikor körülményesen és némi félszegséggel — ami a legtöbb normális embert hatalmába keríti, bármilyen hivatal kapuján belül — előadta, mi járatban van, egy szőrmék kis emberke, aki már az első tétova mondatok után határozott jelét adta türelmetlenségének, félbeszakítota: — Amihez maga kér igazolást, ahhoz nem kell! S bár ellentmondást nem tűrő volt a hang, Jegenye azért mégis megpróbálta jámborul elmagyarázni, hogy nem a maga jószántából jön, hanem küldték, s azt is, honnan és mivégre. Eközben a szőrmókus odaszólt a mellette ülő hölgynek: — Na, mit szól hozzá, Gizike? Ez — aki Jegenye volt — ma már a harmadik, akit azok a hülyék — a másik hivatal — fölöslegesen a nyakunkra küldenek. Gizike élénken fölháborodott. Talán ez volt a státusza. Jegenye mindenesetre értett a szóból. Mit tehetett volna mást, szépen visszaballagott, ahonnét küldték. — Kérem az igazolást. — Nincs — mondta szomorúan, majd nagyot sóhajtott, és hozzáfogott elmesélni, mit mondtak ott, ahonnan a pecsétes irás nélkül vi6zszajött. Az ügyintéző szintén türelmetlenül hallgatta, majd odafordult a mellette ülő hölgyhöz: — Na, mit szól hozzá, Mancika? Hát nem visszaküldték ezt azok a hülyék! Mancika élénken fölháborodott. Talán neki is ez volt a státusza. — Na idefigyeljen, jó ember — mondta ezek után csodák csodájára az ügyintéző. — Maga most viszszamegy szépen újra, és kér egy igazolást. Jegenye tétova mozdulatot tett, amit tiltakozásnak, de tanácstalanságnak is lehetett tekinteni. — Menjen csak nyugodtan. Majd én átszólok közben telefonon. Ki fogják adni. Jegenye egész bensejét elöntötte a bizalom melengető érzése, és szívében újraéledt reménnyel ismét nekiindult. Udvarias kopogtatás után, mosolygó arccal lépett be a helyiségbe, amely immár ismerős volt előtte, és persze ő is a kis szőrmék embernek, aki abban a pillanatban rárivallt: — Már megint itt van? Jegenye próbált nagyjából összefüggően elmotyogni egy mondókát, amelyben többször előfordult az igazolás, valamint a telefon szó. A szőrmókus kezdett egyre szelídebb képpel nézni rá, sőt hangja is ellágyult. — Most tessék szépen nyugodtan hazamenni, útközben lassan és nagyokat lélegezni, aztán otthon csicsiskálni egy jót... Meg tetszik látni, holnap már nem lesz semmi baj. És Jegenye nem erősködött tovább. Ment. Akár az alvajáró, megmegroggyanó lábbal. A járókelők sajnálkozva néztek utána. Ujjait összeszorította, mintha tartana a kezében valamit. Pedig nem volt nála semmi. Papp Zoltán Takács László felvétele RENDŐRKUTYÁK BEMUTATKOZÁSA. Vasárnap nagy érdeklődés — több mint 7 ezer néző — kísérte figyelemmel a Szegedi Vasutas SE sporttelepén a Belügyminisztérium kutyavezetőképző iskolájának rendőrkutyabemutatóját. Mintegy 20 műsorszámban jeleskedtek a bűnüldözésben nélkülözhetetlen segítőtársak. Bravúrral oldottak meg ezúttal is önálló feladatokat, amelyekre parancsot kaptak. Akadály leküzdése és más ügyességi számok tarkították az igen gazdag műsort, amelyen tombola is szerepelt. Sok értékes nyeremény mellett az első díj egy kölvok német juhász kutya volt, amelyet Molnár nemzetközi szervezet képviJózsef szegedi lakos nyert. Képünkön: a tehetetlenné tett sel°i vesznek részt, „bűnöző" elfogása. RENDELKEZÉS A PEZSGŐSPALACKOKRÓL Az Országos Anyag ATOMSZAKÉRTÖK TANÁCSKOZÁSA Moszkvában hétfőn megkezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőinek tanácskozása. Ezen megvitatják az atomerőművek és a hasadó anyagokat felhasználó kutató központok radioaktív melléktermékei ártalmatlanná tételének problémáját. Az öt napig tartó értekezlet munkájában 17 ország és számos VÉRADÁS A HAJÓJAVÍTÓBAN Eddig akárhányszor szerANGELA DAVIS, SZAMARKAND DÍSZPOLGÁRA veztek Tápén véradást, min- . Angela az °si ,.