Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-06 / 210. szám

62. évfolyam 210. szám 1972. szeptember 6., szerda Ára: 80 fillér VILÁG PRO LETÁRIAIS, EGTESÜ LJETEHi DÉL Szolidaritás Vietnamért E zekben a napok­ban Szeged intéz­ményeiben is ezer és ezer ember teszi le né­hány percre a szerszámot, a tollat, hogy az Indokí­nában folyó véres háború ellen tiltakozzék. Ezeken a gyűléseken a munkapad vagy íróasztal mellől ösz­szegyült dolgozók mély együttérzéssel hallgatják a földrajzilag oly távol élő népek szenvedéseiről szó­ló szavakat. Pedig újat nem mond a szónok, az újságokból, a rádióból, a televízióból mindenki által jól ismert események hangzanak el. Az igazság­talanságok, a borzalmak felelevenítése mégis meg­döbbenést varázsol az ar­cokra. Amikor katonák százai esnek el, csecse­mők maradnak nyomoré­kon, szülők nélkül, talán még kevésnek is érezzük, amit mi, békében élők, tenni tudunk a rettentő háború ellen. Nekünk, szegedieknek a tiltakozása csepp a tenger­ben, hiszen az egész ha­ladó világ elítéli az ame­rikai agressziót. Mégis a magunk erejével, lehetősé­geivel támogatjuk a viet­nami, a laoszi, a kambod­zsai népet. Szeged gyárai­nak. üzemeinek dolgozói, iskolák, egyetemek diák­jai egy emberként ítélik el az indokínai népek el­len folyó igazságtalan há­borút. Ennek bizonyitéka­ként tiltakozó táviratokat küldenek a budapesti ame­rikai nagykövetségre. Számos történelmi pél­da bizonyítja, hogy micso­da energiát, hitet halmoz fel az igazságáért küzdő népben az a tudat, hogy a világ közvéleménye mel­lette áll. A harc sikeré­nek azonban nem egyetlen feltétele az eszmei-együtt­érzés által is tápfáit el­szántság. A magyar dolgo­zók anyagi támogatásukkal is igyekeznek hozzájárul­ni a végső győzelemhez. A szegedi gyárak, szövetke­zetek munkafelajánlások­kal is segítik az indokínai népek küzdelmét. A szoli­daritási hét keretében a textilművek KlSZ-bizott­sága például szeptember 10-én, vasárnap vietnami műszakot tart. E gyüttérzésünk ko­rábbi, kézzelfog­ható bizonyítékai már hasznos szolgálatokat tesznek Vietnamban. Sok­sok magyar asszony — köztük számos szegedi — együttérzését is tanúsítják a már Vietnamban mele­get adó takarók. Küld­tünk kerékpárokat, külön­böző járműveket és több, jól felszerelt magyar kór­házban gyógyítják a ke­gyetlen vérengzés áldoza­tait. Az indokínai aprósá­gok pedig az általunk építtetett és berendezett iskolákban készülnek — a bizonyára boldogabb — felnőttkorukra. Háború. A békében élő a puszta szó hallatára ls elborzad. Segíteni szeretne az igazságos harcot vívó­nak, hittel és anyagiakkal, hogy az ő győzelmükkel mihamarabb legyen vége az öldöklésnek. CHIKAN ÁGNES Nyugodt év a MÁV-nál Kevesebb utas — Pontosabb vonatok Csúcs: szeptember 15-től A meteorológiai ősz fontos dátum a közlekedés számára. Általában ezekben a napok­ban megnövekszik a forga­lom a vasúton és a közúton egyaránt. Az elmúlt eszten­dőkben rendszerint torlódá­sokat, kisebb-nagyobb késé­seket, kényelmetlenségeket jelentett, most azonban más­ra számít a vasút. A MÁV Szegedi Igazgatóságának he­lyettes vezetője, Elek György érdekes változásokról tájé­koztatott. Olyanokról, ame­lyeket részben 1972 eddigi nyolc hónapjában tapasztal­tunk, amelyeket tapasztalni fogunk szeptemberben, októ­berben, novemberben és de­cemberben. Talán a legfontosabb —és a legmeglepőbb változás —, hogy a szegedi igazgatóság területén az eddig eltelt idő­ben lényegesen kevesebb utas fordult meg a kisebb távolságú vonalakon, mint tavaly; 1971 hasonló idősza­kában 16,5, 1972 első félévé­ben pedig 15,1 millió ember váltott jegyet, illetve uta­zott. Ennek oka, hogy a vál­lalatok mind nagyobb mér­tékben alkalmazzák a saját