üz" Arhivatal elnöke renrielke den alkalommal ielentkeztek ^ varos- Szamarkand disz- Ainivatal elnöke rendelkea MAHART haióUivttóianak polgara lett. Timur Nazirov, «»t a pezsgőspalackok betétei IMAMAKI nalojuviiojjnak Szamarkanri noleármestere dijáról. Eszerint november véradéf napot rendeztek az S«t az^nTTe! »-««. megs^inik a szovjet üzemben sHolgTzf nyVt- pezsgosuvegek ~ la Davis üdvözölte, a 2500 éves város lakóit. ta karját, hogy véréből ad jon a rászorulóknak SZLOVÉN KAMARAI DELEGÁCIÓ MAGYARORSZÁGON a pezsgő fogyasztói ára változatlan marad —, s utána már csak magyar pezsgőspalackokat váltanak vissza; a hétdecist 5 forintért, az ennél kisebb palackot 2 foSzombat este 8 óra után MEGÁLLAPÍTOTTÁK A SZEMÉLYAZONOSSÁGÁT Lapunk augusztus 20-án rin*ertLeopold Kresenek, a szlo- megjelent számában közölvén gazdasági kamara elnö- tük a rendőrség felhívását, kének vezetésével 22-lagú melyben a lakosság segítsédelegáció érkezett Budapest- gét kérték a Tiszából kiforr. A küldöttséget hétfőn fo- g0" férfiholtlest az?.n?sita" sahoz. A városi rendőrkapigadta Kallós Odon, a ma- tányság vezetőjétől kapott Makó és Földeák között rnogyar kereskedelmi kamara értesítés szerint megálló pí- torkerékpárjával Makó felé elnöke, jelen volt Ziga Vo- lottók, hogy az ismeretlen tartott Varga Mihály földusek Iiiens/l.vi-. ma avar fÉrii 1886"ban születeti deáki lakos. Későn vette észdusek, Jugoszlavia magyar- Arva Frigyes, makói (Hé- re az előtte haladó kivilágíoruági nagykövete is. dervári u. 1/C) lakos volt. tott lovaskocsit és beleszaladt. Utasának —,Diós Sándor, földeáki lakosnak — eltörött a lába. Vasárnap kora reggel, valamivel 4 óra után Deszken, az Alkotmány utca 12. számú ház előtt Tóth Október 26-529. között megjelölését, és a villany- Sándor, a Szegedi Építőipari rendezi meg az Országos írógépen dolgozó versenyzők Ktsz gépkocsivezetője a szöGyorsiró és Gépíró Verseny- számát. Egy-egy nevezési vetkezet teherautójával elLOPOTT KOCSIVAL A LANYOSHAZHOZ Lopáfs, kárt okozó rongálás és közlekedési vétség miatt állt a szegedi járásbíróság előtt Klacsák Ferenc 19 éves (Szeged, Sirály utca 5. szám alatti lakos) és fiatalkorú társa. Az üllési művelődési otthon udvaráról engedély nélkül elvitték egy ismerősük GAZ típusú gépkocsiját, amellyel egy lányosház előtt a homokba süllyedtek. Lányismerősüket így nem tudták elvinni a bálba. A fiatalok egyikének sem volt jogosítványa, s rábizonyult az elsőrendű vádlottra, hogy vezetés közben ittas volt. összbüntetésül Klacsák Ferencet a szegedi járásbíróság 6 hónap javítónevelő munkára ítélte, 15 százalékos bércsökkentéssel. Fiatalkorú társa büntetése 3 hónap szabadságvesztés, amelynek letöltését próbaidőre felfüggesztették. A gépkocsiban okozott kárt mindkét vádlott a büntetőeljárás alatt megfizette. Balesetek az utakon Idén is megrendezik a gyors- és gépíróversenyt bizottság az idei gép gyorsíróversenyt. A jelentkezők a következő versenyszámokban indulhatnak: sebességi, hil átlansági, idegen nyelvű gépiróversenyek. magyar nyelvű gyorsíróversenyek, ideoson, a 167-es kilométerkő közelében történt baleset. és lapon csak egyfajta ver- ütött egy kerékpárost. Ittasenyszámot lehet feltüntet- san vezette a teherautót, nj és pihenes nélkül — mivel A nevezési dijat — amely ?z «Íszakót, . Irodalomban versenyszámonként 2 (orint to toíte. A kivilagitatlan ke- postautalványon kell át- rfkpárral kozlekedo Brtzan utalni az Országos Gyorsíró 'megsérült" és Gépíró Versenybizottság- veszélyesen megserult. gen nyelvű gyorsíróverseny, nak az OTP budapesti, V. Ugyancsak vasarnap, valamunkahelyek csapatversenye kerületi fiókjánál vezetett mivel 12 óra előtt az E5és pontszerző versenye. 508—250 387. számú csekkA nevezéseket minden számlájára, versenyszámra két-két példányban kell a gép- és gyorsíró iskola versenyfelelőséhez beküldeni szeptember 25-ig. egy-egy munkahelyről lehetőleg a résztvevők névsorát is. A jelentkezési lapnak tartalmaznia kell a versenyzők nevét, lakáscímét, munkahelyének nevét és címét, a versenyszám (fok, nyelv) AGYTOLLFELVASÁRLAS TISZTÍTÁS GOZÖLF.S Brüsszeli krt. 29. Telefon: 16-429. Dk. 11 526 A DÉL-MAGYARORSZÁGI NYERSANYAG-HASZNOSÍTÓ VÁLLALAT Haszonfém Boltot nyitott a SZENT ISTVÉN TÉR 15. szám alatt. Nagy választékban kaphatók: alumínium, sárgaréz, vörösléz lemezek, csövek, rudak, szalagcsikok, huzalok, bronzrudak, perselyek, forrasztó on és egyéb műszaki áruk. Varga László (Partizán utca 36.) édesapja személygépkocsiját vezette. A kocsi jobboldali kerekeivel leszaladt az útpadkára. Varga László elvesztette uralmát a kormány fölött, az árokba szaladt. ö és utasa könnyebben megsérültek. Vasárnap délután Sövényháza és Sándorfalva között három motoros haladt egymás mögött. Középen a 24 éves Mészáros Kálmán (Kiskundorozsma, Felszabadulás utca 94.), nem tartotta be a követési távolságot, mindössze 2—3 méterre volt az előtte haladó motoros mögött, amikor a mögötte jövő motoros megelőzte őket. Ekkor Mészáros feltehetően fékezett, elesett, átcsúszott az út másik oldalára éppen egy szembejövő teherautó alá. Olyan súlyosan megsérült, hogy a klinikán meghalt. Utasa is súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset okait a megindított nyomozás tisztáza majd. Hétfőn kora reggel, valamivel 6 óra előtt az E5-ÖS úton, a gumigyári elágazásnál egy román állampolgár 70 kilométeres sebességgel tartott Pest felé személygépkocsijával. Jobbról meg akart előzni, egy gumigyár felé bekanyarodni szándékozó, az út közepére húzódó motorost. Túlságosan lehúzódott azonban az út jobb szélére, leszaladt az útpadkára, végül az árokban. egy fánál kötött ki. Szerencsére komoly baj nem történt, csupán egyik gyermeke sérült meg könnyebben az üvegszilánkoktól. 197?. SZEPTEMBER 5„ KEDD — NÉVNAP: VIKTOR HŰVÖS EJSZAK VK Várható időjárás kedd estig: Időnként kissé megnövekvő leikőzet, egy-két 'leiyen futó zápor lehet. Mérsékelt, napközben megélénkíil:i, válco/o irányú szél. Az éiszakai lehűlés tovább gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23 fok körül. A Nap kel 5 óra 07 perckor, és nyugszik 18 óra 17 perckor. A Hold kel 2 óra 32 perrkor, és nyugszik 17 óra 05 perckor. VIZALIAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 52 <m (áradó). MOZIK Szabadság: A férj /áliszúton. (Színes amerikai, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: A liarmao'.k. (Színes NDK, negyed 6 es fél 8 órakor.) Fáklya: A Nagy Medve fiai. (Színes NDK, fél 3, háromnegyed 5 és 7 őraker.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától V. óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 óráiéi reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Szeptemr.er 9-!g este hat órától reggel hat óráig elsősegély és nehez ellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Teleíon. 12-5.11. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. RÁDIÓ Kossuth 4.2S—7.59 Jó reggelt I A Kossuth rádió reggeli zenés műsorai Közben: 4.30. 5.30, 6.30 Hírek, ldöjárásjelentés. 5.00, 6.00 7.00 Reggeli krónika. 4.45, 6.45 Szót kérek. 5.20. 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20, 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti Időjárásjelentés. Kb. 7.35 Üj könyvek. 7.45 Tanácsadó szolgálat. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális életéből. 8.18 Behér György szerzeményeiből. 8.35 Harsan a kürtszó. 9.10 Horusltzky Zoltán: Báthory Zsigmond. Közben: 10.00 Hírek, ldöjárásjelentés. 10.05 Iskolarádió. 12.00 Déli krónika. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melódlakoktél. 13.45 Klasszikusok magnószalagon. János vitéz. 14.48 Éneklő Ifjúság. 15.00 Hírek, ldöjárásjelentés. 15.15 Menü és norma . . . Avagy mennyit eszünk? 15.34 Zenés hangképek az abaújszántól népzenei találkozóról. I. rész. 15.53 Lendvay Kamllló—Haral Gábor: ÜJ kor kapitánya — mikrokantáta. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Dózsa György alakja a magyar Irodalomban. 16.25 A bolgár kultúra hete. 17.00 Hírek, idflJárásjelenlés. 17.05 Az öt karlka jegyében. 17.10 Arak — kérdőjellel. 17.25—24.00 Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. Nyári Olimpiai Játékokról. Közben: 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. Melléklet: öt perc külpolitika. 21.00 Hírek, időjárás. 22.00 Hírek. időjárás. 24.00 Hírek, IdőJárás. 0.10—0.25 Szláv kórusmuzsika. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsorai Közben: 4.30, 5.00. 5.30. 6.00. 6.30, 7.00. 7.34 Hírek, időjárásjelentés. 6.?0 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe. Kb. 7.15 Üj könyvek. Kb. 7.35 Körzeti időjárásjelentés. 8.00 Hírek, időjárás (elöntés. 8.05 Emlékeim a régi Pest-Budáról. 8.25 Liszt-zongoraművek. 9.00 Hírek. 9.03 Népdalcsokor. 9.45 Törvénykönyv. 10.00—17.20 Az öt karlka jegyében. Közvetítés a XX. Nyári Olimpiai Játékokról. Közben: 11.00 Hírek, időjárás. 13.00 Hírek, időjárás. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.39 Hirek, időjárás. 15.30 Hírek. 16.30 Hírek. 16.33 Műsorismertetés. 17.20 Hírek. 17.23 Szigeti József 80 éves. 18.00 Hírek, időjárásjelentés. 18.10 Holnap közvetítjük. 18.30 A Szabó család. 19.00 Könnyűzenei híradó. 19.30 A főszerepben: Gábor Miklós. Árnyékok. 20.00 Jó estét, gyerekek! 20.05 Kapcsoljuk a münehen. Német Múzeum nagytermét. Közben: Kb. 21.00 Hírek. Kb. 21.03 Fiatalok stúdiója. Kb. 22.10 Nóták. 22.33 Könyvek, olvasók, könyvtáros. 22.48 A bolgár kultúra hete. Kamarazene. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.15 Az öt karika jegyében. 23.20 Jelena Obrazeova és Wieslaw Ochman énekel. 24.00—0.10 Hírek, Időjárásjelentés. TÉVÉ! Budapest 8.05 Iskola-tv. Számtan-mertan. (Alt. Isk. 5. oszt.) 9.00 Környezetismeret. (Alt. Isk. 1. oszt.) 9.55 Fizika. (Alt. Isk. 6. oszt.) 10.20 Amerika, 1971 őszén. A Tv politikai tanfolyamának adása, a honvédség részére. 13.10 Számtan-mértan. (Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 14.55 Fizika. (Ism.) 15.30 XX. Nyári Olimpiai Játékok: Díjlovaglás, ökölvívás. Labdarúgás (középdöntő). Kézilabda (a magyar csapat, mérkőzése). (Színes!) 18.15 Hírek. 18.2'j Koreográfiák Bachzenére. 18.35 Vizsga a mundérért. Szovjet rövidjátékfilm. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 XX. Nyári Olimpiai Játékok: Vívás, párbajtőr egyéni döntő. SUlvemelés 100 kg felett, ökölvívás. (Színes I) 23.00 Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád 16.25 Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.20 Távcső. 18.03 München: Kosárlabda. Röplabda. Kézilabda. 19.00 Tv-hlrek. 19.15 Tartalékosok. 19.45 Rajzfilm. 20.40 Válogatás külföldi tv-közponlok műsoraiból. 2L25 Marcis Welby. 23.00 München: Olimpiai szemle. Második műsor: 19.00 München: Labdarúgás. Súlyemelés, ökölvívás. 1BBBH 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságául* uapllapla. - Mcgi.-ienlk télfő kivételével mindennap, hétköznap » vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség és klad.thlv**al: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útla 10 Telefon: U-535. 13-001. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky tttea R — Indexi 21051 — Előfizetési d(J egy hónapra 10 (ódat.