autóbusz-ingajáratokat a munkahely és az otthon kö­zött, valamint az, hogy mind többen járnak a közúton autóbusszal, saját gépkocsi­val, motorkerékpárral. A MÁV bevételei a csökkenés ellenére sem mérséklődtek, mert ugyanebben az időben alaposan, mintegy 30 száza­lékkal nőtt a tranzitforga­lom, azaz a hosszú távú át­utazások száma. A személyhez hasonlóan csökkent a teherforgalom is, az első fél évben félmillió tonnával kevesebb különféle árucikk érkezett az igazga­tóság területére, mint ta­valy, főként kevesebb épí­tőanyag. Zúzott kőből pél­dául 300 ezer tonnával, ka­vicsból 200 ezer tonnával, homokból, földből 6 ezer tonnával és cementből 40 ezer tonnával fuvarozott ke­vesebbet a MÁV. Tavaly­előtt a szállításokban a leg­nagyobb gondot a vasúti ko­csi hiánya okozta, most en­nek ellenkezőjét tapasztal­ták, üres kocsik álltak az ál­lomásokon, teherárura várva. A szegedi igazgatóság becs­lése szerint az elkövetkezen­dő hónapokban sem várható robbanásszerű forgalomnöve­kedés. kiegyensúlyozott, nyu­godt őszre számítanak. Meg­szűnt az üdültetési idény, nincsenek már különvonatok a Balatonhoz, viszont meg­kezdődnek a diákutazások. A MÁV felkészült erre, s mivel az igények sem túlzottak, minden remény megvan ár­ra, hogy az idén talán a leg­kulturáltabb, legkényelme­sebb szolgáltatást nyújtja majd az elmúlt évek gya­korlatához viszonyítva. Ja­vultak a feltételek is? a fő­vonalakon kizárólag Diesel­vagy elektromos mozdonyok viszik a vonatokat, s ezek nem olyan érzékenyek az időjárás változásaira, gyor­sabbak, biztonságosabbak, mint a gőzösök. Budapest és Szeged között teljesen elké­szült a korszerű integra do­mino és térközbiztosítási rendszer, lényegében kifo­gástalan a pálya is. A jobb körülményeket bizonyítja, hogy a közlekedő vonatok képesek majdnem 100 száza­lékig alkalmazkodni a me­netrendhez, 1972 első fél évében például a szegedi igazgatóság területén közle­kedő 450—470 vonat 98,76 százalékig tartotta be a me­netrendet az 1971. évi 98,2 százalékhoz képest. Az ada­tok szerint kisebb a késés is. A következő hónapokban még pontosabban, még me­netrendszerűbben szeretnék közlekedtetni — elsősorban a személyvonatokat — a MÁV dolgozói. Ennek érde­kében gyakoribbak az ellen­őrzések az állomásokon, a szolgálati helyeken. További jó hír, hogy elkészült a Tisza pályaudvar első építési sza­kasza, három vágánypár mel­lett készült sima betonozott rakterület, s itt már a kon­ténereket is biztonsággal le­het rakodni; az állomásokon megfelelőbb a tájékoztatási rendszer, gyorsabb aa uta­sok kiszolgálása. Az őszi csúcsforgalmat ilyen körülmények között csupán a cukorrépa-szállítá­sok kezdete jelenti majd a szegedi igazgatóság terüle­tén, szeptember 15-től. Ék­kor kezdődik a feldolgozás. De ebben az időben kell a tüzelőanyagot, s néhány me­zőgazdasági terméket elszál­lítani: szeptemberben pél­dául Szentesen, Kiskundo­rozsmán, Szatymazon 4 ezer tonna paradicsompaprikát, 3 ezer tonna zöldhagymát, és 8 ezer tonna vegyes zöldsé­get indítanak útnak külföld­re, vasúttal. M. I. Felújítanak egy csomópontot Már befoltozták a Tanácsköztársaság útján volt öreg villamosvágányok helyét, felbontották az építők a színház előtti útkereszteződés _ repedezett burkolatát, s hamarosan új arcot ölt ez a csomópont. A munkálatok tulajdonkép­pen folytatását jelentik a Dózsa György utcának, illetve a Riadnóti Gimnázium előtti kereszteződés korszerűsíté­sének. Az egyre növekvő forgalmat a színház előtt majd elektromos irányjelző lámpával szabályozzák, s a szegedi hídfőnél is „rendőrlámpát" szerelnek föl. Az útkorszerű­sítés még ebben az évben befejeződik. Felfüggesztették az olimpiai játékokat Avery Brtindage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság el­nöke és Willi Daume, az Olimpiai Szervező Bizottság pi­nöke kedden közös sajtóértekezleten jelentette be, hogy 24 órás időtartamra felfüggesztik a XX. Olimpiai Játékokat. Brundage és Daume azt is bejelentette, hogy szerdán reg­gel ünnepélyesen megemlékeznék arról a két izraeli sport­emberről, akik a palesztin terroristák támadásának áldoza­tául estek. Gerillatámadás az alimpiai faluban CSECSEMŐVÉDELMI TAN ÁCSADO FORRASKÜTON. Évtizedes probléma oldó­dott meg tegnap Forráskúton: délelőtt átadták rendeltetésének a község új anya- és csecsemővédelmi tanácsadóját. Egyetlen bérelt szobácska állt eddig a védőnői és szakorvosi vizsgálatok szolgálatában, 240 ezer forintért, sok-sok társadalmi munká­val most föladatához méltó, jól fölszerelt rendelőt, tágas, világos várószobát, a baba­kocsik számára fedett, tiszta teraszt és más kiszolgáló helyiségeket építettek. Az épületet soron kívüli kapacitás biztosításával a helyi termelőszövetkezet építőbrigád­ja készíttette el, két és fél hónap alatt. Keddre virradó éjjel isme­retlen személyek hatoltak be Izrael olimpiai váloga­tottjának szálláshelyére és agyonlőtték az izraeli ököl­vívók edzőjét, MunicK Grirv­bert és még egy izraelit. A gyilkosság után a tettesek . túszokat ejtettek, majd el­barikádozták magukat az iz­raeliek szobáiban. Azt kö­vetelték, hogy Izrael állam kedden déli 12 óráig enged­je szabadon a fogságba esett palesztin gerillákat. A túszok számára vonatkozó­an teljesen eltérőek az ér­tesülések: számukat 10 és 30 közé teszik. A nyugatnémet rendőrség szerint a támadók továbbá azt követelik, hogy bocsássanak rendelkezésükre a műnchen-riemi repülőté­\ren egy gépet, amelyen tú­szaikkal együtt távozni tudnak. Később már 3 gé­Vpet kértek. Izraelből viszont azt jelentik, hogy a merény­lők 200 fogoly arab gerilla szabadon bocsátását követe­lik. különben végeznek az egész izraeli olimpiai csa­pattal. Brandt szövetségi kancel­lár kedden felhívásában for­I dult az arab országok ál­lam- és kormányfőihez. t Kérte tőlük, hogy érvénye­' sítsék befolyásukat az iz­raeli sportolók szabadon bo­csátása érdekében. A tragikus események a diplomáciai naptár megvál­toztatását is szükségessé te­hetik, s megkérdőjelezik Pompidou francia elnök müncheni látogatását. Kairói nyugati tudósítók azt jelentik, hogy a Fekete Szeptember elnevezésű pa­lesztin gerillaszervezet vál­lalta magára a felelősséget az olimpiai faluban elköve­tett keddi merényletért. A müncheni rendőrség vezető­je közölte, hogy .a bajor kormány „korlátlan" össze­gű pénzt ajánlott fel az iz­raeli túszok szabadon bocsá­tása fejében, s javasolta azt is. hogy az izraelieket cse­réljék fel bajor túszokkal. A javaslatokat a gerillák el­utasították. Gyorshírben jelentik a hírügynökségek, hogy ked­den a késő esti órákban — magyar idő szerint 22.08 órakor — egy minibusz az izraeli sportküldöttség szál­láshelyéről elszállította a palesztin terroristákat és iz­raeli túszaikat. Néhány perc­cel a minibusz megjelenése előtt a rendőrség kiürítette az olimpiai falu központi terét és a sportolókat bete­relte az épületekbe. Még mindig nem tudni semmi biztosat arról, hogy a pa­lesztin terroristák és túsza­ik, merre veszik útjukat, és hogy a rendőrség szabad el­vonulást biztosít-e nekik, hírügynökségek az NSZK kairói nagykövetségére hi­vatkozva azt jelentették, hogy Brandt kancellár az esti órákban hosszabb tele­fonbeszélgetést folytatott Szadat egyiptomi elnökkel. A legfrissebb jelentések szerint három helikopter a levegőbe emelkedett. Kfettő­ben a palesztin terroristák és túszaik foglaltak helyet, a harmadikbán pedig nyu­(Folytatás a €. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents